A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-04 / 1. szám
MINERVA AIDS-HörHép■■ 1991 január A múlt év januárjában közzétett második AIDS-jelentésünkben valószínűnek tartottuk, hogy 1991-re, az AIDS felismerésének 10. évfordulójára, a bejelentett megbetegedések száma elérheti a negyedmilliót. Alábecsültük a humán immunhiány vírus (HÍV) terjedési sebességét! Nem egy év, csupán néhány hónap kellett a 250 000. beteg nyilvántartásba vételéig, hiszen 1990 júniusában San Francisco-ban a VI. AIDS-világkongresszus idején a megbetegedettek száma már 270 ezer felé kúszott. EGY KÓROS KARRIER Annak ellenére, hogy mai ismereteink szerint az első AIDS-betegek már az 1950-es években "beszerezhették" az AIDS vírusát, a kór igazi "karrierje" tíz évvel ezelőtt, 1981. június 5-én indult. Ekkor hangzott el az első orvosi beszámoló az USA-ban egy fiatal, homoszexuális férfiakból álló betegcsoportról. A csoport valamennyi tagja tüdőgyulladásban hunyt el. Az orvosok figyelmét nem a tüdőgyulladás ténye, hanem annak kiváltója keltette fel. Kiderült ugyanis, hogy nem szokványos baktérium vagy vírus támadta meg a betegek tüdejét, hanem egy Pneumocystis carini nevű parazita (élősdi). Erről a 2-4 mikrométer nagyságú egysejtűről 1981-ig csak azt tudtuk, hogy emberben nagyritkán, s szinte kivétel nélkül csak csecsemőkorban okoz megbetegedést. Ezért méltán keltett feltűnést a felnőttek Pneumocystis-tüdőgyulladásáról szóló hír. 1990. június 1-ig 263 051 AIDS- megbetegedésről érkezett jelentés az Egészségügyi Világszervezet (WHO) központjaiba, a világ 156 országából. Valóban pandémia, világjárvány van kibontakozóban, hiszen az eddig AIDS-mentesnek tartott Ázsiát is elérte már. 1990-ben végre Kína is beismerte, hogy már 1985-től előfordultak megbetegedések egyik déli tartományában. E tartományon keresztül vezet a kábítószercsempészek útja az ún. "arany háromszögből" (Burma, Thaiföld, Laosz) Hongkongba. Az AIDS-világranglistát továbbra is az USA vezeti 135 000 esettel. Európában e kétes dicsőség a franciákat illeti meg, egy sokkal "szerényebb" 10 000 körüli esetszámmal. Pontosabb információt nyújt a lakosságszámra kivetített arányszám, mert így kiderül, hogy például a Franciaországnál kisebb Svájcban egy millió lakosra 140 AIDS-eset, míg gall földön csupán 129 megbetegedés esik. Országunk s térségünk, Ausztria kivételével, még mindig a HIV-vel kevéssé átfertőzött területek közé tartozik. A volt szocialista tábor országaiban az AIDS-betegek száma 200-400 között mozog. Ez a szám a közeljövőben bizonyára emelkedni fog, különösen Romániában. Mint ismeretes, N. Ceausescu még 1989-ben is AIDS- mentesnek hirdette országát. Bukása után nemzetközi orvoscsoport kezdte meg az AIDS-szűrést Romániában és rövid időn belül megdöbbentő tényeket tárt a világ elé. A román kórházakban, ill. állami gondozókban vizsgált gyermekek 35,8 %-a HIV-pozitfv, azaz AIDS-szel fertőzött. Kétharmadukon már az AIDS tünetei is kimutathatók. Ezek a szerencsétlen gyermekek elsősorban a HIV-re nem tesztelt vérátömlesztések, ill. a nem kellően csírátlanftott tűk s egyéb műszerek áldozatai. A világ más tájain, elsősorban a Szaharától délre fekvő területeken szintén fenyegetően nő a gyermekáldozatok száma. A WHO becslése szerint csupán 1990-ben kb. másfél millió afrikai nő fertőződött HIV-vel, s ezeknek mintegy 25-40 %-a a terhesség, ill. szülés folyamán megfertőzi saját gyermekét.