A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1991-02-01 / 5. szám

Népszámlálás A tervek szerint egy hónap múlva, 1991. március 3-án népszámlálást rendeznek a Cseh és Szlovák Szövet­ségi Köztársaságban. Az igazat megvallva, az egyszerű állampolgár szemszögéből nézve nem ez az esemény a legfontosabb beszédtéma mostanában, már csak azért sem, mert az egyre romló gazdasági helyzet, a Perzsa-öböl térségében kirobbant háború vagy a Bal­tikumban végrehajtott szovjet katonai akció sokkal in­kább foglalkoztatja az embereket, sőt, tulajdonképpen csak ez foglalkoztatja. A népszámlálásban egyébként sincs semmi szokatlan vagy rendkívüli, általában tíz évenként sor kerül rá, s az adatok feldolgozása és ki­értékelése hónapokat vesz igénybe, így mire a közvé­lemény tudomást szerez a végeredményről, addigra magát az "aktust" talán már teljesen el is felejtette. Még­is, ez az aktus a népszámlálás egyik leglényegesebb része. Az, hogy milyen körültekintően és pontosan tölt­jük ki a kérdőíveket egyáltalán nem mellékes, hiszen a legprecízebben elvégzett kiértékelés sem ér semmit, ha a feldolgozandó adatok nem valósak. Kérdezhetnék, miért kell erről ennyit beszélni? Elvégre mindenkinek a magánügye, hogy hogyan tölti ki az adatlapot, s hogy kitölti-e egyáltalán. A korábbi népszámlálásoktól elté­rően ugyanis a számlálási biztosok csupán kiosztják a kérdőíveket, de a kérdésekre mindenkinek egyedül keli válaszolnia, saját belátása szerint. A legtöbb rubrika ki­töltése feltehetően semmilyen gondot nem okoz majd. Lesz azonban egy kérdés, amelyre sok ember talán nem is könnyen fog tudni válaszolni. Gondolom sejtik már, mire célzok. Természetesen arra a rubrikára, aho­vá az illető nemzetiségét kell beírni. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján elmondható, hogy ennek a rovat­nak az összesítését várják a legnagyobb aggodalom­mal a nemzeti kisebbségek képviselői. Vajon szapo­rodtunk-e vagy éppen fogytunk-e? Egyáltalán hányán is vagyunk? Az ezekre a kérdésekre kapott válaszokból sok mindenre következtetni lehet. Ne áltassuk magun­kat (elvégre az elmúlt hónapok eseményei is jól tük­rözték ezt), a többségi nemzet tagjai nem örülnek túl­ságosan annak, ha a velük élő nemzetiségek számará­nya javul. Sőt, egyes nacionalista erők még rá is tesz­nek egy-két lapáttal, hogy a nemzeti kisebbségek tér­hódításának veszélyével riogassák a jámbor állampol­gárokat. Mi, akik mindenki másnál jobban tudjuk, hogy a magyarság demográfiai adatai mind Magyarorszá­gon, mind az anyaország határain kívül elő magyarok körében mennyire elszomorítóak, keserű szájízzel hall­­gatjuk-olvassuk ezeket az uszító és hazug tájékoz­tatásokat. Elvégre elegendő volna csupán belelapozni a különböző statisztikákba, hogy a logikusan gondol­kodó ember számára nyilvánvalóvá váljon: a csehszlo­vákiai magyarok lélekszáma 1921-től fogyott, miközben az akkor 1,8 milliónyi szlovákság lélekszáma mára el­érte az 5 milliót, tehát ma két és félszer több szlovák él, mint 70 esztendővel ezelőtt. Nem tudom eldönteni, hogy a kommunista rendszerben végzett népszámlálá­sok eredményeit meghamisították-e, de több idősebb kollégám határozottan állítja, hogy a nemzeti kisebb­ségek lélekszámára vonatkozó hivatalos adatok nem a valóságot tükrözték. Magyarán: a nemzeti kisebbségek számaránya valójában nagyobb volt a közzétett érté­keknél. Ez is elképzelhető, hiszen hányféle adatot meg­hamisítottak az elmúlt negyven év során! Mindazonáltal én sokkal valószínűbbnek tartom azt, hogy sokan fé­lelemből vagy tudatlanságból nem a valódi nemzetisé­güket tüntették fel a kérdőíven, sőt hallottam olyan ese­tekről is, amikor a számlálóbiztosok a személy­azonossági igazolványban feltüntetett nemzetiség be­írására szólították fel az embereket. Azt pedig mind­nyájan jól tudjuk, hogy oda gyakran olyan nemzetisé­get írtak be a hivatalnokok, ami a kedvükre való volt. Egy maradéktalanul demokratikus jogállamban nem volna jelentősége ennek a problémának, de a néhány hónapja elfogadott, a nemzeti kisebbségeket hátrányo­san érintő nyelvtörvény a maga százalékaival bizony óvatosságra int bennünket. Ezért fontos, hogy minden­ki őszintén és lelkiismeretfurdalás nélkül vallja be a va­lódi nemzetiségét. LACZA TIHAMÉR

Next

/
Thumbnails
Contents