A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-25 / 4. szám
Emlékszel rá? Ezt a kérdést állítólag nyugodtan föltehetjük egy ma született csecsemőnek is. Azaz föltehetnénk, ha értené beszédünket, és képes volna válaszolni. Ugyanis vannak emlékei. A régóta vitatott föltevést újabb bizonyítékok támasztják alá. Egy francia újszülött minden ok nélkül némán jött a világra, pontosabban fogalmazva, nem reagált normálisan az anyanyelvén hallott beszédre. Amikor véletlenül angol beszédet hallott, felfigyelt. A titok nyitjára akkor derült fény, amikor az orvosok elbeszélgettek a mamával, és kiderítették, hogy terhessége első hónapjait a kismama olyan irodában töltötte, ahol kizárólag angolul beszéltek, a magzat nem is "hallott" francia szót. Nem újkeletű a felismerés, mint említettük. A kínaiak több száz évvel ezelőtt már igyekeztek megfigyelni a magzat születése előtti életét, Leonardo da Vinci pedig ezt írta le, miután behatóan foglalkozott a születendő gyermek és anyja kapcsolatával: "A két testnek egy lelke van; az anya vágyait később gyakran megtalálhatjuk a gyermekbe oltva..." Modern pszichológusok, pszichiáterek és szülészek is sokat foglalkoznak a kérdéssel. Az utóbbi évtizedben a technikai lehetőségek sok információhoz juttatták őket. Az anyák mindig is tudták ösztönösen, hogy gyermekük személyiségének alakulása már a méhMármint telefonon. Az ilyen ígéretek elhangzása után egyre gyakrabban fordul elő, hogy a két fél csupán néhány hét vagy hónap múlva beszél, találkozik ismét. Tanulmányok és felmérések is foglalkoznak már azzal a kérdéssel, ami tulajdonképpen az ifjúkor küszöbén az illemtan-kézikönyvből elsajátítható volt valamikor. De ez elmúlt. Nem tudunk — egyes tanulmányok véleménye szerint — semmire nemet mondani, ezért aztán ígérünk fűt-fát, de legalábbis másnapi visszahívást, holnaputáni látogatást. Amikor egy év múlva újból ben elkezdődik. A jövendő ember jellemét bizonyos fokig befolyásolja mindaz, amit a terhes kismama érez, gondol, ami képzeletvilágát betölti. Nem véletlen az sem, hogy a népi bölcsességek között olyan gyakran találkozunk, ide vonatkozó tilalmakkal: áldott állapotban lévő asszonyt nem szabad megijeszteni, kismamának nem szabad visszataszító dolgokat szemlélnie és hasonlók... A szülés előtt az anya által átélt rémületek, félelmek könnyen válhatnak a gyermek későbbi magatartászavarainak kiváltó okaivá. Újabban kiderült például az is, hogy az olyan szülő nők körében, akik nem kívánt terhességet hordtak ki, sokkal több az elfogadható, orvosi magyarázat nélkül létrejövő vetélés, illetve halvaszülés, mint a többieknél. Elképzelhető, hogy az anya kezdettől fogva elutasító magatartása már csírájában "kiöli" a gyermek természetes élni akarását? A kérdés lehet kissé túlzott, kissé költői is, de innen nézve mégiscsak kiderül, hogy mennyire fontos a terhesség idején a házastársak megfelelő kapcsolata. A kellő szeretet és gyengédség ilyenkor végső soron azt eredményezi, hogy a magzat biztonságban érzi magát. Az anyát érő sérelem, a düh vagy rettegés, amely elfogja, olyan erős hormontermelést indít meg, hogy a magzat szervezete végeredményben az anya szervezetéhez hasonló állapotba (pélösszehoz a véletlen, így kiáltunk: hogy vagy, öreg? Ezer éve nem láttalak, ideje már leülni, és beszélgetni egy kicsit! A soha be nem tartott ígéretek között mennyiségileg becslések szerint újabban ez, a találkozásra, kapcsolatfelvételre tett ígéret áll az élen. A "miért" kérdésre pedig ugyanannyi a válasz, amennyi a hasonló, általánossá váló problémák esetében lenni szokott: ki az alakuló, de még nem kialakult társadalmi szabályokat hibáztatja, ki a rohanó életet, ki pedig egyszerűen rossz szokásainkat. Föltehetően azoknak van igazuk, akik úgy vélekednek, hogy egy kicsit mindez közrejátszik. De hogy mi lenne az igazi orvosság a terjedő járványra? Azt nem tudjuk pontosan, majd megbeszéljük legközelebb, tehát holnap hívjuk egymást! EMBERI DOLGOK dául görcsös feszültségbe) kerül. A megszülető kicsi aztán, ilyen előzmények után például betegesen félénk vagy éppen elkeserítőén agresszív lesz. Mindebből úgy látszik, hogy az eddig föltételezettnél is nagyobb felelősség hárul a kismamákra, különösen azért, mert sokszor nincs módjukban önmaguk számára a kellő környezetet biztosítani. A felelősség valóban nagy, de nem a készen kapott környezet miatt. A magzat valószínűleg már a negyedik hónaptól kezdve reagál a hangokra, zajokra. (Ne feledjük, a folyadék igen jó hangvezető, és a magzat folyadékokban ül, hallja az anyja szívverésétől kezdve a beszédjén át föltehetően még a túl erős külső zajokat is.) Legfontosabb mégis az anya szervezetével és személyiségével való kapcsolata, ezért egyáltalán nem reménytelen a kismamák feladata. Bármilyen is a külvilág, a terhes nő képes arra, hogy jó irányban befolyásolja magzatát. Ha ő nyugodt, a gyermek is az, ha ő felizgatja magát, a kicsi rugdalózni kezd. Ha az anya folyton veszekedik, kiabál, és percenként a fejéhez kap: "Nem bírom tovább!", bár azt sem tudja pontosan, hogy mi az, amit nem bír, nos, akkor a magzat is megkapja a különféle lökéseket. Mindaz, ami az anyában kavarog tükörképszérűén megjelenik a magzat alakuló személyiségében. Végső soron egy valamikori, sok-sok évvel későbbi felnőtt reakcióinak, döntéseinek, jó vagy rossz képességeinek alapjai teremtődnek meg. Hallottuk Két tizenéves lány beszélget a vonaton. — Anyuval voltunk vásárolni - dicsekszik az egyik. — Vettünk egy klassz farmert, cuki blúzt, meg övét. És képzeld anyu becipelt a könyvesboltba is! Vett két könyvet. — Két könyvet? — kérdezi hitetlenkedve a másik. Miért kettőt? — Én is mondtam neki, hogy könyvből elég egy is. De nem hallgatott rám az öreglány. — Még szerencse — gondoltam én! —vald— A HÉT 01
