A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-25 / 4. szám
ÉGTÁJAK „EngedelmesMedni saját igazságainHnah.. 55 — Egy délután Csoóri Sándornál — • A mai magyarországi hivatalos politika 15 milliós nemzetben gondolkodik. Ez érzelmileg jól esik a kisebbségieknek, viszont a gyakorlatban megnehezíti a helyzetüket; államuk szemében megbízhatatlan elemekké változtatja őket. Ön szerint hol a határ, ameddig egy anyanemzet a kisebbségei védelmében elmehet? Valóban a 15 milliós nemzetben való gondolkodás a m^oldás? A határok nélküli Európa nyugaton nem álom — e tájakon még sokáig az lesz. Nem lenne célszerűbb — mondjuk — a "svájci nemzet", az "osztrák nemzet" mirítájára "erdélyi nemzetben" gondolkodni? — Szinte minden megoldás jobb lehetne, mint amit a kommunizmus, a Szovjetunió, a negyven éven át uralkodó pártállamok Közép-Kelet-Európában meghonosítottak. A kisebbségeknek ez az időszak maga volt a babilóniai fogság. A kimért, a csöndes agónia ideje. Mindenütt fogytak, zsugorodtak, szegényedtek lélekben és szellemben is. Hisz a kisebbségi ember számára minden állapot: függő állapot. Filozófiailag nézve: ál-létezés. Mert, aki sose lehet azonos önmagával, nem lehet a világgal sem. Ebben az életben pedig nem az élet nagy és teljes alternatívái közt választhat, hanem csak az életbenmaradás kicsinyes alternatívái között. Gondolt már arra, hogy miért tartotta minden ország saját belügyének a kisebbségek sorsának intézését? Azért, mert a zsugorított létezés mesterséges föltételeit csak így tudta biztosítani. Ezt kell végérvényesen megyszüntetni. Értem én, hogy a magyar miniszterelnök kijelentése a 15 millió magyar lélekbeli "kormányzásával" megütközést kelthetett a szlovákság bizonyos köreiben. A megütközők revíziós gondolatot fedezhettek föl benne. Ha igen, legföljebb valamilyen morális revízióét, de II. rész nem területit. S ezen pedig nincs semmi csodálkoznivaló, mert hasonló kijelentések csak olyan világban hangozhatnak el, ahol a nemzeti, a nemzetiségi, a politikai és ezzel összefüggésben a személyes lét dolgai is tisztázatlanok. Ahol a "félbe vágott élet" mindenáron szeretne kiteljesedni. Tartozni valahova. A huszadik században nem véletlenül kristályosodott ki nagy tömegek körében a kettős kötődés érzülete, a kettős azonosság tudati-lelki állapota. Chagall, a festő még ezen is túltett: orosz is volt, zsidó is és francia is. Nyilvánvaló, ha odahaza maradhatott volna, nem történik meg vele a megtermékenyítő skizofrénia. Hogy mi történik a világban élő kisebbségekkel, egyelőre korai volna megjósolni. Elképzelhető az is, hogy bizonyos helyzetekben, például Erdélyben, a svájci példa hatása érvényesül. Másutt az, hogy a kisebbségi gazdaságilag ahhoz a nemzethez kötődik, amelyikhez a sors, a békeszerződések, a történelem odakötötte, kulturálisan pedig az anyanemzethez. Egyelőre a vajúdás állapotában élünk. A Svájcban élő németeknek, olaszoknak és franciáknak évszázadokra volt szükségük ahhoz, hogy önálló svájciságukat megteremtsék. • Romániában, Szlovákiában magyarellenes jelszavakkal tömegeket lehet megmozgatni. Mivel magyarázza ezt az irányunkban tapasztalható ellenszenvet? — A rosszul sikerült, kényszer házasságokban izzik folyton a gyűlölködés. Valami hasonlót érzek ebben a kisebbségi, többségi léthelyzetben is. Elég egy félre szó, egy lapos pillantás és máris röpül a falhoz a pohár. Ami nem logikus az ész számára még ideig-óráig valahogy elfogadható, de az érzelmek számára nem. Vizsgáljunk meg egyetlen ügyet. Ha csupán kulturális önkormányzatot kért is a magyarság Szlovákiában vagy Romániában, rögtön azt hitte a többségi nemzet, hogy az ezeréves államot akarja visszaállítani. Mi ez, ha nem a logikátlanság teteje? Vagy nézzünk egy másik abszurditást. A kisebbségtől évtizedeken át megtagadták a kollektív jogokat, de minden egyéni kiállást kollektív bűnként kezeltek. Ahol ilyen robbanékony ellentmondások feszülnek, ott a gyűlölet az élet részévé válik. A történelem alkotó elemévé. S ez a helyzet mindaddig így lesz, ameddig a kisebbség — a saját intézményeit megteremtve — nem élheti a maga önálló életét. Mindenkinek, aki megszületett, kapnia kell egy hazát. Ha "édes" nincs, akkor egy pót-hazát kell kapnia. De haza csak ott van, ahol jog is van, idézhetem Petőfitől. • Amikor Pozsonyban járt, felszólalásával megadott egy alaphangot, ahonnan elindulva talán sikerül elkerülnünk a hamis csúszásokat. Azt mondta: újra kell értékelnünk nemzettudatunkat, önmagunkat. — Igen, erről beszéltem eddig is. De hozzáteszem: nemcsak a kisebbségieknek kell újrateremteniük, hanem a többségi nemzetnek is a magáét. Mert az olyen türelmetlenség, amely a nyelvtörvény körül kialakult Szlovákiában, nagyfokú, belső bizonytalanságról árulkodik. • De arról is beszélt, hogy az a sok szenvedés, amelyen a térség népei — többségiek és kisebbségiek — egyaránt átestek, nem múlhat el bennünk nyomtalanul. Kultúrát kell belőle teremtenünk. Kifejtené ezt részletesebben? — Az utolsó másfél évtizedben több olyan dokumentumfilm elkészítésében működtem közre Sára Sándor barátom oldalán, amely a háború, hadifogság, a haláltáborok túlélőiről szólt. Minden