A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-25 / 4. szám

ÉGTÁJAK „EngedelmesMedni saját igazságainHnah.. 55 — Egy délután Csoóri Sándornál — • A mai magyarországi hivatalos poli­tika 15 milliós nemzetben gondolkodik. Ez érzelmileg jól esik a kisebbségiek­nek, viszont a gyakorlatban megnehezíti a helyzetüket; államuk szemében meg­bízhatatlan elemekké változtatja őket. Ön szerint hol a határ, ameddig egy anyanemzet a kisebbségei védelmében elmehet? Valóban a 15 milliós nemzet­ben való gondolkodás a m^oldás? A határok nélküli Európa nyugaton nem álom — e tájakon még sokáig az lesz. Nem lenne célszerűbb — mondjuk — a "svájci nemzet", az "osztrák nemzet" mirítájára "erdélyi nemzetben" gondol­kodni? — Szinte minden megoldás jobb lehet­ne, mint amit a kommunizmus, a Szov­jetunió, a negyven éven át uralkodó pártállamok Közép-Kelet-Európában meghonosítottak. A kisebbségeknek ez az időszak maga volt a babilóniai fog­ság. A kimért, a csöndes agónia ideje. Mindenütt fogytak, zsugorodtak, szegé­nyedtek lélekben és szellemben is. Hisz a kisebbségi ember számára minden ál­lapot: függő állapot. Filozófiailag néz­ve: ál-létezés. Mert, aki sose lehet azo­nos önmagával, nem lehet a világgal sem. Ebben az életben pedig nem az élet nagy és teljes alternatívái közt vá­laszthat, hanem csak az életbenmara­­dás kicsinyes alternatívái között. Gon­dolt már arra, hogy miért tartotta min­den ország saját belügyének a kisebb­ségek sorsának intézését? Azért, mert a zsugorított létezés mesterséges fölté­teleit csak így tudta biztosítani. Ezt kell végérvényesen megyszüntet­­ni. Értem én, hogy a magyar miniszter­­elnök kijelentése a 15 millió magyar lé­­lekbeli "kormányzásával" megütközést kelthetett a szlovákság bizonyos körei­ben. A megütközők revíziós gondolatot fedezhettek föl benne. Ha igen, legföl­jebb valamilyen morális revízióét, de II. rész nem területit. S ezen pedig nincs semmi csodálkoznivaló, mert hasonló kijelen­tések csak olyan világban hangozhatnak el, ahol a nemzeti, a nemzetiségi, a po­litikai és ezzel összefüggésben a szemé­lyes lét dolgai is tisztázatlanok. Ahol a "félbe vágott élet" mindenáron szeretne kiteljesedni. Tartozni valahova. A hu­szadik században nem véletlenül kris­tályosodott ki nagy tömegek körében a kettős kötődés érzülete, a kettős azo­nosság tudati-lelki állapota. Chagall, a festő még ezen is túltett: orosz is volt, zsidó is és francia is. Nyilvánvaló, ha odahaza maradhatott volna, nem törté­nik meg vele a megtermékenyítő skizof­rénia. Hogy mi történik a világban élő ki­sebbségekkel, egyelőre korai volna megjósolni. Elképzelhető az is, hogy bi­zonyos helyzetekben, például Erdély­ben, a svájci példa hatása érvényesül. Másutt az, hogy a kisebbségi gazdasá­gilag ahhoz a nemzethez kötődik, ame­lyikhez a sors, a békeszerződések, a tör­ténelem odakötötte, kulturálisan pedig az anyanemzethez. Egyelőre a vajúdás állapotában élünk. A Svájcban élő né­meteknek, olaszoknak és franciáknak évszázadokra volt szükségük ahhoz, hogy önálló svájciságukat megteremt­sék. • Romániában, Szlovákiában ma­gyarellenes jelszavakkal tömegeket le­het megmozgatni. Mivel magyarázza ezt az irányunkban tapasztalható ellen­szenvet? — A rosszul sikerült, kényszer házas­ságokban izzik folyton a gyűlölködés. Valami hasonlót érzek ebben a kisebb­ségi, többségi léthelyzetben is. Elég egy félre szó, egy lapos pillantás és máris röpül a falhoz a pohár. Ami nem logi­kus az ész számára még ideig-óráig va­lahogy elfogadható, de az érzelmek szá­mára nem. Vizsgáljunk meg egyetlen ügyet. Ha csupán kulturális önkor­mányzatot kért is a magyarság Szlová­kiában vagy Romániában, rögtön azt hitte a többségi nemzet, hogy az ezer­éves államot akarja visszaállítani. Mi ez, ha nem a logikátlanság teteje? Vagy nézzünk egy másik abszurditást. A ki­sebbségtől évtizedeken át megtagadták a kollektív jogokat, de minden egyéni kiállást kollektív bűnként kezeltek. Ahol ilyen robbanékony ellentmon­dások feszülnek, ott a gyűlölet az élet részévé válik. A történelem alkotó ele­mévé. S ez a helyzet mindaddig így lesz, ameddig a kisebbség — a saját intéz­ményeit megteremtve — nem élheti a maga önálló életét. Mindenkinek, aki megszületett, kapnia kell egy hazát. Ha "édes" nincs, akkor egy pót-hazát kell kapnia. De haza csak ott van, ahol jog is van, idézhetem Petőfitől. • Amikor Pozsonyban járt, felszóla­lásával megadott egy alaphangot, ahon­nan elindulva talán sikerül elkerülnünk a hamis csúszásokat. Azt mondta: újra kell értékelnünk nemzettudatunkat, ön­magunkat. — Igen, erről beszéltem eddig is. De hozzáteszem: nemcsak a kisebbségiek­nek kell újrateremteniük, hanem a többségi nemzetnek is a magáét. Mert az olyen türelmetlenség, amely a nyelv­törvény körül kialakult Szlovákiában, nagyfokú, belső bizonytalanságról árul­kodik. • De arról is beszélt, hogy az a sok szenvedés, amelyen a térség népei — többségiek és kisebbségiek — egyaránt átestek, nem múlhat el bennünk nyom­talanul. Kultúrát kell belőle teremte­nünk. Kifejtené ezt részletesebben? — Az utolsó másfél évtizedben több olyan dokumentumfilm elkészítésében működtem közre Sára Sándor barátom oldalán, amely a háború, hadifogság, a haláltáborok túlélőiről szólt. Minden

Next

/
Thumbnails
Contents