A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-25 / 4. szám
ELŐ MÓLT "Ha nem sikerül az oroszokhoz hasonlóan az angolokat és az amerikaiakat meggyőzni, nem remélhetjük, hogy a magyarok tárgyalási készsége növekedni fog." Noha a legtöbb csehszlovák politikus tudatosította a helyzet reménytelenségét, egyikük sem tudott a lakosságcserén és a kitelepítésen kívül más megoldást képzelni. A SZNT ülésén a kormány nevében dementis kijelentette: "A kérdés végleges megoldását csupán a magyarok távozása jelentheti Szlovákiából,” — és ezzel az összes politikai párt és szervezet egyetértett. A helyzet reménytelensége arra ösztönözte a központi kormányt, hogy a magyar kérdés megoldását a szlovákiai szervekre bízza. A csehszlovák politikai elképzelést csak nemzetközi, illetve államközi szerződések alapján lehetett megvalósítani, míg a szlovákiai szerveknek az állam keretein belül volt némi korlátolt lehetőségük az önálló cselekvésre. A SZNT egyik zárt ülésén feladatul is adta az elnökségnek, hogy intézkedjen a lakosságcsere meggyorsításában, de a javaslatból nem lett semmi. Hiányzott ugyanis egy alapvető feltétel: az egyezmény, amit Budapesttel csak a prágai kormány köthetett meg. A felemás helyzet következtében a magyar lakosságon is úrrá lett a bizonytalanság, melynek nagyon kedvezőtlen politikai és gazdasági következményei lettak. Erre az állapotra Lichner figyelmeztette a kormányt: "a magyarok nem tudják, mire számítsanak, nem dolgoznak rendesen, gazdaságaikban csak a legszükségesebb munkákat végzik eV. Gottwald olyan intézkedéseket javasolt, "amelyekkel elősegíthetik a jugoszláviai szlovákok letelepítését Dél-Szlovákia termékeny területein. A magyarokat — akik elvesztették állampolgárságukat, nem dolgoznak rendesen és nem kívánatos elemek — meghatározott területen kell összegyűjteni." 1945 októberétől a Magyarországgal folytatott tárgyalás esélyei ismét nőni kezdtek, ugyanis Budapest részéről a készség jelei kezdtek mutatkozni. A prágai külügyminisztérium megállapodott a magyar külügyminiszterrel a tárgyalások felvételéről, "hogy az ügyet megvitassák". Találkoztak a magyar igazságügyminiszterrel is, aki mint vendég részt vett a cseh szociáldemokraták kongresszusán. A miniszter hazatérése után a kormány a miniszterelnök ellenvetései ellenére úgy döntött, hogy az eredetileg tervezett küldöttség helyett csak a külügyminisztert küldi Prágába. A találkozó azonban csak egy hónappal a magyarországi választások után valósult meg. A késedelmet egyrészt a Prága és Budapest közötti viszony kiéleződése okozta, ugyanis a szlovákiai magyarok október végén megkezdett erőszakos áttelepítése Csehországba nagyon kedvezőtlenül hatott Budapestre, másrészt a közelgő választások miatt egyetlen magyar párt sem akarta választási esélyeit olyan népszerűtlen dologgal terhelni, mint a Prágával való egyezkedés. A novemberi választások után, ahol is a kisgazdapárt megszerezte az abszolút többséget jelentő 57 %-ot, míg a kommunistáknak csupán a szavazatok 17 %-át sikerült megszerezniük, a nagyhatalmak érdeklődése nem csökken Magyarország iránt. Az amerikaiak, akik korábban egyetértettek a lakosságcserével, tizennégy nappal a választások után jegyzéket küldtek Prágába, melyben megváltoztatták álláspontjukat. Figyelmeztették Prágát: ellenzik, "hogy a magyar uralkodó körök vétkei miatt kollektív bűnösséggel vádolva kitelepítsék a magyarokat." Arra a következtetésre jutottak, "hogy a lakosságcserét nem lehet a nagyhatalmak beleegyezése nélkül, kormányközi egyezmények alapján megvalósítani.” Az amerikai véleményt a tárgyalások szempontjából a magyar kormány úgy értelmezte, mint eredeti hozzáállásának a támogatását, és — annak ellenére, hogy a másik féllel már megegyezett — a tárgyalásoktól visszalépett. Noha a választásokat követő első amerikai reakció a magyarok tömeges kitoloncolására vonatkozó csehszlovák terv ellen irányult, az Egyesült Államok egészében véve nem ellenezte a két kormány közötti megállapodást. Magyarország meggyőződött arról, hogy a nyugati hatalmak "nem kívánnak a Csehszlovákia és a Magyarország közötti államközi tárgyalásokba avatkozni, ellenkezőleg az amerikaiak javasolták, hogy "Budapest egyezzen meg Prágával." A nyugati hatalmak nem avatkozhattak a lakosságcseréről folytatandó kormányközi tárgyalásokba, mivel ez a probléma a két ország között ellenséges viszonyt eredményezett. Csupán szerettek volna biztosak lenni, hogy a kommunisták vereségével végződött választások után a Szovjetunió nem fogja a magyar kormányt az egyezmény elfogadására sürgetni. A nagyhatalmak hozzáállására hatással volt Moszkvának a megegyezéshez fűződő érdeke is. Fierlinger találkozott Visinszkijjel, a szovjet külügyminiszter-helyettessel, akitől megtudta, hogy a magyarok a románokkal folytatnak tárgyalásokat a lakosságcseréről. Fierlinger ezt az információt a prágai kormánynak szánt ösztönzésként értelmezte, és megígérte, hogy kormánya is hasonló lépéseket fog tenni. Közben Vorosilov is jelentkezett. Végre fogadta a prágai külügyminisztérium képviselőjét és egyetértett a lakosságcserével. Kifejezte készségét, "hogy a javaslatot az ellenőrző bizottságban elfogadtassa." 1945 novemberének végén közvetve Gottwald is rámutatott a lakosságcsere-egyezménnyel kapcsolatos szovjet érdeklődésre, mikor a javuló nemzetközi politikai kilátásokról a következőket írta: "Nemsokára eljön az a pillanat, amikor újra tárgyalni lehet majd Vorosilov marsallal.” Gottwald a magyar választási eredmények okozta kedvező nemzetközi körülmények közé sorolta Jugoszlávia és az ott élő magyar kisebbség viszonyának megváltozását. A magyarokkal szemben Belgrád eddig nem lépett fel, de a jugoszláviai novemberi választásokon a magyar nemzetiségű választók nagy része a Tito-féle Hazafias Front ellen szavazott. Gottwald és pártja ebből arra következtetett, hogy a "magyaroknak a választások során tanúsított magatartása miatt Jugoszlávia keményebb politikát fog folytatni velük szemben." Tito, aki eddig nem szimpatizált a magyaroktól megszabadulni igyekvő Csehszlovákiával, kijelentette, hogy a "magyar kisebbség felszámolására vonatkozó döntésüket meg tudja érteni.". /Folytatjuk/ A HÉT 13
