A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-07-27 / 30. szám
Magyar égtájak miLV€n€K VRGVUflK ? Kisebbségiek. A hivatalos adatok szerint úgy másfél százezren. Szerintünk, tehát nem hivatalosan, őslakosok, kétszázezernyien. Rebellisek, jogokat követelők — szóval megbízhatatlanok. Nemzeti hovatartozásunkat vállalók, más nemzeteket egyenlőnek tartók — szóval toleránsak. Magunkba fordulók, bezárkózók, csökönyös vadak — keletiek. Minden újra nyitottak, demokráciáért vérrel is áldozok — európaiak. Don-kanyarig „nyargalászók” — betolakodó hódítók. Hómezökön csonttá fagyók, Szolyván, Kolimán földbe taposottak — áldozatok. Sztálinról, Brezsnyevröl dicshimnuszokat zengők — megalkuvók. Sztálin lágereiben is hazánkért néma versekkel könyörgök, anyanyelvért imádkozok — meg soha nem törők. Gyerekeinket orosz, ukrán iskolába íratok, Magyarországra kivándorlók — gyáva számítók. Ezer évet vállalók, hegyek árnyékában maradók, Petőfi emléke előtt a máért daccal fejet hajtókkitartók, nem csüggedők. Hát milyenek is vagyunk? Csasztuskára idomították hangszálainkat. Pentaton énekeket mormoltunk. A fényességes őrület szemünk világát is követelte. Éjszakáinkban hitünk gyertyácskáival világítottunk. Súgták, te nem olyan magyar vagy. Szívünk eldobogta a Szózatot. Kérdezték: milyen kenyeret eszel? Megmutattuk a kasza, a sütőlapát nyelét — apánk, anyánk rovásírással irta rá a nevét. Gyemekeink nevét Jelenának, Ivánnak, Sztyapannak írták. Születtek Emesék, Attilák, Szilárdok. Milyenek vagyunk? Most már kicsit szabadabbak. De a nem teljes szabadság az majdnem rabság. Már szólni is merők. De az igazságot elnyomja néha a hangzavar. Már tenni akarók. De az akaratban ott lappang a tétovaság. Múltunkért jelennel pörölők. De kitapogathatjuk-e vaksi derengésben a jövőt? Már — még — vagyunk. Itt vagyunk, sokan együtt vagyunk. Hogy milyenek? Hát magyarok vagyunk ... egyre inkább illúziók nélkül, nem heroikus Herkulesekként, de nem is tőből vágott lábbal ... vagyunk .. . hori FÜZESI MAGDA Küzdelem Nehéz páncél szorítja lelkem, mégis futnom kell rendületlen. Vagyok, kit megvert bíbor átok, hogy keressem a szabadságot. Éget a nap, tépnek az ágak, az erdőn bősz vadak tanyáznak. S bár vízesés dübörög bennem, szomjan halok e küzdelemben. VÁRI FÁBIÁN LÁSZLÓ Jeszenyin búcsúja Kiég a hold is és elszáll Keleti, szép buja álmom. Elvészen minden szerelmem Szuronyos vadrózsa fákon. Húsomba dermed az emlék, Sagane simogatása. Késélek borzalma indul az alantas éjszakába. Vonaglok már csak a télben, vacogó ének a számon. Derengő túlvilág fénye Édes szép anyámat szánom. Mégis elindulok immár, s itt marad mind, aki drága, Ég óvjon, Föld kapitánya! Zengjél csak, föld forradalma, Osztályharc piros virága!... Felnyitott erekkel szállók A halálok vonatára. BÁLLÁ D. KÁROLY Reményed, ha vesztenéd Kosztolányival játsszál gégerákot, ontsd véred Abdán Radnótiért, szívedben hordj keresztet Adyval, áldani megtanulod a hitszegő reményt. Csontváryval cédrusra akaszd fel magad és tüdődet köpd ki Derkovitsért, vagy szavalj Attilát a vonatkerék alatt, áldani megtanulod a hitszegő reményt. Múlt heti számunkban a Hét 7 kérdésére Hku Marion József lembergi magyar képzőművész válaszolt. Hogy teljesebb legyen a kép a kárpátaljai magyarok kultúrájáról, a Magyar égtájak e héten Kárpátaljára kalauzolja olvasóit. Az illusztrációk llku Marion József munkái. Nagy Lászlóval feszülj fel a szivárványra, dobbanjon szíved százhúszat Váciért, otthonod hagyd el szegődj Bartók nyomába, áldani megtanulod a hitszegő reményt. Kérdezd meg Dózsától: a tűzkorona fáj? Menj Bem seregébe Petőfiért, átkozd a reményt, mint Vitéz Mihály, áldani megtanulod a hitszegő reményt. 12
