A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-12-28 / 52. szám
Magyar égtájak NAGY ZOLTÁN MIHÁLY Biztató- 30. születésnapomra Csak magadra vess: hagytad, hogy csattogó vágtában elrohanjon nyergeletlen harminc csillag-patájú paripád. Csak a te vétked: eltévedtél, kerengve kéjesen lombos kamasz-álmok között. Látod, a férfikor könyörtelen kérdőjele eléd kanyarodott -Ne félj: erdei ösvény, a sűrűből kivezet Mert elindulni rajta, és zajos mezőkre kiérve állj azok közé, akik fényes akarat-ekéikkel belehasítanak szunnyadó szűzföldek terpeszkedő nyugalmába, nótázva vetik el hitük magvait, és este, úton hazafelé, mohón szürcsölik a gyönyört: tavaszba szökkenő vetésük párásán kibomló ígéretét! KULCSÁR FERENC Érintés A világot, amelybe vakítón kiáradnak az erők, s amelynek keresztjén mozdulatlanul vérzek, mert Vagy és mert Leszel, fénybe emeli érintésed. TÖRÖK ELEMÉR Vigasztaló Most hogy sorsunk lassan már betelt s áthatolhatatlan ködbe rejt a múló idő ne keseregj elvirágzott éveink felett ölelésed ma is fűzként melenget békét áraszt bennem s gyógyító csendet Jancsóéknak összesen két párnájuk volt, amikor összekerültek, többre nem futotta a bútor- és edényvásárlások miatt. Ez a két párna elég is lett volna kettejüknek, de mikor Ferkó kinőtte a pólyát, s bekerült a kiságyba, ő kapta meg az egyik párnát, ideiglenes takarónak. Fölváltva aludtak a másikon. Egyszer Julika, másik éjjel meg András. Hallgatólagos megállapodás szerint így ment ez egy hétig. Esténként, az utóbbi időben, míg Julika a gyereket etette András tiszte lett lebontani az ágyat. Összehajtotta az ágytakarót, ő meg bebújt az ágyba olvasni. Ha elszívta az utolsó cigarettáját, befejezte az olvasást, lehajtotta szépen a fejét a párnára, és úgy aludt, olyan nyugodtan, mintha azon az éjjelen nem Julika lett volna a soros. Megismétlődött ez nem is egyszer, s nem is kétszer.- Tegnap is te aludtál rajta - szólt első ízben Julika szelíd hangon - add csak ide a párnát. Jancsó félálomban hallotta Julika kérését.- Én? Tegnap? Micsoda párna! - rezzent fel. De amikor megértette, átadta a párnát, szó nélkül. Ám Julika az elkövetkezendő alkalommal már szigorúbb hangon beszélt. András mérgesen ült fel az ágyban. Az indulat úgy elhatalmasodott rajta, hogy sokáig nem jött álom a szemére, mindenféle buta dolgokon töprengett. Legény korában megszokta a magas fejaljat, nagy nehezen az egy párnát is kétrét összehajtva, de párna nélkül sehogy se tudta megszokni. A kemény matractól reggelre olyan lett a feje, mintha megverték volna. Ha az asszony aludt a párnán, András pótlásként meg-megpróbálkozott egy régi rossz kabátjával, de a kabát gyűrődései, gombjai, annyira nyomták az arcát, hogy sokáig csak forgolódott, igazgatta a feje alatt, kínjában hol a bal, hol a jobb oldalára fordult. Julika is kísérletezett a kabáttal, de hasonló sikerrel. Reggelre a gyűlöletes ruhadarab a földön hevert, vagy az ágy végében göncölődött. Jancsó még akkor, mikor hirtelen beállt a hűvös idő, s a kicsinek adták az egyik párnát, javasolta, hogy vegyenek még egyet, de erről Julika hallani sem akart. Nála a pénz hetekre előre be volt osztva. Időközben más oka is támadt Julikénak arra, hogy András sürgetésének ellenálljon: kíváncsi lett, hogy Jancsó önzésből-e vagy szórakozottságból - azt állította, hogy „elfelejti” - hagyja a feje alatt a párnát. Mikor Julika nem kis töprengés után harmadszor is elkérte András feje alól a párnát, Jancsó elszégyellte magát, s ezen az estén sokat törte a fejét, mit lehetne itt tenni. Valamit kell, az biztos. Legjobb lesz összehozni egy kis mellékpénzt, félrerakni, s a párnát egy szép napon egyszerűen csak hazahozni a hóna alatt. Ez lesz a legjobb megoldás. András össze is gyűjtött ötvenkilenc forintot a házbeli vízcsap, villany és egyéb javításokból, de Julikénak nagyon kellett a pénz, mackóra a gyereknek. Megjárta András a másodszori gyűjtéssel is, azon a héten, alkalmi áron egy olcsó harmonikát kínáltak a gyárban. Ennek megint csak nem tudott ellenállni, sőt adósságba is keveredett. A két váratlan kiadás teljesen kilátástalanná tette számára a titkos vásárlást. Persze, Julikénak sem volt kellemes szólni, azt el lehet gondolni. De a kíváncsiság sem hagyta nyugton. Amint meggyőződik a dolgok felől, határozta el, rögtön megveszi a kispaplant, a dézsát ráér elsején a fizetéskor. Julikénak tehát világos tervei voltak. Jancsót viszont a párnahistória úgy megkeverte, hogy végül nem tudta már, ő feküdt-e rajta vagy Julika az előző éjjel. Az utolsó megszégyenítéskor csendesen eltökélte magában: 12
