A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-12-14 / 50. szám
...HALLGAT A GÓTIKA HO\Oô MOSOLYA Interjú Dinnyés József daltulajdonossal — Mondd, miért vagy Te daltulajdonos? — Van a papádnak autója? Ha igen, ö autótulajdonos. Nekem dalaim vannak. Akkor én daltulajdonos vagyok. És ezt, az autótulajdonosokkal ellentétben vállalni merem. — Dalaid a „romlás ellen való énekek" voltak, akkor, amikor Közép-Európában még vígan dühöngött az egypártrendszer. Azóta megváltoztak a viszonyok. Most mennyire kellenek a dalaid ? — A „romlás ellen való ének" — Szokolay Zoltán verseimé — a zsarnokság és annak átkai ellen való ének volt. A zsarnokság mindannyiunkban benne van, a legutolsó sejtig, s ezt kéne kiirtani — részben dalaimmal is. Az, hogy Európában mások a viszonyok, hogy nálatok Havel lett az elnök, hogy Lengyelországban tíz éve kezdődött el egy párbeszéd, hogy Magyarországon megszűnt az egypártrendszer, hogy Zsivkov sincs hatalmon és hogy Ceau$escut megölték, ez mind csak személyi szabadságomat érinti. Van egy útlevelem, vannak vámelőírások, amelyeket be kell tartanom — ez mind csak a személyemet érinti. Gondolkodásmódunk sok mindenben nem változott! Nem tudunk ma még országos párbeszédet folytatni. A néhai ellenzéknek, a ma hatalmon lévő pártoknak, tömörüléseknek a néhai pártstruktúrákkal együtt kell eltűnniük. Nem azért, mert nem lennének érdemeik, nem azért, mert haragszom rájuk, egyszerűen azért, mert ők személyes párbeszédhez szoktak s nem képesek országos párbeszédet folytatni. — Egy-két évvel ezelőtt még tett volt Dinnyés-koncertre menni, „romlás ellen való éneket" hallgatni. Ma, amikor nem tett vajon eljönnek-e az emberek a koncertedre ? — A válaszom egyszerű. Lehet, hogy nem tett Dinnyés-koncertre jönni, de akinek nem tett értékekben gondolkodni, akinek nem tett identitástudatért küzdeni, az ne jöjjön el Dinnyés-koncertre. Nem vagyok anakronizmus, mert az érték, amelyet dalaimmal képviselek, nem válhat anakronizmussá. ’ — A Szlovákiai magyarok közül sokan ismernek. Jöttél akkor, amikor ez nem volt veszélytelen, jöttél akkor, amikor igazat kellett mondani s ez nem volt könnyű. Most milyen érzésekkel jössz hozzánk ? — Ugyanúgy, mint 1973 óta, az első — Dusza István általi — meghívás óta. Éppen ott, Szlovákiában vannak emlékei Pázmány Péternek úgyanúgy, mint Szenei Molnár Albertnek, ott találom meg Rákóczi sírhelyét, a kassai dómot, és sorolhatnám még. Sok minden köt hozzátok. A legvadabb jakeši kormányzat idején is hat-nyolc alkalommal jelentem meg évente az országban, hát még most, amikor útlevélen kívül semmi sem kell hozzá? — Milyennek ítéled a magyar—szlovák viszonyt? — Nagyon szeretnék részt venni egy olyan koncerten, amelyen elénekelném Kandrót vagy Rúfus verseit magyarul és feltételezem, hogy a Matica slovenskának is vannak dalosai, s ők elénekelnék pl. Tözsér Árpád „Mužný vek" című költeményét ugyanakkor, amikor én Tőzsér Árpádtól a „Férfikort" énekelném meg, s hogy Smrek vagy Kondrót fordítások hangzanának el a színpadon akkor, amikor én József Attilát vagy Petőfit adnám elő. Ez lenne az igazi közös kultúránk, itt tudnánk közös nevezőre jutni, ha már a számláló annyira eltérő. — Említetted, hogy van kazetta, van könyv. Bemutatnád ? — A kazettámon — amely majdnem térden készült el — olyan dalokat énekelek, amelyeket 1971-től írtam. 1971-ben volt egy március 15-i ünneplés, amelyen sokszáz magyar embert gumibottal vertek meg a rendőrök. Azóta eltökéltem, hogy minden március 15-én irok egy dalt, egészen addig, amíg szabad nem lesz Európának ez a része. A könyvem sokkal tágasabb, néhány általam fontosnak vélt területre orientálódók, mint a haza, a szerelem, a szeretet, az anya stb. Tematikusán szedtem össze a verseket — dalókat — s várom, milyen visszhangja lesz. — Felléptél 15 ember előtt, felléptél százak sőt ezrek előtt. Eljönnek ma az emberek a koncertjeidre? — Igen. Van még mondanivalóm, van még „romlás ellen való ének", amit ma előadhatok. Nagy tévedés az, amikor azt mondják, hogy vissza kell térnünk Európába. Mi Európában vagyunk, nekünk sehova se kell visszamennünk. Ha interjút készítesz velem, hadd javasoljak égy mondatot a végére.......közben hallgat a gótika hűvös mosolya". Az idézet Feldek egy verséből való, jó lenne, ha az olvasó megnézné a vers többi részeit is, mert a gótika még valóban Európa volt. Minden a helyén volt az angoloknál, a franciáknál, a magyaroknál, mindenkinél. Az irányzat európai volt, nem volt mit megtagadni rajta, nem léteztek nemzetek, a gótika összekötő kapocs volt még. Miért nem tanulunk tőle? — Értékben gondolkodni, pártok fölött állni majdnem lehetetlen, ha közben nyelvtörvény-csaták zúgnak, amikor a romániai magyarságot egyesek az ország közellenségeivé kívánják tenni, amikor Szerbia nem hajlandó megérteni, hogy mások is vannak e Földön. — Én azt mondom, hogy a magyar irodalom, a magyar gondolkodás a határok figyelembe vételével is egységes. Ugyanúgy, mint ahogy egyformán süt ránk a Nap és nem lehet megfogalmazni kire süt jobban, kire kevésbé. Optimista vagyok. Mert minden rossz szándék ellenére is Radnótit tudom csak idézni: „Lehetnének talán még emberek, Hisz megvan bennünk is, csak szendereg. Az emberséghez méltó értelem. Mondjátok hát, hogy nem reménytelen." LOVÁSZ ATTILA KÉT JEGYZET I. Mennyivel könnyebb a meglévőt elpusztítani, mint helyette mást, jobbat nevelni. Ez a nem nagyon eredeti gondolat a lugas kiirtása közben jutott az eszembe, amikor a karvastagságú, göcsörtös szőlőágakat sorra átfűrészeltem és azonnyomban a kert közepén lobogó máglyára vetettem. Az évtizedes lugas egyetlen délutánon eltűnt hamuvá enyészett. Csak a tartóoszlopok és az elrozsdálódott dróthuzalok maradtak meg, mintegy emlékeztetőül, ámde cél és célszerűség nélkül immár. Az értelem és a logika alapján most annak kellene következni, hogy az elpusztított helyett valami újat, jobbat, nemesebbet telepítek majd. De nekem eszem ágában sincs új szőlőt ültetni az imént kivágott helyére. A meglévőt .azért irtottam ki, mert egyrészt nem tetszett, másrészt mert értéktelen volt, harmadrészt pedig mert nekem tér kell, tágasság, hogy olykor-olykor szabadnak érezhessen* magamat. Aztán arra kellett gondolnom, hogy a forradalmak — forradalmaink — is valahogy így zajlanak. A meglévőt egy nekirugaszkodással elpusztítjuk, de helyére jobbat, hasznosabbat, értékesebbet, nemesebbet már alig is tudunk teremteni. Mintha a forradalmak felszippantanák a bennünk lévő teremtő erőket. Mintha a rombolás élménye erősebb lenne az alkotás élményénél.-.. II. Elszoktam a szerszámoktól. A városi élet nem csupán a természettől szakítja el az embert, de a kétkezi munka gyakorlásának örömétől is. Most tanulom újra — elkésve, de talán még nem egészen későn — azt amit hajdanvolt gyermekkoromban egyszer már tudtam: a házkörüli temérdek munkát, s azzal együtt — hogy is lehetne másként! — a szerszámok használatát A csontoknak, az izmoknak nehéz már, az értelemnek, az emlékező tudatnak azonban könnyű öröm. Kapa, ásó, fejsze, csákány — szelídülök hozzájuk, s ők énhozzám. Elfelejtett fogások élednek fel bennem, egykor-volt mozdulatok ritmusai; a folyamatos ismétlődések mintha egy végnélküli zenei tételt sugároznának, miközben egy-egy gyökér kettéroppan, miközben a fahasáb a fejsze éle nyomán kettényílik, miközben egy faág a földre hullik, vagy az ásóról lefordul halk zizzenéssel egy nagyobb hant rögdarab. Az egésznek persze nincs különösebb jelentősége. Miért is volna? Hétköznapi, - szürke dolgok, mondhatnám, ha közben ezerféle gondolat, emlék, élmény nem törne fel nyomukban. S ez a csodálatos az egészben: a már-rrtár elmerült világ újra megjelenik. felmerül a belső tér mélységeiből, s egyszer csak itt van a délelőtt foglalatában olyan tisztán és szinte kitapintható közelségben, mintha mindig is itt lett volna ... GÁL SÁNDOR 14
