A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-12-07 / 49. szám
A csehszlovákiai magyarok fóruma MÁS SZEMMEL A totális elutasítás veszélyei Kadaré Ismail albán író politikai menedékjogot kért Franciaországban. Kadaré nemzeti művész, az Albán írószövetség volt elnöke, az albán kommunista rendszer (volt) híve és reprezentánsa, aki korlátlan utazási lehetőségekkel bírt és többször javasolták Nobel - díjra. A rendszer részéről tehát a legnagyobb elismerésben részesült, ö pedig tevékenyen részt vett annak működésében. Az utóbbi időben azonban egyre gyakrabban kritizálta az állami bürokráciát és a lázongó értelmiségiek élére állt, majd disszidált. Szakított a rendszerrel. Tettét azzal indokolta, nem hiszi, hogy az albán vezetés komolyan veszi és követni kívánja a közép-kelet európai demokratizálási mozgalmakat és reformfolyamatokat. Kadaré könyveit nem olvastam, tettét nem tudom megítélni. Albánia amúgy is ismeretlen ország számunkra, sajátos társadalom, idegen terület. Azt azonban feltételezem, hogy Kadaré évtizedek során vállalta a szocialista eszméket vagy legalábbis megérintették. Kivel-mivel szakított, mit utasított el: az eszméket vagy a rendszert?! A kérdés nem formális, nem is puszta kíváncsiság szülte! Szakítani nehéz. Nehéz szakítani nővel, baráttal, családdal, eszmével. Nemcsak nagy nyugtalanságérzetet kelt a szakítás, hanem fájdalmat is, lelkiismeretfurdalást okoz és mély önvizsgálatra ösztönöz. A múlttal is nehéz szakítani, talán a legnehezebb. Forradalmi hév és indulat kell hozzá, másképp aligha sikerül. S ha úgy véljük, sikerült, akkor sem sikerül, erre tanít a történelem. Talán nincs teljes szakítás, totális elutasítás? Úgy tűnik fel, hogy a folytonosság A Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének céljait az alakuló gyűlés által elfogadott alapszabály körvonalazza. Az alábbi program az ott röviden összefoglalt célkitűzéseknek bővebb kifejtése. Először is az önművelés. Minthogy az anyanyelv a legfőbb s voltaképpen egyetlen vitathatatlan ismérve összetartozásunknak és indítéka szervezkedésünknek, érthető, hogy annak művelését tekintjük programunk egyik fő céljának, annál is inkább, mert figyelmünket nemcsak megérdemli, hanem körülményeink között rá is szorul. Sokunkban — minden igyekezetünk ellenére is — elbizonytalanodik, megromlik, megfakul, s a fiatalabb nemzedékben olykor feledésbe is megy vagy még csak gyökeret sem ver. De az anyanyelv nemcsak és nem is elsősorban cél, még kevésbé öncél: inkább eszköze, foglalata annak az általános humán, természettudományos és technikai műveltségnek. hajszálgyökerei tovább élnek és táplálják a vérkeringést múlt és jelen között, miközben finom, tapogatózó nyúlványaikat a jövő felé mere szigetik. Nagy forradalmi beavatkozások látszólag megszakítják a lét ezen önépítkezését. Történelmi tapasztalatok igazolják, hogy ez valóban csak látszat. Aremberi lét alapelemei a mélyben tovább élnek. Négy évtizede a szocialistának induló társadalom a múlt diktatórikus tagadásával kezdte építeni jövőjét. Céljainak megfelelően módosította a történelmet — tehát teljességét elutasította — azáltal, hogy a népi-forradalmi vonulatot tette meg központjává s ezt is alávetette az osztályharc elméletének. Az elmélet a tudomány korszerű világképére támaszkodott, gyakorlati megvalósulását évszázados elkötelezett harc — a munkásmozgalmak széles skálája — előzte meg, úgy tűnt fel, hogy a mozgalomban az emberi tudat sorsformáló ereje valósul meg, a „kísérlet" mégsem sikerült. Adandó alkalommal a rendszer repedésein feltörtek a múlt elfojtott elemei, mintegy figyelmeztetve, hogy az ember létében a totális elutasítás gesztusa eredménytelen. Az élet sokszínű és változatos, a teljes egységet nem viseli el. A politika kényszere — a hatalom — viszont a tiltásra, az elutasításra épül. Ezzel kezdődik a politika — bizonyos értelemben vett — életellenessége? Részben igen, mert a politikai tagadás létező, az élet folyamatosságában helyén való értékeket is tagadhat. A politikai totalitarizmus lehetetlenné teszi a demokráciát! Azzal, hogy értékeket is tagad, tulajdonképpen értékválságot hív amelyet a leghatékonyabban éppen rajta keresztül sajátíthatunk el. S természetes az is, hogy az önművelés folyamatában megkülönböztetett súlyt kap a magyar történelem és irodalom megismerése, egyáltalán: a nemzeti önismeret. E célok érdekében felkutatjuk és mozgósítjuk a bennünk, magunkban rejlő lehetőségeket, hiszen az itt élő, dolgozó és tanuló magyarok között szinte minden szakterületnek vannak — sokszor bizonyára kiválóan képzett és tájékozott — képviselői, akik közül ki-ki a maga módján hozzájárult a közös erőfeszítéshez, bekapcsolódhat az ismeretszerzéssel egybekötött nyelvművelés folyamatába. Amennyiben igény mutatkozik rá. érdekkörök alakulhatnak: nyelvművelő, irodalmi-történelmi, tudománynépszerüsitö, Prága és Csehország magyar vonatkozású helyeit és emlékeit megismerni kivánó képzőművészeti vagy zenei megismerést célzó érdekkörök: a Szövetség életre, olyan értékanarchiát, mely szükségszerűen szül egy új, rendteremtö — ám a megszüntetettől semmivel sem veszélytelenebb — totalitást. A demokrácia azonban nem kizáró természetű teljesség, hanem értékrend, melyben minden — jelen, múlt és jövö — értéknek helye van. A teljes elutasítás során nem az egyetemes és közös életérdekek, hanem csak a politika érdekei juthatnak kifejeződésre. Nézzük, hogyan! A novemberi forradalmi változások után kibontakozó mozgalmak — pártok — egyértelműen és szükségszerűen a negyven évnyi múlt teljes elutasítására épültek és építettek. A régi rendszert meg kellett szüntetni, maradványait eltakarítani. Történelmileg indokolt cél, mert volt formájában a szocializmust a kor megkérdőjelezte, meghaladta, elvetette. A politikai harc természetéből következik, hogy az ellenfelet — négy évtized társadalmi gyakorlatát — teljes egészében tagadja, hiszen meg akarja semmisíteni. Az új politika demokráciát ígért! A demokrácia azonban megértő tolerancia s a mássággal szembeni türelem, de nem kevésbé történelmi értelemben vett értékrend, melyben mindennek helye van vagy lehet. Érdekes megfigyelést tehetünk: a totális elutasítás gesztusa a tudatban, a feltörő eszmei valóságlátásában, a politikai programban születik, esetünkben abban a megállapításban, hogy a letűnt társadalom totális negatívum, sötét korszak volt, életidő értékek nélkül. így kap helyet, és rögzítődik a közösségi tudatban, uralkodó — kötelező? — nézetté merevül. Az új igazságot kimondani előny (lehet), számon kérni hatalmi pozíciót jelenthet. Aztán hiába mondják — pl. Havel elnök —, hogy a múltat együtt éltük meg és bizonyos értelemben közös — de legalábbis differenciált! — a felelősség. A korszak egyértelműen sötét marad, megtagadott! Nagy egyetemes kárt okozott, tehát értékei nem lehetnek. S amikor a világban már nem találjuk, magunkban kezdjük keresni a múlt ördögét! Megtisztuljon a társadalom. Mitől? A múlt emlékétől is! A múlt azonban nem törölhető el, teljesen végrehajtó bizottságának egyik feladata lesz, hogy segitsé ezek tervszerű és folyamatos működését. Igényelni fogjuk a csehországi (de korántsem csak a csehországi) állami, közületi vagy egyéb intézmények, szabadegyetemek, társadalmi szervezetek vagy az itt működő Prágai Magyar Kulturális Központ segítségét, és arra is lesz gondunk, hogy ne csak elfogadjunk, hanem nyújtani is tudjunk valamit. Az ehhez szükséges legalkalmasabb módozatokat a gyakorlat termi meg; tudatában kell lennünk annak, hogy ezzel senki sem adósunk, hanem mindenekelőtt s minden körülmények között mi tartozunk vele önmagunknak. Amikor alapszabályunk egyik további célul a csehszlovákiai magyarság egészének életébe való bekapcsolódást tűzi ki. abból a kétségbevonhatatlan tényből indul ki, hogy a cseh nyelvterületen élő magyarok a csehszlovákiai magyarság szerves részeként kötődnek a szlovákiai magyarsághoz, miként persze, továbbmenöen, nyelvével és kultúrájával az egész csehszlovákiai magyarság természetszerűen kötődik a magyar nemzet egészéhez, s ennek semmiképpen sem mond ellent az, hogy állampolgári mivoltában — amint ezt a lélekpróbáló történelmi helyzetekben nem egyszer bizonyította — tudatosan és öntudatosan része a Csehszlovák Köztársaság népének is. Sokan közülünk A Cseh- és a Morvaországi Magyarok Szövetségének programja meg sem tagadható! Vannak életelemei, melyek a folytonosság jegyében fogantak és létfontosságúak. Totális elutasításuk közelről sem veszélytelen. A teljes elutasítás olyan értékzavart teremt, amelyben a demokrácia „totalitása” nehezen alakul. Olyan társadalmi értékzavarok, melyek nem teszik lehetővé a múlt árnyalt értelmezését és életesebb értékelését, magukban hordozzák a tglpoljtizálás veszélyét és a társadalom hangulatát szélsőséges irányokba, jobboldali — liberális vagy nemzeti — totalizmus felé közelítik. Ez a folyamat hozza, hogy már a tegnapi — november utáni — értékek is megkérdőjeleződnek. A szabadon választott parlament munkája nem elégíti ki a szélsőségeket. A bukott rendszerrel szembeni ellenállás érdeme megfakul. Az összeomlást segítő értékrendet új totális álláspont-embriók kérdőjelezik meg. S a háttérben — fenyegető rém — a közép-európai típusú nemzeti totalizmusok lehetősége várakozik. Mostanában minden tény és történés elsősorban az író, az irodalom vonatkozásában érdekel. Ezért szeretném tudni, mit utasított el Kadaré Ismail, a jelenlegi albán rendszert és vezetést, vagy a szociális eszméket, a közösségi érdekekre alapozó, baloldali gondolkodást is?! Nem hinném, hogy az utóbbit! Részt vett ezen eszmék érvényesülésében és kudarcában, teljesen aligha tagadhatná meg őket erkölcsi károsodása nélkül. A szocialista rendszerek széthullása és átalakulása számos esetben — Szovjetunió, Jugoszlávia, Románia s részben hazánk — a nemzeti kizárólagosság felerősödésének a jeleit viseli magán. Más oldalról — a jövö vajúdásának közepette — egyre közelebbi európai példák — és partnerek — kínálnak olyan társadalmi, gazdasági és eszmei modellt, melyben a demokratikus jogrend és a szociális gazdasági elemek jelenléte és egysége a baloldali gondolkodás jövőjét és európai szerepét is feltételezi. A múlt pedig törvényszerűen nem tűnik el teljesen, mert nem tűnhet el nyomtalanul, hanem az emberi lét folyamatosságának az értelmében jövöképes, értékeiben tovább él! DUBA GYULA
