A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-11-30 / 48. szám
II. József, „a kalapos király" nem koronáztatta magát királlyá! — K. L). A következő napon, u. m. szent András havának ll.napjan délelőtt 10 óra tájban, a várba felmenvén a király egy kétlovas hintóbán, nagy tisztelettel fogadtatott az oda előre felsereglett rendek által, s itt mindjárt a várbeli kápolnába kísértetett be. Az isteni szolgálat végződése után maga a király egy külön szobába ment, a rendek pedig a vár délre fekvő első kontignációjának (emeletének) tágas palotájába. Egynéhány szempillantások múlván a fejedelem is megjelent ott magyar huszár regimentje formaruhájában, kalpagosan, széles aranyos magyar karddal s veres tarsollyal. Bemenetelekor előtte ment a főlovászmester, herceg Grassalkovits Antal, utánna belső udvari tisztjei. Beérve a palotábj, leült azon három grádics (lépcső) magasságú királyi székbe, mely számára volt készítve. Ennek második grádicsára jobb felől, a császári királyi belső udvari tisztek álltak, bal felöl pedig az említett főlovászmester mezítelen karddal. Gróf Pálffy Károly, aki a királyi széknek felső lépcsőjén állapodott meg, egy ékes magyar beszédet tartott a rendekhez, melyben nekik a király akaratát nyilatkoztatta ki. Maga is megszólalt a fejedelem deákul, s igen hathatós kifejezésekkel jelentette azon való örömét, hogy a nemes gondolkodású magyar nemzet között megjelenhetett. A prímás egy igen gyökeres beszédet mondott a nemzet képében. Vége lévén a beszédnek, kikelt a királyi székéből, s belső szobájába ment, az ott lévő rendek pedig egyenesen az ország gyűlésébe. (Következik a nádor megválasztásának leírása, melyre november 13-án került sor. Egyhangúlag Sándor Leopold főherceget választják meg nádorispánnak, azzal a kikötéssel, hogy „szüntelenül Budán lakjon, a magyar nyelvet megtanulja, s míg emberkorra jutna — 1790-ben 18 éves volt csak — olyan segédek rendeltessenek melléje, kikhez mind a nemzetnek, mind az uralkodónak teljes és tökéletes bizodalmuk lehessen".) A következő napon, melyen jó királyunk mind maga nevének — november 15: Lipót napja — mind magyar királyságra lett koronáztatásának kellemetes napját ünnepelte, egész Pozsony városa nagy mozdulásban volt. Reggeli hat órakor adatott dobszóra, mind a polgári, mind a rendes gyalog és lovas katonaság egybegyűlt, s kiállott a vigyázatra. Miután a prímás az ország képében megköszöntötte s üdvözölte a királyt, a következő módon és renddel mentek DECZY SÁMUEL helyszíni tudósítása az 1790-es pozsonyi koronázásról vele együtt reggel 8 órakor harang és muzsika zörgések alatta a Sz. Márton-templomba. (Következik ismét az ünnepi menetbe való besorolás leírása.) A templom ajtajához érkezett fejedelemnek elébement a kalocsai érsek és más ott lévő püspökök. Miután az ország bárói a klenódiumokat a nagyoltárra lerakták, és a tíz zászlókat tartó mágnás, a király jobb és bal keze felöl felsorakozott, a király felkelt királyi székéből, a nagyoltár elé ment s magát a prímás előtt meghajtva, ismét visszatért a székébe. Ez volt a koronázásnak kezdete. Legottan az oltár elé állva a kalocsai érsek ekként szólította meg a prímást énekelve (természetesen latinul; mi most is, s a továbbiakban is Decsy magyar fordítását adjuk közre. — K. L.). Főtisztelendö Atyám azt kívánja a római katolikus anyaszentegyház, hogy a jelenlévő római és cseh királyt Magyarország fő méltóságára emeljed. (II. Lipótot 1790. szeptember 6-án koronázták Prágában cseh királlyá.) Ezután az oltár elé vezették a kalocsai érsek és a bosznyai püspök a királyt, aki annak alsó lépcsőjére tett három vánkosra letérdepelvén, mindkét kezét a prímás által tartott könyvre téve, megesküdött a keresztény anyaszentegyház oltalmazására, a hit terjesztésére és a papi rendnek illendő tiszteletére. Ez után a király megcsókolta a prímás által eléje nyújtott feszületet s térdelve maradt mindaddig, míg a Mindszentek litániáját énekelték. Az Amen mondás után a király a nagyoltár háta mögé ment, hol udvari komornyikjai segítségével mentéje s dolmánya testéről levétetvén, visszatért az oltár elé, letérdepelt annak felső lépcsőjére s jobb válla lapockája s vállai közé megkenetett szent olajjal a prímás által. Ismét az oltár háta mögé ment, hol a kent részekről letöröltetvén a szent olaj, lábaira vonattak szent István királynak sarui. Mentéjének s dolmányának ráadása után visszatért az oltár előtt álló királyi székbe, hol ráadatott szent István király palástja. Az eddig végbement ceremóniák után a szent mise mondásához kezdett a prímás, és az apostoli levelet elolvasván az oltárnak jobb részére ment, oda vezettetett a király is, hol az oltárnak felső grádicsára palástosan letérdelvén, kezébe adatott szent István mezítelen kardja. Melyet ismét kivéve kezéből a prímás, hüvelyébe tett, és a szolgáló püspökök s komornyik mesterek által a király oldalára köttette. Ekkor az oltár elé állt a király, kivonta hüvelyéből szent István kardját, s három vágást tett azzal kereszt formára a levegő égben, u. m. előre, jobbra és balra, mely cselekedete által az anyaszentegyház védelmezésére kötelezte magát. Visszatéve kardját hüvelyébe, újra letérdelt az oltár felső lépcsőjére, ekkor kezeire vévén a nádorispán a szent koronát, a nép felé fordulva, fennszóval, magyarul ezt a kérdést tette fel: Akarjátok-e, hogy a jelenlévő fejedelem II. Leopold megkoronáztasson, s azzal mindjárt visszatette azt az oltárra. A kérdésre „Akarjuk!" és háromszori „Éljen a király!" szózat felelt, harsogni kezdtek a karban lévő trombiták és dobok, a templom előtt parádéban álló granatéros batalion apró puskákkal első salvét (sortüzet) adott. A muzsikaszó, apró s nagyobb puskák harsogásának megszűnése után ismét felkelt a prímás és a mellette álló püspökökkel együtt a szent koronára tévén kezeit megáldották azt, egyszersmind ő és a nádor kétfelől megfogván a dicsőséges zálogot az előttük térdeplő király fejére tették. Könnyen lehet képzelni azon érzékenységét, mely II. Leopold királyban támadt, amidőn látta, hogy kedves fia, Sándor Leopold nádor teszi fejére a koronát. Példa nélkül való példa volt ez, legalább én nem olvastam a magyar krónikában, hogy valaha a fiú koronázta volna meg édesatyját. Örömnek könnyei hömpölyögtek le jó királyunk arcán. — Hasonlóképpen a királyi pálcát is kezébe vévén a prímás, átadta azt a királynak. Ilyen módon adta néki által az aranyalmát, szent István kardját pedig tomporáról leoldozva, a királyi . főpohárnokmesterre bízta. A királyi székbe ültetve a fejedelmet, a prímás a következőket mondotta; Állj itt jeles király s tartsd meg mostantól fogva az Istenedtől néked ajándékozott helyet, melyet ekkorig ősi örökség szerint bírtál. Ezen introizációnak, avagy királyi székbe ültetésének vége lévén, három ízben kiáltotta a nádor: Vivat Rex Leopoldus (éljen Lipót király)! Ugyanezt kiáltotta ő utánna a gyülekezet is, a templom előtt parádéban álló granateros batalion salvet adott, harsogtak az ágyúk, zúgtak a harangok, melyeknek egyesült ropogásai még az elementumokat, u. m. a levegő eget, földet és vizet is megrezegtették ... A koronázásnak második szakasza a Franciskánusok (Ferencesek) templomában ment végbe. Tudniillik, vége lévén a szent Márton templomában a szent mise mondásnak, a királyi fő porkoláb, avagy ajtón álló mester felnyittatta a templomnak északra nyíló ajtaját, melyen kimenvén a rendek, és utánna a király, a Franciskánusok temploma felé tértek egynéhány tekervényes utcákon. Az említett ajtótól fogva egészen a Franciskánusok templomának ajtajáig egy mintegy másfél ölnyi szélességű deszkahíd volt csinálva, s arra fehér, zöld és veres posztó terítve végtől végig. Amelyik utcákon volt az áltálmenet, mindkét oldalon német és magyar polgár katonák álltak. A király koronás fővel, szent István palástjában, saruiban és kesztyűiben felöltözve ment, jobb kezében a királyi palást, bal kezében az aranyalmát tartván. A menetet a tármester zárta, három magyar gavallérral, akik nyakában függő zacskókból emlékeztető pénzt hánytak a sokaság közé. A Franciskánusok templomában egynéhány szempillantások múlván felkötötték a királyi főudvarnokok és komornyik mesterek szent István pallosát a király oldalára, melyet ö hüvelyéből kihúzva, az arany sarkantyús vitézek ütéséhez fogott, kiknek száma 33 személyre ment. A koronázás harmadik szakasza a szent Mihály kapuján kívül, az Irgalmas Barátoknak klastroma előtt lévő tágas piacon ment végbe. Ennek közepén egy ölnyi magasságú, karfákkal körülvett és fejér, zöld s veres posztóval béterített alkotmány volt készítve, melyre két oldalról grádicsokon lehetett felmenni. Odaérkezvén a király, leszállóit fejér paripájáról, s felment annak tetejére. Felállott egy aranyos szőnyeggel bévonatott két lépcső magasságú állásocskára, hol jobb kezének két ujjait az ég felé emelvén, s bal kezében a feszületet tartván, hathatós szóval mondta el a prímás után az esküvés szavait. Vége lévén az esküvésnek, háromszor kiáltotta a nádor: Vivat Dominus et rex noster, azaz Éljen a mi urunk és királyunk; követték őt ebben a várban fekvő ágyúk, zúgtak a harangok. Következett utoljára a koronázás negyedik szakasza, mely a Duna-parton épült királyi dombon végeztetett el. A nevezett királyi domb a Terézia kapu előtt, a királyi gabonás tárház mögött, a Duna partján van építve, melyre három oldalról, u. m. elől, jobb és bal felől feljárás van. Ez is egészen be volt fejér, zöld és veres posztókkal terítve. Ide érkezvén a fejedelem, sebes vágtatva felnyargalván annak tetejére, nagy elevenséggel kirántotta kardját hüvelyéből, és avval négy vágást tett, mindannyiszor megfordult paripájával. Végezetre lássuk még azt is, minémü ajándékkal tisztelte meg Pozsony városa megkoronázott királyát. A koronázást követő napon, a régi bevett szokás szerint, felgyűltek a tanácsbéli férfiak és bemutatták a jó fejedelemnek elszánt adományokat, amely 20 mérő zabból, 10 csöbör fejér és veres óborból, négy hízott ökrökből, ugyanannyi kövér borjúkból és szopós bárányokból, néhány font kalácsokból és két nagy kenyérből állt. Az ajándékot vivő sereg előtt s után. a formás ruhájú magyar polgárok mentek, akik sort formálván a prímás palotája előtt, mindaddig ott álltak, míg a bemutatás tartott. Dr. KISS LÁSZLÓ Fotó: Gyökeres György 5
