A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-11-23 / 47. szám
Húspástétom Hozzávalók: SO dkg sertéshús, 20 dkg császárszalonna (húsos), 1 db friss piros paprika, 10 dkg vöröshagyma, 2 db tojás, olaj, só, bors és ízlés szerint fűszerek (majoránna, szerecsendió), petrezselyem zöldje Készítése: Az összevágott hagymát kevés olajon megpirítjuk, hozzáadjuk a finom lyukú darálón leőrölt sertéshúst, császárszalonnát, majd a tojásokat, sót, borsot, fűszereket, az apróra vágott piros paprikát és az egészet simára keverjük. A pástétomformát (özgerinc forma is lehet) olajjal kikenjük, a húskeverékkel megtöltjük, alufóliával lefedjük, vízzel félig telt edénybe tesszük és középmeleg sütőben egy órát gőzöljük. A sütőből kivéve hülni hagyjuk, majd a hűtőbe tesszük. Tálra téve apróra vágott petrezselyem zöldjével díszítve tálaljuk. Csecsemő konyha Paradicsomos burgonya (4 hónapos kortól). Egy meghámozott burgonyát egy kevés, enyhén sós vízben puhára főzünk, és turmixoljuk. Egy paradicsom levét gézen átszűrünk és a burgonyába csurgatjuk. Egy kávéskanál kefirt keverünk hozzá. Zöldségpüré (4 hónapos kortól). Egy sárgarépát, egy fél szem burgonyát és egy fél fehérrépát meghámozva puhára főzünk, a főzölével turmixoljuk, egy kiskanál sovány reszelt sajtot meg egy kemény tojás összetört sárgáját keverünk hozzá. Bébifasírt (8 hónapos kortól). Tíz deka darált csirkemellet egy tejben áztatott, kicsavart, összemorzsolt zsemlével, egy egész tojással meg fél diónyi margarinnal összedolgozunk, enyhén megsózzuk, és két-három nagyon finomra vágott petrezselyemlevelet adunk hozzá. Tűzálló tálon a sütőben 20-—25 percig sütjük. Csak a fasírt puha, belső részét keverjük a főzelékbe. (Folytatjuk) Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy serpenyő. Roppant elégedetlen volt a sorsával, s azzal, hogy mindig benne sütötték a jóféle húsokat, kolbászt, meg a lacipecsenyét télen-nyáron. Elhatározta, hogy ő ezt tovább nem tűri. Hogyisne! Mindig a tűzön van, nap mint nap izzad, a zsíros bödön pedig a pincében hűsöl élete végéig. Hát igazság ez?! Mindjárt el is panaszolta ezt a nagy igazságtalanságot a tejforraló fazéknak. — Pajtás, én ezt nem tűröm tovább! — Ej, mit zsörtölődsz annyit! — nyugtatta szomszédját a tejforraló fazék. — Fütyölj mindenre úgy, mint én, s akkor megnyugszol. — De rajtam nincsen lyuk, amelyen fütyülhetnék! — így a serpenyő. — Rajtad nincsen lyuk? — álmélkodott a tejforraló. Hát ez meg hogy lehet?! Itt valami hiba történt! Azonnal menj vissza Fülekre a gyárba, hisz te selejt vagy! A serpenyő megdöbbent. — Hogy ö selejt volna? Csak eddig ezt titkolták előtte? — így morfondírozott magában. Sehogy sem fért a fejébe. Hogy tudott akkor annyi pecsenyét megsütni, ha ö selejt? Ám ha így van, legyen. Csinálok én lyukat magamon, ha csak az kell! Elmegyek én a leveses fazékhoz — jó szomszédok vagyunk, majd mindig ott sülök mellette — nem fog tőlem megtagadni egy kis baráti segítséget. Megölök majd a tűzhelyen, én leesek, kilyukadok, és aztán már könnyű dolgom lesz! Kiengedem a gőzt, sípolok egyet, és én is lehűlök, mint a tejesfazék. Úgy is tett. Legközelebb, mikor együtt sültek-főttek a levesesfazékkal, megkérte: — Ugyan szomszéd! Taszíts már meg egy kicsit! A fazék, látta, hogy a lábas nem enged a negyvennyolcból, hát ráállt a dologra. — Ha csak ennyi a kívánságod, ám legyen! Avval a fülénél fogva megpöccintette a serpenyőt. Le is esett az abban a minutumban nagy csörömpöléssel a tűzhelyről a gazdasszony nagy bosszúságára. A lábasról pedig lepattant a máz, ráadásul még ki is lyukadt. Örült a serpenyő, hogyne örült volna! lesz most már hol kiengedni a gőzt! — gondolta magában. De nem így a gazdasszony! — Most mit csináljak? Kilyukadt a legjobb serpenyőm! Miben sütöm meg a pecsenyét ? Mindjárt dél van, és ebéd még sehol! — forgatta a kezében a kilyukadt lábast. A serpenyő csak hallgatott. Gondolta : hiszen ő továbbra is megsütné azt a pecsenyét, sőt így lesz hol kiengedni a gőzt a lyukon. A gazdasszony azonban nem is hederített rá. Fogta a lyukas serpenyőt és a konyhaszekrény zúgába tette. — Majd tartok benne legalább száraz kenyeret! Arra még jó lesz. Bizony, ott szomorkodott ezután a serpenyő a sarokban. Még a pókháló is belepte. Egyszer hogy, hogy nem, oda sodródott mellé a tejesfazék. — Hát te mit szomorkodsz Itt? — fordult felé nevetve, szinte majd kicsordult belőle a tej a nagy vidámságban. — Hogyne szomorkodnék, amikor láthatod, nap-mint nap itt tartanak a sötétben, holmi száraz kenyérdarabok társaságában! Még a hideg is végigfut a hátamon, amikor egy-egy pók kifeszíti a hálóját a fülemen. — Hja, kérem! — szól a tejesfazék — a fontossági sorrendet meg kell tartani! Te már semmire se vagy jó, így hát ide kerültél. Örülj, hogy egyáltalán itt vagy, s nem dobtak ki a szemétre! — De hiszen te is azt mondtad, hogy van rajtad egy lyuk, s azon engeded ki a gőzt, s közben még fütyürészgetsz is?! — Igen ám, te oktondi! Csakhogy az azt is jelenti, hogy felfőtt bennem a tej! Különben is nekem két falam van, neked pedig csak egy! — Szóval szerinted nekem nem lett volna szabad kilyukadnom? — De nem ám! Mert az úgy van kiskomám, hogy te csak addig kellesz a gazdasszonynak, míg ki nem lyukadsz. Én pedig csak addig, amíg fütyölni tudok, s el nem dugulok. A serpenyő csak csóválta a fejét, s nem tudta megérteni: hogy lehet az, hogy az egyik addig jó, míg ki nem lyukad, a másik meg csak addig, míg el nem dugul. GYÜRE LAJOS DENES GYÖRGY: Feketéi! az őszi parlag, gyűlést tartanak a varjak. Rikácsolnak, veszekednek, egytől egyig berekednek. Fölrebbennek, visszaszállnak, szakadatlan kiabálnak. Estére felhőkbe gyűlnek, gomolyogva elröpülnek. FELFEDEZŐK UTAZÓK. KALANDOROK Zalánkeményi Kakas István A 15.—16. században élt neves (vagy hírhedt) utazók és felfedezők életpályája eléggé ismert, ezért úgy döntöttem, hogy a kedves olvasó figyelmét inkább azokra irányítom, akikkel az ismeretterjesztő kiadványok mostohán bánnak, ritkán foglalkoznak velük. Némi szomorúsággal kell megállapítanom, hogy e mellőzöttek között bizony jócskán akadnak magyarok is, noha a maguk idejében expedíciójuk nem kis feltűnést keltett. A teljesség kedvéért persze el kell mondani, hogy ezek a vállalkozások csak kivételesen voltak öncélúak, többnyire követi minőségben keltek útra a bátor férfiak. Nem véletlenül használom a bátor jelzőt egyébként, hiszen akkoriban nem kis bátorság, sőt egyenesen vakmerőség kellett az utazáshoz, kiváltképp az olyan tájakon, ahol a közbiztonság minimális volt, útonállók, elbitangolt katonák garázdálkodtak és a helyi hatalmasságok basáskodtak. Ha ehhez hozzávesszük még a kétségbeejtő közegészségügyi állapotokat is, akkor a kép még sötétebbé válik. Zalánkeményi Kakas István sokáig maga sem hitte volna, hogy utazóként írja be nevét a történelembe. Egy gazdag kolozsvári nemesi család sarjaként látta meg a napvilágot 1556 táján. Előbb Kolozsvárt, majd a bécsi egyetemen, s végül a padovai egyetemen tanult. 1586-ban tért haza Erdélybe és Báthory Zsigmond fejedelem udvarában vállalt hivatalt. 1593—94-ben a fejedelem megbízásából megfordult Lengyelországban és Angliában, később Prágában, II. Rudolf császári udvarában is járt. 1600-ban kenyéradó gazdája, Báthory András halála után Bolzano közelében telepedett le (feleségének itt voltak birtokai) és élte a nyugalomba vonult udvaroncok kényelmes életét. Úgy látszik azonban, hogy II. Rudolfra jó benyomást tett, mert a császár 1602-ben felkérte: vezessen küldöttséget a perzsa sahhoz. A követjárás célja katonai természetű volt; a császár arra kívánta buzdítani a sahot, hogy folytassa törökellenes háborúját, mert így az ellenség két tűz közé kerülne. Nem kívánom elemezni II. Rudolf szerepét a törökellenes harcokban, de az tény, hogy „hírnevét" nem a csatamezön aratott győzelmei alapozták meg. Kakas István Lengyelországon és Oroszországon át jutott el a Kaszpi-tenger partjáig. Asztrahanyban hajóra szállt volna, de elébb meg kellet várnia, hogy felépítsenek számukra egy új hajót. A két hónapos kényszerpihenő nem tett jót a társaságnak; sokan megbetegedtek, depresszióssá váltak. Végül 1603 júliusában mégis útra kelhettek és jó kétheti hajókázás után, augusztus 8-án a perzsa parton kikötöttek. Egy futárt menesztettek a sahhoz, de mire ő visszatért, addigra Kakas István vérhasban meghalt. Kakas István halálos ágyán titkárát, az erdélyi származású (szász) Tectander Györgyöt bízta meg a küldöttség vezetésével és a feladat teljesítésével. Tectander épen és egészségesen vissza is tért Prágába, s néhány évvel később az utazás során készített feljegyzései alapján könyvet írt élményeiről és megfigyeléseiről (Iter Persicum, Lipcse, 1609). A latin cím megtévesztő, mert az Iter Persicum az első német nyelvű útleírás a Perzsa Birodalomról. Még a szerző életében több kiadást is megért, ez bizonyítja érdekességét és népszerűségét. Szó esik benne az útbaejtett tájak szépségeiről, az ott élő emberek szokásairól, a cári és a perzsa udvarban érvényes etikettről stb. -lacza-21
