A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)

1990-11-16 / 46. szám

Legnagyobb valamennyi hazánkban élő. vagy itt megforduló rétihéja kö­zött. Galamb nagyságú (tojója kb. 0.7 kg), vékony dongájú. hosszuláb­­bú, hosszú farkú, karcsú ragadozó­madár. Fő színe a barna, a sötéttől egészen a világos árnyalatig. Lenge­dező. sirályszerű erőteljes csapású repülése révén aránylag könnyű fe­lismerni. A hosszú lábak arra jók. hogy be tudjon nyúlni a fű és más között elrejtett madárfészkekbe. Hazánkban főleg a síkvidék mocsa­ras tájain fordul elő. Elterjedése kiterjed egész Euró­pára (Izland, Írország. Norvégia. Olaszország és Szicília kivételével), majd végig Ázsián keresztül Japá­nig. Nálunk a Duna vonalán, Csalló­közben a Köbölkúti mocsárban és a keleti országrészben Ungszenna térségében, valamint a Bodrogköz­ben költ. Tavasszal az első példányok már-(CIRCUS SERUG/NOSUS) cius végén, április elején érkeznek meg az afrikai egyenlítő körüli téli szállásról. Ekkor nádasok, holtágak, tavak, rétek felett lebegve-repü/ve udvarolgatnak, s teszik a szépet. Májusra rendszerint elkészül a fé­szek, mety nádasok takarásában, zsombékon. sáskupacon, földközel­ben. gyakran vízjárta, nehezen megközelíthető helyen van elrejtve. Az 5—6 tojást a tojó kéthónapon­­ként rakja, s mivel az első tojástól kezdődően kotlik a kelési idő alapo­san elhúzódik. Az első fióka 32 nap elteltével kel ki, majd folyamatosan a többi. Bizony, a fiák között sok­szor nagy a méretbeli különbség. Nem ritka eset, hogy a legerősebb fióka felfalja legkisebb édestestvé­rét. A táplálék beszerzése a hím feladata. A tojó etet. Másfél hóna­pig tart. míg a fiókák anyányivá válnak. Amint repülhetnek, elkezdő­dik a zsákmányszerzés elsajátítása. Táplálékukat a nádasok, mocsa­rak, rétek felett alacsonyan repülve fürkészik ki. Érdekes képet mutat, amikor a barna rétihéja hirtelen le­csap, hogy valami prédát fogjon meg. Ilyenkor megesik, hogy imbo­­lyogva túlrepül a célon, ezért egy fordulatot véve visszalendül és úgy csap le. A megfigyelőben ez a ma­nőver azt az érzést kelti, hogy a nagykiterjedésű repítő felületek (a hosszú szárnyak és farok) gátolják a hirtelen lecsapást. Fő táplálékuk a madárvilágból kerül ki. Előszeretet­tel dézsmálják a vízimadarak fész­két, illetve azok tartalmát, legyen az tojás vagy csupasz fióka. Sok vízimadár (vöcsök, vadréce) éppen ezért takargatja, álcázza hínárral a tojásait! Nyár végén, amikor már madárfiókák nincsenek, bagolysze­­rűen alacsonyan repülve s a hallásra is támaszkodva egérre, pocokra va­dászik. Megtizedeli a szárcsaállo­mányt is. amit a tógazdaság mindig örömmel fogad. Tudni kell. hogy a szárcsák rendszeresen dézsmálják a kiszórt haleleséget! Meg kell emlí­tenem, hogy hibás az a régi meg­rögzött felfogás, miszerint egy adott madárfajta káros vagy hasz­nos. Csak az illető madár tevékeny­sége lehet előnyös vagy hátrányos a gazdasági termelés szempontjából. A további három rokon faj közül a hamvas rétihéja (Circus pygarus) és a kékes rétihéja (C. cyaneus) rend­szeres fészkelőnk, míg a fakó réti­­o héja (C. macrourus) nálunk csak 1> mint átvonuló ismert. Mindhárom q valamivel kisebb a barna rétihéjá­­c nál, természetük nagyrészt mege­­'2 gyezik az előbbiével. Az 1988-as £ adatok szerint a barna rétihéja szlo­­■ ■ vákiai költőállománya 50 párra be­­g csülhető. Mindannyian védettek! ^ STOLLMANN ANDRÁS

Next

/
Thumbnails
Contents