A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)

1990-11-16 / 46. szám

A csehszlovákiai magyarok fóruma Mielőtt választanánk. Ekecs község okiratos említése 1268-ban történik. A történelem folyamán volt a nyúl­­szigeti apácák birtoka, vívtak a határában üt­közetet 1848-ban a császáriak és a szabad­ságharcosok. A múlt században lótenyész­téssel foglalkoztak az ittlakók, de ez a tevé­kenység az árcsökkenésre és a nehéz értéke­sítésre való hivatkozással e század első éve­ire visszaesett. A falu újabbkori története semmiben sem különbözik a többi szegény, megsebbzett falu történetétől. A kitelepítés borzalmai máig élénken élnek az ottlakók­­ban, majd a „kollektivizáció" és a „szociali­záció" évei következtek. Negyven év nagy idő, de a feledéshez nem elég. Ami megtör­tént, az megtörtént. Az ottlakók emlékeznek. Például így: — 1956-ban, amikor én iskolába men­tem — meséli Polák Vendel —, úgy emlék­szem, mintha tegnap lett volna, bőgve ka­paszkodtam az édesanyám kezébe, féltem. A tanító elvtárs azt kiabálta a fejem felett, hogy „Meg kell szüntetni a kétféle nevelést!" Anyám ott helyben tiltakozott, de a tiltakozá­sa nem használt. Azok ellen az emberek ellen nem volt foganatja, hiszen ők voltak a törvény. Ez a vallásellenesség a későbbiek­ben tovább folytatódott. — Az iskolát aszerint értékelték, hogy hány bányászt és hány katonatisztet szerzett és aszerint, hogy milyen volt a valláshoz való viszonya. A „Tegyük Ekecset ateista faluvá!" jelszó jegyében sokan dolgoztak — emléke­zik a múltra Lukovics Tibor tanító úr. — Itt akartak, sík vidéken, ahol még kupac sincs, bányászt toborozni ?! Ott pedig, ahol hagyo­mánya van a bányászatnak, ott nem, hanem innen elvinni?! Nevetséges! Éppen úgy, mint az az igyekezet, hogy senki se maradjon itthon földművesnek. Mindenkinek az iparba kellett menni. Aki paraszt akart maradni, azt is a hajógyárba parancsolták. Az elmúlt rendszerre az volt a jellemző, hogy mindig mindenki mást csinált, mint amihez értett. A parasztot bevitték a gyárba, a munkást pedig kihozták szövetkezetét irányítani. Részletek az egyháznaplóból: „1981.X. 2-án Második alkalommal vol­tunk Pozsonyban plébános urunk ügyében a Kerületi Egyházi Titkárnál, hogy Orosh János Főtisztelendő plébános úr nálunk maradhas­son. 1981. IX. 25. Plébános urunkat, akit a hívek nagyon megszerettek máshová akarják elhelyezni. Alaptalan vád ment ellene ... Van egy papunk, aki ekecsi születésű, a/ neve Jeríga Vendel és amerikai állampolgár. A nyári szabadsága alatt hazalátogatott a testvéréhez Jeriga Terézhez és az egyik va­sárnap közös misét tartottak a templomban a mi plébános urunkkal. Ez lett a vétke, amely nem tetszett a hivatalos szerveknek és feljelentést tettek ellene. 1982. márc. 30. Mi hívek nagyon sajnál­juk, hogy egyes másként gondolkodó testvé­reink alaptalan vádjai miatt a következmé­nyeket plébános urunknak kell viselni.. — Nem voltak azok sokan, akik elüldözték a plébános urat — vélekedik Nagy Károly —, csak övék volt a hatalom. Akinek a gyereke hittanra járt, akié volt első áldozó, azt kire­kesztették a közéletből, ahol tudták, ott aka­dályozták. — Először délutánra tették a hittanórát — emlékezik Nagy Károlyné, Tériké néni' —, aztán estére, azután elvitték a gyerekeket brigádra, amikor a hittanóra lett volna ... Majd megmondta az igazgató elvtárs, hogy ne is haragudjak, de nem szabad megtartani a hittanórát. Később a plébános urunkat is elüldözték ... — Kik üldözték el a plébánost? — kérde­zem. — Pontosan ezt senki sem tudja. Az őt följelentő levél és tanácsi határozat, vagy az ügyet tárgyaló jegyzőkönyv is olyan helyen lehet, mint volt ez ni — mutat Nagy Károly egy megsárgult iratot. — László Ábel ekecsi lakost 1951-ben elüldözték a faluból, mert 40 hektár földön gazdálkodott és nem tudta teljesíteni a beszolgáltatási kötelességét. Ezért Csehországba vitték. Kegyelmi kér­vényt adott be később a járási hivatalhoz, de azok ide továbbították, a mi falunk akkori vezetői megmenthették volna azt az embert. De elutasították a kérvényét. Az erről szóló nyilatkozat másolatát nem tették a levéltár­ba, ahogy kellett volna, hanem egy kályhába. Amikor azt kidobták, akkor találtam meg. Hát a plébános elüldözéséröl szóló iratok is valahol ilyen helyen lehetnek és nem levél­tárban. Azért nem tudni, hogy mi történt... — Sajnos, ez egy ilyen kor volt. A hívők zaklatása, a plébánosok munkájának mega­kadályozása erény volt. Azt díjazták. Nem csak az ekecsi plébánost üldözték el. Meg­szüntették az egyházi iskolákat, a rendeket, a hittanoktatást, a vallásos tartalmú könyvek kiadását, gátolták a papnevelést. A listát továbbfolytatni lehetne, súlyát mindannyian érezzük. — A Köles Ferdi bácsiékat úgy kísérték végig a falun, mint valami bűnözőket — folytatja a negyven évig elfolytott panaszt Tériké néni. — A házukat körülvették milicis­­tákkal, kihajtották őket, ott már várt egy teherautó. Annyit vihettek csak magukkal, ami arra felfért. Mladá Boleslavba vitték őket. Ott kaptak egy szobát, azt kitakarítot­tuk, tudom, mert én mentem velük. Még Megyeren is megáit az autó, ott is felpakol­tak egy családot. Én visszajöttem. Később, amikor az anyjuk meghalt, kérvényezték, hogy itthon temethessék el, mert ez volt az utolsó kívánsága. De nem engedték meg nekik azt sem. Pedig nem voltak bűnösök, csak volt egy kis földjük. Miért nem állnak elő azok, akik ezt csinálták?! Ennyit a múltról. Minden okom megvan arra, hogy bízzak a gyökeres, kedvező változásokban. Szabad választáson dönti el hamarosan a falu népe, hogy kit delegál a helyhatósági testületbe. Remélem, hogy a szükebb pátria iránti fele­lősség megmozgatja az érdeklődést, és mindannyian elmennek szavazni. Akik távol maradnak, lemondanak arról, hogy beleszól­janak a helyi közélet fontos intézményeinek működésébe. Erről lemondaniuk pedig any­­nyit jelent, hogy ezután már nem lesz alapjuk kritizálni önkormányzatuk irányítását. Lássuk hát, hogy milyen programmal indulnak pél­dául az Együttélés Politikai Mozgalom jelölt­jei: — Nem hirdetünk programot, mert a program lényege a gazdasági program lenne — mondja Polák Vendel. — Mégpedig olyan gazdasági program, amely munhahelyet te­remt például az ingázóknak. Amíg nem is­merjük a község bevételeit, a költségvetési forrásokat, addig nem hirdethetünk gazda­sági programot. — Elképzelések azért csak vannak? — Hát persze. Ez a falu mezőgazdasági beállítottságú. Van gyümölcsészete és szőlé­szete, ezt az adottságot a szövetkezet jól hasznosítja. Több embernek nyújt ezáltal munkahelyet. Amikor munkaalkalom terem­téséről beszélek, akkor kis üzemek idetelepí­tésére gondolok. Ez a módszer megfelelne annak a modellnek, ahogy a gazdaságilag jól fejlődő országok haladtak. Én is azt akarom, hogy mindenkinek legyen jól jövedelmező munkahelye. — Ne haragudj, hogy a szavadba vágok, de azokban az országokban azáltal növelték az életszínvonalat, hogy napi 12 órás mun­kát kívántak meg egy embertől. Nem tartom valami vonzónak ezt a jövőképet — szól Kelemen Lajos, a másik képviselőjelölt. — S ha valaki jól megfizet, talán nem fogsz Te magad is 12 órát dolgozni? S ma talán nem dolgozol ugyanannyit, vagy még többet is a megélhetésért? — kérdez vissza Vendi, majd folytatja. — A helyben termő élelmiszert feldolgozva értékesíteni ez is egyik célunk. Az élelmiszeriparra lehet ala­pozni. Kellene még egy jó pékség. Továbbá a zöldségünknek biztos piacot szeretnénk! A nőknek helyben munkát. — Ha a jövőről beszélünk, arról is szól­nunk kell, ami most negatív jelenség. A falu elnéptelenedésének veszélyére gondolok. Sok fiatal azért nem itthon építkezik, mert a közeli városok egyikében kapott lakást. Sze­retném, ha olyan vonzó lenne a falu, ahon­nan nem mennek el a fiatalok. Az igaz, hogy az építkezés egyre nehezebb lesz. Tudom magamról. Ha megszűnik az állami támoga­tás, ha felmegy ez építkezési anyag ára, s ami lesz, az is csak protekcióval lesz kapha­tó, mivel tesszük vonzóvá az építkezést? Ezt mondd meg barátom! Azt ne hidd, hogy a falutól kapnak majd kölcsönt az építkezés­hez a fiatalok ... — Márpedig,— válaszol Vendi —, amit eddig a központi költségvetés úgy osztott szét, hogy a járásoknak adta, s ott kaptak az építkezni akaró fiatalok stabilizációs köl­csönt, ez a pénz valahol most is ott lesz. Ha a községnek fog minden jogi személy adózni, akkor a község pénztárában, ha lesz közpon­ti elosztás, akkor a központból kell kapniuk. — Fontos kérdés a szociális helyzet — szól közbe Hrubý György, a harmadik képvi­selőjelölt. — H? az áremelkedések után a nyugdíjasok életszínvonala veszélybe kerül, az ő támogatásukról köteles gondoskodni a falu. Az emberekben van bizonyos szorongás a jövővel kapcsolatban. Sokan úgy gondol­kodnak, hogy a demokrácia nem jelent biz­tonságot. Pedig kell, hogy jelentsen. Sajnos, azok is sokan vannak, akik úgy gondolják, hogy minél rosszabb a gazdasági helyzet, annál jobb. De csak az ö számukra. Akkor mondogathatnák hogy bezzeg a mi időnk­ben ilyen nem volt. — Tény, hogy sok embernek megfelelt az elmúlt rendszer — így Lajos. — Nem azért, mert élösködtek, hanem mert a legszegé­nyebb ember is, ha dolgozott, építhetett házat. Nem volt rongyos koldus a faluban senki. Ez jó, de azt is látni kell, hogy ha ugyanazzal az erővel, verítékkel, fáradsággal, ugyanazon óraszámban mondjuk Ausztri­ában végezte volna ugyanazt, sokkal többet keresett volna. Az elvégzett munka és az érte kapott bér nem volt arányban. Csak a szép ígéreteket mérték bőkezűen. ÍSzeretném, ha a mi Ígéreteink nem erre a sorsra jutnának. — Ne légy pesszimista barátom. Azért indulunk az Együttélés mozgalom színeiben 6

Next

/
Thumbnails
Contents