A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-07-13 / 28. szám
Tabáni sárgarépa A megtisztított sárgarépákat kis hasábokra vágjuk és sós, vegetával ízesített vízben puhára főzzük. A megfőzött répából tűzálló edényre kis halmokat formázunk, reszelt sajttal meghintjük, és csak annyi időre tesszük sütőbe, hogy a sajt rá olvadjon. Flamand gombóc A zsemléket tejben áztatjuk, majd jól kinyomkodjuk. Összedolgozzuk reszelt sajttal, sóval és 2 zsemleként egy tojássárgájával, valamint a tojások felvert habjával. Gombócokat formálunk belőle és forró sós vízben kifőzzük. Leszűrjük, és vajban pirított zsemlemorzsába forgatjuk. Reszelt sajttal meghintve tálaljuk. Párizsi paprika A megmosott, húsos paprikákat hoszszában kettévágjuk, magházát kiveszszük és kb. 20 másodpercig forró vajban megforgatjuk majd jól lecsepegtetjük. Sózzuk és a párizsi szelethez hasonlóan bundázzuk. Bő, forró olajban hirtelen kisütjük. Sütési tanácsok Ha a torta középen összeesett, óvatosan vágjuk le a felső réteget, hogy koszorút kapjunk. Az alsó részt töltsük meg vágott gyümölccsel és tejszínhabban, erre kerül a levágott koszorú, aminek a közepét tejszínhabbal töltjük ki. Ha a torta széle megégett, kaparjuk le cakkos késsel. Nem látszik, hogy körbevakartuk a szélét, ha vastagon krémmel bekenjük. Ha túl meleg még a sütemény nem tudjuk vágni, melegítsük meg a kést. Ha szétesett a pite, amikor fel akartuk vágni, törjük darabokra, osszuk tálakba, s díszítsük tejszínhabbal, vagy a sütemény fajtájának megfelelő krémmel (csokoládé, vanília stb.). A pitedarabokat rummal, erős feketekávéval, borral is meglocsolhatjuk. Ha kiszáradt a sütemény, még ne dobjuk ki. Morzsoljuk össze, keverjük el tejjel, hogy „tésztát" kapjunk, nyomkodjuk tortaformába és hűtsük jól le. Tetejére gyümölcsszeleteket rakhatunk. Kössétek össze vonalakkal az azonos pontszámú katicabogarakat. Vigyázat, a vonalak nem keresztezhetik egymást! A helyes megfejtők között egy gyermekkönyvet sorsolunk ki. Brekeke és Zsákrágó úrfiak utazása A béka összebarátkozott az egérrel. Eszükbe jutott egyszer, hogy be kellene járni a világot. Tapasztalni, látni, tanulni akartak, hogy azután később hasznát vegyék. A béka úszónadrágot és kulacsot vitt az útra, az egér pedig esőköpönyeget s egy tarisznya kenyérmorzsát. Megindító volt a búcsúzás. Az öreg békák és az öreg egerek egymás keblére sírták a könnyeiket. A kiskorú békatestvérek keservesen vartyogtak, az egértestvérek pedig szívre hatóan cincogtak. A falu határán még egyszer visszanéztek. Onnan integettek utolsó búcsút a falujuknak. A nap melegen sütött. Két papsajtlevelet szakítottak le napernyőnek. Hanem a békának ez nem volt elég. Fürödni szeretett volna. — Pajtás — szólt az egérnek —, fürödjünk. — Nem vagyok hozzászokva — felelte az egér. — Nem tudsz úszni ? — Bizony, hallod, én sohase jártam úszóiskolába. — Nem tesz semmit — biztatta a béka az egeret —, az én apám úszómester volt a lencsés tóban, magam is úgy úszom, mint a hal. Az egér végre is hallgatott a jó szóra. A patakhoz ballagtak, ahol a béka letette a kulacsát, az egér pedig az esőköpönyegét. — No, ide vigyázz — szólt a béka. — Ahogy én csinálom,, te is úgy csináld, mindjárt az első látásra megtanulhatod. Nagyot ugrott a partról a levegőbe, s a hátulsó két lábát hosszan kinyújtva, fejjel a vízbe ugrott. A víz fölcsapott. A béka eltűnt a habok között, de már a következő pillanatban ott fickándozott a víz színén. — Láttad? — kérdezte az egértől. — Láttam — felelte az egér. — No, hát csináld utánam! — Nem hideg a víz? — kérdezte az egér szepegve. — Dehogy hideg — felelte a béka. — olyan meleg, mintha katlanban melegítették volna. Az egér belenyújtotta az első lábát a vízbe: a viz csakugyan meleg volt. Nekifutott hát ő is a partról, és egy nagy ugrással a vízbe vetette magát. Lemerült. A viz felvetette. Fuldokolva kapkodott jobbra-balra. Bizony bele is fulladt volna, ha a béka el nem kapja hirtelen a nyakánál. — Látod — szólt az egér —, majd belefulladtam. Nem való nekem az efféle mulatság, mert én szárazföldi életre születtem. Nem is ugrott többé a vízbe, csak a parton ülve nézte, micsoda figurákat csinál a béka a vízben. Másnap egy lyukhoz értek. A lyukból egy öreg szürke egér pislogott kifelé. Adjon isten jó napot! — köszöntötte a vándor egér az öreget. — Fogadjisten, mi járatban vagytok? — felelt amaz vissza. — Vándorúton vagyunk, tapasztalásokat szerzünk. — Mi a nevetek? — Az enyém Zsákrágó , a barátomé meg Brekeke. — És Lyukszögi vagyok — szólt az öreg egér. — Az apád jó cimborám volt; egy tarisznyában ismerkedtem meg vele. Hát szívesen látlak mindkettőtöket. Forduljatok be. — Jaj, pajtás — súgta a béka —, nem szoktam én efféle egérúton járni. Hajós vagyok, tudod, veszedelem nekem a szárazföld. — Csak gyere utánam — súgta az egér —, ne félj semmitől. Sokáig másztak a hosszú és szűk lyukban. Elöl az öreg Lyukszögi ment, s egy szentjánosbogárral világított a vendégeknek. Egyszer aztán kiértek a lyukból. Egy sötét kis kamrába léptek, amely tele volt mindenféle ennivalóval. — Legyetek vendégeim! — szólt Lyukszögi. — Van itt karalábé, hagyma, töpörtö, sajt, lekvár, kenyér és még sok mindenféle. Egyetek. Nem sajnálom tőletek. Volt egy drótból készített gömbölyű kis ház is. A közepén szalonna illatozott. — Te Zsákrágó — szólt a béka a barátjának —, de szeretnék én egy ilyen kis házban lakni! Éppen jó lenne a lencsés tó partjára, különösen, mikor a gyerekek kövekkel hajigáinak. — "Vigyázzatok, bele ne menjetek! Szólt az öreg Lyukszögi. — Rossz ajtaja van annak a háznak. Ha egyszer becsapódik, nem lehet kinyitni. Szegény megboldogult feleségem is abban a házban veszett el. Zsákrágó hallgatott is az öreg szavára, de a szeles béka nem nyughatott; beugrott a házba, beugrott éppen a ház közepére. Abban a pillanatban becsapódott az ajtó. A béka fogva volt. A két egér megrémült. A béka kétségbeesetten ugrált jobbról balra, úgyhogy a fejét véresre verte a drótokon. Hiába, nem nyílt ki többé az ajtó. GÁRDONYI GÉZA Katasztrófák földön-égen A RIVALDA GYILKOS FÉNYEI A világ egyik leghíresebb és legnagyobb cirkusza a Barnum-Bailey. A múlt század negyvenes éveiben alapították, s a századforduló táján már több mint 1 000 embert foglalkoztatott. A cirkusz porondján az artisták, bohócok és zsonglőrök mellett mindenféle furcsa ember, panoptikumi figura is fellépett, s természetesen nem hiányoztak az állatok sem; a számukat egy menő állatkert is megirigyelhette volna. A Barnum bejárta az egész világot, de legszívesebben az USA-ban turnézott. 1944. július elején Connecticut állam fővárosában, Hartfordban ütötte fel — nem csupán képletesen szólva — a sátrát. A nézőtér kialakítása — jóllehet rutinfeladatnak számított — korántsem lehetett egyszerű, hiszen 9 ezer néző számára kellett helyet biztosítani, s ezenkívül melléképületeket is fel kellett állítani. A beépített terület nagysága több mint 5 700 négyzetméter volt, s ehhez még hozzájöttek a lakókocsik és a vadállatok ketrecei. Ez idő tájt már 1 300 alkalmazottja volt a cirkusznak; külön személyzet gondoskodott a tűzvédelemről, szükség esetén még kézi tűzoltókészülékeket is be lehetett volna vetni. A cirkusz tulajdonosai nagy hírverést rendeztek, s minden aggódót igyekeztek meggyőzni arról, hogy semmiféle katasztrófa nem következhet be. Az udvaron három tartálykocsi állt készenlétben, egyenként kb. 40. hektoliternyi vízzel, ha netán tüzet kellene oltani, s elvileg a vízcsapra szerelhető fecskendők is számításba jöttek. Az első bemutató estéjén, 1944. július 6-án több mint 7 000 néző — köztük rengeteg gyermek — foglalt helyet az óriási ponyvasátor alatt és remekül szórakozott. Fel sem tűnt nekik, hogy valami nincs rendben, sőt a porondhoz közelebb ülök még hátra is szóltak, hogy ne zajongjanak odakint. Nem tudhatták, hogy néhány perc múlva egy sokkal „látványosabb" mutatványban lesz részük, amelynek nemcsak nézői, hanem sokkal inkább főszereplői lesznek. Az történt ugyanis, hogy a férfi mosdó közelében tűz ütött ki, amit a figyelmetlen őr csak késve próbált meg eloltani — sikertelenül. Három vödör vizet öntött ki, de a lángok magasabbra kúsztak, s a viz már nem „tett kárt" bennük. Egy tűzoltókészülék még elegendő lett volna a tűz megfékezéséhez, de sajnos az sem volt kéznél. Mire a kétségbeesett őr mozgósítani tudta a többieket, addigra a lángnyelvek belekaptak a viaszos vászonba és pillanatok alatt lángba borult az egész kupola. A feltámadt szél is felgyorsította a tűz terjedését. Égő ponyvadarabok, gerendák hullottak a nézőtérre, ahonnan az emberek pánik szerűen menekülni igyekeztek. Mivel a székeket nem rögzítették, sokan orrabuktak a feldőlt székekben és a menekülő áradat agyontaposta őket. Másokra rázuhant az égő gerenda vagy a sátorlap és ez okozta halálukat vagy a súlyos égési sérülésüket. A tragédiáról készült jegyzőkönyv 1 63 halottról, 261 súlyosan és több mint 300 könnyebben sebesült emberről számol be. Sajnos, a tűz valódi okára nem derült fény. A legvalószínűbbnek az a verzió látszik, amely emberi hanyagságra (egy égő gyufaszál, egy eldobott cigaretta) vezeti vissza a balesetet. A vizsgálat viszont megállapította, hogy a ponyvát csak vízhatlanná tették, de megfeledkeztek a tűz ellen is védelmet nyújtó impregnáló anyagról...-lacza-21
