A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-11-09 / 45. szám
A csehszlovákiai magyarok fóruma magyar gyerek. Ha csak azt veszem számba, hogy abban a két-három épületegyüttesben, amely a miénkkel szomszédos, Sándor fiamnak több egykorú magyar játszótársa van — még beszélnek is magyarul! — s ha azt is tudnám, hogy közülük egy sem került a magyar iskolába, már akkor is elbicsaklik az arány. Minden utánajárás nélkül! Ha pedig még azt is hozzáteszem, hogy az említett gyermekek szülei között volt olyan is, természetesen magyar nemzetiségű, aki igencsak rámcsodálkozott, amikor beszélgetés közben kiderült, hogy Sándorunk magyar iskolába megy. Sőt, a hitetlenkedő fejcsóválás sem maradt el. Azazhogy később ez a fejcsóválás kissé elbizonytalanodott, tétovává lett, mert hisz okkal-móddal elrebegtem azért azt is, miként vélekedek minderről. Hogy a valahová tartozáshoz anyanyelv, kultúra, történelem és közösségi tudat is szükséges. Sőt, Szívünk lángja - leik Mily gyakran hallunk a lelkesedésről és az abból eredő nagy, nemes tettekről. Igen, a lelkesedés pillanatában egy szép eszméért az ember még az életét is képes feláldozni, legyen bár csak egy csöppnyi reménye, hogy áldozata nem lesz hiábavaló. Az agg is azt az időt emlegeti szívesen, amikor az isteni gondviselés lángra lobbantotta lelkét és ha egyedül nem valósíthatta meg eszméit, akkor élete alkonyán az ifjakat oltja be lelkesedésével. A lelkesedés pedig csak akkor hoz jót az emberiségre, ha kinek kinek a szívében magától születik, ha a jót mindenki maga ismerte fel. Előzetes meggyőződés nélkül, kívülről ezt sem lehet az emberre ráerőszakolni. Csak a legbelsőbb énünkből fakadó meggyőződésen alapuló lelkesedés töltheti be világmegváltó küldetését. Mert az a lelkesedés, amely mintegy az érzelmek, vagy divatirányzat hatására keletkezik, rajta kívül való, lelkének idegen és csak addig marad hatása alatt, amíg tart a divat. A frázisok keltette lelkesedést a legkisebb szellő is elfújja. Felesleges hát az olyan emberben ügyünk iránt lelkesedést kelteni, aki maga nem ismerte fel annak szükségességét. Olyan lenne ez, mint amikor beindítjuk az üzemanyag nélküli autót. A saját meggyőződést hiányoló lelkesedés olyan tetteket szül, amelyekért magunk korholnánk később az illetőt. A felelőtlen ember lelkesedése épp oly veszélyes, mint a gyermek kezében a fegyver. Az ilyet nevezzük inkább káros fanatizmusnak. Az amelyet bár úgy-ahogy sikerült elsajátítaniok, az őket be nem fogadta. Ellenben — éppen ezáltal — kiestek abból a közösségből is, amely szüleiknek, nagyszüteiknek még megadta — megadhatta — a valahová tartozás biztonságát és méltóságát. így ez a réteg — sajnos egyre gyarapodó réteg — a történelem senkiföldjén tántorog; beilleszkedési zavarok, az identitástudat hiánya jellemzi a legmarkánsabban helyzetét. Tavaly tavasszal egy tanácskozáson, ahova többünket behívattak egy memorandum miatt, felszólalásomban ezeket a kallódó, sehova se tartozó embereket „írástudó analfabétáknak" mondtam. Most, hogy újragondolom helyzetüket, azt látom, hogy valamilyen módon igazságtalan voltam velük szemben, mert arról, hogy ilyen helyzetbe kerültek, végül is nem ők tehetnek. Az ma már nyilvánvaló, hogy helyzetük egyik okozója az a torzult társadalom- és társadalmi — nemzeti, nemzetiségi — szemlélet volt, amelyben szüleik felnőttek, s amelynek kényszereit nem voltak képesek kivédeni. S ebből a szemléletből — és tegyem hozzá: gyakodatból — már egyenesen következett, hogy az érvényesülés látszatra könnyebb útját választották a maguk, s később gyermekeik számára is. Az így kialakult szlovákiai magyar „elitszemlélet” aztán megteremtette, s termi mindmostanáig a maga gyümölcseit... Csoda-e hát, ha harminc év óta a kassai magyar iskolában az idén a legalacsonyabb az elsőosztályosok létszáma?! Csoda-e, ha már a második-harmadik nemzedék éli itt ezt a mindentől és mindenkitől elidegenedő és elidegenítő hasadt állapotot?! Vagy lehetséges, hogy ezek az emberek mindezt nem is érzik, nem is tudják? Lehetséges, hogy csak nekem gond ez? Lehetséges, persze, hogy lehetséges! Sőt, szinte biztos vagyok benne, hogy így van. Merthisz, aki e kérdéseket felismerte, s gondolkodott felőlük, az választani kényszerült, s biztosra veszem, hogy választott is. De ez nem a többség. Ebből következik — bármennyire is abszurdnak látszik, de tény —, hogy ma a „szlovákiai magyar elit" többségének a nyelve nem a magyar. Ma! Az ebből következő halk kérdésem végül csupán az, hogy ez az „elit" milyen nyelven nem érti meg majd a világot?! Vagy a világ öt... GÁL SÁNDOR Szeptember elsején, mivel Sándorunk elsős lett, ott voltam a kassai magyar iskolában az idei tanévnyitón. Nem kis várakozással szivemben, hogy miként telnek meg a padok, hogy miként igyekeznek gyermekeikkel a szülök — többségüknek egykori iskolája ez, ugyanez a tanterem volt az iskolával való találkozás színhelye — az alma mater falai közé. Nem kis kétségek között láttam, tapasztattam. hogy az egybegyűlt elsősök bizony a kicsi székeknek a felét is alig foglalták el.. . Másnap ugyanebben a teremben szülői értekezletre gyűltünk össze, hogy az iskolakezdéssel kapcsolatos dologi és adminisztrációs tennivalókat egyenesbe hozzuk. Nos, ezen a szülői értekezleten tudtam meg, hogy harminc év óta ilyen alacsony létszámú első osztályok még nem voltak a kassai magyar iskolában, mint az idén. Meglehet, e tény egyszerűen populációs kérdés csupán — ilyen kevés magyar nemzetiségű gyermek született hat-hét évvel ezelőtt Kassán. Tudom, hogy lehetőség volna utána nézni, hogy ez valóban igaz-e, avagy esetleg más az oka ... A lényegen azonban aligha változtatna az ilyen szemlélődés. Meg aztán nem is hiszem el, hogy ilyen kevés a „elitszemlélet” tovább is mentem: a holnap Európájának sem öszvérállapotú emberegyedekre. hanem kiművelt, világos emberfőkre lesz szüksége, akik tudják, hová tartoznak. Azt persze már csak amúgy mellékesen jegyeztem meg, hogy egy kisebb kultúráért feladni egy nagyobb kultúrát, több, mint balgaság ... Igyekezetem azonban hiábavaló volt. Ertetlen tekintet, fejrázás, a „nekünk igy jobb" szemlélet elzárta a ráció zsilipkamráját. A kis Tamás sorsa megpecsételődött. Mert a szülők. a felnőttek úgy gondolkodnak, hogy ami jó nekik — valóban jó ez nekik? — az a gyermeküknek is jó kell. hogy legyen. Azon nem töprengenek el, hogy a gyermekeknek mi a jó?!... S ennek a szemléletnek, ennek a devalválódott gondolkodásnak egyik egyenes következménye, hogy az idén, harminc év óta a kassai magyar iskolában a legalacsonyabb az elsöosztályos gyermekek létszáma. Ha mindez csupán lokális jelenség volna, egyetlen várost érintő szót se érdemelne. Csakhogy ez a szemlélet és — sajnos még mindig változatlanul élő gyakorlat — az egész szlovákiai magyar etnikumot érinti. Érinti és szegényiti. Emberi, erkölcsi, társadalmi és gazdasági vonatkozásban egyaránt. Erről, tavaly tavasszal, amikor a szlovákiai magyar iskolahálózat állapotáról készítettem szociográfiai sorozatot, magam is meggyőződtem — s nem csak egy helyszínen. A tavalyi statisztikai adatok szerint a szlovákiai magyar gyermekeknek több, mint az egyharmada nem magyar iskolában tanul. Jártam — s nem egy nagyobb településen — olyan összevont igazgatás alatt lévő iskolában, ahol a szlovák tagozaton magasabb volt a magyar tanulók száma, mint az iskola magyar részlegén. Olyan arányeltolódások ezek, amelyek hosszabb távon az egész magyar etnikumra kihatnak. Már ma is bőven érezni hatásukat. Látom, s szinte naponta tapasztalom, hogy a szlovákiai magyar értelmiségnek egy igen magas hányada „kallódó értelmiség" — mégpedig származása miatt. Pontosan azokról van szó, akiket szüleik belekényszerítettek egy számukra idegen kultúrába. Július Polák illusztrációja c
