A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-10-26 / 43. szám
« 1 A foglalkozások délelőttönként folytak, igy a délutánokat a környék megismerésével, kirándulásokkal, fürdőzéssel tarkítottuk. Jártunk Paláston, Selmecbányán, Gyűgyön, Margitailonán. • Mennyiben különbözött a táborélet az eddig ismert és megszokott pionírtábori rendtől, fegyelemtől ? — A gyerekek szabadon élték életüket, nem volt zászlófelvonás, tisztasági verseny, fekete és piros pont, hanem teljesen családias hangulatban telt a tíz nap. A tanulók közt képviselve volt elsőstől nyolcadikosig minden korosztály. Ezzel is azt szerettük volna elérni, hogy a kisgyerek észrevegye a családban van idősebb testvér, és a nagygyerek is tanulja meg, hogy a kisebb testvérnek segíteni kell. igy lettünk mi Ipolyságon egy 135 tagú nagy család. • Ön szerint az első ízben megrendezett néprajzi gyermektábor elérte kitűzött célját? — A tábor lényege az volt hogy a gyerek találkozzon a népművészettel, de ne kötött, elvont formában, hanem ő maga vehesse kezébe az anyagot, formálhassa, fonhasson, gyöngyöt fűzzön, faraghasson. Tehát ö maga próbáljon alkotni úgy, hogy közben segítő kezet irányítják, csiszolják az ízlését, esztétikai érzékét észrevétlenül fejlesszék. Mindezek mellett, de nem utolsósorban több népművészeti technika elsajátítása volt a cél játékos formában, kötetlenül. A gyöngyfűzéshez például utólag még háromszor kellett feltölteni a gyöngykészletet, mert annyira tetszett ez a munka fiúknak, lányoknak egyaránt, hogy csak azt vettük észre, már megint nincs miből tovább dolgozni. A tábor végén kiállítást rendeztünk az elkészített munkákból. Örömmel mondhatom, hogy rengeteg mindent megtanultak a gyerekek. Fafaragóinktól származott az ötlet, hogy faragjunk kopjafát, melyet az utolsó napon az iskola múzeuma előtt ünnepélyesen felavattunk. . Feledhetetlen, élménydús napokat töltöttünk az első néprajzi táborban — fejezi be a beszélgetést Kocsis Aranka. KÁNTOR MÁRIA Fotó: Gyökeres Gy. NÉPRAJZ MINDENKINEK Eretnek gondolatok a népi kultúráról Folklór, népművészet, népi kultúra, néprajztudomány. Olyan kifejezések ezek, amelyekkel a sajtóban, televízióban, rádióban szinte naponta találkozunk. Halljuk őket, használjuk őket, de vajon értjük is igazán, hogy mit jelentenek? A népi kultúrának Isten tudja, hányadik divatják éljük az utóbbi évtizedekben, de vajon tudjuk-e, mitől népi és mitől kultúra ez a sokat emlegetett, néha az az érzésem, már-már túlemlegetett jelenségcsokor, amit a népi kultúra összefoglaló kifejezéssel szoktunk illetni? Bizonyos, riasztó példák arra intenek, hogy nem mindig, hogy ez a „népszerűség" rendkívül felszínes, s ebből kifolyólag akár veszélyes is lehet... Mert vajon nem aggasztó-e, ha a kultúrmunkát főállásban, fizetésért végző állami alkalmazott egy hagyományos paraszti mezőgazdasági eszközgyüjteményt „folklóranyagnak" nevez? Az sem derít sokkal jobb kedvre, ha lépten-nyomon „népművészeti együttesekről," „népművészeti fesztiválokról" hallok. Mintha Bartók és Kodály, mivel munkásságuk belőle (is) táplálkozott, népzenét szereztek volna ... És folytathatnám a sort. Ha a fogalmakkal nem vagyunk tisztában, fel tudjuk-e fogni egy egész müveltségrendszernek a lényegét, azokat a törvényszerűségeket, amelyek mozgatták, éltették? Tény. az, hogy a népi kultúra, a népművészet egy-két kiemelt, látványos jelenségét felkapva, sokszor túlértékeljük ezt az egész jelenségcsoportot. Nem mind érték, ami népi — mondhatjuk bátran a közmondást parafrazálva. Pontosabban: esztétikai, művészeti értelemben nem minden népinek minősített alkotás értékes, hiszen egyébként — a néprajz, lévén történettudomány is — minden kis jelenségnek megvan a maga történeti adatként kezelendő értéke. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy ezek a történeti adatként értékesnek minősíthető, kisebb-nagyobb jelentőségű elemek mindenképpen továbbéltetésre érdemesek. Aki ezt nem hiszi, annak ajánlom, hogy lakjék le egy telet egy kedves, „mesekönyvbe illő", zsúpfedeles, fehérre meszelt falú, búboskemencés, petróleumlámpás parasztházban ... És fűtsön kukoricakóróval vagy száraz tehénlepénnyel. .. De egy másik szemszögből is megkísérlem érzékeltetni az érték — nem-érték kérdést. Lehet, hogy majd megköveznek miatta, de az én ízlésem rettenetesen berzenkedik a kalocsai vagy mezőkövesdi jellegű, agyondíszitett, túlhalmozott, színekben tobzódó népművészet ellen. Esztétikai értelemben tehát nem látok bennük különösebb s főleg nem terjesztésre méltó értéket. Viszont tudom, hogy ezek a társadalmi-gazdasági okok következtében törvényszerűen létrejött alkotások egy adott helyen a történeti fejlődés egy bizonyos lépcsőfokát jelentik. Tehát, ha nem vennénk róluk tudomást, a népi kultúra lényegéről, törvényszerű kísérőjelenségeiről, bizonyos néplélektani mozgatórugókról tudnánk kevesebbet. Ebben rejlik történeti értékük. Ezeket az — egyesek szemében tán eretneknek tűnő — inkább kérdések formájában megfogalmazott gondolataimat azért osztottam most meg az olvasókkal mivel a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság kezdeményezéséből Néprajz mindenkinek címen új sorozat indul a rádióban. Célja, hogy a népi kultúra lényegét kísérelje meg érzékeltetni a heti öt percből összeálló mösorsorozat segítségével. Az egyes előadások a népi kultúrának egy-egy morzsáját, apró szeletkéjét villantják majd föl, miközben, idővel, mozaikszerűen arról az egész sajátos műveltségrendszerről, amit népi kultúrának hívunk is képet nyújtanak. Szándékunk szerint valósághű, nem túlértékelt képet. Az egyes előadások szervesen nem kapcsolódnak majd egymáshoz, hanem laza szövetet alkotnak. Csupán ez a mai, illetve a következő előadás íródott azzal a célzattal, hogy — amolyan bevezetésként, a „közös nyelv" kialakítása érdekében — a legalapvetőbb fogalmi, elméleti dolgokat megkísérelje tisztázni. Terveink szerint a rádióban elhangzó szövegek rendre megjelennek majd nyomtatásban is a Hétben, ami lehetővé teszi, hogy — ahol szükséges — képi illusztrációval is kiegészülhessenek (míg a rádióelöadások illusztrációi a hangzóanyaggal lehetnek majd gazdagabbak). Annak ellenére, hogy a budapesti rádió Kis magyar néprajz című, hasonló jellegű műsora évtizedekig „futott", tájainkon kísérlet ez a mi vállalkozásunk. Ezért hálával veszünk minden jószándékú levelet, hallgatói-olvasói észrevételt. Nem óhajtunk, természetesen, valamiféle kívánságműsor lenni, de mindenképpen szólni szeretnénk azokról a néprajzi-, a néprajzot legalábbis érintő kérdésekről, jelenségekről is, amelyek a hallgatókat-olvasókat — talán majd éppen műsoraink hatására — foglakoztatják. Bízva egy ilyen eredményes együttműködésben bocsátom útjára a Néprajz mindenkinek című sorozatot. LISZKA JÓZSEF
