A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-10-19 / 42. szám
VILÁGABLAK Kétlábú lemezjátszó Martin Brand untervösseni (NSZK) vendéglős hobbija a századunk húszas éveiben készült rádiókészülékek, hanglemezek és lemezjátszók gyűjtése. Gyűjteményének legértékesebb darabjai közé tartozik ez a kétlábú gramofon, amely járni ugyan nem tud, de teljesen üzemképes. * Üzenetközvetítő óra Manapság már nem elég, ha egy karóra „csak" az időt mutálja: legtöbbjük muzsikál, ébreszt, gombnyomásra különféle adatokat közöl. A japán Seiko gyár Receptor Message Watch nevű legújabb karórája egyben középhullámú rádióvevő is, amelyen keresztül a központból rövid üzenetek közvetíthetők, mint pl. „Hívd fel az irodát". TUDOMÁNY TECHNIKA Szovjetek a Holdon ? Az űrkutatás első évtizedében talán csak egyetlen olyan program zajlott le, amelyben az amerikaiaknak sikerült megelőzniük a szovjeteket: a holdraszállás. Ma már tudjuk hajszál híján ezt az elsőséget is elhalászták előlük. A hatvanas évek elején maguk az amerikaiak mesélték előszeretettel azt az önironikus viccet, hogy a Holdra lépő első amerikai asztronauták egy kis alacsony, kopasz embert (Hruscsovot) láttak meg elsőként, aki büszkén mutogatta nekik a kukoricaföldjét. Nos, nemrégiben amerikai űrkutató szakemberek jártak Moszkvában, s az általuk látottak megerősítették akorábbi pletykákat: a Szovjetunió már 1968-ban készen állt arra, hogy embert juttasson a Hold felszínére. Terveiket két űrhajóra alapozták. Egy holdraszálló egységre és egy olyan űrhajóra, amely visszahozta volna a kozmonautákat a földre. Ez utóbbit a már bevált Proton rakétával bocsátották volna fel a leszálló egység viszont egy nagyobb to/óerejű hordozórakétát igényelt. Ez volt az N— 1-es típusjelű rakéta, amely azonban sosem hagyta el a talajt. A Satum—V versenytársának szánt rakétát már 1968-ban megkísérelték felbocsátani — sikertelenül —, majd a következő évben egy példánya fel is robbant. Két további balsikerű próbálkozás után menesztették a főkonstruktőrt, Vaszilij Misint, s ezzel a szovjet holdutazási program be is fulladt. Misin munkája azonban nem ment teljesen kárba. Egy moszkvai intézetben őrzik a hamvába holt szovjet űrprogram kellékeit, s itt mutatták be az amerikai szakembereknek is. Nem látjuk a fától a füvet Amazónia őserdeinek „elfüstölése" a környezetpusztítás jelképévé vált. A trópusi füvesek pusztítását eddig csaknem teljesen figyelmen kívül hagyták, bár részesedése az üvegházhatás növelésében sokkal hatalmasabb, mint gondolnánk. Pedig egy éppen befejeződött ENSZ környezetvédelmi program jelentése szerint a trópusi füvesek épp oly fontos szerepet játszanak a globális éghajlat alakulásában, mint ahogyan a trópusi esőerdők. A vizsgálat öt kontinens füves területeire (szavannáira, pampáira, sztyeppéire, prérijeire, Hanoira, pusztáira) terjedt ki. Az eredmény megmutatta, hogy a trópusi füvesek egymagukban sokkal több szén-dioxidot kötnek meg a légkörből, mint azt bárki is gondolta volna, elérve vagy éppen meghaladva a trópusi őserdők produktivitását. Ám miközben a környezetvédők megsiratják az őserdőket, kevesen fordítják figyelmüket a kevésbé egzotikus növények felé. Pedig hatalmas füves pusztákat pusztítanak el minden évben, ezek területe meghaladja az évi 700 millió (!) hektárt. A trópusok csapadékos területein a farmerek saját maguk gyújtják fel a füveseket egy-két évenként, megakadályozva új hajtások kifejlődését, s nagy pusztítást végeznek a rovarvilágban is. Afrika szavannáinak háromnegyedét évente felégetik. A Német Szövetségi Köztársaságban Paul Crutzen és munkatársai (Max Planck Kémiai Intézet, Mainz) meglepő megállapításokra jutott arra vonatkozóan, hogy ezzel az égetéssel milyen mennyiségű szén-dioxid jut a légkörbe. A FAO 1975—80 között vizsgálatainak eredményeire támaszkodva kiszámították, hogy a füvesek felégetéséböl háromszor annyi szén-dioxid került a légkörbe, mint az esőerdők elégetéséből. Becslések szerint mintegy 563 gigatonna (Gt) szén van „beépítve" a Föld növényvilágába, miközben az atmoszféra — 1986-os adat szerint — 730 Gt szenet tartalmaz. A fotoszintézis során a növényzet évente mintegy 120 Gt szenet köt meg, átalakítva a szén dioxidot és a vizet szénhidrátokká, miközben oxigént termel az atmoszféra számára. Az elégetett fosszilis tüzelőanyagok a légkörben jelenlévő szén mennyiségét 2,2 Gt-val növelik évente, a vegetáció visszaszorulásából adódó többlet újabb 1 Gt-t jelent. Az iparosodás kezdete óta a szén mennyisége az atmoszférában 155 Gt-ra emelkedett (1986-os adat), ami egyenértékű a fotoszintézis során 16 hónap alatt világszerte megkötött szénmennyiséggel. Ez a hatás ma még viszonylag jelentéktelennek tűnik, de a folyamat állandósulása a jövő század derekára az átlaghőmérséklet 1,5—5,5 C°-os emelkedéséhez vezethet. A pontos előrejelzés természetesen nem lehetséges, mert ismereteink igencsak hiányosak, alapvető földi folyamatokra vonatkozóan is. Például úgy tartják, hogy a világóceán felszínközeli rétege 725 Gt szenet tartalmaz, de arról mit sem tudunk, hogy milyen kicserélődési folyamatok játszanak fontos szerepet az óceán különböző rétegei között. A füvesekből képződő szerves trágya a szén jelentős hányadát a talajba viszi, táplálékul szolgál a mikroorganizmusok, rovarok számára. Becslések szerint a talajok 1515 Gt szenet tartalmaznak. Amikor egyes modellezők megpróbálják kiszámítani egy-egy terület biológiai produktivitását, számításaikat gyakran az űrtávérzékelés útján nyert információira alapozzák. De ahogy ezt az ENSZ-vizsgálat is kimutatta, a növények bioproduktivitásának nagy része a talajban, a felszín alatt található. A kutatóknak kevés elképzelésük van arról, hogy az üvegház-éghajlat milyen hatással lenne a jelenleg a talajban megkötött szénre. De egy világos: a trópusi füvesek destrukciója máris hatalmas mennyiségű, eddig megkötött szenet szabadit fel a talajból, amely a légkörbe kerül. Napjainkban a globális felmelegedés kérdése a nemzetközi politikában is előkelő helyet foglal el és az emberek közelebb kerültek a trópusi esőerdők pusztulásában rejlő veszélyek felismeréséhez. Eddig azonban a legtöbben még nem jutottunk el odáig, hogy meglássuk a fától a füvet. Németország egyesítése kész dolog. Az ezzel járó külső és belső félelmek, problémák körbejárták már a világ sajtóját, ám ez csak az egyik szempont. Az egyesítés 1989 novemberéig csak amolyan reménytelen álom volt a németek számára, az éden irreális várása. S mikor aztán hirtelen szinte az ölükbe hullott az egyesítés valós lehetősége, az elvárások méginkább a magasba csaptak. A mindennapi élet persze más képet mutat. Nem lehet átmenet nélkül a pincéből a legfelső emeletre jutni. A szintkülönbséget le kell gyűrni, s közben sok mindent tanulni is kell, hiszen a negyven pangó év nem múlt el nyomtalanul. Giengen bájos kis városka a Brenz völgyében a Duna menti Ulmtól északkeletre. Nevezetessége elsősorban felemás tornyú temploma, s az, hogy itt találták föl a plüss játékmackót (a gyár, a Steif cég, máig sikeresen működik). 1986-ban Giengen elnyerte az Európai Tanács Európazászlóját, amelyet olyan városoknak adományoznak, amelyek már évek óta sikeres baráti kapcsolatokat tartanak fönn más városokkal — persze nem csupán hivatalosan, ahogy ezt nálunk megszoktuk, hanem ténylegesen, bizonyíthatóan, kézzelfoghatóan. Giengen baráti városa 1962-től az osztrák Knoflach, 1970-től pedig a francia St. Gervais. Legújabban pedig a türingjai Zeulenrodával alakulnak a kapcsolatok. Hivatalossá akkor válnak, ha majd lesz mit szentesíteni. A kapcsolatok ugyanis az egyszerű embereknél kezdődnek, s a németek által oly kedvelt egyletekkel folytatódnak, a polgármesterek ünnepélyes aláírása már csak pont az i-re. Ez a sorrend rendkívül fontos. Hivatalosan ugyanis bármennyi várossal lehetne baráti kapcsolatot kötni (lásd a letűnt rendszer praktikáit), de ennek semmi haszna, hiszen csak papíron létezik, nem a gyakorlatban. A kapcsolatteremtés lényegét Franz Heger, Giengen városi közigazgatásának titkára így magyarázza: — A kapcsolatok lényege az, hogy a polgárok megismerjék egymást, összebarátkozzanak, közös rendezvényeket szervezzenek, s ebből kölcsönösen hasznuk legyen. S mivel igen sokrétű — emberi, szociális, kulturális, keskedelmi — kapcsolatokról van szó, a kölcsönös megismerés, megértés is ennek megfelelő. Alapvető föltétel viszont, hogy hasonló nagyságú, struktúrájú és problémájú települések keressenek baráti kapcsolatot, hiszen csak ilyen módon találják meg a közös nevezőt. — A vendégeket családoknál szállásoljuk el, a műkedvelő sportolók összemérik erejüket, a gyerekek résztvesznek a tanításon, a zenészek együtt muzsikálnak, a természetkedvelök együtt járják a környéket — ez az értelme és haszna is a barátságnak — mondja Franz Heger. És más is van. Zeulenroda városi közigazgatásának titkárnője Kerstin Jonuschies így magyarázza: — A két város sok mindenben hasonlít egymáshoz. Mindkettőnek például közös ivóvízproblémája van. Sok minden ugyanaz, s egyúttal mégis más. Az egyesítés szempontjából is fontos ez a kapcsolat, hiszen egymáshoz közelíteni is kell. Persze, azt is megállapítjuk, hogy sok minden azért nem tér él annyira, miként ezt a kommunista rendszerben beállítani igyekeztek. Most pedig az a föladatunk, hogy találkozzunk egymásai nemcsak Németországban, hanem Európában is. Jonuschies asszony azért járt Giengen-16
