A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-10-12 / 41. szám
AZ ÖRÖK IFJÚSÁG ELIXIRJE? MOTTÓ: Lovasnemzet vagyunk. Gyakran esünk át a ló túlsó oldalára. ••• Hetek óta kínoz a feleselhetnék. Amióta egyik újságíró kollégám tollából — egy másik lapban — olvastam nyári döbbenetét, hogy diákköri plátói szerelme negyvenkét éves korára mennyire megvénült, mennyire elveszítette egykori pompás alakját, s azt a következtetést vonta le belőle: a negyven év totalitarizmus tette tönkre azt az egyébként még fiatal nőt. Mert lám, nyugaton az ilyen korú asszonyok virágzásuk teljében vannak, szépek, jókedvűek, jól ápoltak, törődnek magukkal.. . Lám, lám, ez volt a szocializmus nagy vívmánya, búsul egy sort a tűnő ifjúság romjain a szerző ... Nem tudom, kollégámnak volt-e nagyanyja, akit ismerhetett, s hány éves volt a nagyanyja akkor, amikor benne mint unokában az első emlékképek rögzültek róla. Nem tudom. De azt biztosan tudom: kár mindenért az elmúlt negyvenkét év szocializmusát vonni felelősségre, mégha mennyire divat is — és főleg: kockázatmentes szidni, bűnbakká tenni minden lehetséges és hajánál fogva előrángatott esetben. Bevallom, magam csak egyik nagyanyámat ismertem, de ő sem negyvenkét éves volt akkor, amikor emlékezni kezdtem rá. Öreg, beteg, törődött anyóka volt már, aki megélt két világháborút, gazdasági válságokat, monarchiát, első köztársaságot, „magyarok alatt"-ot, csehországi deportálást, „fényes szelek" időszakát, míg 1965-ben nyugodalomra tért. Halkan és csendes búbánattal emlékezem arra, hogy elgyötörtsége miatt ó már velünk nemigen játszott, nem dalolt nekünk, nem tanított verseket nekünk, sípolt a tüdeje, és örült, ha azt el tudta mondani, amit okvetlenül el kellett mondania. De ő nem éppen a szocializmus kegyetlenségének vált áldozatává. Kegyetlen világ volt a szegények világa mindig. A kétkezi munkásnak, a parasztnak mindig több jutott a robotból és a gondból, mint annak, akinek módjában állt vagyont gyűjteni, aztán ezt a vagyont örökül hagyni, gyarapítani. A tehetősek. a kiváltságosak régen is, meg a szocializmus korában is kevesebben voltak, mint a máról holnapra élők. S azok, akik a szocializmus idején a kiváltságosok közé tartoztak, felvehették a versenyt jól ápoltságban, fiatalosságban a nyugatiakkal. . . De nem ezt akartam elmondani kollegámnak, sokkal inkább azt, hogy abban a negyvenkét évnél idősebb világban a negyvenkét éves hölgyek már öregasszonyok voltak, tehát megöregedni nemcsak társadalmi be rendezkedés kérdése. Genetika es életmód... Az életmódra persze ki hat a társadalom, sőt egészében véve determinálja azt, ám mégsem hinném, hogy ezért a kommunista totalitarizmus mint olyan a felelős Ez beszükítés, profanízálás. Az újságírói sommázat pedig éppen a kommunista-szocialista ideológia bélyegeit viseli magán, csak fehéren-feketén látás fest ilyen képet... Különbség volt, van és lesz. Testben, lélekben, életmódban, anyagiakban, erkölcsiekben .. . Van, akinek pompás alakját a gyermekszülés teszi tönkre; van, akinek az embertelenül sokat vállalás, a túlzott robot, hogy meglegyen minden, ami megvan másnak; van, akinek egyszerűen csak a hormonháztartása mond csődöt... A szépség múlandó, a testi szépség legalábbis. Igaz, persze hogy igaz, jó lenne negyven-, de nyolcvan évesen is pompás ifjú testtel, rugalmasan, könnyedén csinálni mindent, de nem megy. Az isteni Garbo is megvénült, megcsúnyult, elbújt az emberek elől; nyugaton sem mindenki Tina Turner vagy Jane Fonda ... De még csak úgy sem él, hogy megengedhetné magának azt, amit Liz Taylor megengedhet ... Láttam már jócskán terebélyes nyugati turistákat, negyveneseket is, akik a mi tájainkon igencsak tehetős ember számba mentek .. . Meg aztán: néhanap talán a kolléga úr is tükörbe néz, mert nem láttam még őt borostásan. A tükörkép talán neki is mutatja, felette sem nyomtalanul szállnak az évek ... Bár ki tudja 7 A mindennapos tükörbenézes megszokott, jó ismerőssé teszi az arcot, észrevétlenné a ráncokat: s ha csak évről évre kell egy számmal bővebb nadrágot venni, az is elfogadhatóvá teszi a súlygyarapodást — és saját kortalanságunkat. Megdöbbenni is egyszerűbb azon, hogy megöregedtek mások, mint saját múló életünkkel nézni szembe .. . Mert napjaink negyvenesei bizony már kifelé indulnak az emberélet erdejéből. Hogy ezt miért mondom? Hát merthogy újságíróként most kénytelen vagyok az újságok álláshirdetési rovatait böngészni, keresni, mivé képezhetném át magam, hogy január elseje után ne a munkanélküliek éhbéréből kelljen megkísérelnem a lehetetlent. Nem ijednék meg egy kis tanulástól, hiszen a fogaskerekeim — hála a totalitarizmus vascsizmájának (?) — nem rozsdásodtak be egészen ... Mert kihívás azért az elmúlt érában is volt: tudni kellett megvédeni magát az embernek. Azt pedig csak úgy lehetett, ha tanult az ember, ha tudásban legalább két lépéssel a számonkéröi előtt járt. (Volt egy nagy „ászuk" a számonkérőknek akkor: nagyon tudtak olvasni a sorok közt, sokszor még azt is kiolvasták egy írásból, ami a sorok közt sem volt benne. Tanulni tudni kellett hát, hogy — ha kalodába zárva is, de — létezhessünk.) Most meg mi van? Olvasom a hirdetéseket, olyasmit keresek, aminek jövője lenne, aztán szomorúan döbbenek rá: uramisten, nekem már csak múltam lehet! Mert szinte minden perspektivikus kínálatnál ott a léc, a korhatár: harminc, maximum harmincöt év. . . Én meg már majdnem hárommal meghaladtam a felső korhatárt is. Lumbágós derekam egyengetve néha kérdezem magamtól: szántunk, vetünk, kapálunk, kaszálunk ...? De mit szólok majd, ha gyermekem megkérdezi: mit hoztál ebédre ? Öregszünk, öregszünk, öregszünk . .. Nemcsak a diákköri szerelmek, a húsz év utáni viszontlátás döbbenetében. És mit szólunk, kolléga ur, ha nyugdíjas szüléink — a boldogító árliberalizáció mámorában - arra kényszerülnek, hogy támogatásuk helyett a támogatottjainkká legyenek? Akkor majd visszafiatalodunk, mert megtanulunk egészségesen táplálkozni — pardon, racionálisan, mert a pénztárca is ésszerűségre kényszerít bennünket — feléljük csúfító héjainkat, s mire elérünk a boldogító kapitalizmusba, újra szépek leszünk, karcsúk Csak úgy ne járjunk közben, mint a cigány lova (ti. mire megszokta volna a koplalást, megdöglött)! N. GYURKOVITS RÓZA FOTÓ: KRÁL PÉTER 3
