A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-09-28 / 39. szám
Rovatvezető: CSANAKY ELEONORA éjszakákat, amelyek bár ezernyi meglepetést tartogatnak számunkra, mégis tisztán ritmikus egyszerűséggel váltják egymást. Nagy Lajos versei is e nemes egyszerűség jegyeit viselik, ám ebben az egyszerűségben benne van a csodálatos napkelte, a sejtelmes hóesés, a szerelem révülete, az élet minden jele. Amit mond, férfiszóval mondja, ezt érezzük már az első hangütésben. Költeményeinek szigorú és zárt megkomponálása kizárja az érzelmességet, a díszítő jelzők szertelen halmozását. A mértéktelenségnek ez az eredendő megnyilatkozása teszi rokonszenvessé költészetét. A romantikus-idillikus-elégikus hang sorra következő köteteiben, a Tériszonyban (1968) az Üzenet a barlangból (1971) s részben az Isapur dalaiban (1977) groteszkbe, iróniába hajlik át. A modem, rohanó és türelmetlen élet, az emberi méltóságot egyre jobban lefitymáló közgondolkozás ellentmondásai jelennek meg a költő verseiben, csipetnyi borssal és paprikával, fanyar vagy kesernyés ízzel, de mindig őszinte érzéssel, póz nélküli kitárulkozással. Versei szinte kilépnek könyveiből és arra késztetnek bennünket, hogy továbbgondoljuk a költő mondanivalóját, továbbéljük vágyait, álmait, indulatait, sokszor bohócruhába öltöztetett bölcsességét. Közéletünk fonákságai, sőt a fondorkodó világ közérzete is kicsapódnak ebben a költészetben. Mégsem hangolnak le bennünket e versek, sőt fölcsígáznak, fölráznak, hogy a költővel együtt küzdjünk a jóért, az igazért, a föld emberszabású arculatáért. Hangvételre nem mentes az öniróniától: Hü, a nemjóját! Ha én ezt tudom! Hogy a költészetből nem lehet megélni! Azt a jónemjét ennek a kutya világnak! Miből lehet megélni akkor, kérdezem én. Munkából meg muzsikából. Mit csináljon hát a költő, ha rágja őt a múzsa ? Menjen el kondásnak? Makkoltasson disznókat a karikási erdőben! Álljon a vizek partján, mint Nepomuki Szent János, és hegedüzzön a halaknak! Hohó, nem oda Buda! Koncsol László Nemzedékem útjain című esszékötetében három szakaszra bontja Zsélyi Nagy költészetét. Pályájának első szakaszában „a szerelmi idill poétikájának kötelezte el magát, s az idijl a romantikus szerelmi költészet természeti kulisszái között játszódott le, a romantikus művészet élesen kontrasztos fény-árny játékai között színben, érzésben és hangulatban ... A következő „ironikus" motívumtorzító pályaszakasz az eredeti Zs. Nagy-formák bontásával jár együtt. Zárt dalformái széthullanak, könnyed jambusai a szabad vers alkalmazkodó ritmikájában olvadnak föl. Harmadik pályaszakasza, amelynek első jeleit Isapur dalai című kötetében láthatjuk, minden tekintetben visszakanyarodást jelent a kezdetek poétikájához, újra fölhangzottak Zs. Nagy jambusai... visszakanyarodott első korszakának mámorkultuszához .. Érdekes, hogy Zs. Nagy Lajos verseiben milyen erőteljesen domborodik ki az egocentrikus vonás, talán egyetlen parnasszista verse sincs, minden versét az énjén szűri át, mintegy önmagára koncentrálva, hagyatkozva. Válogatott és új versei Cudar elégia címmel a Csehszlovákiai Magyar írók sorozatában 1981-ben jelentek meg. Eddigi életművében három prózai kötetet is találunk, amelyekben groteszkjeit, szatíráit, nyelvöltögető karcolatait gyűjtötte egybe. Az Emberke, küzdj! 1975-ben, a Rendetlen napló 1985- ben, s Az elpárolgott fazék 1988-ban látott napvilágot. Sajátosan nagylajosi látást tükröznek ezek a karcolatok, kigúnyolva, fókuszba állítva hibáinkat, esettségeinket, botorságainkat, társadalmunk fonákságait. A gyermekversek ízeivel is megismerkedett. Megfogtam a tündér sarkát című kötetében, amely 1986-ban jelent meg, találunk néhány maradandó verset. (Altató, Háromrigó, stb.) Zsélyi Nagy Lajos 1935-ben született Mikszáth szülőfalujában Szklabonyán. Ez a romantikus tájegység nyomot hagyott egész költészetén, s többé-kevésbé meghatározta a kibontakozásának lírai feltételeit. Hároméves volt, amikor Zsélyre költöztek. Ebben a faluban végezte elemi iskoláit, ezt a helységet érzi igazán magáénak, költői elönevét is ehhez kapcsolja. 1950-ben került a komáromi magyar gimnáziumba, ahol a kiváló irodalomtudós, Turczel Lajos volt az igazgató. Ezt követően a pozsonyi Komenský Egyetem filozófiai szakát látogatta, majd 1955-ben bevonult a hadseregbe. Leszerelvén, Barátfalván tanítóskodott, majd a Csehszlovák Rádió magyar szerkesztőségébe került. Itt 1960-ig dolgozott, később az Új Szó majd a Hét munkatársa lett. Több éven át a Hét irodalmi rovatát szerkesztette, ma is itt dolgozik. Munkásságáért az elsők között tüntették ki a Madách-dijjal. Most csodálkozva gondolkozom azon, hogy a 18 évesen megismert költő íme 55 éves lett. Hát igaz ez, igazság ez? A költőknek nem szabadna megöregedniük, elkopniuk, megtöretniük. Talán csak rossz tréfa, ami Zsélyivel is történt, a vonuló idő fintora. Ha mégis igaz ez a két ötös, akkor baráti szeretettel köszöntöm őt s köszönti mindenki, aki tiszteli és szereti. DÉNES GYÖRGY Őrtorony Milyen jo lenne most, ha kezem ügyében volna Shakespeare Macbeth-je, sajnos, nem találom, lehet, hogy eladtam az Antikváriumnak?... megesett már velem ilyesmi; Most hiába töröm a fejem, szinte semmire sem emlékszem a tragédiából, pedig vagy 20—25 évvel ezelőtt láttam is a pozsonyi Hviezdoslav Színházban. Egyetlen jelenetre emlékszem úgyahogy az előadásból: egy szép karcsú fekete hajú, fekete ruhás asszony gyertyával a kezében mászkált az elsötétített színpadon, nem tudom mi célja volt ennek a gyertyás mászkálásnak, azt hiszem, az asszony félálomban vagy hibbant aggyal cselekedett így, mindenesetre a jelenet nagyon hatásos volt. A színésznő nevét, aki a gyertyás hölgyet — Lady Macbethet — alakította megjegyeztem: Éva Kristínovának hívták. Több szerepben aztán nem is láttam öt (nem vagyok nagy színházlátogató), de elég sokat hallottam róla, volt idő, amikor öt tartották a legjobb szlovák színésznőnek. Azután sokáig semmi, mintha csak a művésznő nyugalomba vonult volna. Most azonban néhány hete az úgynevezett demokratikus és szabad sajtó szinte minden lapjában szerepel a neve, de nem am mint színésznőnek (mesterségét szinte csak amúgy mellékesen említik a lapok), hanem mint botcsinálta politikusnak, akit a szlovák anyácska (Matica slovenská) óriási kulturális tevékenysége mellett az ibolya illatú gyöngéd forradalom után vajúdott világra. Tehát Lady Macbeth újra gyertyával a kezében ágál a színpadon, de ma már nem a „világot jelentő deszkákon", hanem a politikai-cirkuszi porondon, legutóbb épp a Matica slovenská martini országos közgyűlésén, ahol többek között harciasán kijelentette: „Javaslom a reciprocitás elve alapján, fosszuk meg a magyar kisebbséget minden jogától... Be kell fagyasztani a magyar nemzetiség minden jogát addig, amíg nem válnak azonossá a kisemmizett magyarországi szlovákságéval..." De a Csemadokról is csudaszép dolgokat szavalt Éva Kristínová, a Martinban összegyűltek mennyire hiszékeny fülébe. Szerinte a Csemadok állami pénzen államellenes tevékenységet folytat, sőt tovább ment, azt állítván, hogy ezt a pénzt kulturális szervezetünk egyenesen ilyen, tehát államellenes tevékenységre kapta. E sorok írója ugyan nem hallott még olyan államról, amely az ellene irányuló tevékenységet bármilyen módon támogatná, tehát nyugodjunk bele, hogy egy közismert színésznőnek ilyen a logikája. Viszont azt olvasom, hogy a Csemadok Országos Választmányának vezetősége pert indít Éva Kristínová ellen arra kérvén öt, vonja vissza fent idézett állítását. Le merem fogadni, hogy a színésznő nem fogja visszavonni állítását (különben, ha visszavonná is bírósági kényszerre, az sem jelentene semmit, sokan neki adnának igazat, azaz rágalmai újabb teret kapnának a sajtóban). Azt hiszem, a Csemadok elveszti ezt a pert. Azt hiszem, a bíróság orvosi véleményezés alapján felmenti a művésznőt. Hiszen csupán annyi történt, hogy teljesen beleélte magát Lady Macbeth szerepébe. S nekem hál' istennek végre eszembe jutott: a híres Shakespeare drámában Lady Macbeth megőrült. Zs. NAGY LAJOS
