A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-09-21 / 38. szám
LEKVÁRLABDÁK Sárgabaracklekvárt összegyúrunk annyi porcukorral, darált dióval, hogy alakítható legyen. Kis golyókat formálunk belőle Vaníliás porcukorban, vagy kókuszreszelékben megforgatjuk Tálalás előtt egy napig pihentetni kell. ALMALEVES 60 dkg megtisztított és karikákra vágott almát citromos, cukros, sós vízben puhára főzünk. Ezután tejfölös, lisztes habarással besűrítjük. Átforraljuk és ha szükséges, utánaízesítjük. Lehűtjük és tálalás előtt 3 cl konyakkal vagy likőrrel elkeverjük. RUMOS KOCKA Hat tojás sárgáját 10 dkg vajjal és 10 dkg porcukorral jól kikeverjük, majd hozzáadjuk a hat tojásfehérjéből vert habot és 10 dkg lisztet. 3 cl rummal ízesítjük és óvatosan a zsirpapírral kibélelt tepsibe öntjük. Tetejét meghintjük reszelt csokoládéval és kb. 10 percig alsó lángon sütjük. Ha kihűlt, annyi kis négyzetet vágunk ki belőle, amennyi egy fogyasztáshoz szükséges. A többi tésztát a tepsiben hagyjuk. Mértékletesség mindenben! Meg kell állapítanunk, hogy az élet minden területén mértéktelenek vagyunk: sok alkoholt fogyasztunk, cigarettázunk, nyugtátokat szedünk. Ez az egyik oka annak, hogy sok ember fakó, sápadt arcszinű, bőre petyhüdt, fáradt, szeme karikás. A szeszes ital a bőrt foltossá, csúnyává teszi, az arcbőr és az orr borvirágos, a szem körülárkolt lesz. A kávé hatóanyaga, a koffein, bizonyos érterületeket tágít és serkenti a szívműködést. A sok kávé árt az ingerlékeny természetüeknek, és ez megmutatkozik a bőrön, gyakran piros foltok keletkeznek rajta. A dohányzás káros következménye az arcbőrön is mutatkozhat. Eleinte csak fáradt, sápadt a bőr, később sárgás színt kap, petyhüdtté válik, ráncosodás keletkezik. Volt egyszer a Seprű erdőben, annak egy arany szikláján egy kis kunyhó, abban lakott a Cirmos macska, meg a Vörösszemű nyúl. Éltek, főztek, ettek. No egy reggelen a Cirmos kisbaltájával elindult a Napkelet dombra fát készíteni, közben mentében dalolgatott. A nyúl otthon maradt, hozzákezdett a káposztaleves főzéséhez. Váratlanul benyitott hozzá egy bakkecske, felugrott a kemence tetejére és onnét kiabálta: Me-e-e, engemet eladtak három márkáért, de én elmenekültem, mialatt a fülem kettéhasadt. A nyuszi nagyon megijedt, kiszaladt, kint ráült egy köre és keservesen sírdogált. Arra jött a medve, látva, hogy sír, megkérdezte: — Nyuszikám, pajtikám, miért sírsz? — Sírok, hogyne sírnák? Bejött hozzám egy nyurga, nagyszakállú idegen, felugrott a kemence tetejére és így kiabált: — Me-e-e, engemet eladatak három márkáért, de én elemenekültem, mialatt a fülem kettéhasadt. Nem merek bemenni. — Ohó, majd én kikergetem, — szólt a medve. Ezután bedugta a fejét, és bekiáltott: — Hú, hú, hú, hú, ki vagy te? — Me-e-e, én vagyok a bakkecske, engemet eladtak három márkáért, mialatt a fülem kettéhasadt. Ha nem mész innen, szarvaimmal menten felöklellek! A medve nagyon megijedt, és ijedtében futásnak eredt. Nemsokára jött a róka, de az is megfutamodott. Végül a kakas sajnálta meg a siránkozó nyulat. — Nyulacskám, nyuszikám, miért sírsz? — Hogyne sírnék! Bejött hozzám ez a nyurga, nagyszakállú idegen, felugrott a kemence tetejére, és így kiabált: — Me-e-e, engemet eladtak három márkáért, de én elmenekültem, mialatt a fülem kettéhasadt. Nem merek tőle bemenni. — Gyerünk csak oda — szólt a kakas. Kinyitotta az ajtót, szélesre engedte a szárnyait, nagyra tátotta a csőrét, és harsányan így kiáltott: — Kukurikú, kukurikú, ki van a kemencén? Én most idejöttem, rögtön lekaplak a kemencéről, kukurikú! Mit tehetett a bakkecske: mekegve elfutott. Ezután a nyúl, meg a kakas jót ettek a káposztalevesből. Finnből fordította: Szabó Zoltán Mindig anyukám ébreszt fel s nem is tudom ő mikor kel. Hétkor hátamon a táska, indulok az iskolába. Délig minden óra mást hoz, gyakran hívnak a táblához. Ilyen az én órarendem: reggel fél hétkor kell kelnem. Most épp azért jó a kedvem, mert két egyesre feleltem s péntek van már, hurrá, végre: elérkezett a hét vége. KATASZTRÓFÁK FÖLDÖN-ÉGEN Ég a város Ma már, a szervezett tűzvédelem és a betonépületek korában inkább csak hallomásból és olvasmányaink alapján tudunk képet alkotni arról, milyen is lehetett egy-egy városrészt vagy egész várost elpusztító tűzvész. A régebbi évszázadokban szinte mindennaposak voltak a tűzesetek. A XVIII. század utolsó éveiben útjukra indított magyar újságokban és hírlapokban már az első számoktól kezdve állandó helyük volt a különböző természeti csapásokról és szerencsétlenségekről tudósító írásoknak. A Hadi és Más Nevezetes Történetek c. lap szegedi tudósítója pl. a következőket jelenti 1790. június 28-án: „Nálunk a gyulladások igen nagy pusztításokat tesznek. Az ilyen szomorú példák felgerjeszthetnének egyszer bennünket az olyan könnyű eszközöknek műbe való vételére, melyek által a tűz miatt való gyakori megkárosodások, ha egészen nem is, vagy csak részint elhárittathatnának. Ilyenek volnának p. o. többek között: ha az épületek rendben csináltatnának, nem pedig imitt-amott, szórva hevemének, ha az udvarok tágasan hagyatnának és élőfákkal beülttetnének, elegendő kutak készíttetnének, vízhordó szekerek tartatnának, börvedrek és vízipuskák szereztetnének stb. A pipát, ha egészen nem is lehet eltiltani, az ugyan csak nagy tartalék lenne, ha teljesen meg nem engedtetnék azoknak kupakok nélkül való tartása." Ezek a bölcs észrevételek és tanácsok azonban úgy látszik hiábavalók voltak, mert négy évvel később, 1794-ben egy kecskeméti prókátor és poéta. Mátyási József már szomorú versben számol be városának tragédiájáról (Kis Ítéletnapja, vagyis Ketskemét városának tizedik júliusi égése). A derék kecskemétiek mentségére szóljon, hogy az 1974. esztendő katasztrofálisan aszályos volt. Mátyási is, mielőtt a kecskeméti tűzvészről írna, elébb számbaveszi a külföldi és a Magyarország más helyein bekövetkezett tüzeseteket. Szinte teljesen leégett Kassa városa (még két temploma is), Szepsí, Szekszárd és Szeged is. De kétségtelenül Kecskemét szenvedett a legtöbbet, mégpedig több ízben is abban az évben. Tavasszal száz ház, nem sokára újabb öt ház égett le, aztán július 10-én harmadszor is felcsaptak a lángok. Egy lakatosmühely gyulladt ki, ennek a fedele nádból volt, a falai tapasztott sövényből, így a nagy melegben a tűz gyorsan végzett vele. Sajnos feltámadt a szél és az égő nádszálakat a környező épületek felé sodorta. Öt óra alatt több mint kilencszáz lakóház, húsz malom és számtalan ól vált a lángok martalékává. A derék poéta drámai erővel ábrázolja a szörnyű csapást: „A töredező gerendák recsegő ropogása, / A ki- és bedülő falak zuhogó leomlása / Hasonlított a nagy hegyről legördülő cserfához, / Melyet a szélvész kiteker és a zápor alámos." A mentést nemcsak a tűz gyors terjedése nehezítette, hanem az is, hogy az emberek nem tudtak a kutakból vizet meríteni, mert még a kútágasok is leégtek. Sok vagyonos polgár egyik napról a másikra nincstelenné vált, könyöradományokra szorult. A közeli városok lakói pénzzel segítették meg a kecskemétieket, így a város hamarosan újjáépülhetett. Sajnos negyed századdal később ismét tűzvész dühöngött Kecskeméten (kb. 500 épület égett le), három nöszemély is meghalt. Úgy látszik a kecskemétiek még a saját kárukon sem tanultak. —lacza— 21
