A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-09-21 / 38. szám
Rovatvezető: CSANAKY ELEONORA ROVATUNK E HETI SZÁMÁBAN KEZDŐ, FIATAL KÖLTŐK VERSEIT AJÁNLJUK OLVASÓINK FIGYELMÉBE. A TEHETSÉG FELVILLANÁSAI EZEK A VERSEK, S PÁLOVICS LÁSZLÓ ESETÉBEN AZ ELLOBBANÁSÉ IS. 22 ÉVESEN MENT EL. FOTÓ: KÖNÖZSI Z. NÉMETH ISTVÁN Nem is búcsú Még simogatom kezed mint a szél Szivedbe mártom tétova szavaim Megpróbálok lelkesedni a dolgok elvesztése fölött De te már a buszfék sikolyára figyelsz S nem érzed bennem a hóesést lépések nélkül indulunk Érezzük egymást érzékszervek nélkül is Míg a szavak az AZELŐTT és AZUTÁN közé szorulva lassan elvesztik értelmüket S mi csalóka homály neszeinek véljük egymás lélegzetét Jó lenne hinni az őrjöngő faleveleknek: nem az ősz közelít és soha nem hal meg a Nap és amnesztiát kap ez a szerelem és nem is búcsú ez hanem Találkozás PÁLOVICS LÁSZLÓ Ebéd közben Az embernek 22 éves korára illene véghezvinni nagy. hősies dolgokat, de késésben vagyok, bár születtem volna mínusz 5 éves koraszülöttként akkor talán ... akkor most átkozni lehetne a csillagokat vagy még átkozni sem kéne, csak dicsekedni: Látjátok, így megy ez! vagy Bergengóciába szökni, és nyalni a nagy fényes üveghegyet, vagy Kopernikusz tanait olvasni egy pódiumon, de spanyolfal mögött mi az a 400 év De most itt van ez__ a peregépecs, betett nekünk Oh, elvesztünk, elvesztünk! a kárókatonák is visszaszólítok hazájukba megjött már ez a buta tavasz ÉBREDÜNK, KUKURJK U Ú!!! Fel a fejjel, van olló, papír, festék, ragasztó szerkesztek én itthon csillagokat, szobám lesz majd házi Tejutam és van még délen gyökértelenités lehet nagy dühvei szájat tépni földhöz lehet vágni a lapátot: A szentségit, hogy mik vannak! és ha elmúlik ez is élnek még észak-kóreai boncok, néhány pár fehér orrszarvú, olvad az Antarktisz jege és tényleg, vadkan volt-e a vadkan vagy mégis űrlények rabolták el Charlie Chaplin testét, és hol a sótartó? SERFŐZŐ SIMON Magáért, méltóságáért A Nap nem kíván Hold lenni az űr kertvége fölött, hogy éjszaka világítson. A Tejút felé elcsapva, szabadon, őrizetlen lehetnének a dobrokoló dombok, szelek kötöfékeit tépő hegyek: a föld mégis föld akar lenni, nem cserél az éggel helyet. A homok is homokként akar szállni, magából halmokat rakni, halmozni. Mint ahogy én: én akarok lenni, s a magyarság magyar, nem akar más helyett élni! Sem mások kárára, ágakat: idegeket rándító sérelmére. Csak magáért, méltóságáért kiállni, becsületéért végre. 13
