A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-08-17 / 33. szám
Rovatvezető: MACS JÓZSEF Ügy elmennék, ha mehetnék... Gyorsan elterjedt Rozsnyón a híre, hogy kolozsvári magyar gyermekek tartózkodnak a városban. Hogyan kerültek oda, kiknek a vendégei, és mi volt az indítéka meghívásuknak? Erről beszélgetek a Csemadok székházéban tartózkodó Tóth Sándorral, a magyar nyolcéves alapiskola igazgatójával, aki tömören mondja el a romániai magyar gyermekek ideérkezésének előzményét. íme: volt az a bizonyos sokat emlegetett, történelmi jelentőségű, Temesvárral és Tőkés László nevével fémjelzett decemberi forradalom. Ez érlelte meg a gondolatot Tóth Sándorban, a tantestület tagjaiban és a szülőkben, hogy erdélyi magyar gyermekeket látnak vendégül a nyári szünidőben. A szándék, a felbuzdulás egyszerre volt jó és nemes, s arra késztette a szülőket és a pedagógusokat, hogy rendezzenek gyűjtést az erdélyiek megsegítésére. S miközben halomba gyűlt a sok adomány, a rozsnyóiak arról értesültek, hogy a segélyszállítmány nem jut el rendeltetési helyére. Akkor állt elő a magyar iskola igazgatója azzal a javaslattal, hogy a szünetben romániai magyar gyermekeket hívnak meg Rozsnyóra. A kapcsolatteremtést Ambrus Ferencre, a Csemadok Járási Választmányának titkárára bízták, aki a Ftomániai Magyarok Demokratikus Szövetségének kolozsvári megbízottjával, Pap Bélával tárgyalt a meghívásról, és megállapodtak abban, hogy június 30-tól harminc főt — huszonöt tanulót és öt pedaEmlékezem A felszabadulás után. 1949. március 5-én. az akkori állami szer vek engedélyével elindult egy szerve zet, amit úgy hívunk ma is, hogy Csema dók. Én mindjárt megértettem létre jöttének fontosságát, kisebbségi nemzetisegünk életében, jó gazda módjára hintettük el a magot a termőföldbe, s kikelt, nőtt, terebélyesedett a kultúrnövény. Bár akkor még a reménytelenség uralkodott az emberek gondolatában. de a rövid meggyőző munka hamar megértésre talált. Én. aki egész életemet a kultúrának szenteltem, teljes erővel láttam hozzá a kulturális munka szervezéséhez, amit még a mai napig is végzek, amikor már 76 év nyomja a váltam. Minthogy a fáradságos munkát siker koronázta, és ott haladt falunk az élenjáró Csemadok-szervezetek között a Lévai járásban, most mégis azon gondolkodom, hogy milyen utat tettünk meg a több mint 40 év alatt a színjátszás, a folklór, néptánc, énekkultúra terén, az ifjúság k öz rém ük ödésével. Nagy megértést tanúsított az egész lakosság a Csemadok iránt, ebben látták a felszabadult társadalomban kibontakozó nyelvi kérdésünk megoldását és kultúránk életre kettesét. Minthogy az éremnek két oldala van, így mi sem csak egy oldalról néztük a gógust — fogadnak a rozsnyóiak. A választás a kolozsvári Brassai Sámuel Líceum tanulóira és tanáraira esett Nemcsak a rozsnyói magyar alapiskola jeleskedett jóakaratban és segítökészségben. A járás magyarsága is megmozdult, s ahová csak elmentek Tóth Sándorék, mindenütt segítséget kaptak. A tomagörgöi és a pelsőci szövetkezet, valamint a Rozsnyói Városi Nemzeti Bizottság oktatásügyi szakosztálya autóbuszt ajánlott fel. A Csemadok Járási Választmánya pedig jelentős összeget utalt át az iskolának a decemberi gyűjtésből. A tanulók, a pedagógusok és az Iskolabarátok Szövetsége is hozzájárult ahhoz, hogy a vendégek semmiben ne érezzenek hiányt. A szakácsnők például a szabadságuk rovására vállalták a tíz napot, az itt-tartózkodás egész idejét. Farkas Elemémé és Klárik Károlyné pedagógusok meg a napi program biztosításával járó felelősségben osztoztak. — A mai napon éppen táncházi estére készülnek kedves vendégeink — mondja Tóth Sándor igazgató. — Vasárnap Gombaszögön jártak, megtekintették a Csemadok Országos Kulturális Ünnepélyének műsorát, hétfőn Rozsnyó várossal ismerkedtek, kedden Krasznahorkán voltak, szerdán tátrai kirándulásra indulnak. Tervükben szerepel Domica, a Szilicei-fennsík, Sajógömör és a Dobsinaí-jégbarfang megtekintése is Magától értetődően a tábortűz sem marad ki a programból. Nem vertük dobra, hogy erdészervezeti élet fejlődését más feladatok is előkerültek: a magyar óvodák és iskolák szervezése, a magyar sajtó terjesztése, faiunk rendezése, az egész lakosság életének szebbé tétele, a lakáskultúra fejlesztése és falunk szebb, kulturáltabb, gazdagabb lett, a lakosság is eggyé kovácsolódott. Mivel 2 éve lakást változtattam, kiszakadtam a falu kulturális életéből, amit közel 60 éven át végeztem egy kis faluban, a volt Alsó- és Középtúr községekből egyesített Nagytúron. Most Dunaszerdahely város lakója vagyok, ahol gondolatban gyakran járok a távoli faluban, ahol egy nagy csokorban kötött kultúrértéket hagytam, a „Hont" folklórcsoport tagjait, akiket rendszeresen szerveztem, tanítottam és velük szerepeltem a helyi ünnepségek, a kerületi, járási és egyéb rendezvények műsorában. Két esetben a magyarországi szomszédos falvakban is jártunk tartalmas műsorral. Sokat gondolok, mint hagyományőrző azokra a folklórfeldolgozásokra, melyekben a népszokásaink értékei kerültek az egyes koreográfiákba, s ezeket színes népviseleti ruhákban vittük színre: Vasárnap délután. Aratási kép. Legényavatás, Juhásztánc, Kanásztánc, Kosárfonás népi mestersége. Szénakaszálás és gyűjtés. Cigánytánc, Farsangi bokrétázó. Eljutottunk a Tavaszi szél vizet áraszt 1987-ben megtartott országos döntőjére is Pozsonyba. Minthogy a községben ahol a kulturális lyi gyerekeket fogadnuk. A szülőkön, tanulókon keresztül azonban szétfutott a híre Rozsnyón és az egész járásban. Tolna Éva, a kolozsvári líceum magyar szakos tanára, a gyermekek osztályfőnöke is belefolyik a beszélgetésbe. A mindenütt és minden helyzetben örök tanár szenvedélyével magyarázza el nekünk, hogy iskolájuk négyszázhuszonöt éves múltra tekint vissza. Nem véletlenül nevezték el Brassai Sámuelről. A névadó szintén az iskola falai között tanult. Az ókori történelem, a földrajz és a matematika kiváló ismerője évekig tanára is volt az iskolának. A líceum most 12 osztályos és kétezer tanulója van. 1985-ig a szó legteljesebb értelmében magyar iskola volt, ekkor azonban erőszakkal helyeztek el benne román osztályokat. így lett román tagozatos, de zömmel ott is magyar tanulók tanultak. Januártól újra csak magyar osztályok alkotják a Brassai Sámuel Líceumot. — Miért önök jöttek Rozsnyóra? — szakítom félbe magyarázatát. — Líceumunk részt vett a választási csatában a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségének oldalán. Tanulóink falujáróknak csaptak fel, megfordultak Kalotaszegen és a Mezőségen. Ők táncoltak, a képviselőjelöltek meg beszéltek. Előcsalogatták házaikból a megfélemlített embereket. Két kemény hétig tartott a falujárás. Tanulóink nyolc helyen léptek fel. Néha éjfélig kint tartózkodtak. Rozsnyó számunkra tulajdonképpen jutalomét. Sajnos, a tánccsoport tagjainak fele otthonmaradt. A három hónap (márciustól) sem volt elég az útlevelek kiállítására. Megnövekedett az utazási kedv. A hatóság ezzel takaródzott; valóban hoszszú sorok kígyóznak az útlevélosztály előtt. Tolna Éva azt sem hallgatja el, hogy tizennégy-tizenhat éves tanulói nagy kedvmunka szekerét toltam, szlovák nemzetiségű polgárok is laknak, akik éppen úgy kedvelik a kultúrát, mint mi, magyar nemzetiségűek, s ha nem is tagként, de szívesen jöttek közénk és énekelték velünk a magyar népdalokat, vagy a vegyesnótájú repertoárokat, melyek mindig megelégedéssel töltötték el mindkét nemzetiség tagjait. Hangsúlyozni szeretném itt, hogy az együttélés szelleme mindig ott lebegett az egész lakosság gondolatában, és a nemzetiségi súrlódás érzelmei még véletlenül sem merültek fel köztük, sem jobbról, sem balról. Ez a nép mind a munkában, mind bármely nehézség közepette segítőkész testvéri kezet nyújt. Néhány hónapja hazánkban a változás kereke nagyot lendült. Új kormány jött létre a cseh és szlovák országrészben, amely sok mindenben nem ért egyet a kisebbségben lévő nemzetek törekvéseivel. Én, aki már 3 különböző rendszert éltem át, mind az egyiknek, mind a másiknak kiszolgáltatottja voltam, tapasztalatból mondhatom, hogy sosem hangzott ef sem a kapitalista, sem más uralkodó szájából, hogy milyen nyelvet beszélek, hanem csak azt követelte meg, hogy milyen munkát végzek. Vajon az új demokráciában csak az lesz hű és elismert állampolgár, aki a cseh vagy a szlovák nyelvet beszéli, és nem az a meghatározója az embernek, hogyan dolgozik? Én soha nem voltam a különböző nyelvek elsajátítója, de a szlovák nyelvet megtanultam, beszélek, olvasok és írok szlovákul, az anyanyelvem azonban magyar és hőn szeretett szüléimét akik már a sírjukban nyugszanak, soha nem fogom megtagadni. vei jöttek Rozsnyóra Mielőtt ide indultak volna, Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön jártak, s ugyanolyan vendégszeretetben részesültek, mint itt Rozsnyón. A magyar szakos líceumi tanárnő azt írta a rozsnyói magyar iskola emlékkönyvébe, hogy „gondjaink és bajaink egy tőről fakadnak", s mivel a folklórkor képviseli iskolájukat, szabad madárként szeretnének élni, legkedvesebb daluk szerint, amely úgy kezdődik, hogy: Úgy elmennék, ha mehetnék, Ha szabad madár lehetnék... Tolna Éva Brassai Sámuel üzenetét is beírta a nagyszerű vendéglátók, a testvériskola emlékkönyvébe: „Önkezetekben van sorsotok, cselekedjetek úgy, hogy pályátok megfutása örömteli legyen." Tolna Éva jókedvűen azt is elmondja, hogy amikor megtudták, Rozsnyóra jöhetnek, felkérte Szölössi Ferenc történelemtanárukat, tartson számukra rövid tájékoztatót a szlovákiai magyarokról, Rozsnyóról és Krasznahorka váráról. Hasznát a krasznahorkai vár falai között járva tapasztalta, amikor a tanulók így kiáltottak fel: — Végre élőben érezhetjük a kuruckort! A tanulók azt is megállapították, hogy itt sokkal nyugodtabb a helyzet és a hangulat, mint náluk. A negyedéves, székelykeresztúri Szabó Kinga meg. aki szintén Kolozsvárról jött Rozsnyóra a csoporttal, úgy fogalmazta meg a véleményét vaiamennyiük közérzetéről és a rozsnyóiak felejthetetlen vendéglátásáról: — Most üssön meg a guta, hogy ennél rosszabbat ne éljek! MÁCS JÓZSEF Végezetül szeretném hangsúlyozni, hogy az életem, amelyet átéltem, tele volt megpróbáltatásokkal. szinte eröfeletti munkával, szeretnék végre nyugodt napokat élni. Ha egy kis faluban egyetértésben tudnak élni szlovák és magyar nemzetiségű állampolgárok, próbálják meg ezt másutt is, és mindenütt, mérsékeljék az indulatokat, tartózkodjanak az olyan kijelentéstől, hogy ha valakinek nem tetszik ez a mostani demokrácia, „menjen a Duna vagy az Ipoly másik oldalára" a szülőföldjéről, amelyen él, és amelyet a szüleitől örökölt. TÓTH GÉZA HELYRBGAZÍTÁS A Hét 29. számában, Erdélyi Judit A protestantizmus szerepe című cikkében sajnálatos elírás történt A mondat helyesen így hangzik: „Akkor politizál a szó legszorosabb értelmében, ha az evangéliumtól idegen eszmék mellett teszi le a garast — azonban nincs apolitikus kereszténység sem —, mert a kereszténységet a történelem során (Nérótól a kommunizmusig vagy egyéb totalitarizmusig) mindig mint politikai ellenfelet kezelték." 7
