A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-08-10 / 32. szám
A csehszlovákiai magyarok fóruma Egyetemi problémák Erdélyben Szomorú dolog, hogy a huszadik század vége felé még mindig magyarázgatni kell az anyanyelvi oktatás fontosságát, szükségességét, újra és újra tisztázni kell, hogy ez valójában mire jó, bizonygatni. hogy ez se nem szeparatizmus, se nem irredentizmus, de még sovinizmus sem, sőt az államalkotó nemzet elnyomása sem, de még ellene irányuló merénylet sem. Ki tudja, miért is fogják ezt így föl egyesek? Az így vélekedők nem ismernék az egyetemes emberi jogokat, azon belül a nemzetiségi jogokat? És vajon mi a sértő, bántó azon, hogy egy nemzetiség saját nyelvén kívánja képezni magát, s nem az államalkotó többség nyelvén? Nemzetiségi szempontból Csehszlovákiában és Romániában sok a hasonló vonás. És persze sok az összehasonlíthatatlan tényező. így például a romániai magyaroknak volt már egyetemük. Betiltották ugyan, de hagyománya, igénye tovább élt, így a decemberi események után sok reménnyel került a téma újra napirendre, Erdély magyarsága a kolozsvári Bolyai Egyetem ügyében négy beadvánnyal is fordult a kormányhoz. Mihai Sora az illetékes (oktatásügyi) miniszter nagy megértéssel fogadta ezeket, dehát nem rajta áll vagy bukik az egész. Annál inkább, mivel ez év május 12-én törvényerejű kormányhatározatot adtak ki (röviden a választások előtt, de csak a választások után hozták nyilvánosságra) az oktatási struktúrára vonatkozóan az 1990/91-es tanévre. Ez ellen a magyarság nevében a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége élesen tiltakozott. A kormányhatározat ugyanis, miként erről Balázs Sándor tanár úr, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke tájékoztatott, még az 1978-ban kiadott törvényhez viszonyítva is visszalépést jelent. A diktatúra idejéből származó törvényben ugyanis még olyan meghatározások is vannak, amelyek — ha alkalmazzák is — jók lettek volna. Az új kormányhatározat tehát olyan jogoktól is megfoszt, amelyek legalább papíron már megvoltak. Kapkodó, elhamarkodott, meg nem fontolt lépés volt ez, ami a Nemzeti Megmentési Front eddigi tevékenységére is jellemző volt. Ráadásul a demokrácia lábbal tiprását jelentette két szempontból is. Elsősorban formálisan, mivel az iskoiaügyeket megkerülve és az érdekeltek véleménye meghallgatása nélkül döntöttek Így, másodsorban tartalmilag is antidemokratikus a kormányhatározat, mivel negatív megkülönböztetéssel kezeli a nemzetiségeket. Míg ugyanis 15 létszám alatti osztályt is lehet nyitni román nyelven, ugyanez a magyar iskolákra nem érvényes, hanem külön miniszteri beleegyezés kell hozzá. Ami, ugye, eléggé nyilvánvalóan adminisztratív, hiszen ami 1978-ban tényként fogalmazódott meg, most már lehetőséggé szűkült. Továbbá: 1978-ban még (elméletileg) biztosították a magyar iskolák hálózatát (tehát az anyanyelvi oktatást), az említett kormányhatározat viszont úgy fogalmaz, hogy a nemzeti kisebbség számára megszervezik a föltételeket az anyanyelv elsajátítására, eéet,enként az anyanyelvi képzést. Az 1978-as törvény még lehetővé tette az anyanyelvi fölvételizést, most pedig ez úgy fogalmazódik meg, hogy „amennyire erre lehetőség van". És így tovább. Mindez eléggé világosan jelzi a fölöttes szervek viszonyát a nemzetiségekhez. A felsőfokú oktatás ügyében a magyar követelések szinte azonnal a decemberi események után fogalmazódtak meg, mikoris (távlatilag) a Bolyai Egyetem újraindítását kérték. Román részről ennek igen rossz visszhangja volt. Iliescu túlzásnak, sőt szeparatizmusnak minősítette. A kiindulópont s az érvek, miért nem kell/lehet magyar főiskolát nyitni Romániában, kísértetiesen ismerősen hangzanak — a nemzeti állam abszurdumától egészen az érvényesülési problémák jóhiszemű emlegetéséig. Sajnos azonban inkább a demokrácia hiánya a valódi ok, miként ezt az ún. sajtószabadság példája is mutatja. Ennek jegyében kimondják azt is, amit idáig „nem illett", ami Ceau?escu alatt burkoltan ment, mert a diktatúra szalonképessége gátolta ezt; mindez most nyílt nacionalista hullámként nyilvánul meg. Jól megtanította a kondukátor a népet, örökségét kamatostul be lehet takarítani. A Bolyai Egyetem visszaállítása azonban csak a magyar követelések minimális változatát képezi. Újraindítására úgy, ahogy azt 1959-ben megszüntették (tudományegyetem Kolozsvárott, valamint orvosi és színművészeti kar Marosvásárhelyen), kevés lehetőség van, mivel nincsenek meg az anyagi föltételek, nincs is hozzá épület. Annál merészebb a követelések maximális változata. Ez szabályos univerz. tást tételez föl Kolozsvárott műszaki, mezőgazdasági, zenei és képzőművészeti karral, valamint az egykor Marosvásárhelyt létező karokkal. S ez még nem minden. Mert e maximális követelményen is túl mutat az a vágyálomnak mondható elképzelés, amely egy átfogó felsőoktatási rendszert kíván minimális állami segítséggel, annál több külföldi támogatással, nevezetesen egy campust, tehát egy teljes egyetemi városrészt mindennel, ami ehhez tartozik. A négy említett beadvány közül a második ezt részletesen vázolta mint távlati tervet azzal, hogy amíg ez megvalósul, legyen a Bolyai. Sora oktatásügyi miniszter támogatta ugyan a tervet, a kormány azonban nem reagált, s az izgalmakkal teli román napipolitika alapján ítélve pozitív válasz nem is igen várható. így az egyetlen mód, az egyetlen remény a jogos követelmények eléréséért az. hogy ügyüket nemzetközi szintre viszik. Összeállítottak egy gazdag anyagot az egyetem történetéről, s ezt az idézett második beadvánnyal együtt lefordították angolra, franciára németre, s különböző egyetemekre küldték, többek között a finnországi Turkuba, ahol svéd egyetem működik. Különösen ez utóbbival testvérkapcsolatokat szeretnének
