A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-05-18 / 20. szám
v » itathatatlanul csodálatos miiemléktemploma ürügyén évről évre nagyon sok idegen keresi föl Csetneket, de azt már csak a valóban tájékozott „műemlékbúvárok” tudják, hogy a történelmi Gömör falképeinek megismerése útján nem Csetnek a legészakibb állomás. Páratlan élményben lehet részük mindazoknak, akik utazásukat Csetnek pusztuló belvárosából észak felé folytatva — úgy 5—6 kilométernyi autózás után — letérnek Gecefalva (Koceľovce) kincseket rejtő gótikus temploma irányába. A térképek többségéről hiányzó, kicsi hegyvidéki falu központjában áll ez az igencsak visszafogottan népszerűsített műemlék, melynek ismerete nélkül nehezen alkotható a teljességhez közelítő kép e tájakon megőrzött középkori művészetünk színvonaláról. Igaz, hogy a település első írásos említése csak az 1318-as esztendőből való, de sejthető korábbi eredetéről maga a templom tesz tanúságot. Egyhajós, sokszögű szentélyzáródásos elrendezését egy régebbi, a szentély helyén álló kápolna alapfalai határozták meg. Műtörténészek a templom építésének idejét a 14. század derekára teszik, ám joggal feltételezhető, hogy a korábbi egyházhoz is tartozott falu, amelyik talán már a tatárjárás utáni gömöri birtokosztások idején települhetett. A háromszáz lakost számláló falu közepén, erős kőfallal kerített dombocskán áll a hely jelentőségét méreteiben alaposan meghaladó nyolcszögletes tornyú templom. Az épület számos értéké közül figyelemre méltó a két eredeti ajtó, melyek közül a szentélyből nyíló kisebb egyidős a hat évszázados falakkal, míg a másikhoz, bejáratának szépen restaurált, gazdagon díszített, nehéz tölgyfa ajtajához legendát is kapcsolt az itt élő nép. Az északi bányavárosokat fosztogató török támadások egyike 1 561 egy szomorú szombatján Gecefalvát is útjába ejtette. A falu apraja-nagyja a templom biztonságot ígérő falai közé menekült. A gondosan bereteszelt, vaspántokkal erősített kapu mögött — Istent híva segítségül — várták a veszedelem elmúlását. A hagyományban itt tatárként emlegetett törökök azonban embernyi rést vágtak az ajtó közepén. A nyíláson elsőként bekandikáló török fejét még ugyan lecsapta valamelyik bátor parasztember kiegyenesített kaszája, de a feldühödött törökök hamar betörték a templom ajtaját és mintegy másfélszáz embert hurcoltak el rabláncra fűzve. A történetet készségesen és láthatóan nagy élvezettel előadó harangozó itt a nyomaték kedvéért, no meg az esetleges kétkedők miatt is behajtja a nehezen forduló ajtószárnyat s az elmondottak bizonyítékául megmutatja a gondosan befoltozott nyílás látható nyomát. Az említett esemény nyilván hozzájárult a 16. század derekától evangélikusok lakta község időszakos elnéptelenedéséhez, és ahhoz is, hogy a gyakorlattól eltérően jóval később került sor az elevenen megnyúzott, ördögűző Szent Bertalan tiszteletére szentelt templom falképeinek bemeszelésére. 1895-ben Grófi István tárta föl és restaurálta a látogató számára váratlan meglepetést tartogató freskókat. A későbbi átépítések nyomait viselő tágas hajóból, falusi templomokban szinte páratlan lendületű diadalív alatt, léphetünk a szentély teljes felületét beborító falképek közé. Három egymás fölötti sávban jelennek meg előttünk Krisztus életének és mártíromságának pillanatai. A határozott körvonalakkal megfestett, de a sablonosság szigorú korlátáiból helyenként kitörő, emberi érzelmekről árulkodó arcok szuggesztív szempárjainak kereszttüzében érezzük magunkat. Valaki egyszer megszámolta, hogy a közérthető közlésmód becses adományának birtokában lévő ismeretlen mester 1 50 alakot vonultatott föl a 14. század második felében készült, hihetetlenül mozgalmas képein. A gecefalvi szentély falképeinek alkotójában az itáliai hagyományokat közvetlenül ismerő s azokat e tájegység számos templomának díszítésében tudatosan alkalmazó képírót gyaníthatunk. Kép és szöveg: TÖKÖLY GÁBOR 17
