A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-27 / 4. szám
A HATALOM EXZSOLDOSAI? Ahol nincs sajtószabadság, ahol az alatt nem vállalta fel gondjaikat, vaújságírók a hatalom zsoldosai, ahol a lós érdekvédelmet sose biztosított, szakmai alkalmasságnak a politikai Ezért hívták össze január 5-én a szöelkötelezettség a fokmérője — ott vétség rendkívüli közgyűlését, hogy objektív tájékoztatásról sem, s egy tisztázzák: akarják-e továbbra is ezt idő után objektív tájékozódási képes- az egyesületet, vagy képesek egy ségről sem beszélhetünk. Az önálló struktúrájában új, demokratikus döntésjog hiánya elszürkíti a szürke- szervezet létrehozására. Szlovákia állományt. 2 948 újságírója képviseletében 403 A csehszlovák újságírók évtizede- küldött jelent meg, s abban mindanyken keresztül dolgoztak a „parancs" nyian egyetértettek, hogy egy új in- és „végrehajtás" szellemében. Az el- tézményre van szükség, következő időkben azonban senki Nehéz az újítás azonban ott, ahol a sem fogja megmondani — legalábbis gondolkodásmód lényegében nem nagyon remélem —, hogy ki mit írhat változott. A többség a demokráciát meg, és mit nem. Az utasítások korát még mindig úgy képzeli el, hogy a az autonóm gondolkodás kell váltsa többségnek több, a kisebbségnek, bifel. Az ország újságírásának tehát zonyos rétegeknek, csoportoknak gyökeresen meg kell változnia. pedig — számarányuknak megfelelő-Szemléletében, bátorságában, tisz- en — kevesebb jusson belőle (noha tességében, intézményeiben. Ez ők maguk is az eddigi demokráciahiutóbbi megreformálása a leggyorsab- ánytól sérültek). Vannak dolgok, amiban kivitelezhető; a személyiség em- két nem lehet „arányosan" kiosztani, beribb, erkölcsösebb újrahajtatása Csak egyfajta demokrácia létezik — ennél sokkal hosszabb időbe telik az pedig oszthatatlan. Egyformán kell majd. részesedjen belőle mindenki, nemre, Évtizedek felhalmozódott sérelme- nemzetiségre, fajra, vallásra, stb. való it hordozzák magukban a szakma tekintet nélkül. Ezen a kongresszu müvelői. Szövetségük, a Szlovák Új- son azonban már a kezdet kezdetén ságírók Szövetsége az elmúlt időszak kiderült, hogy a többség számára a demokrácia ilyetén értelmezése is- vákiai magyar újságíró egyesületet meretlen. Már pedig amíg ez nem szeretnénk létrehozni a szindikátus lesz mindenkinek természetes, addig tagszervezeteként, amely valóban a csak loholhatunk az európaiság esz- mi gondjainkkal foglalkozik és védi méje után. jogainkat. Ezzel szlovák kollégáink is A kelet-szlovákiai újságírók példá- egyetértettek, ul már a kongresszus elején el akar- Megdöbbenve tapasztaltam azonták hagyni a termet, merthogy nem ban, hogy a fel-felparázsló vitákban változtattak a korábbi gyakorlatnak mennyi antidemokratikus vélemény is megfelelő, a majoritás elvén alapú- és indulat tört elő. De azért biztatom ló szavazáson. Jogosan érezték, hogy magam: ez csak átmeneti állapot! — mivel számbelileg kisebbségben Nagyon remélem, hogy a korábbi elvannak — nincs, ki az ő érdekeiket vekkel ellentétes, de az akkori gyaképviselje. (Ehhez tudni kell, hogy korlatnak megfelelő demokratikus Szlovákia 2 948 újságírója közül centralizmus helyett nem a centraliz-2 186-an tevékenykednek Pozsony- mus, s a hajdan agyoncsépelt interban, s mindössze 862-en vidéken; nacionalizmusból nem csupán a szó közöttük arányosan elosztva valami- utótagja él tovább, vei több mint 200 a magyar újságírók A késő estig elhúzódó, viharos légszáma.) Egyértelmű, hogy az alakuló körű kongresszuson a résztvevők véúj szövetségnek nem szabad egy gül is megállapodtak a régi szövetség brontoszauruszszerü nagy képződ- feloszlatásában, az alakuló új szerzeménnyé válnia, amely keblére ölel zet neve az Újságírók Szlovák Szindiugyan mindenkit, csak éppen nem kátusa lett az alapszabály-előkészítő tudja, hogy miért, hisz gondjait, baja- bizottság által javasolt és megszavait nem ismeri, nem érti. Erre a jelen- zott Szlovákiai Újságírók Szindikátuségre mutattak rá a vidéki újságírók, sa ellenében, s ezt jeleztük mi, magyarok is. A szlovákiai magyar újságírók képvise- CSANAKY ELEONÓRA létében elmondtuk, hogy önálló szlo-EURÓPÁBÓL EURÓPÁBA ••• „Hazánk Európa" — írta le egykor Fábry Zoltán, s nyomában sokszor és sok helyütt kérdeztem: valóban hazánk-e ez a földrész? Valóban otthon vagyok-e azon a földön, ahol immár több, mint fél évszázada élek és dolgozom? A kérdésekkel szembenézve arra kellett rájönnöm, hogy valamiféle fehér négerként vergődöm az időben és hiába próbálok két marokkal megkapaszkodni háromezer év kulturális örökségébe, minduntalan a semmit markolászom; mert van ahol nem kellek, s van, ahol nem mernek vállalni. E seholsem állapot: a kisebbségi sors minden fátumával, láthatatlan kísérteteivel, butaságával, és butító törpeségével. átkaival és még sok minden mással, felsorolhatatlanul. Felsorolhatatlan gondjaival, bajaival együtt — bennünk. Ezt s a láthatatlan terhet cipeljük évtizedek óta levethetetlenül. Küzdelmeink, látszateredményeink, látszathaladásunk mind ennek a tehernek a része; mert valós eredményekről, valós sikerélményekről alig is szólhatunk. Ami látható; lepusztult történelemtudat, lepusztult közösségek, kiüresedett falvak, üresen tátongó egykori iskolák, tönkrement intézmények az egyik oldalon, a másikon a „percemberkék", akik a hatalom kiszolgálóiként nevüket adták az országos százalékarány betartásához, s akik mindenhol és mindenkor visszaéltek egykor-volt magyarságukkal, megtagadván anyáik nyelvét, megtagadván e közösség múltját, történelmét és annak igazságát. Voltak, s vannak ezrével ezek között, akik gyermeküket idegen nyelvű iskolába adták, s ezzel még büszkélkedtek is, s tehették, mert cselekedetük nyomán a hatalom kegyeit remélték, s meg is kapták. Ámde milyen a sors, milyen a történelem! Egyszerre csak azt látom, hogy e nyelvükből kibújni igyekvő emberek gyermekei odaállnak a terekre, főiskolások, egyetemisták, gimnazisták, s azt mondják; mi nem azt az életet akarjuk, mi nem azt a hatalmat akarjuk! Mi szabadon, a szabadságot, az emberi fenséget választva akarunk élni, emberhez méltó módon. S micsoda fegyelemmel és micsoda tiszta elhivatottsággal és elszánással mondtákvállalták mindezt! Ezt láttam és éltem meg Pozsonyban az első Hviezdostav-téri sereglésen és idehaza. Kassán, több napon át. Hirtelenében mindazt, ami velünk és bennünk — tágabban itt Európában — történt és történik, a szeretet forradalmának neveztem el. A szeretet forradalma! Micsoda képtelenség, ha a történelem forradalmaira gondolok. És mégis; ez a forradalom a szeretet forradalma. Mert nem rombol, nem öl, hanem óv, épít és jövőt — közös európai jövőt sugall. Azóta egy egész hónap futott el felettünk. Összeomlott a romániai diktatúra, s bár óriási véráldozatok árán, de a nép kivívta a szabadságot. És ebben az újjászülető világban már mi is jelen lehettünk. Az a soha nem látott szolidaritási hullám, amely az egész országot magával ragadta, annak mi csehszlovákiai magyarok is cselekvő részesei voltunk. Ez a nagy-nagy emberi összefogás, úgy érzem, a közös Európáért történt, hogy otthon lehessünk benne valahányan, itt élő emberek. De mert kételkedővé tett a történelem, még mindig van bennem aggodalom, hogy jó ügyek elbuknak, hogy elbukhatnak, van bennem aggodalom, hogy meglévő erőink szétforgácsolódnak. Óvnám, ölelném egybe, hívnám az együttgondolkodás hitével mindazokat, akik nemzetiségi valóságunk jobbítására tették fel életüket; csak együtt, csak közösen vagyunk erősek, külön-külön gyengék és esendők. Ezt sugallva vigyázom az időt, a napokat, s teszem, amit az értelem diktál: rögzíteni minden eseményt, ami megérint, mert most minden pillanat fontos. Fontos, mert sorsfordító történelmi idők részesei vagyunk, olyanoké, amelyek példátlanok e társadalom történelmében. A haladás, a szabadság halhatatlan szelleme elsöpörte az embertelenség és a butaság erőit, és hiszem, hogy emberek és magyarok lehetünk újra Európában, és hiszem, hogy Európa újra a mi közös hazánk lehet. GÁL SÁNDOR Lipcsey György: Hazafelé (márvány. 1983) 3
