A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-19 / 3. szám
••• A hófehér tollazatú méltóságteljes magatartásé vízi szárnyas csőre tövén fekete gombszerü bütyköt visel. Századunk első felében előfordulása ritkaság számba ment. Jobbára csak könyvekből, képeslapokról ismertük. Élőtere a Brit-szigetektől Európán és Ázsián keresztül egészen Kínáig terjed. Európában a bütykös hattyú tömeges előfordulása főleg az északi államokat érinti (Dánia, NSZK, NDK, Lengyelország, a Szovjetunió). Újabb kori terjeszkedése az európai kontinens belterületén a Duna felső szakaszán kezdődött, amikor Bajorországban túlszaporodott. Nálunk a bütykös hattyú első hiteles fészkelését 1979-ben észlelték a szenei tavakon. Néhány évre rá (1982) már 15 hattyúfészkelést tartottunk nyilván — főleg a Dunához közel eső vidéken. Manapság számuk Szlovákia nyugati részein már megsokszorozódott, feltehetően 40—50 bütykös hattyú költésével lehet számolni. Madarunk a keleti országrészen is feltűnt, költéséről azonban még nincs hír. A bütykös hattyú terjeszkedését tehát nálunk folyamatosnak, majdhogynem inváziószerűnek tekinthetjük. A hattyúra jellemző, hogy az emberrel szemben kevésbé félénk, sőt inkább bizalmas. Az amúgy öntudatos madár költéskor más vízimadarakkal szemben szinte összeférhetetlenné válik. Vonatkozik ez a házilúdra is, ezért a hattyúkat néhol (p. a virti Zsitván vagy Martoson) nemigen szívlelik. Megesik, hogy kora tavasszal a hattyúgácsérok ádáz harcot vívnak a kiszemelt menyasszonyért. A házasfelek aztán egy életre szóló hűséget kötnek. Április folyamán látnak hozzá a fészek építéséhez. Ezt a hatalmas építményt a nőstény rakja, az anyag szállításában a hím jeleskedik. A tojó a kész fészekbe 5—9 meglehetősen nagy (11 5 X 73 mm) vastag héjú fehér tojást rak, majd azokon 35—38 napig ül. A gúnár az ügyelő szerepét vállalja és azt derekasan el is látja. A kikelt fiókák nem sokáig maradnak az anyjuk rakta fészekben. Ahogy csak lehet, igyekeznek szüleik vezetésével a vízre. Éjszakára vagy rossz idő esetén vissza-visszatérnek a régi tanyára, hogy az anyai szárnyak alatt melegedjenek. Megfigyelték, hogy a bájos hattyúfiókák között nemcsak fehér színűek vannak, hanem szürmegoldani. Szárnyaival csapkodva, meglehetősen nagy robajjal futva a víz felszínére emelkedve startol. Repüléskor kinyújtott nyakát mereven elöretartja. Leszálláskor ferde siklással ereszkedik a vízre és előrenyújtott lábaival csökkenti a csapódás erejét. Tápláléka növényi eredetű, főleg hínár, repce, nád és gyékényrügyek. Hosszú nyakukkal lenyúlnak a tavak mélyébe és onnan szerzik be vegetáriánus kosztjukat. Pőstyénben a „Kolonáda hid" környékén tucatszámra találhatók és szívesen veszik, ha táplálékkal kínálják őket. A hattyú aránylag kényes madár. Kemény (Cygnus olor) késbarnák is. Mindkét szinvariánsból a fejlődés folyamán idővel impozáns fehér tollú hattyú válik. A bütykös hattyú egész életét a vízen tölti. Szárazföldön csak kivételesen, akkor is nehézkesen mozog. Lábai a test (8—13 kg) hátsó részén vannak, ez nehezíti az egyensúlyt, illetve a járást. A repülést is csak a vízből kelve tudja teleken sok elpusztul, megfagy. Gyakori a villanyhuzaloknak repülő hattyú. Mint alkalmi téli vendég ellátogat hozzánk az északi elterjedésű énekes hattyú (Cygnus cygnus). Röpte hasonló az előző rokonéhoz, de szárnycsapása nem ad hangot. Mint ritkaság megemlítendő még a feleakkora kis hattyú (Cygnus bewickii), amelynek költőterülete még északabbra fekszik. Nálunk 1907. febr. 20-án került elő egy példánya Guta környékén. A hattyúk védett madarak. STOLLMANN ANDRÁS Fotó: Š. Danko
