A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-06-29 / 26. szám
Természetesen rögtön a fészek birtoklása a cél, ekkor figyelhetjük meg kitartó körözésüket a költöhely felett. Ez egybeesik a násszal. A fekete gólya fészkét — melyet több éven át folyamatosan használ — magas öreg nyár, tölgy, bükk vagy jegenyefenyő elágazásába rakja. Szívesen költ az alsó ágakon a lombkorona takarásában. Megfigyelték, sziklapárkányon, sőt ember építette magaslesen való fészkelését is. Az utóbbira az odakészített lajtorján lehetett felmenni. Ilyen adottság a madárgyürűzönek kevésszer adatik meg! A tojó május végén 3—5 tojást rak a fészekbe. Színük fehér és a fehér gólya tojásainál valamivel kisebbek. Mindkét madár felváltva kotlik. Az inkubáció 35—45 napig tart. Fiókáikat féltő gonddal nevelik. Az öregek felváltva őrködnek fiaik felett s bőségesen ellátják őket eleséggel. A tápot a fészekbe öklendezik és azt a kicsik úgy szedegetik fel mintha tányérból ennének. A fiókák július végén repülnek ki a fészekből, ahova még napokig vissza-visszajárnak. A fekete gólya elterjedése Szlovákia területén kezdve a dunai és a latorcai síksági galériaerdőktől felhúzódik egészen a Kárpátok fenyőzónájáig az ezer méter tengerszinti magasságokig. Az állomány manapság hozzávetőlegesen 150 fészkelőpárt tesz ki és ez évről évre folyamatosan emelkedik. Ötven évvel ezelőtt még alig voltak fészkelési adatok. Az elsőt Ferianc professzor 1932-ben észlelte. Keve a Csallóköz madárvilágáról szóló összefoglalásában csak fészkelőgyanús. példányok alapján vette fel feltételesen a fekete gólyát, mint fészkelőt. Turcsek Ferenc 1943-ban a szlovákiai feketególya-állományt 10 párra becsülte. E sorok írója 1962-ben már száz fekete gólya fészkeléséről számol be. Ha összevetjük hazai adatainkat a külföldi (osztrák, • német és csehországi) tapasztalatokkal, úgy az a benyomásunk, hogy a feketególya-populáció kelet—nyugati irányban folyamatosan terjeszkedik. Fekete gólyáink öregek, fiatalok vegyesen augusztus végén verődnek csapatokba és szeptember folyamán végleg itthagyják szülőföldjüket. Vonulási és csoportosulási módszerük is elüt a fehér gólyák szokásaitól. Laza csapataik a folyóárterekben gyülekeznek. Járják a holtágakat, melyek halállománya a főtáplálékuk. " Mint kiváló halászok óvatosan lábolva a vízben, vagy kémlelőmód lesbe állva szerzik be a betevő falatot. Étlapjukon szerepelnek kétéltűek, apróemlősök — főleg rágcsálók — és a rovarvilág számos képviselője. Nem válogatós, felkapja a fák alá lehulló szederszemeket, szilvát. A telet Afrika Egyenlítő körüli tájain tölti. Szigorúan védett madarunk! STOLLMANN ANDRÁS Fotó: Štefan Danko (Ciconia nigra) Csaknem akkora, mint közeli rokona a fehér gólya. Testét fehér hasán kívül barnászöld (távolról fekete) bronzszerű fényes tollazat fedi. Lába, csőre korallvörös. Előfordulása, életmódja merően elüt a fehér gólya szokásaitól. Míg az az ember közelségét keresi, a fekete gólya éppen az ellenkezője — emberkerülő, vad madár. A legszívesebben az erdőségek legelhagyatottabb csendes háborítatlan zugában költ. Európai elterjedése főleg a keleti részekre korlátozódik (Lengyelország, Csehszlovákia, Ausztria, Magyarország, Románia, Bulgária és a Szovjetunió). A fekete gólya tavaszi érkezése — lévén emberkerülő madár — nem annyira feltűnő. Rendesen néhány nappal megelőzi fehér tollú rokonát.
