A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1990-06-29 / 26. szám

borult szekér felállításánál többen is segítkeztek, így Csergej Ferencz, aki „magba szolgálójává! Aklaban ... ra­kodott", Molnár György, akinek „akla­­ba Horvath Istvany nyolcz eökröt haj­tott". hogy az elakadt szekeret kivon­tassák, Szelte Mihály, aki „harmadik, vagy negyedik színas kertben rakadat mondván hogy jöjjön az Fatens ki jamy. Úgyis nekis a val az Leányát rakodny kine, mire Fatens szekerirül le szal­­van mond az Szolgálónak halódé te Leány harogast ezt a Szinat adig." Ezek a kertek az állattartás külterjes formájához kapcsolódtak, s mint ilye­nek Somorja város határából a XIX. század elejére teljesen eltűntek. Vissza­szorulásuk nemcsak a szigetbeli erdők fokozott védelmével függ össze, de még inkább a szántóföldi művelés ter­jeszkedésével, amely a legelők s a rétek XVIII. századi tömeges feltörésével, s így a gazdálkodás mind intenzívebb formáival járt együtt. De feltehetően szerepet kaptak e folyamatban a város körüli majorkertek is, amelyek a belső telkek körül, a XVI. századi forrásokban még „hostat"-nak emlegetett városka­pun kívüli részeken alakultak ki. Az intenzív szántóföldi művelés komplex üzemviteli telephelyeinek feladatkörét a XVIII. század második felétől ezek a majorkertek vették át. Hasonló folyamat játszódott le a Duna többi szigetén is a Csallóközben. Somorja mellett Tejfalu, Csölösztö, Ke­­szölcés, Doborgaz és Vajka határa is kiterjedt a Duna zátonyaira és gazdag szigetvilágára. Ezeknek a fajvaknak a szigetbeli kertjei azonban századunk elejére önálló településekké alakulnak. A XVIII. század második felében — a II. József-kori katonai felmérés térképei szerint — még laza csoportokat alkot­nak a vízfolyások mentén. A következő század folyamán azonban egyre növek­szik a kiköltözök száma, akik öröklés vagy adásvétel útján jutottak a külső kerthez. Az istállók mellé lakóházak épülnek. Majd a Duna megrendszabá­­lyozása után a túlsó partra kerültek elszakadása s önállósodása véglegessé válik. KOCSIS ARANKA szavakat keverte össze, mikor ezt a monda­tot leírta: „A totalitárius hatalom meggyön­gült, az önkény agonizál, de még nem követ­kezett be az áhított exodus." Az exodus szó jelentését az Idegen szavak szótára a kővet­kezőképp határozza meg: 1. az antik tragé­diában a mű záró része és egyúttal a színészek ünnepélyes kivonulása a színpad­ról; 2. Mózes második könyvének görög neve. Az exitus viszont latin orvosi szakkife­jezés, s azt jelenti: .halál, vég'. Az értelme­zésekből kitűnik, hogy e szavak jelentése annyiban hasonló, hogy végső soron mind­kettő valamilyen elmenetelt, kimenetelt je­lent, semmiképpen sem lehet azonban fel­cserélni őket. Az egyedüli helyes az exitus szó, annál is inkább, hiszen az előző mon­datban a .haldoklik' jelentésű agonizál for­dul elő. SZABÓMIHÁLY GIZELLA 1. Tromf & Tolerancia Nem a nyilvánosságnak szánta, aki egy csendes, nyár eleji estén elmondta nekem azt a szó szerint pofonegyszerű hétköznapi történetet. Mégis úgy érzem: közreadha­tom, hiszen egyszerűségében is példaere­­jü ... A minden emberi kapcsolatban óha­tatlan koccanások egyike lobbant ismerő­söm és a felesége között — voltaképpen jelentéktelen okon. Napi gondokból, a mun­kahelyről hazahozott keserűségből fakadó kötekedésről van szó. Valami olyasféle tüs­ke, amiről úgy tartjuk: jó. ha az ember haragja nem az embert magát harapja, hanem valaki mást. Nos, amikor a szóban forgó zsörtölődés elkezdődött, ismerősömben fel sem sejlett. hogy akaratlanul is elszabadulnak az indulat szülte, meggondolatlan szavak; és mérgé­ben annyira felcsattan, hogy azt vágja fele­sége szemébe: ezt a vitát el nem felejti neki soha! És ekkor, ebben a már-már vérig sértett állapotban jött a váratlan fordulat: ismerősöm nem tudta folytatni az indula­­toskodást, hanem egy suta-őszinte mondat szaladt ki a száján. Ezzel adta tudtára fele­ségének, hogy a kipattant vita ellenére is szereti őt. aki kedvesen, megértőén elmoso­lyodott — és helyreállt a családi béke. Mindezt csak azért meséltem el, hogy arra figyelmeztessek: minő szerencse, hogy a keserves, lényegében oktalan sértésözön­­ben az emberi kapcsolat legmélyebb réte­géből törtek elő a visszavágó szavak. Hogy abban a percben a harag nem gyűlöletté sűrűsödött, hanem ellenkezőleg: a szeretet fegyvertárából rántotta elő a győztes trom­fot. Bizony jó lenne gyakrabban gondolni erre, hiszen az ellenségeskedések zöme az oktalan torzsalkodásban gyökerezik. Azok­ban az élethelyzetekben, amikor látszólag úgy tűnik, hogy megállithatatlanok a vádló és gyilkos szavak. Amikor a nemrégen még egymást szeretők, a hajdan szövetséget vállalók a céltalan és emésztő harcban készek feláldozni valós érzelmeiket, olykor észérveiket is. Ismerősöm talán maga sem sejtette, ami­kor mosolyogva elmondta nekem ezt az epizódot, hogy az együvétartozás. az együtt élés, az emberi tolerancia egyik legmélyebb titkáról beszél. Hiszen a lényeg nem az. hogy fáradtak, hajszoltak, törékenyek és sebezhe­tők vagyunk, hanem az, hogy egymáshoz tartozókként viselkedünk-e egymással, ami­kor a másik éppen igazságtalan, avagy a csúfabb arcát mutatja ? Arról van statisztikánk, hogy hány házas­ságot bontanak fel évente a peres ügyekkel megterhelt birák. Annak viszont már nehe­zebb utánanézni, hogy mennyi rossz szó esik a bírósági tárgyalótermekben; és még ennél is mennyivel több a családokban, a munka­helyeken és újabban — sajnos — a nemzeti­ségi acsarkodások közepette. Tudom, nem éppen szerencsés, de tömören kifejező szó egymást tűrésünk, elfogadásunk kifejezésére a tolerancia. Nem titok, hogy ezt a szót újabban éppen annak hiánya hozta divatba. Hiányzik a tolerancia a más véleményének megfontolásakor a munkahelyi vitákban csakúgy, mint a zsúfolt autóbuszon, életünk legfontosabb színterén: a családban és nemegyszer a többség és a kisebbség köl­csönös viszonyának alakításakor. Ez utóbbi vonatkozásban sokak gondolkodásában ama orwelli gondolat érvényesül, mely szerint az egyenlők között is vannak egyenlőbbek ... Könnyebben rájár a szánk a sértésre, a fölfortyanás szülte szavakra, mint arra, hogy jelezzük: elviseljük, netán továbbra is házas­­társunkként. avagy barátunkként kezeljük azt. aki pillanatnyilag éppen rosszul szólt, aki most éppen barátságtalan, vagy akár vitánk van az illetővel. Ilyenkor kellfene) a tolerancia, a jó szó hatalma. 2. Csipetnyi élet Újabban a pozsonyi televízió műsorait is figyelgetem. Ott került képernyőre az a né­hány perces tévériport, amelyben arról volt szó, hogy a szlovák főváros egyik toronyhá­zában a házmester úgy döntött: torkig van a hétvégi liftelromlások, mosodakulcs-köl­­csönzések bosszantó ügyeiből. Egy cédulán ezért kihirdette a kapualjban: ezentúl szom­baton és vasárnap nem kívánja, hogy bárki becsöngessen lakása ajtaján, elvégre — mint ő érvelt — a demokrácia jegyében neki is joga van a békességre! A szóban forgó épületben tizenkétt emelet van, szintenkét hat lakással, úgyhogy könnyű kiszámítani: körülbelül annyian laknak itt, mint egy kisebb faluban, köztük idősek és betegek. De még egészséges embernek sem csekély fáradsá­gába kerül megmászni tíz-tizenkét emeletet. Ez tehát a dolog egyik oldala, míg a másikon a gondnok hétvégi kényelme keresendő. Egyedi esetről, afféle kuriózumról van szó — mondhatja most bárki; ám ezt viszont én tudom megkontrázni, méghozzá kézből. Az egyik frekventált élelmiszerboltban történt mostanában, hogy a boltvezető egyszerre adta ki valamennyi bolti eladó tavalyi sza­badságát; a vásárlók Így legföljebb az üzlet­­ajtón éktelenkedő cédulával vitatkozhattak, bár az ilyesmi teljesen meddő dolog. Igaz, néha az illetékesnek vélt hivatalnokkal sem könnyű találkozni, akinek ajtaján hasonló­képp ott díszeleg az „azonnal jövök". Újság­írói praxisomban számtalanszor tapasztal­tam, hogy ugyanez a cetli még órák múltán is ott virít. Valamennyi ilyen esetben az a közös, hogy mindennapi életünk tele van az apró kiskirályocskák okozta bosszúságokkal. Hogy a korábbi, az emberi ténykedést tilal­makkal és kiváltságokkal szabályozó neosz­­tálinista kormányzat megteremtette azokat, akik a maguk mikrovilágában teljhatalmat igyekeztek gyakorolni. Tulajdonképp a dik­tatúra legfőbb támaszai voltak ők, akik hiva­talba lépésük pillanatától kezdve azon mes­terkedtek, hogy megteremtsék a maguk minidiktatúráját. Ma is még kapásból az olyan példák sorát tudnám felsorolni, ahol csak egyetlen akarat érvényesülhet, ahol az egyszerű halandónak csupán egyetlen dol­ga lehet: engedelmeskedni, belátni, illesz­kedni. Szó ami szó, van benne némi gyakor­latunk. hiszen évtizedeken át megtanultuk: másutt és fent mindent jobban tudnak. Szót fogadtunk hát a házmesternek, az üzletve­zetőnek, a tisztviselőnek, a díjbeszedőnek, aki bátran megszidhatta a polgárt, mert nem akkor volt otthon, amikor Ő kereste; és szót fogadtunk mindenkinek, akinek párt­­könyve és ebből eredően hatalma is volt. Talán túlságosan derűlátóan hangzik itt és most a múlt idő. Elvégre ma is sokan vannak, akik még avagy immáron újra nem hajlandók megérteni az idők változását. Tény, egyelőre az átmenetek időszakát él­jük. Sok minden változik, de a demokrácia csak akkor lesz igazán hatékony, ha nem­csak a csúcsokon működik igazán, hanem a mindennapi életben is. Ha a dolgok a fejük­ről végleg a talpukra állnak: az önmagukat hatalomnak képzelők megtanulják, hogy ők csak a köz fizetett — netán választott — alkalmazottai. Az állampolgároké, akiket nem utasítgatniuk, hanem szolgálniuk kell. 3. Modus vivendi Dermedten hallgatom a pozsonyi rádió egyik adását. Az éterben érkező telefonvo­nalban egy gyakorló orvos beszél. Alig tudja türtőztetni magát, nagyon fel van háborod­va. Azt fejtegeti, hogy a riporternek nem volt joga megítélni és főleg közreadni az egyik kórházban történteket.Az eset lényege: egy idős hölgyről van szó. akivel a lánya szerint méltatlanul, embertelenül bántak a kórház­ban; bár minden szabályosan, az előírások megtartásával történt. A hozzátartozó még­sem tud szabadulni a gondolattól, hogy édesanyja utolsó óráit kegyetlen közöny vette körül. Úgy érzi, hogy a kórházban nemcsak a rájuk bízott beteget, hanem öt is megalázták, nemigen vették emberszámba. A telefonban véleményt nyilvánító orvos egyébként nem abban a kórházban dolgo­zik. Ő csak egy kolléga, és általában szőtt hozzá a történethez. Pusztán azért telefo­nált a műsor szerkesztőinek, hogy közölje: nincs joguk az ilyesmihez. Nem rájuk tarto­zik megítélni az ilyen eseteket, mert nem szakemberek. Nem tehetek róla, de nekem nemcsak újságíróként, hanem állampolgárként is is­merősen cseng ez a kemény kioktatás. És az az érzésem támad, hogy ebben az ország­ban talán sohasem fogjuk egymást felnőtt emberként kezelni. Két generáció is felnőtt itt úgy, hogy jószerivel senki sem volt kiván­csi a véleményünkre. Kénytelen-kelletlen, szent kinyilatkozásként tiszteltük a hivatalos véleményt; és alaposan belénk ivódott a ne szólj szám, nem fáj fejem hamis filozófiája is. Úgy tapasztalom — és nyilván nemcsak én —, hogy most, amikor az emberek kez­denek megszólalni, minduntalan felkapjuk a fejünket. Rettenetesen szokatlan számunk­ra, hogy mind többen kimondják, amit gon­dolnak. Sőt! Megpróbálnak közvetlenül be­leszólni a korábban tabuként kezelt dolgok­ba. Egyeseknél az elutasító reflex azonnal működésbe lép: kinek mi köze hozzá; ki milyen jogon okoskodik?... Igen ám, csakhogy az illető megfeledke­zik arról, hogy ilyenformán — elvégre nem vagyunk szakképzett kereskedők — nincs jogunk megitélni az áruházi eladó munkáját, ahol pedig naponta kiszolgáltatva érezzük magunkat. És a politikáról sem mondhatunk véleményt, elvégre a többségünk nem ta­nult politológiát; de még egy silány kontár­­munkáról sem. elvégre nincs szakmunkás­­bizonyítványunk — mondjuk — vízvezeték­­szerelésből. Joggal adódik a kérdés: hogy van ez és hol a határ? Mikor van jogunk bármikor és bármiről véleményt mondani. Egyszerű állampolgá­rokként, csupán a józan gondolkodásból kiindulva. S egyáltalában: mi jogosít fel bennünket, mindannyiunkat arra, hogy szóvá tegyünk valamit, amiről úgy érezzük, nincs rendjén, hogy igazságtalan, vagy éppen emberte­len ... Nos, egyszerűen az, hogy önálló gondolkodásra képes, esetünkben éppen­séggel magyarajkú, magyar nemzetiségű ál­lampolgárai vagyunk ennek az országnak. Vagyis nekünk állampolgárságból van szak­­képzettségünk! MIKLÓSI PÉTER 11

Next

/
Thumbnails
Contents