A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-06-22 / 25. szám
M últ heti írásunkban a fölújitott s képtárrá avatott pozsonyi Pálffy-palota múltjáról és egykori tulajdonosa, Pálffy János személyiségéről szóltunk, ismertetve végrendeletének a művelődés- és egészségügy támogatására létesített alapítványait is. A gróf, aki szenvedélyes műgyűjtő volt, egész életében nagy értékű műkincsekkel vette magát körül párizsi, bécsi, budapesti házaiban ugyanúgy, mint a szükebb pátriájában lévő palotáiban, váraiban és kastélyaiban: Pozsonyban, Bajmócon, Királyfán, a Vörösköi és a bazini várban. Ezek nagy részét is a közre, a Magyar Nemzeti Múzeumra hagyta végrendeletében. Az ott felsoroltakból úgy látszik, hogy amíg szlovákiai házai közül pl. a bazini várban sokféle korból, irányzatból és műfajból összetevődő gyűjteménye lehetett Pálffynak (a németalföldi festőktől ugyanúgy, mint a korabeli legújabb irányzat mestereitől, egy teljes sorozat tiz lengyel festőművésznek a lengyel forradalmat dicsőítő szénrajzaiból stb.), addig a régi európai művészetet magá-Gustáv Maily: A pozsonyi Széna téri piac, 1934 . I ľíM - p M íh ii n ban foglaló gyűjteményének talán legteljesebb része a pozsonyi házban volt elhelyezve. A végrendelet ugyanis e ház lakrészeiből, lépcsőházaiból és ezeknek előtornácaiból „55 darab hollandiai iskola, 59 darab olasz iskola mestereitől származó eredeti müfestményt” jelöl ki örökségül a Nemzeti Múzeumnak. Ami persze nem jelenti azt, hogy itteni további lakhelyei tán nem kínálták volna a különböző műkincseknek ugyancsak szép, sokrétű választékát. Ugyanakkor a jelek szerint a grófot mindezen helyek közül elsősorban Bajmóchoz és Királyfához fűzhették családi vagy tán egyéb okból is különösen meleg szálak. Erre vall végrendeletének az a kívánsága, hogy bárhol halna is meg, Bajmócon temessék el, egyszerű magyar fekete ruhában, az édesanyjával közös, a vártemplom főoltára alatti sírboltba. S még egy apró de a végrendelkező számára feltehetően érzelmileg nem jelentéktelen mozzanat: az óriási értékű műgyüjtemény birtokosa örök álmát királyfai kastélyának egy bizonyos — a végrendeletben pontosan leírt, megnevezett — hímzett párnáján kívánta aludni. S most már a volt Pálffy-palotában létesült mai képtárat véve röviden szemügyre, annak második emeletén megtaláljuk a régi európai művészetnek ha nem is ugyanazon müveit, de ugyanazokból a korokból, országokból származó műalkotásokat, mint amilyenek a palotát egykori tulajdonosa életében díszítették. Ezek a mai képtár állandó kiállítási anyagát képező, a 16. századtól a 19. századig terjedő évszázadokból származó holland, olasz és egyéb európai műalkotások az egészében szépen helyreállított épületben maguk is felújítva, restauráltan állnak közszemlére. Sajnos, élvezetüket zavarja egy műhiba : a szép tapéták jelenléte. A felújítók túllőttek a célon, amikor a régi festmények hátteréül ezeket az egymagukban szép, ám saját díszes látványukkal a szemlélődő figyelmét meg-A Fadrusz János: Jób, 1891 < Rigele Alajos: Majsch. festő mellszobra (a mű Majsch életének utolsó évében, 1904-ben készült). bontó, a műélvezet lehetőségét tehát csökkentő és zavaró tapétákat húzták a falakra ... Állandó kiállítása a képtárnak az első emeleti anyag is, amely a 20. századi szlovák képzőművészet nagy nemzedékének (Mallý, Benka, Alexy, Bazovský, Galanda, Fulla stb.) legerősebb alkotói korszakából, a 30-as évekből ad válogatást. A harmadik emelet, valamint az első és a második emelet egy-egy terme időszaki kiállítások rendezésére szolgál. Felvételeinken mi az első emeleti és a földszinti gyűjtemény anyagából válogattunk, különös tekintettel a fővárosunkhoz kapcsolódó műalkotásokra. A földszinti gyűjtemény az elmúlt századforduló szlovákiai festészetét és szobrászatét mutatja be. Az olyan ismert, nagy nevek mellett mint Mednyánszky vagy Skutecký (az első négy, a második három művével van jelen), megismerkedhetünk itt a kor jónevű pozsonyi szobrászainak és festőinek a műveivel is; igy Fadrusz Jánosnak, a századvég egyik legjelentősebb magyar müemlékszobrászának és Rigele Alajosnak a szobraival, Majsch Ede festményeivel és mások munkáival. Pozsony egyébként csak ekkor, a 19. század végén indította meg saját erejéből — az akkoriban létesült Pozsonyi Képzőművészeti Egyesületnek a közreműködésével — a város művészeti életének kifejlesztését hivatott műkiállításokat. S még ekkor sem ment ez könnyen, hisz a két közeli nagyváros, Bécs és Budapest nemcsak hagyományban, hanem lehetőségben is sokkal többet nyújthatván, elvonzotta innen a művészeket. Az első pozsonyi kiállítást 1853-ban még a budapesti képzőművészeti egyesület rendezte, s csak jó tíz évvel később került sor a másodikra — ezen keltett nagy feltűnést a Pálffy János gyűjteményéből bemutatott. Kari von Pilotytól, a kor nagyhatalmú müncheni tanárától származó „Néró Róma égését szemléli” című nagy méretű történeti kompozíció, amelyet Pálffy később ugyancsak a Nemzeti Múzeumnak ajándékozott. FUKÁRI VALÉRIA Gyökeres György felvételei 17
