A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-06-15 / 24. szám
anyanyelvűket is. Valójában az a helyzet, hogy az ember az anyanyelvét egész életében tanulja, tehát nem fejeződik be a nyelvtanulás azzal, hogy elvégzi az iskolát. Társaságunknak azt is el kell érnie az oktatásügygyei karöltve, hogy az embernek az iskolai tanulmányok után is igénye legyen anyanyelve fejlesztésére. S ha találkozik egy idegen kifejezéssel, akkor legyen meg benne az igény, és nézzen utána, hogyan van az magyarul. LANSTYÁK ISTVÁN: Ehhez kapcsolódik a kétnyelvűség kérdése is. A kétnyelvűségkutató csoport azt akarja megállapítani kutatásaival, hogy milyen típusú kétnyelvüek vannak a körünkben, és hogy a különböző módon elsajátított szlovák nyelv milyen hatással van a magyar nyelvre. Olyan oktatási módszereket kell bevezetnünk, amelyek lehetővé teszik, hogy a diák nagyon jól megtanuljon szlovákul anélkül, hogy az anyanyelve károsodna. Ehhez viszont alapkutatásokat kell végezni. Nagyon fontos dolog sikkadt el, amit Mécs József vetett fel, az, hogy nyelvünk állapotának okozója éppen a kétnyelvűség hiánya. A társaság figyelemmel kíséri a kétnyelvűség érvényesülését. Hogy valóban a leendő törvény szellemében, ami még nincs meg, és amit még nem ismerünk, de remélhetőleg lesz ilyen, figyelni fogja azt, hogy megvalósul-e? MÁCS JÓZSEF: Az eddig elhangzottakból egyértelmű, hogy az anyanyelvi társaság létrejötte rendkívül fontos. Milyen formákat keres céljainak eléréséhez? LANSTYÁK ISTVÁN: Eddig a dialektológiai, a kétnyelvűség-kutató, a terminológiai, a nyelvi jsmeretterjesztö. valamint a nyelvi-nevelési szakcsoportot alakítottuk meg. Folytatni szeretnénk hagyományainkat is. Például a dialektológiai szakcsoport továbbra is szervez nyári nyelvjárásgyűjtéseket. Hasonlókat szeretnénk a többi szakcsoport számára is szervezni. Folytatni kívánjuk a pályázatok kiírásának hagyományát is, hogy ezzel is ösztönözzük az érdeklődőket a munkába való bekapcsolódásra. F. FERENCZI ÉVA: Elmondhatjuk, hogy a terminológiai szakcsoport ugyanolyan jól dolgozott, mint a dialektológiai. Megjelentette az intézménynevek szlovák—magyar jegyzékét. Társaságunk nem válik meg a központi rendezvények szervezésétől sem. Fontos, hogy megmaradjunk az ismeretterjesztő, népszerűsítő formáknál, viszont a tudományos színvonalat is emelnünk kell. Nagyon jó lenne, ha időközönként fórumot tudnánk biztosítani minden magyar nyelvterület egy-egy kiemelkedő szakembere találkozójának. Az országos anyanyelvi hét megrendezését is tervezzük. A társaságra és választmányára tehát nemcsak hatalmas szakmai, de szervezési munka is vár. Nagy feladat hárul a vidéki munkacsoportokra. JAKAB ISTVÁN: Többször felvetődött az a kérdés, hogy milyen legyen a munkánk jellege? Szigorúan tudományos tevékenységet folytasson-e a társaság, vagy pedig ismeretterjesztő legyen a tevékenysége. Természetesen a tudományosság mindenkor követelmény, de azért a társaság nem rendezkedhet be csak tudományos tevékenységre. Ami a nyelvművelést illeti, ott is besegíthetnek nekünk a tagok, pedagógusok, ami pedig a dialektológiát, nyelvjárásgyüjtést illeti, ott különösen. Kire támaszkodjunk, ha nem rájuk? Nekünk nincsenek magyar nyelvi intézményeinek, amelyek irányítanák vagy elvégeznék ezt a munkát. Az amatőrök bevonása elsődleges követelmény! MAYER JUDIT: További követelmény, hogy legyen végre valamiféle tanácsadó szolgálatunk! LANSTYÁK ISTVÁN: A nyelvi tanácsadás kérdését én is szeretném hangsúlyozni. Éppen most lesz rá nagy szükség, ha elkezdenek két nyelven megjelenni a különböző feliratok. MÁCS JÓZSEF: Arról is faggatnám önöket, van-e pótolnivalónk a nyelvápoló munkában? SZABÓMIHÁLY GIZELLA: Véleményem szerint ez olyan munka, amelyet soha nem lehet befejezni. -Újabb fogalmak merülnek fel, s e fogalmak magyar megnevezését nekünk kell kitalálnunk, vagy legalábbis foglalkoznunk kell a magyar megnevezésükkel. JAKAB ISTVÁN: Magyarországon intézményesen végzik ezt a munkát. Nálunk mi magunk szervezzük, tehát több a dolgunk. Azonkívül itt van a szlovák és a cseh nyelvi hatás, amely a magyarországi nyelvművelésnek nem okoz gondot. Pótolnivalónk mindig van. Lehet, hogy többet kellene foglalkoznunk az általános nyelvromlással, vagy a nyelvet ért általánosabb hatásokkal. Sajnos, mi kevesebben vagyunk, mint az ottani nyelvművelők, és mi nem főfoglalkozásban végezzük ezt a munkát, hanem önként és társadalmi munkában. VÖRÖS OTTÓ: Mi, nyelvészek, hajlamosak vagyunk arra, hogy azt mondjuk, a nyelvromlás ellen küzdünk. Igazából azt tesszük, hogy a nyelv új fejleményeit Ítéljük meg a tekintetben. hogy az eredmény-e vagy romlás? JAKAB ISTVÁN: Születhet olyan fogalom, amely Magyarországon nincs, nem is lesz, itt most a politikai élet területére gondolok. És a fogalomnak nevet kell adni. Nem mondhatjuk, hogy majd Magyarországról beszerezzük. Más esetekben viszont azt valljuk, ha általánosabb fogalmak megnevezéséről van szó, hogy nézzük az egyetemes magyar nyelvhasználatot, s ahhoz igazítsuk a miénket. MÁCS JÓZSEF: Milyen a társaság kapcsolata a Csemadokkal és más szervekkel? R. FERENCZI ÉVA: A Csemadok keretében önálló jogi személyként működünk. MAYER JUDIT: A Csemadokkal való kapcsolatot sürgősen rendezni kell, mert ez a mai napig sem tisztázott dolog. VÖRÖS OTTÓ: Így igaz. Ám szakmai szempontból elsősorban a magyar anyanyelvüségel való kapcsolatot kell megteremtenünk határokon belül és kívül SZABÓMIHÁLY GIZELLA: Én szükségesnek tartom megteremteni a kapcsolatot a Csemadok többi társaságával is, például a néprajzi társasággal, amellyel a nyelvjárásgyűjtések, illetve a néprajzi gyűjtések területén sok az átfedés, valamint az irodalmi társasággal, amellyel a beszéd müve lésben és az olvasóvá nevelésben közös feladataink, céljaink vannak. Elkerülhetetlen továbbá az együttműködés a Szlovák Tudományos Akadémiával, amely éppen most készít elő egy szociolingvisztikai vizsgálatot, kiterjesztve azt a magyarországi szlovákokra is. Elképzelhető a kapcsolatteremtés a Cseh Tudományos Akadémiával is. MÁCS JÓZSEF: Köszönöm a beszélgetést. Fotó: PR AND L SÁNDOR és GYÖKERES György Tompa Mihály 1767-ben épült szülőházát 1944. december 19-én érte a bombatalálat. (Archívum felvétel) „Rimaszombat állandó embere” Negyvenhárom nyarán Rimaszombatba vetődtem. Ott üldögéltem a múzeum körötti parkban, s az egyik pádról föl-fölnéztem Tompa Mihály fölém magasodó alakjára. Ott mélázott Tompa bronzba öntött mása, a kissé csüggedt fejű, mélázó szobor, úgy ahogyan Holló Barnabás megálmodta. Akkor még állt szülőháza is, amelynek udvari traktusában, egyablakos, mestergerendás szobácskájábán született a költő 1917. szeptember 28-án. Itt találkozott Tompa behavazott szobrával Gulyás Pál is, Debrecen szülötte és költője, akit a háború vihara és betegsége Rimaszombatba sodort. Néhány hónappal halála előtt, 1944. február 6-án „Rimaszombat állandó embere" címmel írt verset Tompáról, Tompa szobráról: Van itt egy állandó ember, kinek nem árt már december, január sem árt őneki, februárra fittyet hány, ott bámul hajadon fővel Rimaszombat piacán. Messzire néz, nagyon messze, ahol szárnyat bont az este; néz a csillagos égaljra, néz az érkező hajnalra, nézi a virágok jöttét, nézi a madarak röptét, éjjel-nappal néz, csak néz, tekintete nem enyész. Egyhelyben áll, sose fordul, nem kacag, könnye se csordul, pedig hajdan mennyit sírt ám. minden könnyét elsiratta, ennyit a vihar sem bir ám, — s érccé vált merengő napja ... Van itt egy állandó ember, mindenki más eltűnik mindenkire gyötrelemmel — az ablakot rátörik, felgyújtják orvul házunkat, kifüstölik csontvázunkat... Van itt egy állandó ember, aki nem retten soha, s szívét őrzi rejtelemmel egy illatos ibolya. Hogyha a tavasz jön újra s a fehér hó elmerül, őbenne zeng Isten húrja, ő él itt csak egyedül. Neki a halál is tréfa, bokrétás mennyei bál, — nagytisztelet ü poéta, vasgyúró Tompa Mihály! A halálnak gyúrja vasát, őrzi vérünknek harmatát... A január sem árt neki, februárra fittyet hány, ott bámul egy szál ruhában Rimaszombat piacán. Igaza volt a sorsot mondó Gulyás Pálnak, amikor papírra vetette: „felgyújtják orvul házunkat, kifüstölik csontvázunkat..." Hiszen 1944 decemberében, amikor bombatámadás érte Rimaszombatot. Tompa szülőháza is összeomlott. Csak a füstös gerendák meredeztek az ég felé irgalomért könyörögve. A tűzzel is dacoló mestergerendán a keltezés megmaradt, eszerint 1 767- ben, tehát 223 éve épült a ház, melyben a költő meglátta a napvilágot. A házat azóta helyreállították, de már nem őrzi egészen eredeti formáját. A háború után Tompa Mihály szobra is szemet szúrt. Leszedték hát talapzatáról, mint annyi magyar szobrot és emléktáblát Dél-Szlovákiában, és a múzeumba, a múzeum folyosójára helyezték. A negyvenes évek végén néhány magyar patrióta fejében megfordult. Tompa Mihály szobrát ki kéne hozni kényszerlakhelyéről és fölállítani eredeti helyén. A város új elöljárói természetesen felhördültek, és azzal érveltek, hogy a Tompa-szobor helyére Sztálin szobrát tervezik. Az ellenhangok gyorsan lecsöndesültek. Ki mert volna szembeszegülni a világ megváltójával, a nagy Sztálinnal. Tompa szobra, amely eredetileg a hajdani Tompa téren, a Vármegyeháza előtt állt, mégis kikerült a Gömöri Múzeumból és a Városkertben kapott új helyet. Szép és felemelő ez a környezet, de mégsem az igazi. Mert Tompa Mihály, Rimaszombat nagy szülötte a megváltozott körülmények között is megérdemelné, hogy ott álljon régi helyén, azon a téren, amelyet megbecsülő kegyelettel róla neveztek el valaha. DÉNES GYÖRGY 15
