A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-06-15 / 24. szám
A példa waqy;-kis európai ház-A fölújított Páíffy-palota (jobboldalt, középütt), a Jirásek és Nálepka utca sarkáról nézve. télyes, szép ösztöndíjnak számíthatott ez az összeg akkoriban, amikor pl. a nagymúltú és országosan jó hírnevű pozsonyi evangélikus líceum és teológiai akadémia alapítványaiból fejenként mindössze 300—400 korona tellett a tanulmányaikat külföldön kiegészíteni kívánó teológusok megsegítésére.) Aztán a gróf halálát követő napon, 1908. június 4-én, amikor Bécsben felolvasták a végrendeletét, nyilvánosságra jutott, hogy a Pálffy-család királyfai ágának ezen utolsó férfitagja egy új, s olyan nagy összegekkel biró művelődési alapítványt létesített, amilyenre magánalapítványban még nem volt példa. Úgy rendelkezett, hogy számos Pozsony megyei község (az akkori Neustift, Horvátgurab, Grinád, Limbách, Tótgurab, Schweinsbach, Cajla) területein fekvő ingatlan vagyonának, valamint a bazini Natalia nevű majorsági birtokának tiszta jövedelméből évente 4 000 — 6 000 korona ösztöndíjak alkottassanak azon főiskolát végzett ifjú férfiak részére, akik tanulmányaikat külföldi egyetemeken kívánják folytatni, vagy valamilyen külhoni műhelyben, gyárban akarnak szert tenni további tudásra, tapasztalatra. Ez az alapítvány azt jelentette, hogy jó termésű esztendőben mintegy 15—20 ilyen ösztöndíjat oszthatott ki az alapítványt kezelő magyar állam. Pálffy János gróf végrendeletének további adományai közül megemlítjük itt még, hogy a pozsonyi Ferenc József gyermekkórház alapjára hagyta a Szent-György szab. kir. város bel- és kültelkén létező összes ingatlanát, azok tartozékaival együtt. További 60 000 koronát pedig a szent-györgyi Pálffy-kúria gyermeküdültetési célra való helyreállítására és az üdülőtelep fenntartási költségeire hagyományozott. De nemcsak a gróf tartogatott meglepetéseket tágabb környezete számára. Mintegy 75 évvel az ő távozta után érdekes s jelentős meglepetésekkel szolgált szóbanforgó, a századelőn a Szilágyi Dezső nevét viselő utca 19—21. számú palotája is, amikor — a sok évtizedes elhanyagoltság után — 1981-ben megkezdték fölújitását. Amint arról 1988-ban, a munkálatok befejezésekor a sajtóból is értesülhettünk, az újjáépítéssel egyidőben végzett régészeti és építészeti vizsgálatok során sok minden került napfényre az épület s a telek messzi múltjából. így pl. a régészeti kutatások eredményei arról tanúskodnak, hogy a ház egy római kori út vonalán fekszik. De előkerültek olyan leletek, ércpénzek, amelyekből egy kelta pénzverde létére lehet következtetni. A szláv település idejéről pedig négy sírlelet tanúskodik. A telken talált legrégibb lakóépület maradványai román stílusúak, s a 13. századból származnak. Az ez utáni időkből aztán szinte minden évszázad itthagyta a maga építészeti nyomait. A középkorból pl. egy 14. századi gótikus palota maradványaira bukkantak. Az első emeleten épen találták meg egy csillagboltozat darabját, amely valószínűleg egy 15. századi kápolna bejáratából maradt fenn. Mai, klasszicista alakját a múlt század közepén kapta, a már Pálffy János gróf által végrehajtott átépítéssel. FUKÁRI VALÉRIA Fotó: Gyökeres György A Galántai Magyar Tannyelvű Gimnázium történetének három fontos állomása van: az első maga a megalakulás, amely a negyvenes évek végi, ötvenes évek eleji nemzetiségi iskolaépités következménye volt. Farkas István igazgató és néhány lelkes kollégája rakta le az iskola alapjait. A második fontos állomás nem köthető pontos dátumhoz. A hatvanas évek elején az iskolába került egy új pedagógusgeneráció: többségében az iskola első érettségizői tértek vissza az egyetemekről és főiskolákról. Ez az időszak azért fontos, mert az iskola léte mellé arcot kapott. Beindult a virágzó sportélet, megalakult az iskola kultúrcsoportja, beindult az azóta ismertté vált Alkotó Ifjúság cimü folyóirat, megkezdte munkáját a néprajzi szakkör — eredményeként jelent meg a Kodály Zoltán nyomában c. könyv Mórocz Károly összeállításában. A matematikai, fizikai, kémiai tanulmányi versenyek első sikerei, vers- és prózamondó versenyek előkelő helyezései csak kísérői voltak a magasan szlovákiai átlag fölötti felvételi arányszámnak. Ez a pedagógusgeneráció nagyrészt a mai napig az iskola tanára, néhányat sajtónkból ismerhet a kedves olvasó. A harmadik nagy állomás 1977. október 17. Hosszú várakozás után ezen a napon adták át a gimnázium új épületét, amelyről annak idején azt hittük, tökéletesebb iskola nem is lehet a világon. Az új épületbe két iskola — a szlovák és a magyar gimnázium — költözött be. Suchopa János igazgatóhelyettes, matematika-fizika szakos tanár: — A régi épületben csak másfél hónapot tanítottam, 1977-ben kerültem az iskolába. Az épületben 12 osztályos a mi iskolánk, nyolc osztályos a szlovák gimnázium, (szerk. megj.: a járásban Vágsellyén és Szereden működik még szlovák gimnázium, a magyar gimnázium diaszpórája viszont a járás határain túlra terjed.) Minden osztálynak van saját tanterme, bizonyos szaktantermeket külön, néhány drágább, specifikus tantermet együttműködve használunk a szlovák kollégákkal. A két tornatermet, s amig működött az uszodát is közösen használtuk. Órarendünk összeállítása nem jelent különösebb gondot, eleinte naponta váltakoztunk a tornatermekben, de éppen a racionálisabb órabeosztás miatt néha óránként cserélődnek a két iskola tanulói a közös termekben. Csak „ szervezés kérdése, hogy ne legyenek súrlódások. — A két iskola gazdaságilag is külön működik. Költségvetésünket külön kapjuk, a tankönyvek, tanszerek vásárlása mindkét iskola saját hatáskörébe tartozik. Egyetlen dolognál vagyunk egy háztartásban, mégpedig az épület üzemeltetésénél. Az üzemeltetési kiadásokra szánt költségvetést a magyar gimnázium igazgatósága kapja és intézni az összes ezzel kapcsolatos ügyet. Itt természetesen bizonyos fokú kooperációra van szükség — de hát ezzel sincsenek gondjaink. Eredetileg a gimnázium igazgatójával, Pék Lászlóval is szerettem volna beszélni. Őt viszont elszólította a kötelesség — igazgatói gyűlésen vett részt. Abban a reményben, hogy sikerül kivárnom, az étterem előtti büfében foglaltam helyet és vártam. Közben ugyanazt a képet láttam magam előtt, amely tíz évvel ezelőtt is jellemző volt az iskolára. Ebédre sietve, a büfé ablakánál, randevút megbeszélve, írásbelit szapulva két nyelv keveredik a folyosón, az egyik iskola diákjai köszönnek a másik iskola tanárainak. Amolyan idillikus kép és aki ebben a környezetben nö föl, nem értheti, miről van szó, amikor a szétválást sürgető közös igazgatóságé gimnáziumok tanárait szapulják hazai sajtótermékeink. Galántán ülve az ember nem hiszi el, hogy mekkora botrányok, vihart kavaró megjegyzések hangzanak el egyesek szájából Királyhelmecen, Érsekújvárban vagy Füleken. S itt érthető meg a két galántai gimnázium közös nyilatkozata, amely februárban került az újságokba. Remélem, a nagy „pozitív iskolariportok’' ideje lejárt. Hogy ez az írás olyannak néz ki, arról a valóság tehet. Újra Suchopa János: — Az, hogy hogyan férünk meg egymás mellett minden különösebb gond nélkül, megválaszolható egyetlen mondattal: nem szólunk bele egymás dolgába s nem vagyunk egymásra utalva. így eleve nem szülehetnek olyan görcs-helyzetek, amilyenek a szétválás kapcsán néhány szlovákiai középiskolában. Az egymással szembeni tolerancia — bár nem tudomány — megtanulható. Beszélgetünk egymással, néhány szertár kiváló kollégiális viszonyban él egymás mellett, előfordult már helyettesítés is a két iskola szaktanárai közt. Itt meg lehet tanulni már diákkorban is együttélni. Bár az iskola megérdemelne egy hosszabb riportot is, most a pozitív példáért utaztam Galántára. Beszélgetésünk óta a parlament jóváhagyta az új középiskolai törvényt — új feladatokkal és új körülmények közt bizonyára örülhetünk a következő találkozásnak.-lovász-Fotó: Gyökeres György 5
