A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1990-05-25 / 21. szám

A csehszlovákiai magyarok fóruma Csáky Pál írása elgondolkozta­tó, vitára késztető, hiszen azzal a valamennyiünket érdeklő kérdés­sel foglalkozik, milyen lesz he­lyünk, a magyar nemzeti kisebb­ség helye a jövő világában, illetve Európájában, a Közös Európai Ház­ban. Úgy gondoljuk, hogy ez a nem is távoli jövőkép sokunkat érint, éppen ezért szeretnénk, ha min­den érdekelt kifejtené vélemé­nyét lapunk hasábjain, maximum öt gépelt oldal terjedelemben a Csáky Pál cikkében foglaltakról. Várjuk írásaikat! mokba, annak meg kell tanulnia angolul, tehát nekünk is kötelességünk elsajátíta­ni a szlovák államnyelvet. Ami az Egyesült Államokat illeti, ez kétségtelenül igy van. Viszont a mi relációnkban a tájékozatlanság ördöge két tényt magyaráz helytelenül: 1. Mi, magyarok, csehszlovák hazánkba se­honnan nem vándoroltunk ki vagy be. Nekünk, apáinknak, nagyapáinknak, déd­apáinknak és számos nemzedékre vissza­menően itt van a szülőföldünk, minket tehát ide senki nem telepített ki vagy be. 2. Téves a követelmény, hogy meg kell tanulnunk az államnyelvet. Államnyelv ugyanis nem létezik. Az államnak, mint elvont fogalomnak, nyelve nincs. Van vi­szont nyelvük az itt élő nemzeteknek és nemzeti kisebbségeknek. Ezek viszont minden jogállamban — teljesen egyenran­gúak. Mint hivatalos nyelv használatosak tanár voltam) felelősségem teljes tudatá­ban, saját közvetlen tapasztalataim alapján állítom, hogy egyetlen olyan magyar nem­zetiségű diákkal sem találkoztam, aki nem akart volna szlovákul tanulni. Olya­nok viszont sokan voltak, akik (a szlo­vák) egyetem elvégzése után már anya­nyelvi szinten beszélték a szlovák nyel­vet. Tény viszont az is, hogy munkánkat nagyon megnehezítette a tantervekben és a tankönyvekben megtestesült konzervatív nyelvoktatási koncepció. Tájékozatlan­ságról vallanak azok az állítások is. hogy a komáromi magyar tudományegyetem azért nem jöhet létre, mert nem lehetne biztosí­tani az ott folyó színvonalas oktatást. Ez egyrészt magyar nemzeti kisebbségünk értelmiségének sértő alábecsülése. más­részt annak a lehetőségnek megkerülése, hogy a kezdeti időszakban magyarországi Magyarnak lenni —EURÓPÁBAN Az „Európai Ház" napjaink publicisztikájá­ban immár az egyik legelcsépeltebb foga­lom. Olvastunk különféle találgatásokról: van-e helyünk az áhított Európai Házban, kiérdemeltük-e, hogy e házba bejuthas­sunk, mit kell tennünk, hogy az európai nemzetek közös házában elfoglalhassuk megérdemelt helyünket, nem félő-e, hogy nem vagyunk méltók erre a helyre. Azt azonban senki sem kérdezi meg: mit tett Európa értünk? Ha a magyarság és Európa viszonyát vizsgáljuk, csakis az egyetemes magyarság kategóriájában gondolkodha­tunk, hiszen „a csehszlovákiai magyarság", „romániai magyarság", s a többi, a magyar nemzeti kisebbségek létére utaló fogalmak nagyon újkeletüek, a legújabb kor, a husza­dik század dicstelen kreációi. Ha tehát az egyetemes magyarság kate­góriájában gondolkodunk, elmondhatjuk, hogy a magyarság — egyetlen más kis nemzethez sem hasonlítható módon — na­gyon sokat tett Európáért, Európa fennma­radásáért, az európai kultúra és civilizáció folyamatos és zavartalan fejlődéséért. Hi­szen a magyarok voltak azok. akik a közép­kori Európában a nyugati kereszténység felvétele és Szent István király országosá­nak megteremtése által kialakították az elő­feltételeket az európai, közelebbről a kö­zép-európai helyzet megszilárdításához. A magyarok voltak azok. akik a tatárjárás, majd később, a török hódoltság idején vé­rük hullatása árán akadályozták meg, hogy a keletről Európába zúduló, a civilizációt fenyegető barbár áradat ne törjön be Euró­pa nyugati részébe, s ne pusztítsa el ott mindazt, amit az emberi szellem és kéz alkotott. A magyarság volt az első, mely az újkori történelem rákfenéje, a bolsevizmus ellen felkelt 1919-ben, a Tanácsköztársa­ság megdöntése alkalmával, majd az 1956-os forradalomban, és a nyolcvanas évek második felében, a fokozatosan, vérte­­lenül végrehajtott forradalom során. Ám Európa nem akart tudni a magyarság történelmi érdemeiről. Bebizonyította ezt az első és a második világháború után, amikor a legkisebb lelkiismeretfurdalás nélkül hoz­zájárult olyan békeszerződések kidolgozá­sához és aláírásához, melyek a magyarságot messzemenően megalázó helyzetbe hozták azáltal, hogy az egységes Európáért min­denkor harcolni kész magyarságot példát­lan, a történelemben mindez ideig egyedül­álló módon feldarabolták. A békeszerződé­sek nem vették figyelembe a rendkívül fon­tos körülményt, hogy Közép-Európa új hatá­rait az etnikai egységek szérforgácsolódása nélkül kell megállapítani. A nagyhatalmak azonban a történelmi tényekről nem akartak tudomást venni, s földrajzi, valamint etnikai ismereteik is (vagy talán az emlékezetük?) nagyon gyérek voltak, hiszen például elfo­gadták azt a hazug állítást, hogy az Ipoly — hajózható folyó ... A fenti rövid elmefuttatás után feltehetjük a kérdést: vajon ki kinek tartozik? Mi tarto­zunk Európának, vagy Európa tartozik ne­künk? Ugye, a válasz nyilvánvaló ... A ma­gyarságot sújtó és megalázó békeszerződés egyik legfőbb oka — a nagyhatalmak tájé­kozatlansága volt. Nem ismerték — és annyi fáradságot sem vettek, hogy megismerjék — a magyarság történelmét, etnikumának elhelyezkedését, földrajzi, ökonómiai és egyéb adottságait. A történelem kerekét azonban vissza nem fordíthatjuk. Jövőnk, szerepünk, Európában elfoglalt helyünk tár­gyalásakor a pillanatnyi helyzetből kell kiin­dulnunk. Tudatositanunk kell. hogy bár föld - rajzilag és történelmünk jogán Európában élünk, mégis meg kell szabadulnunk bizo­nyos káros ideológiák, elméletek, ökonómiai torzulások béklyóitól, hogy valódi európai­aknak vallhassuk magunkat. Belépnünk a sokat emlegetett Európai Házba — vélemé­nyem szerint — nem kell, hiszen mi ezer éve ott vagyunk, kapuja és védőbástyája va­gyunk ennek a háznak. Nekünk, csehszlovákiai magyaroknak, tu­datosítanunk kell specifikus helyzetünket ha­zánkban, Csehszlovákiában és Európában. Kétség nem férhet hozzá, hogy mint cseh­szlovák állampolgárok teljesítjük és teljesíte­ni akarjuk mindazokat az állampolgári köte­lességeket, melyeket e hazában elvárnak tölünk. A fentebb — a nagyhatalmakkal kapcsolatban — említett tájékozatlanság ör­döge azonban tájainkon is kísért. Ezért példálóznak nekünk — többek közt — az­zal, hogy aki kivándorol az Egyesült Álla­mindenütt, ahol az illető nemzetek és nem­zetiségek képviselői élnek. A valóban de­mokratikus jogállamokban a kétnyelvű­ség magától értetődő állapot. Hivatalok­ban, üzletekben és mindenütt mindkét nyelv egyenrangú. A tájékozatlanság szül­te — szlovák részről — a területi autonómi­ától és a területcsatolástól való indoko­latlan félelmet is. Nekünk, csehszlovákiai magyaroknak, nem voltak, nincsenek, és nem is lesznek ilyen igényeink, elképzelése­ink. Csupán a tájékozatlanok rágalmaztak és sértegettek bennünket azzal is, hogy 1938- ban feloszlattuk a köztársaságot. Ha létezne részünkről ilyen bűn, az elődeink bűne lenne. Azonban szó sincs ilyesmiről. A dél-szlová­kiai városok Magyarországhoz csatolásakor az itt élő magyarságot nem kérdezte meg senki. A nagyhatalmak bécsi döntésnek ne­vezett aktusa döntött rólunk — nélkülünk. A köztársaság azonban valóban szétesett, ami­kor dr. Tiso megalapította — a fasiszta Németország védnökségével — fasiszta szlovák államát. Egyfajta autonómiát, a nemzetiségi okta­tásügy autonómiáját, önigazgatást szeret­nénk elérni. Elvégre valóban demokratikus, az európai civilizációhoz felzárkózott jogál­lamban ez magától értetődő. Az önigazga­tás egyáltalán nem jelenti azt, hogy a csehszlovákiai magyar tannyelvű iskolák­ban nem az egységes tantervek szerint folyna a tanítás. Ezt a tantervet azonban ki kell egészíteni az egyes tudományágak spe­cifikusan magyar (nem soviniszta!) vonatko­zásaival. és lehetővé kell tenni minden magyar nemzetiségű diák számára, hogy megismerkedjék a magyar nemzet és nemzeti kisebbség tárgyilagos, egyetlen ideológia által el nem torzított és mani­pulált történelmével. Ez természetesen növelné a fiatalok magyarságtudatát, egyút­tal azonban nemzetiségi létünk (nem revan­­siszta) tudatosítását is. Szükséges lesz a szlovák nyelv intenzív oktatása is a magyar tannyelvű iskolák minden fokozatán, az alap­iskoláktól az egyetemig. A tájékozatlan­ság szüleménye ugyanis az az állítás, hogy a magyar diákok nem akarnak szlo­vákul tanulni. Közel négy évtizednyi taná­­roskodással a hátam mögött (szlovák és orosz nyelv és irodalom szakos gimnáziumi vendégtanárok is oktatnának. Súlyos tájé­kozatlanságra vall az a — szlovák sajtóban megjelent — olvasói levél is, amely azt igyekezett bizonygatni, hogy más államok­ban a kisebbségek saját anyagi forrásaik­ból létesítenek maguknak egyetemet. Ez egyszerűen nem igaz. és azt a tényt sem veszi figyelembe, hogy mi, magyarok, adófi­zető és az ország fellendítésén munkál­kodó csehszlovák állampolgárok va­gyunk, tehát jogunk van az állami egyetem­re. Bevezetőül említettem, hogy napjaink publicisztikájának egyik divatos, már-már elcsépelt kifejezése az Európai Ház. Van másik, hasonlóan „agyonkoptatott" szavunk is: a tolerancia. A toleranciát csak fenn­tartásokkal fogadhatjuk el. Elsősorban kizárólag akkor, ha kölcsönös. Tehát ha a sajtóban nem fognak megjelenni elle­nünk uszító Írások, ha nem köpik le a magyar diáklányokat Surányban, ha Ér­sekújváron nem akarnak a marosvásár­helyihez hasonló középkori álfelháboro­dást teremteni, stb. A mi toleranciánk nyilvánuljon meg abban, hogy nem úgy akarjuk jogainkat érvényesíteni, hogy azzal bármely más, velünk együtt élő nemzetet vagy nemzetiséget megrövidítsünk. Mi sen­ki jogaira nem tartunk igényt, csupán a magunkét kérjük. Ezen, 1990-ben. a hu­szadik század utolsó évtizedének elején, Európa kellős közepén senkinek sem sza­bad megütköznie, aki a békés együttműkö­désnek. a jogok kölcsönös tiszteletben tar­tásának, a demokráciának, a legtisztább értelemben vett európaiságnak őszinte híve. Nem érthetünk egyet azonban a birkatü­relemmel azonos áltoleranciával, amely azt hirdeti, hogy jogainkat kis lépésekben, cseppenként kell kiharcolnunk. Nem aka­runk harcolni, elvégre nem élünk a közép­korban. De ne vessen meg bennünket senki azért, hogy nem tapsolunk jogaink csep­­penkénti adagolásához. Vagy valaki netán elfelejtette, hogy öt évtizednyi, tehát ember - öltönyi jogfosztottság áll a hátunk mögött? SÁGI TÓTH TIBOR 6

Next

/
Thumbnails
Contents