A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-12 / 2. szám
••• Jérce nagyságú egyöntetűen feketének látszó gyakori víziszárnyasunk. Jellegzetes faji bélyegei a csőr tövénél kezdődő fehér homlokpajzs, valamint a láb karélyos úszóhártyái. Mocsaras, sásos, nádas tavak, holtágak, halastavak jellemző lakója. Európa-szerte általánosan elterjedt faj. Nálunk szép számmal fordul elő mindennemű állóvizeinken, ahol főleg a vizinövénylepte hináros részeket kedveli leginkább. Vonulás idején néha nagy csoportokban tanyázik a nyílt vizeken. A Dunán és más jelesebb folyóinkon, víztárolókon a jégmentes részeken télen is előfordul. Az általában otromba benyomást keltő zömök vízimadár szívesen szárnyra kap. Ezt megelőzően azonban lábával és szárnyával hosszasan „fut" a vízen. A magasban a lábát hátranyújtva sebesen szeli a levegőt. Ügyes úszó, bukdácsolva keresgéli a hínár friss hajtásait. Áprilisban tát neki a költésnek. Ekkor — párválasztás idején — a hím szárcsák ugyancsak gyakran viaskodnak, kergetőznek. Ekkor hallatják csipogó „kety-kety" hangjukat. Fészküket vízen, nád és sáskupacon építik a nádas takarásában. Általában egy, ritkábban két költése van. Pótköltések is elég gyakoriak, ha az első valami oknál fogva elv pusztult. A tojó a fészekbe 8—10 halványszürke finoman barnán pettyezett tojást rak. Méretük 52 X 35,5 mm). Komárom környékén teljes fészekaljakat már április 15—30 között találtam. Az egyes fészkelő párok egymástól rendesen harminc-negyven méter távolságban telepednek meg. Vannak esetek, amikor a tűrőképesség határa csupán 7 méter. A fészken mindkét szülő kotlik. A pelyhes fekete, sárga fejű kis fiókák három hét után kelnek. Néhány napot a fészekben, illetve annak környékén töltenek, majd szüleik vezetésével eltűnnek a nádas sejtelmes rengetegében. Nyolc hét után már teljesen függetlenek az öregektől. A szárcsafiókáknak sok ellenségük van. A fészkek pusztítója a varjú, sok fiókát elpusztít a vízipocok, vagy más néven kósza pocok (Arvicola terrestris). A fiatalok elhullása meghaladja az ötven százalékot. A szárcsa jobbára vegetáriánus. Kedvelt elesége a hínár zsenge hajtása és magja. Sterbetz István vizs(FuHca atra) ! gálatai szerint 65 szárcsagyomorban 52 % zöld növényt, 20 % gyommagvat, 10 % rovartáplálékot, 9 % csigát, 8 % kultúrnövényt, illetve magot és 1 % békát talált. Halastavainkon rendszeresen megdézsmálja a takarmányként kiszórt haltápot. Halakat nem fogyaszt. Megemlíthető, hogy az úgynevezett öntető tartályok már töredékére csökkentik a halastavi szárcsák takarmánypusztítását. Feltétlenül mérlegelnünk kell ezt a tényt, amikor a szárcsák halgazdasági kártékonyságáról mondunk esetleges elfogulatlan véleményt. Ősszel a szárcsák falkába verődnek és október táján kezdenek elhúzódni melegebb tájak felé. A telet Dél-Európában, illetve Afrika északi partvidékén töltik. A nálunk telelő szárcsák az északi populációhoz tartoznak. Ezek jégmentes folyókanyarokban töltik a legzordabb időszakot. A tavaszi hazaáramlás gyors, ilyenkor már nem időznek hosszasan az útvonalba eső alkalmas helyeken. A szárcsa a vadkacsával egyidöben vadászható augusztus 16-tól nov< mber 30-ig. Húsa nem valami von» pecsenye, ezért elejtése csak a Ikarni/zsá kmá ny. STOLLMANN ANDRÁS Fotó: Štefan Danko
