A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-05-04 / 18. szám
rágában elutazásunk előtt, felkerestük a Néprajzi Intézet igazgatóját, információkat, segítséget kértünk tőle. A beszélgetés végén az ajtóban még elmondta, hogy itt a magyarokkal minden rendben van, nehogy rirek voltak. A betelepülteknek nem volt, és nem is lehetett bensőséges viszonyuk ahhoz, ami a múltból itt maradt. Hihetetlenül könnyen jutottak vagyonhoz. Elég volt akarni — és már volt is házad. Nem tetszett ott neked? Elherdáltad az ebül szerzett jószágot ? Kérem, kaphatsz másikat, tessék! Voltak emberek, akiket egyszerűen csak aranyásóknak nevezett el a lakosság, ezek a település ürügyén jöttek. gyakran elmenekültek innen. Ezt a területet nevezhetjük kísérleti műhelynek, próbateremnek, de akár rendező pályaudvarnak is. Az a vidék ez, ahol először és a legalaposabban valósult meg egy utópia, a nemzeti és a szocialista ... A betelepülők nagy része azzal az érzéssel érkezett, hogy ők a történelmi igazságszolgáltatás résztvevői. A háborút követő össznemzeti lelkesedés ebben a hitben csak erősítette őket. Az 1946-os választásokon Csehországban a kommunisták a szavazatok mintegy 40 %-át kapták, ezeken a területeken több mint 60 %-ot. Annak idején az újságok ezt a vidéket csak mint a cseh föld vörös sávját emlegették. A szocializmus építésére felhívó kampányok is bizonyították, hogy ez a ..végleges megoldás" az igazi .. . portunkból nacionalista dolgok süljenek ki. Barátunkat, aki elkísért bennünket, meglepték ezek a szavak. Engem az lepett volna meg, ha az igazat mondja. A legtöbb csehországi magyar az ország északnyugati részén él. A valaha németlakta területek ma az ország azon részei között kaptak vezető helyet, ahol a devasztáció jelei a valóság minden területén érzékelhetők. Egy elnéptelenedett föld története az elmúlt negyven év, egy olyan térsége, amelyet állandóan új és új betelepültek árasztanak el. Az előttük betelepültek hullámai viszont menekülnek onnan. Csak egy példa: a 80-as évek elején a nyugati határsávban az elnéptelenedett falvak száma meghaladta a harmincat. A betelepültek, de gyerekeik is, elhagyják a kisebb településeket, mert a közellátás, a szolgáltatások, a külvilággal való kapcsolat nem kielégítő, munkalehetőség kevés van, az emberek a környező városokba vagy az ország belső vidékeire költöznek. A németek kiűzését követően ezt a telepakolták autóikat, szekereiket és eltűntek. De akik úgy döntöttek, hogy ma radnak, azok sem alakíthattak ki lakóhe lyükkel igazi kapcsolatokat. Ami a múlt ból ittmaradt volt, az gyorsan tönkre ment. És egyébként is: nem könnyű igazi otthont teremteni, ha tudod, hogy azt, aki felépítette a házat, ahol most te laksz, idejöttöd előtt pár héttel erőszakkal kite lepítették. Az emberek tehát jöttek, majd elmentek, jöttek, elmenekültek, egyik hullám a másikba ért, a spontán és szer vezett betelepülök újra és újra elfoglalták a már előre legyőzött földet. Nem értették a megerőszakolt tájat — a táj nem értette őket. Az itteni emberek elbeszéléséből tud tűk meg, hogy e vidék erdeiben a hatva nas evekben még oroszlánt, zebrát, zsirá Az ötvenes évek terrorja ezeken a vidékeken nem volt annyira intenzív, mint máshol az országban; itt ugyanis nem volt mit szétrombolni, már minden rég elő volt készítve. A cseh nemzet, mint egész, saját koestlen kiábrándultságát csak az ötvenes évek vége felé kezdi megélni. Ez az illúzióvesztés a szudéta területeken csak később érezhető, s in kább gyakorlati jelekben mutatkozik az épitőmunka nem megy jól, a betelepü lés folyamatossága megreked, a mező gazdaság hanyatlik, de valahogy az em berekkel sincs minden rendben: az átlag életkor csökkentését előidéző mutatók, a megbetegedések aránya, az öngyilkos Ságok száma lényegesen magasabb a belső területeken megállapított szintek senki földjét különböző nemzetiségű népiek özönlötték el: szlovákok, volhiniai csehek, Magyarországról és Romániából áttelepültek, a Szlovenszkóról kitelepítettek, görög, bolgár, lengyel menekültek, cigányok is, de főleg csehek, akik eddig a belső részeken laktak; általában alacsonyabb szociális rétegeket képviseltek, gyökereiktől megfosztott vagy eleddig is gyökértelen emberek. Olvasztó kohóhoz hasonlítható ez a vidék, persze, semmi köze ahhoz, amely a tengerentúlon várta az európai kivándorlókat. Itt semmi sem volt, amibe bele lehetett volna nőni, az ember kényszerítve lett feladni saját egyéniségét, mert egyszerre nem tudta, mit is kezdjen vele. Sokan Így tettek, mások amúgy is egyéniség nélküli embefot is láttak, ugyanis a háború befejeztével a határ keresztülszelt egy állatkertet, mellyel aztán senki sem törődött... A Szudéta-vidék erdeiben azonban nem csak állatok éltek. Egészen a hatvanas évek végéig itt dolgoztak valahol azok a görögkatolikus papok és hívők, akiket Kelet-Szlovákiából száműztek ide, mert az ötvenes évek elején egyházuk eltörlésekor nem vettek fel a pravoszláv hitet. A határvidék nemcsak az ígéret földje volt, hanem a munkatáborok, börtönök, átnevelötáborok földje is, ahol ezrek fölött hajtották végre a kommunista diktatúra ítéletét. Nem csoda, hogy az emberek SM*** tm w m .
