A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1990-05-04 / 18. szám

amire nemrégiben Lacza Tihamér is javaslatot tett: a szlovák gyerekekkel is meg kell ismertetni a szlovákiai magyar tájakat, azok népét). A helyi specifikumok kiemelésére is elsősorban a honismeret — és a földrajzoktatás keretei között látok lehetőségeket, de annak az esélyét sem tudom kizárni, hogy akár a természetrajzoktatáson belül bizonyos — az adott tájegység természetföldrajzi viszonyaiból adódó — népi természetismeretet is nyújtsunk. (Kifejezetten hasznos lenne, ha a növénytant a gyógynövények ismeretén alapuló népi gyógyászati adalékokkal, azok népnyelvi vetületeivel egészítenénk ki. Vagy az annyira elképzelhetetlen, hogy a különféle vegyi tartósítószerekkel túltelített világunkban az iskolai oktatáson keresztül az emberek tudatába megkíséreljünk visszalopni valamit a hagyományos népi tartósító eljárások gazdag tárházából?) A fizikaórát is élvezetesebbé tehetnénk a csillagászati ismereteknek a téma hagyományos népi vetületeivel való kiegészítésével ...

A sort, amolyan „ötletgyárosként" szinte vég nélkül folytathatnám, ám most nem az a célom. Az is lehet, hogy néhány esetben nyitott kapukat döngettem, hiszen nem vagyok gyakorló pedagógus, de a lényeget tekintve, gondolom, nem tévedtem nagyon. Végezetül azt a magától felvetődő kérdést kell még legalább érintenem, hogy vajon megvannak-e ehhez a — talán — tetszetős elképzelésekhez a megfelelő személyi feltételek? Vannak-e olyan képzett pedagógusaink, akik ebben az új szellemben tudnák gyerekeinket oktatni? Nem valószínű, hogy igennel válaszolhatnék erre a kérdésre. Éppen úgy, ahogy az összes tanterv, tankönyv alapos átdolgozásra szorul, a közép- és felsőfokú pedagógusképzést is alapjaiban meg kell reformálni. A Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság Pedagógiai Munkacsoportjának a kezdeményezésére ezen a téren már konkrét eredmények is mutatkoznak. Erről azonban az arra illetékes nyilván sokkal többet és pontosabbat tud majd mondani...

LISZKA JÓZSEF

Fotó: M. Bors ký

több szó is,, amit ismerünk, de most azokat szerettem volna kiemelni, amelyek J. Heller könyvében voltak.

Némi utánjárással megtudtam, hogy Nagycétényben a század elején 14 népes zsidó család élt. Gazdálkodók, kereskedők voltak. Név szerint: Dajcs Miksa mészáros. Winter Géza kocsmáros, Hilvert Sándor gazdálkodó, Weil Gábor házaló, Klein Maxi borjúkereskedö, Tird Kubi kocsmáros, Torner Miksa vegyeskereskedő, Márel József lókereskedő, Frommel Ignác kocsmáros és Busten Samir mészáros. Abban az időben élt és működött a zsidó hitközség is. Azonban a húszas években megindult a kivándorlás, csak négy család maradt a faluban. Khon Zsigmond, Jókel Ignác, Lám Fülöp és Kálay Simon, őket viszont családostól elsöpörte a második világháború vérzivatara.

A magyar zsidóságnak eme történelmi krónikáját azért szerettem volna elmondani, hogy nyelvünk sokrétűségére, színességére hívjam fel az olvasók figyelmét. Ám távolról sem akarom azt bizonygatni, hogy a műveltség fokmérője az idegen szavak túlzott használata. A színesen beszélő, iró ember mindig az „élő" magyar nyelvet használja.

MOTESÍKY ÁRPÁD

Sikerre vihetjük a demokráciát

TŐKÉS LÁSZLÓ református püspök, a decemberi romániai forradalom egyik hőse a közelmúltban Pozsonyban járt és ellátogatott a Csemadok székházába is, ahol rögtönzött beszédet tartott. Az alábbiakban egy részletet közlünk beszédéből.

Azért jöttem el erre a szimpóziumra, mert fontosnak tartottam ezt a kezdeményezést, mely összegyűjti Európa eme térségének a jeleseit és távlatot nyit egy szélesebb közreműködés előtt. Ezzel kapcsolatban folytatnám gondolatmenetemet. Azt tudniillik, hogy ami kisebbségi kérdéseinknek és általában a demokrácia, a demokratizálódás kérdésének a megoldását illeti, egyedülien összefogásban látom megvalósíthatónak, hiszen még ahol a demokráciát visszavetik is a reakció erői — mint például hazámban —, ott is sikerre vihetjük a demokráciát, hogyha a közép-kelet európai országok összefüggésében gondolkozunk, hogyha szövetségesekre találunk a szomszédos országokban. Ugyanis az talán a legkomolyabb biztosítéka az egyes országokban végbemenő folyamatok sikerének, hogy egy általános folyamatról van szó. Elképzelhetetlen tehát, hogy egyik vagy másik ország függetlenítse magát ettől

az általános irányzattól. „... hogyha tízszer nagyobbak az akadályok, akkor ebből nem az következik, hogy csüggedten lemondjunk céljaink megvalósításáról, hanem a helyes gondolkozás és a hit dialektikájában tízszer akkora erőt kell kifejtenünk, hogy a nagyobb akadályokat leküzdhessük. Ezért nem lehet eléggé lelkesen és odaadóan munkálkodni súlyos kérdéseink — ezek között a nemzetiségi kérdés megoldásáért. S amikor szlovákiai magyarok között vagyok, akkor kétszeresen is közel érzem magam Hozzátok, hiszen közös sorsunk az, hogy kisebbségben éljünk. Ezt nem fogjuk fel drámaian és tragikusan, hanem építően igyekszünk hozzáállani. Tudván, hogy végül is nem a határok a döntőek, hanem a jogok, az, hogy hol bontakoztathatja ki az ember életét, hol érezheti magát otthon. Attól még távol állunk, hogy otthon érezzük magunkat a szónak minden értelmében, de az a remény, hogy ezt az állapotot elérhetjük, értelmessé, tartalmassá teszi az életünket. Remélem, hogy nem először vagyok itt. Amikor még eljönnék, ugyanebben a szellemben akarnék eljönni, hogy határokon innen és túl teremtődjék meg az a szellemi egység — járuljunk hozzá mindanynyian —, ami sokszor szárnyaszegett csüggedő hitünket megerősíti és erőnket megsokszorozza; és képesek leszünk emberi hivatásunkat betölteni éppen ott, ahol élünk. Túl a tengeren is sok atyánkfia él és jó érzés volt tapasztalni, hogy Montreáltól Szilágysomlyóig és Pozsonytól Temesvárig —, mindenütt ugyanazok a nemes demokratikus eszmények az uralkodóak, ugyanaz az élniakarás, ugyanaz a remény, az az együttérzés hatja át az embereket, népünket. Már önmagában nagy dolog, hogyha közismerten széthúzó és megosztott népünk minden földrajzi meghatározottságon felül képes erre az eszmei, szellemi, hitbeli, tudatbeli egységre jutni! Munkáljuk ezt az egységet és legyünk mi is részesei ennek, hogy valahol — képletesen szólva — valósuljon meg a mindenütt élő magyarok eszmei-szellemi parlamentje, melynek gyülekezését most már határok nem gátolják. Ti is jöhettek, mi is meglátogathatunk és igy ebben a lelki templomban — hogy bibliai képet használjak — egy nép fiaiként, egy közösség tagjaiként egyesüljünk.

Fotó: Prik/er László