A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1990-04-20 / 16. szám

Amikor az Air France légitársaság Boeing 747-es gépének parancsnoka közölte, hogy néhány perc múlva Quitóban, Ecu­ador fővárosában szállunk le, nyugtalan­ság vett rajtunk erőt. A repülőgép ablaká­hoz hajoltunk, hogy a sok csúcs között megtaláljuk az 5 897 méter magas tűzhá­nyót, a Cotopaxit. Szerencsénk volt, min­dent láttunk. A várostól délre megpillan­tottuk az örökös hóval borított óriási he­gyet. Izgalmunk érthető volt, hiszen 9 000 kilométert utaztunk ezért a hegyért. Hogy megérinthessük szikláit, jégmezőit, hogy benézzünk kráterébe, hogy közelebbről megismerkedjünk Dél-Amerika egyenlítői részén élő indiánok szent hegyének törté­netével. Útnak indultunk. Egyórás út után letér­tünk az aszfaltúiról és a Cotopaxi Nemzeti Part területére léptünk. A tűzhányó, amely mutatta az utat, egyre nagyobb lett. Néha megálltunk, hogy leszálljon a gépkocsink felkavarta por. Mindig új lát­ványban volt részünk. Bár most már nem füstöl, de a mély, gömbölyű kráterből kénes gázok törnek fel. Már 1974-ben a világ legnagyobb mű­ködő vulkánjának minősítették. A chilei szakemberek mérései alapján azonban két chilei tűzhányó megelőzte. Az Andok­ban gyakran előfordul, hogy a pontosabb mérések következtében más hegyet ne­veznek ki a legmagasabbnak. így ez a kérdés még mindig nyitott. A legnagyobb vulkanikus kitörések 1768 és 1877 között voltak. A szakembe­reknek még ma is konkrét bizonyítékok állnak rendelkezésére arról, hogy a hegy gyomrában még mindig mozgásban van a forró magma, amely újabb kitörést okoz­hat. A Cotopaxi a legszebb vulkánok közé tartozik, nemcsak méreteit és meredek falait, hanem jégdiszitését tekintve is. A csúcsra vezető út ma már nem jelent hegymászói teljesitményt, hiszen egészen 4 800 méter magasságig terepjáró gépko­csival is fel lehet jutni. Innen meredek, jeges sziklákon vezet fel az út a csúcsra. Az utolsó szakasz a legnehezebb. Csak az út végén tárul elénk a 700 méter széles és 350 méter mély, csaknem kör alakú krá­ter, amelyből kénes párák szállnak fel. A csúcs alacsonyabban fekvő vidékén évszázadokon át keveredtek a különféle népek, akiknek indián elődeik Dél-Ameri­­ka különböző vidékeiről származnak. Álta­lában alacsonyak, de szép arcúak, hollófe­kete hajúak, s az inkákra jellemzően büszkék és méltóságteljesek. Többségük egész életét szülőhelyén, a legmagasabb tátrai csúcsnál is magasabb vidéken éli le. Rendkívül jól ismerik a környező csúcso­kat és a róluk terjedő legendákat. Szerin­tük a közeli csúcsok az indiánok és lakó­helyeik védelmezői. E mondavilágban a Cotopaxi különleges helyet foglal el. Még a közelmúltban is sötét füstfelhő szállt a magasba, amit az indiánok a jó és a rossz szellemek harcá­nak tulajdonítottak. Aszerint, hogy melyik oldalra szálltak, megjósolták, hogy mely törzsekre várnak kellemes vagy kellemet­len események. Bár a vulkán ma már nem ad ki ilyen rejtélyes jeleket, az indiánok jelentős része számára titokzatos hegy ma is a Cotopaxi. Kép és szöveg: PAVOL ZACHARA 1. Ecuadori indiánok 2. A nemzeti park bejáratánál 3. A hegy jégmezői 4. A Cotopaxi November 1.—10. TUBARÓZSA Éles ész és ösztönös tenniakarás jel­lemzi Önt. Ezek a fegyverei a munka­helyi feladatok megoldásában is. Vi­gyázzon nehogy gőggé változzanak át ezek a tulajdonságok. Ez a legna­gyobb ellensége, próbáljon meg ural­kodni magán. Nagy kitartást igényel, de megéri. A szerelemben jó kapcso­latot alakíthat ki a tavirózsával. November 11 .—20. NÁRCISZ Agresszivitás, nagy akaraterő és ön­fejűség — ezek a fő jellemvonásai. A munkahelyén könnyen elvégzi kitű­zött céljait. Kemény jellemének kö­szönhetően könnyen kelt szimpátiát munkatársai körében, ezért nagy népszerűségnek örvend. A szerelem­ben az ibolya gyengédségével, a mi­móza hűségével, a gyopár bájossá­gával bűvöli el. November 21 .—30. ORCHIDEA Ön művelt és igazságszerető ember. Környezetében mindig vidámságot kelt. Könnyen alkalmazkodik minden­nemű munkához, ezért nem okoz önnek nagyobb gondot mindennapi munkája elvégzése. Jó üzletkötői ér­zékkel rendelkezik. A szerelemben tökéletes kapcsolatot a napraforgó­val, gardéniával és a százszorszéppel alakíthat ki. 17

Next

/
Thumbnails
Contents