A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-04-13 / 15. szám
HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK SZÍNHÁZ Fiesco A szlovákiai szinházak közül, legalábbis az utóbbi években, a pozsonyi Új Színpad Stúdiója érdeklődik a legkövetkezetesebben Friedrich Schiller drámái iránt. Az Ármány és szerelem, illetve a Parazita után most A genovai Fiesco összeesküvése került színre ebben a szimpatikus tematikai és művészi ambíciókat ötvöző zsebszínházban. A Fiesco március elején tartott bemutatója is jelezte, hogy indokolt a felfedezés, avagy az újrafelfedezés buzgalma; hogy létezik Schiller aktuális és korszerű olvasata. Ez elsősorban a szóban forgó darabot fordító s némileg átdolgozó Martin Porub jak érdeme, aki alig pár héttel a novemberi fordulat, a gyengéd forradalom után a politizáló színház, az elkötelezett művészi gondolat jegyében nyúlt ehhez az 1782-ben irt színműhöz. Munkája során a szabadság schilleri fogalmából indult ki; de átigazitásai egyéb tekintetben is fontosak, mert Schillernek ez a drámája — minden költői hevülete, magasztos és magvas gondolata ellenére — nem igazán sikerült mü, mert nem rajzolja meg benne valóban hitelt érdemlően az ifjú Fiesco sokféle politikai és egyéni megkisértését. A dráma most színre került szövege épp ezen próbál segíteni azzal, hogy nemcsak a korábbi századok tanulságait gondolja végig, hanem a hata- I lom, a politika, a morál, a közélet és a magánszféra általános érvényű, idők feletti problematikáját igyekszik elénk tárni. A Pozsonyban játszott Fiescót Peter Opálený rendezte. sajnos, a reméltnél mérsékeltebb sikerrel. Ennek egyik oka, hogy sok helyütt — főként az előadás első részében — tisztázatlan a főszereplők kapcsolatrendszere és „pártállása"; ráadásul az egyes jelenetek is inkább színészi szólókra épülnek, semmint jól konstruált szituációkra. Tény, hogy korrekt ez a színházi est, de valós izgalom nélküli. A címszerepet Ľubo Roman alakítja, aki a figurán keresztül hitelesen igyekszik tálalni megalkuvásainkat, cinizmusainkat, hétköznapi hazugságainkat. Nem az ő bűne, hogy ez a produkció csak hellyel-közzel köti le valóban a nézők figyelmét. Annak ellenére, hogy a Martin Porubjak által kiemelt schilleri gondolatok valóban időszerűek. Miklósi Péter HANGVERSENY Egy ritkán hallott szimfónia A német késő romantika egyik legjelentősebb mesterének, Anton Brucknernek monumentális és pátosztól áthatott szimfóniái sokáig nem keltettek visszhangot a közönség körében. Ebben nem kis része volt az újromantikát és főleg a Bruckner által annyira tisztelt wagneri muzsikát kigúnyoló Eduard Hanslick kritikáinak. Jellemző a mélységesen vallásos, de meglehetősen naiv osztrák kisvárosi orgonistára, hogy amikor nyolcadik szimfóniáját Ferenc Józsefnek ajánlotta s az öt kihallgatáson fogadó császár azt kérdezte, mit tehetne az érdekében, Bruckner így felelt: „Felség, legyen szives mondja meg Hanslicknak, hogy ne írjon rosszat rólam!" A Vili. szimfónia az összes Bruckner-mű között a leghosszabb. Zenekarát a rendes hangszereken kívül a Wagner-túbákkal, ütőhangszerekkel és hárfával bővítette. A legtöbb karmester ezt a zenekart és hallgatóságot egyaránt igénybevevő, sőt kifárasztó művet, mint egész estét betöltő műsorszámot szereti előadni, akárcsak Beethoven kilencedikjét, ami tekintve, hogy a szimfónia időtartama több mint öt negyedóra, teljesen indokolt. E szokás alól nem tett kivételt a Szlovák Filharmónia pozsonyi hangversenyén a világjáró olasz, de az utóbbi időben főleg német nyelvterületeken dolgozó karmester, Aldo Ceccato sem. A nyolcadik — Bruckner utolsó befejezett szimfóniája; írt ugyan egy kilencediket is, de azt már nem tudta befejezni és zárótétel nélkül maradt az utókorra. Átböngészve a hangversenyek krónikáit, ez a mü, amelyet a természettel és az Istennel kapcsolatot talált ember zenébe öltött gondolatai tesznek gigantikussá és szenvedélyessé — először hangzott el pozsonyi koncerten! Ceccato viszont nem először járt nálunk, jól ismeri a Szlovák Filharmónia Zenekarát, annak rangos színvonalát, ezért is vállalkozott az igényes alkotás tolmácsolására. S valóban — a kürtök néhány csikorgó belépésétől eltekintve — a zenekar jól megbirkózott a feladattal. Ez a hangverseny is igazolta, hogy egy jó karmester pálcája alatt a zenekar szinte „megtáltosodik" és csak aláhúzta a régen óhajtott igényt; a filharmóniai zenekar további fejlődése érdekében égető szükség lenne egy nagytudású állandó karmesteregyéniségre! Delmár Gábor FILM A nyugat-berlini filmfesztivál Az idei 40. nyugat-berlini filmfesztivál Kelet-Európa jegyében zajlott. 40 év után első Ízben „Ganz Berlin"-i lett, hiszen a város nyugati felével egyidöben Kelet-Berlinben is vetítettek fesztiválfilmeket. A fődíjat ezúttal Oliver Stone amerikai rendező filmje, a Július 4-én született vitte el. „Már megint egy film a vietnami háborúról" — sóhajtottak a fanyalgó kritikusok, de Tom Cruise játéka, s a „nagyhatású, bár túl látványos" jelenetek végül is meggyőzték a zsűri derékhadát. Legalább ilyen érdeklődést, a közönség és a kritika egyhangú elismerését váltotta ki a Driving Miss Daisy (Miss Daisy utazik), amely egy korosodó zsidó asszony és néger sofőrjének viszonyát elemzi. A film női főszereplőjét, Jessica Tandyt szintén Arany Medve díjjal jutalmazták (megelőzte ezzel a díjra szintén javasolt Isabelle Huppertet és Jessica Lángét). Az igazi „sztárok" mégis a dobozba zárt kelet-európai filmek lettek. Egyaránt nagy hatást váltott ki a forgalmazók és nézők körében Jiri Menzel Pacsirták a cérnán filmje, amelynek rendezője végül is megosztott nagydijjal távozhatott Berlinből. A fesztivál keretében tartott tanácskozás ezúttal a filmforgalmazás és koprodukció kérdéseivel foglalkozott. Mint a Le Monde kiküldött tudósítója. Colette Godard megjegyzi, ez a kérdés élénken foglalkoztatja a nyugat-európai forgalmazókat, hiszen az amerikai film hosszú ideje tartó hegemóniája lassan kiszorítja a keleteurópai mozikból a többi európai ország alkotásait. Moritz de Hedeln, a fesztivál igazgatója negatív példaként éppen Budapestet említette, ahol az amerikaiak megvásárolták a filmszínházak müsorösszeállítási jogát, s így a magyar filmek gyakorlatilag eltűntek a nagy filmszínházak műsorairól. Ez a „kelepce" vár a koprodukciókban készült alkotásokra is, mert a tehetséges színészek és együttesek leértékelő árverezése összeurópai méreteket öltött, s ezen a helyzeten csupán a stúdióvállalatok megfontoltabb költségvetési politikája változtathat. A tanácskozáson résztvevő európai országok képviselői leginkább egy információs centrum hiányát kifogásolták, amely tájékoztatná a többi országot a filmkínálatról. Speciális helyzet alakult ki a Szovjetunióban, ahol — mint a szovjet delegátus megjegyezte — más filmek kelendőek a Baltikumban, mint az ázsiai terület köztársaságaiban, s ezért a forgalmazást is újjászervezik. A központi Szovekszport helyett kisebb szövetkezetek foglalkoznak majd a forgalmazással. Az általánosan hangoztatott nehézségek ellenére, beleértve a televízió és a videó konkurrenciáját, Európában évente 5 milliárd ember megy moziba. A kelet-európaiak ötszörié gyakrabban, mint a nyugat-európaiak. Ez pedig komoly piaci lehetőségeket jelent mind a nyugati és amerikai forgalmazók, mind a filmesek számára. „ Orosz Márta HANGLEMEZ Szavazz rám A címből a kedves olvasó politikai dalanyagra gyanakodhat, ez viszont még nem fest tiszta képet az Európa Kiadó nagylemezéről. Jó ideig várakozó álláspontra helyezkedtek, csak tavaly jelent meg ez a hét szerzeményt tartalmazó korongjuk. Köztudott, az Európa Kiadó mindig máshogy értékelt, máshogy látta a nagyvilág eseményeit, ebből kifolyólag megnyilvánulásaik, külső érintkezéseik a világgal szokatlannak tűnnek. Nehéz ráhangolódni erre a zenére, mert ezek az alternativ kísérletek nálunk még újdonságnak számítanak, s legfeljebb csodálkozásra adnak okot. Nem természetesek a szövegek sem, míg egyik helyen a sok pozitívum halmozódik egymásra, a másik oldalon negatívumok csoportjai várják az ellenállást. Nem jó a dalkeverés, az éneklés túlzottan hátrányba szorul, elhatalmasodik fölötte a dobok és a szólógitár éles hangja. Ezért csak fülelve érthetjük meg a szöveget, annak tartalmát viszont képtelen vagyunk feldolgozni. Menyhárt Jenő csapatkapitány képtelen ötletei részben megvalósultak, ezek viszont nem sok sikert hoztak a négy tagú (Magyar Péter dob. Gasner János — gitár, Kiss László — basszusgitár) csapatnak, mely a lemezfelvétel idejére nagy számú kísérő zenészeket is felbérelt. Ennek köszönhetően legalább a trombita- és a szaxofonszólókat élvezhetjük Valusek Béla és Muck Ferenc jóvoltából. Érdemes megemlíteni, hogy a korong védnökségét a Profil szerkesztőség vállalta, mely korábban csak a legnépszerűbbekkel foglalkozott. Az Európa Kiadó viszont nem ilyen együttes, az alternativ szöveg és muzsika csupán nagyon kislétszámú hallgatótábor igényeit hivatott kielégíteni, aminek egyértelmű következménye a ráfizetés. Természetesen a fejlődés érdekében nem gondolhatunk csupán az anyagi haszonra, de ezeket a próbálkozásokat vakvágányon való haladásnak, vagy inkább veszteglésnek tekintem. Az Európa Kiadó Szavazz rám című hanganyagát fel kéne használni propagációs célokra. Csak ne nálunk, és ne most, a választási időszak küszöbén. Koller Sándor KINCSÜNK AZ ANYANYELV KI VOLT NESZTOR? Talán nem kell hosszas statisztikai számításokba bonyolódnunk, hogy megállapíthassuk, napjainkban az egyik legtöbbet hallott szó: Európa. „Vissza kell térnünk Európába!" — jelentik ki a politikusok, írják az újságírók. „Nem kell visszatérni Európába, hiszen mindig is Európában éltünk" — állítják mások. A vita lezáratlan és lezárhatatlan, már csak azért is, mert mindenki mást ért európaiságon, Európán. Nem kívánom a vita részvevőinek számát gyarapítani, ezért csak azt említeném meg, hogy véleményem szerint az európaiság egyik összetevője az a kulturális hagyomány, mely a görögökig nyúlik vissza, s mely végső soron nálunk is megvan, csak éppen sokszor nem tudatosítjuk. Ezek a gondolatok egy cikk kapcsán jutottak eszembe. Az újságíró egy szlovákiai városról jegyezte meg: „A Szakszervezetek Háza a fö nesztora az itteni kulturális törekvéseknek". Hogyan lehet egy intézmény nesztori — csóváltam a fejem a mondat olvastán. Számomra ez a szókapcsolat azért volt zavaró, mert tudom, hogy Nesztornak hívták Agamemnón legidősebb tanácsadóját; neve nemcsak a trójai háború, hanem Héraklész tettei kapcsán is felmerül. A monda szerint Nesztor mindig igazságos, bölcs, nemeslelkű, udvarias és istenfélő volt, ezért is térhetett vissza a trójai háborúból egészségesen, s ezért uralkodhatott háromszáz évig. Nevéből alakult ki a nesztor köznév, testület, közösség legidősebb tagja' jelentésben. Az iskolában egyre kevesebb szó esik a régi görögökről, nem is csodálkozhatunk tehát, hogy a motiváció elhalványult, s ezzel párhuzamosan lassan tágul a szó jelentése. Az idézett mondaton kívül más példáim is utalnak arra, hogy a nesztor szónák kialakulóban van a .valakivel, valamivel törődő, valakit felkaroló, támogató’ jelentése. Természetesen további kutatások szükségesek ahhoz, hogy e jelentés elterjedtségét megállapíthassuk, illetve állást foglalhassunk a tekintetben, elfogadható-e az ilyen jelentésbővülés. A nesztor választékos, tehát meglehetősen ritkán előforduló szó. Idézhetünk azonban olyan példákat, melyek a mindennapi beszédben is elég gyakoriak. Elsőként földrészünk elnevezését említhetjük: Európé Agénór szépséges lánya volt. akit Zeusz bika képében rabolt el. Szerelmükből három fiú született, egyikük, Minósz krétai király a Minótaurusz-monda révén ismert elsősorban. Minósz a bikafejű, embertestű Minótauruszt egy bonyolult építményben, a Labürünthuszban rejtette el, melyet a hires építőmester, Daidalosz épített. Az ő fiának, Ikarosznak a neve autóbuszmárkaként vált ismertté; az áttekinthetetlen szerkezetű építményre pedig ma is azt mondjuk: labirintus. Ma a házsártos nőt hárpiának hívjuk. A görögök viszont azokat a szárnyas, nőnemű lényeket nevezték Így, akik a gonosztevőket elfogják. A görög mitológiában a vétkeseket a Fúriák — más néven Erinnüszök — büntetik meg. Ma a fúria szót hallva dühös, veszekedős nőre gondolunk, nem pedig valamilyen kígyóhajú, kutyafejű, denevérszárnyú szörnyetegre. Más mitológiai lények neve állat- vagy növénytani szakszóként ól tovább. Például a kocsonyás és áttetsző testű tengeri állat, a medúza elnevezését a gorgók egyikéről, az embereket pillantásával kővé változtató Medúszáról kapta. A medúza érintésétől mindannyian irtózunk, a nárciszt azonban valószínűleg mindenki kedveli. Vásárlásakor hányán gondolnak viszont a szerencsétlen sorsú szépséges ifjúra. Narkisszoszra, aki a saját tükörképébe szeretett bele? SZABÓMIHÁLY GIZELLA 9
