A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1990-03-30 / 13. szám

A MINDENTUDÓ ECET

Tavasszal előfordul, hogy a hirtelen jött meleg hatására a lábunk kissé megduzzad. Ezen könnyen segíthetünk. Este tévénézés alatt polcoljuk fel lábunkat testünkkel kissé magasabbra és rakjunk rá ecetes-vizes borogatást (egy liter vízhez egy evőkanál ecetet öntünk). Ha a lábáztató vízbe literenként számítva egy evőkanál ecetet öntünk, csökkenti a lábizzadást, sőt gyógyítja a lábgombásodást is. Hajmosás után is jó az öblítővízbe egy kevés ecetet önteni: fényessé, selymessé válik tőle a haj. Ha a fürdővízbe fél liter ecetet öntünk, közérzetünket frissíti, javítja, a kitágult pórusokat összehúzza, a bőrt kisimítja. Ha hagymát vágunk, a kezünk hagymaszagát ecetes vízzel moshatjuk le. Ha ' kamillateába pár csepp ecetet keverünk és ezzel borogatjuk a bőrünket, a kezelt bőrterületet megnyugtatja.

Végül, ha ecetbe mártott szalvétával „beborogatjuk" a mosdót vagy fürdőkádat egy óra múlva, ha leszedjük a vízkőtől megtisztul és fényes lesz.

MINIKÉRT

Nagyobb, kb. 40—50 cm átmérőjű cserép vagy üvegtálba különféle növényeket ültethetünk össze. így kisméretű lakásban is megoldható, hogy többféle növényben gyönyörködhessünk. Fontos szempontok, melyeket ilyenkor figyelembe kell vennünk: megegyező igényű növényeket tegyünk a tálba; színükben, formájukban, növekedési arányukban is illeszkedjenek egymáshoz;

A fölösleges viz eltávolítására fúrjuk át a tál fenéklemezét, majd helyezzünk el benne kisebb, nagyobb köveket. Ezután töltsük meg a pereméig homokos kerti földdel, és ültethetünk. A kőnövény együttes világos helyen, ablak közelében, nyáron erkélyen virul a legtovább. A legfontosabb, hogy a túlöntözéstől óvjuk.

BENEDEK ELEK

Volt egyszer egy király s annak a királynak egy olyan kedves kutyája, hogy azt a világ minden kincséért másnak oda nem adta volna. A királynak egyetlen leánya volt, azt is eljegyezte a szomszéd királyfi. Ennek a királyfinak erősen megtetszett a kutya, hanem a királytól nem merte kérni. Nem is kérte a királytól, hanem kérte jegybéli mátkájától, addig kérte, addig istenkedett neki, hogy egyszer, mikor sem a király, sem a királyné nem volt otthon, odaadta a kutyát a királyfinak. Hazajö a király, s hát nincs kutya! Hej, lett nagy felfordulás a palotában, keresték a kutyát mindenfelé, tűvé tették a palota minden zegét-zugát, kidoboltatták a városban s az egész országban, hogy aki a kutyát elékeríti, nagy jutalmat kap, s aki elvitte, karóba kerül a feje.

Hiszen dobolhatták, a kutya nem került elé. Hanem a királyfinak*sem telt nagy kedve a kutyában, mert a nevét elfelejtette megkérdezni, s hiába szólott hozzá, még a fülét sem mozdította. Elküldi az inasát a királykisasszonyhoz, hogy kérdezze meg titokban a kutya nevét. Az inas el is megy, aztán fölmegy a palotába, de a királykisasszonyt nem

találta egyedül; bent volt a szobában az apja is, az anyja is. Megijedt az inas, nem mert szólni a kutyáról a király jelenlétében, töri a fejét, hogy mit mondjon. Ö bizony egyet gondolt, s azt mondja:

— Azért küldött engem az, mondd meg nekem azt, minek hívják azt.

A királykisasszony mindjárt átlátott a szitán, tudta, hogy a kutyáról kérdezősködik az inas. Azt felelte neki:

— Amint te állsz ott, úgy ülök én itt. Mondjad neki azt, annak hívják azt.

Hazamegy az inas, s jelenti a gazdájának, hogy mit üzent a királykisaszszony. Sokáig törte a fejét a királyfi, hogy vajon mi lehet a királykisasszony beszédjének az értelme. Addig gondolkodott, hogy mégis kitalálta. Bizonyosan — gondolta magában — az inas is félt, amikor meglátta a királyt, meg a királykisasszony is félt. A kutyának hát bizonyosan „Félsz" a neve.

Mindjárt szólította is a kutyát:

— Hopp ide. Félsz!

Hát csakugyan a kutya felszökött, odaszaladt a királyfihoz, nyalta a kezét, lábát, hízelkedett neki.

Hiszen ez így jól van, ahogy van, hanem amikor az inas elment, a király mindjárt vallatóra fogta a leányát, hogy mit beszéltek egymással. De hiába faggatta szép szóval, hiába csúf szóval, a királykisasszony nem vallotta meg az igazat. Úgy felháborodott ezen a király, hogy szörnyű haragjában kikergette a leányt a házából, ki az országból.

KI TALÁLTA FEL?

Már 1813-ban Humphry Davy angol fizikus rájött arra a tényre, hogyha erős Volta-oszlop áramába két szénrudat tesznek és ezeket eltávolítják egymástól fényiv keletkezik, mert állandóan világító szikrák ugrálnak át egyik

szénrúd csúcsáról a másikra. Ez azonban ekkor még nem nyert gyakorlati alkalmazást.

Az izzólámpát (népszerű nevén villanykörtét) a feltalálók koronázatlan királya, akinek számos egyéb dolgot is köszönhetünk, az amerikai Thomas Alva Edison kísérletezte ki és tette használhatóvá. Ma már szinte mindenhol nélkülözhetetlen világítóeszköz vált belőle. De ez nem ment olyan könnyen. Edison az elektromos áramkörbe megfelelő ellenállási anyagot helyezett el, ez izzani kezdett és fényt bocsátott ki magából. De a fémszálak hamar elégtek. Majd légüres térbe

HÉTVÉGE

— Fel is út, le is út, amerre a szemed lát!

Elbujdosott a szegény királykisaszszony, ment hegyeken, völgyeken, erdőkön, mezőkön keresztül, s addig ment, mendegélt, míg a királyfi városába nem ért. Na, ott éppen jó helyre ért, a királyfi mindjárt papot hitt, összeesküdtek, lakodalmat csaptak, hét nap s hét éjjel mindig szólt a muzsika, folyt a bor, mint a patak.

Telt-múlt az idő, éltek nagy békességben, szerették egymást, mint két gilicemadár, s isten megáldotta őket szép gyermekekkel. Híre ment ennek az öreg királyhoz, lassan lecsillapodott a haragja, befogatott bársonyos hintájába, s ment a feleségével, hadd lássák a lányukat.

Hiszen lett nagy öröm, édes istenem, mikor a lányukat megtalálták! Hanem az öreg király nem tudta még most sem elfelejteni, hogy akkor meg akkor a leánya nem mondta meg az igazat.

— No, most, édes leányom, megmondhatod, ami elmúlt, elmúlt.

— Meg is mondom én most, édesapám, de biz akkor nem mondhattam volna meg, mert ha megmondom, karóba kerül az uramnak a feje.

így tudta meg a király, hogy hova került a kedves kutyája. De csakhogy megtalálta a leányát, a kutyáját többet nem sajnálta, nagy örömében a királyságát, az országát is a vejének adta, hadd legyen neki két országa.

így volt, vége volt, mese volt.

helyezte őket és akkor már tovább tartottak, mint a levegővel telítettek. 1 879 tavaszán néhány pénzembert is meghívott kísérletei bemutatásához, hogy megfelelő pénzalapot teremtsen ennek folytatására. De a kísérlet balul ütött ki. Egyik lámpa a másik után kiégett. Edisont ez sem keserítette el, újra visszatért a szénszál alkalmazására, amelyet már egyszer kipróbált. Megszenesített egy cérnát, az üvegtartályt légüressé tette és összeforrasztotta. Ezzel ugyan használható lámpát alkotott, de hogy állandó fényt adjon, sokkal tartósabb szénszálra volt szüksége, amely nem mondja fel a szolgálatot akkor sem, ha nagy mennyiségben gyártja.

Edison ekkor megszenesített mindent, ami keze ügyébe került (lámpabelet, gyapjút, cukornádat stb.). Végül a bambusznádnál kötött ki és expedíciót szervezett a legjobb bambusznádfajták felkutatására. Mialatt az expedíciói kutattak, ö maga otthon kielégítően működő mesterséges fémszálakat készített. Azt is felfedezte közben, hogyan lehet az elektromosságot elosztani, több lámpát ugyanazon a dróton úgy elhelyezni, hogy az egyformán világítson, sőt kitalálta azt is, hogy lehet megmérni az elhasznált áramot.

Edison szorgos, kitartó munkájának köszönhető, hogy az izzólámpa manapság nagyon praktikus tárgy lett. Maga is több bemutatót tartott. Felfedezései közben a kísérletei sokszor balul ütöttek ki, de ez sose vette el a kedvét a további kezdeményezéstől. Ilyenkor azt szokta mondani: — legalább megtanultam, hogy hogyan nem szabad csinálni!-d

Még a nem bélyeggyűjtő is azonnal rájön, hogy az itt látható bélyegeken felcserélték az országok nevét. írja le, hogy melyik bélyeg, melyik államhoz tartozik.

21