A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-12 / 2. szám
Rovatvezető: MÁCS JÓZSEF de mindig szem előtt tartottam azt is, hogy nemzetiségi rendezvényeink, fesztiváljaink és egyáltalán kulturális életünk puszta létéhez biztosítjuk szervezeti formában a keretet. Szidtam elszürkült rendezvényeink fonákságait is, hisz tudomásul veszem: ezen rendezvények szürkeségéért is valahol a szervezet a felelős. Tisztában vagyok azzal, hogy amatőr mozgalmaink a közeljövőben is igényelni fognak fenntartót, szervezeti keretet és hosszú időbe telik még, hogy az egyes műfajok módszertani gondjait az arra hivatott állami intézmények oldják majd meg. Változások történtek a választmányban, de nem elhanyagolandó az sem, hogy az egyes művészeti ágak koordinálásában, fesztiválok és rendezvények szervezésében milyen fontos feladat hárult a hivatásos szakelőadókra. Az, hogy központi fesztiváljaink még kinéznek valahogy, nem kis része volt Takács Andrásnak, boldogult Viczay Pálnak, Ág Tibornak, G. Molnár Lászlónak (a felsorolás nem teljes). Bár nem választott tisztségviselőkről van szó, hanem a Munkatörvénykönyv 43. §-a értelmében szerződtetett hivatásos alkalmazottakról, nem mindegy, ki tölti be a szakelőadói állást és az sem mindegy, ki lesz egy-egy osztály vezetője. Javaslatom: a szakelőadói és osztályvezetői állásokat a Csemadok KB apparátusában pályázat alapján töltsük be. A pályázat legyen nyílt — az amatőr műfajokban tevékenykedő embereket ne határoljuk be iskolai végzettséggel, szakirányú hivatásos gyakorlattal. Egyetlen kritériumként szerepeljen a pályázatra beadott „program" (avagy pályzati munka) és annak megvédése. A pályázatok lebonyolításához valamint kiértékeléséhez létező modellt kínálok fel a Csemadok KB új vezető titkárának írásban. Maradok tisztelettel: LOVÁSZ ATTILA Csemadok-tag A Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság megalakulásáról Talán nem tekinthető szakmai elfogultságnak, ha kijelentem, hogy a zömében falun, ill. kisvárosokban élő szlovákiai magyarság hagyományos kultúrájának a megismerése terén a néprajztudomány kulcsfontosságú szereppel bír. Ezt a fontos pozíciót tükrözi vissza tudományszakunk hazai művelőinek (hivatásosoknak és önkénteseknek egyaránt) viszonylag magas száma, munkaaktivitása, társadalmi hajtóereje. Bármennyire is sokat ostoroztuk az elmúlt időkben (persze önkritikusan!) a szlovákiai magyar néprajzi tudományosságot tehetetlensége, rugalmatlansága, néha a dilettantizmusba hajló szakmai igénytelensége miatt, azt azért el kell ismerni, hogy hazai viszonyaink között, a társtudományokkal összevetve, mégiscsak az egyik (vagy talán: a) legtermékenyebb és leghatékonyabb diszciplínának bizonyult. Olyan tudományágnak, amely képes volt külföldön is elismerést aratni. S ezeket az eredményeket úgy érte el tudományszakunk, hogy lényegében nem is beszélhetünk hagyományos értelemben vett tudományról. Tehát mindenféle központi intézményes, szervezeti háttér, koordináló szerv nélkül, mindössze a néprajz területén, több-kevesebb laza szállal egymáshoz kapcsolódó (vagy éppen nem kapcsolódó), alapvetően önálló dolgozó kutató egyéni eredményeiként. Ez az egymásrólnem-tudás, a megfelelő közös kutatási program munkahelyeken dolgozó hivatásos néprajzkutatókra és az önkéntes néprajzgyűjtökre egyaránt vonatkozik. Ez utóbbiak esetében persze létezett egy szerv, a Csernadok Központi Néprajzi Szakbizottsága, amely fennállása két évtizede alatt igyekezett valahogy összehangolni a nem hivatásos néprajzgyüjtök munkáját. Valódi hatékonyság tekintetében azonban (egy kis túlzással) nem sokkal több eredményt mondhat magáénak, mint a hivatásos néprajzkutatókat tömörítő nem létező szervezet. Ez az eredménytelenség (a szubjektív tényezőket, amelyek azért — valljuk be! — bőven voltak, félretéve) egyszerűen abból a tényből adódik, hogy a Néprajzi Szakbizottság munkája egyértelműen alá volt rendelve a Csemadok négy évtizede meghirdetett, az ún. „haladó hagyományok" ápolását célul kitűző programjának. Arról van szó tehát, hogy a néprajzi kutatás, amely a Szakbizottság égisze alatt zajlott, egyértelműen a „színpadi folklór" számára volt hivatott nyersanyagot szállítani. Nem a minél tárgyilagosabb és szakszerűbb alapkutatáson volt tehát a hangsúly, hanem azon, hogy minél gyorsabban, minél látványosabbat tudjon produkálni a kutató. Ez pedig kétségtelenül a hitelesség rovására ment. Gondolom sokaknak nem mondok azzal újat, ha kijelentem, hogy azok a színpadi formák, a hagyományápolásnak az a módja, amit a Csemadok égisze alatt eddig csináltunk, mára már anakronisztikussá vált. Szükség van tehát a munka alapvető megújítására. Mégpedig az alapkutatások szakszerűbbé tételére és az eredményeknek a kulturális élet egészében való felhasználásának megváltoztatására egyaránt. Amikor 1989. december 9-én összeült Pozsonyban a Központi Néprajzi Szakbizottság (utolsónak bizonyult) bővített ülése, akkor a résztvevők ezzel teljes mértékben tisztában voltak. Sőt, az új, hatékonyabb működési forma kitalálásával sem kellett túl sokat bíbelődni. Egyrészt azért, mivel szűkebb körökben, barátikollegiális beszélgetések során ez a probléma legalább egy évtizede állandó napirenden van, másrészt azért, mivel 1969-ben Ág Tibor kezdeményezésére már egyszer megalakult egy olyan társaság, amely a szóbanforgó munkát, a maga rugalmasabb, szakszerűbb és hatékonyabb belső szervezeti felépítettsége folytán jobban meg tudta volna oldani. Ez a társaság — a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság — azonban csak a lelkes nekibuzdulásig érhetett el, s hiába volt ott a bölcsőjénél a kétségtelenül szakmai garanciát jelentő Ág Tibor, ha további működése, gyaníthatóan a bürokrácia útvesztőiben fokozatosan elszürkült, mígnem 1974- ben a Társaságot egy tollvonással névleg is megszüntették. Most, amikor ismét létrehoztuk a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaságot, az 1969-ben alakultat szellemi elődünknek tekintjük ugyan, de egy új, a kor igényeit jobban kielégítő program kidolgozásával és megvalósításával kívánjuk munkánkat kifejteni. Melyek azok a fö célkitűzések, feladatok, amelyeket a Társaság a jövőben meg szeretne valósítani? Legfontosabb feladatunknak tekintjük a hivatásos és önkéntes néprajzgyűjtők kutatómunkáját koordinálni, ezen a területen bizonyos fokú érdekvédelmet biztosítani számukra. A szakszerű alapkutatások megszervezése és számontartása mellett, természetesen a Társaságnak a jövőben is oda kell majd figyelnie a hagyományos népi kultúra bizonyos elemeit felhasználó műfajok (színpadi produkciók, iparművészeti tevékenység, stb.) szakmai felügyeletére. Ugyanígy oda szeretnénk hatni, hogy az iskolai oktatásban, az alapfoktól kezdve hangsúlyozottabban kapjon helyet a népi kultúra ... Ez csak néhány kiragadott ötlet volt persze, hiszen a Társaság programját a január végén tartandó alakuló közgyűlésig kell kidolgozni. Mostanra az alapszabály-tervezet készült el és megindult a tagtoborzás. Társaságunk egyébként nyitott, minden a néprajzkutatásban aktív részt vállaló, ill. a néprajzzal csak rokonszenvező egyén vagy kollektíva jelentkezését örömmel fogadjuk. Érdeklődni a Csemadok Központi Bizottságán, a Társaság tudományos titkáránál. Kocsis Arankánál lehet, ill. információkkal (és jelentkezési lappal) bármelyik Csemadok Járási Bizottság is szolgál. USZKA JÓZSEF, a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság megbízott elnöke Vélemény a Csemadokról Szászí Zoltán, a tornaijai művelődési ház dolgozója, a Fiatal írók Körének aktiv tagja — elemi erővel ható verseit olvashattuk már az Új ifjúság és az Irodalmi Szemle lapjain. Ritkán találkozunk, a minap azonban Pozsonyban összefutottunk, s beszélgetésünk során feltettem neki egy kérdést: mit szólsz a Csemadokhoz? Szemüvege alatt tágra nyílt szemmel nézett rám, mintha a legsértőbb szavakat szórtam volna rá. A kérdésre kérdéssel válaszolt: akarod hallani ? Bólintok, s ő elkezdi: — 1983-ban kaptam egy belépési nyilatkozatot, kitöltöttem, leadtam, aztán nagy csend következett, vártam, majd szólnak; 1989-ben megkaptam a tagsági könyvemet, melyben 1987-től benne volt az évi tagilletmény befizetését igazoló három bélyeg, bár itt említeném meg, hogy 1984-töl fizettem a bélyegeket. Elfelejtettem, nem gondolkodtam ezen a szépséghibán, inkább — ha már tagkönyvem van — tag vagyok, ha pedig tag, tegyek is valamit. A Csemadok Tornaijai Alapszervezetének Palóc Klubjában kezdtem dolgozni, voltak terveim, a megvalósításához szabad kezet kaptam, ill. annyira szabad kezet, hogy mindent Pusko Gáborral csinálhattam, így a magunkéból fizethettük az előadók útiköltségét, a kiállítások anyagának a szállítási költségét. Mivel az alapszervezet pénztárában ilyen kiadásokra nem volt pénz, bár a tervben szerepelt az ilyen jellegű tevékenység. Sikerült összehozni az 1. Gömörí Napokat — kiállítással, előadásokkal, stb ..., de jövőre már nem lesz, hacsak ezek a változások meg nem hozzák a kedvem újra és be nem lépek a Csemadokba, ugyanis kiléptem. Önként, kényszeredve. Nem tudtam egyetérteni a bürokratikus módszerekkel, a jelentésgyártással, a monolitikus, szolgai direktívák szerint képtelenség amatőrként; szabadidőben dolgozni, hiányzik a rugalmasság, a központosítás merevsége megbélyegzi, elnézést megbélyegezte az egész Szövetséget. Azért említem múlt időben, mert a minap olvastam a Szövetség új vezetésének Programnyilatkozatát. Előttem a Csemadok most tiszta lappal indul, hitele van nálam ennek a vezetőségnek, csak gyorsan lépjen, hogy a régi vezetés által létrehozott stagnálás miatt elindult bomlás az alapszervezetekben nehogy a tömegbázis elvesztését okozza. Gondolom, kérdezni akarod, hogy belépek-e újra — igen, belépek, ha a bürokratikus rendszerek eltűnnek é^a fékező egyénektől megtisztul a Csemadok a vezetés minden szintjén. A központban ez már megtörtént, még ez vár a járásokra, az alapszervezetekre is. VARGA BÉLA *7
