A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-03-30 / 13. szám
PEÉRY REZSŐ ifjúsági mozgalmi és irodalmi munkássága A 80 évvel ezelőtt: 1910. március 27-én Pozsonyban született Peéry Rezső a sarlós nemzedék meghatározó jelentőségű tagjai közé tartozik. Már gimnazista korában kitűnő Íráskészsége volt, és a 30-as évek közepétől színvonalas esszéistává érett. Ha a két világháború közti korszakunkra vonatkozólag az esszéista szót említjük, akkor elsősorban rá, Szvatkó Pálra és Szalatnai Rezsőre gondolunk. Abban az időben a magyarországi irodalmi életben valósággal hemzsegtek a jó esszéisták (Cs. Szabó László. Halász Gábor, Szerb Antal, Németh László, Hevesi András stb.), s az általuk kialakított nívót nálunk Peéryék közelítették meg a legjobban. Peéry jól szituált polgári családban született. Az apja: Umbacher Rezső kitűnő nőgyógyász volt és amellett aktív közéleti ember: szabadkőműves páholy tekintélyes tagja, jótékony célú egyesületek alapitója, a helybéli természettudományi egyesületnek és a szépitöegyletnek elnöke. Az édesanyja, született Péry Anna tanítónő, szintén kivette részét a közösségi munkából, és fiatal feleség és anya korában élénk kapcsolatban volt a magyar nömozgalom vezető egyéniségeivel. Peéry az első cikkeit Limbacher néven irta, de hamarosan rátért az anyai családi ágtól kölcsönzött Peéry írói név használatára. Peéry ifjúsági mozgalmi munkássága a cserkészetben kezdődött. Középiskolás éveiben a pozsonyi magyar gimnáziumnak Hornyák Odillo tornatanár volt a cserkészvezetője. Ö nevelt a legjobb értelemben vett mintacserkészeket Balogh Edgárból, Peéryből, Terebessy Jánosból, s rövid érsekújvári működése idején Dobossy Lászlóból, Dobossy Imrébői, Balázs Andrásból, Horváth Ferencböl és Jócsik Lajosból. A most említettek 1928-ban a cserkészetből kinőtt új típusú értelmiségi ifjúsági mozgalomnak, a Sarlónak alapítói és vezetőségi tagjai lettek. A nagy váltáshoz szükséges mozgalmi aktivitást a hires losonci középiskolás és cserkészlapban, A Mi Lapunkban szerezték meg. Ismeretes, hogy a főszerkesztő Scherer Lajos KINCSÜNK AZ ANYANYELV BIZOTTSÁGOT VAGY VÁLASZTMÁNYT? A változások korát éljük: régi intézmények, szervezetek bomlanak fel és alakulnak át, új pártok, társulások, társaságok jönnek létre. A régi struktúrákkal való szakítás a nyelvhasználatban is megmutatkozik, gondoljunk csak például a gyorsan szaporodó fórumokra, vagy arra, milyen gyakoriak mostanában a demokrácia, pluralizmus, piacgazdaság stb. szavak. Ebből a szempontból érdekes megvizsgálnunk két további szót is. A bizottság és a választmány szavak közül a legutóbbi időkig az első volt a megszokottabb, hiszen például a pártok, a társadalmi és tömegszervezetek vezető testületéit általában igy hívták. A mostanában egyre gyakoribbá váló választmány politikai szótárunkba elsősorban bizonyos ellenzéki és alternativ szerve1925-től a lap szerkesztésében szinte szabad kezet biztosított nekik és a náluk valamivel idősebb Szalatnai Rezsőnek. Ök aztán ezt a lehetőséget forradalmi jelentőségű akciók (regőscserkészet, regösvándorlás, az önképzőkörök reformmozgalma) használták fel. Peéry kezdettől ígéretes publikációs tevékenysége A Mi Lapunkban és az egyetlen önálló sarlós lapnak tekinthető Vetésben hatásos ifjúsági mozgalmi publicisztikával indult, de hamarosan két ágra szakadt. Továbbra is megmaradt és 1933-ig nagyon aktiv volt az ifjúsági mozgalomra és a sarlósok és ifjúmunkások közös vállalkozására : a Vörös Barátságra koncentrálódó publicisztikai munkássága. Ennek fórumai 1931-ig A Mi Lapunk, valamint a Magyar Diákszemle és a Jövő című ifjúsági mozgalmi lapok voltak, 1931 és 1933 között pedig a Fábry Zoltán által szerkesztett Az Út. Az 1931 -es sarlós kongresszus után a kommunista Az Útba 8—10 sarlós bekapcsolódott (Balogh Edgár, Balázs András, Dobossy László, Horváth Ferenc, Jócsik Lajos, Peéry, Terebessy János, Zsolt László stb.), de közülük csak Balogh, Balázs, Peéry és Terebessy maradtak tartósabb kapcsolatban a lappal. Balogh valójában a segédszerkesztője lett, Peéry és Terebessy pedig a Vörös Barátság irányítását és propagálását végezték. A Vörös Barátság szervezetileg proletár testedző egyesületként létesült, de a valódi — rejtett — célja a tömegmozgalmi munka volt. Ennek szervezését Peéry végezte, Terebessy pedig a sporttevékenységet tervezte és irányította. Peéry publikációs tevékenységében a második ágnak számitó és 1934-től majd döntő jelentőségűvé váló irodalomkritika és irodalompublicisztíka jelentkezése 1930- tól figyelhető meg. Ennek kialakulását az segítette elő, hogy Peéry a Sarlóban már 1928-ban jelentős irodalompolitikái szerepet töltött be: Balogh Edgárral együtt ő volt a fő tervezője és megfogalmazója a sarlós fiatalság irodalmi orientációját megalapozni hivatott körlevélnek és könyvjegyzéknek. A zetek révén került, melyek a régitől való különállásukat olymódon is kifejezésre kívánták juttatni, hogy központi szerveiket nem bizottságnak, hanem választmánynak nevezték el. Ha e két szó jelentését megvizsgáljuk, láthatjuk, bizonyos tekintetben szinonimák. Az Értelmező kéziszótár meghatározása szerint a bizottság „valamely feladatra (alkalmilag) választott vagy kiküldött kisebb testület", a választmány pedig „valamely (nagyobb) testület tagjaiból választott, döntési joggal felruházott bizottság". Nem tanulságok nélkül való, ha szavaink történetét is áttekintjük röviden. A magyar nyelvújítás szótára (szerzője Szily Kálmán) szerint a választmány szó a régebbi: egy Pozsonyban 1787-ben kiadott fordításban jelenik meg .választott dolog' értelemben. A bizottság 1807-ben szerepel először, mégpedig megbizottság alakban. Pápay Sámuel szerint a latin deputatio szót lehetne igy nevezni magyarul, „mivelhogy a deputatio valamiben megbizottatni" szokott. Később bonyolitotkörlevél még csak az ún. „faji triász"-nak: Adynak, Móricznak és Szabó Dezsőnek a műveit ajánlotta az ifjúságnak, a könyvjegyzékben viszont már — a „faji triász" és Bartók, Kodály. Győry Dezső, Mécs László mellett — Barta Lajosnak, Kodolányi Jánosnak, Kassák Lajosnak, Jászi Oszkárnak és Szabó Ervinnek a nevével is találkozunk, s az ajánlott folyóiratok közt ott van a Korunk és a 100 %. Peéry rohamosan radikalizálódó irodalompolitikai beállítottsága aztan az 1931. évi sarlós kongresszuson kulminált. A kongresszus irodalompolitikai dokumentumait (A szlovenszkói magyar irodalom válsága című előadást és az Irodalmi rezolúciót) 6 fogalmazta meg és olvasta fel. Ezeket a szélsőségesen rappista és proletkultos szellemiségű dokumentumokat az 1932-ben megjelent kongresszusi kiadvány (A Sarló jegyében) őrizte meg. Azok az irodalomkritikai írások, amelyeket Peéry 1930 és 1934 között a sajtóban közölt (Magyar mesterek, Vetés, 3. sz; A szociális kérdés a magyar regényirodalomban, Magyar Diákszemle. 1930, 1—2—3. sz; Kassák Lajos epikai fejlődése. Magyar Figyelő, 1934. 1 —2 sz.) erősen és pozitívan elütnek a kongresszusi dokumentumok végletességeitől. Az első két írásban is tapasztalható az ifjúi hév és radikalizmus, de a feltevések, értékelések itt már nem agreszszív deklarálásként fogalmazódnak meg, hanem racionális kifejtésként és fejlett, differenciált stílusban. A két írást tulajdonképpen az irodalmi orientációt meghatározó körlevél és könyvjegyzék irodalomkritikai értékű indoklásának lehet tekinteni: az elsőben még csak a„faji triász" tagjai számítanak irányadó magyar írómestereknek, de A szociális kérdés a magyar regényirodalomban című második értekezésében a szépírók között már Kassák Lajoson van a nagyobb hangsúly. Az 1934-ben született nagy Kassák-tanulmány pedig már egy érett kritikust prezentál, aki szenvedélyes világnézeti útkeresés után eljutott a demokratikus szocializmusig és kritikusként az objektív és szuverén elemző értékeléséhez. Peéry váratlannak látszó világnézeti fordulata részletesebb megindoklására itt nincs hely, de Balogh Edgár Hét próba-jának megfelelő részei és egyéb sarlós dokumentumok alapján megállapítható, hogy ez a fordulat, változás szerves módon történik. Balogh hosszan ir arról, hogy az 1931. évi sarlós kongresszus előtti hónapokban nagy erőfeszítést igényelt az akkor már kassáki platformot valló és propagáló Peérynek a meggyőzése. Amint már láttuk, e meggyőzés eredményeként Peéry a kongresszuson ta a dolgot, hogy a latin deputatio magyar megfelelőjeként a választmány, is kezdték használni, de ugyanebben az értelemben megjelentek a kiküldöttség, küldöttség, kiszeme/tség, kirendeltség, választottság szavak is, illetve a bizottságnak és variánsának, a bizottmánynak volt .comissio' jelentése is. Az 1862-ben megjelent Czuczor—Fogarasi-féle szótár azonban már e szavak jelentését megkülönbözteti, hiszen a bizottságot így határozza meg: „Többekből álló személyzet, mely a végre bizatik meg, hogy bizonyos ügyben eljárjon”. A választmányról a következőket olvashatjuk: „Bizonyos testület által saját köréből kiválasztott, s valamely ügynek végrehajtására megbízott személyek. Másképp: „választottság. Szabatosan véve különbözik tőle: bizottság, amenynyiben az egyes ügyek tárgyalására megbízott személyeket jelent. A választmány pedig olyan tagokból áll, kiket az illető testület felhatalmazott, hogy ügyeiben folytonosan intézkedjenek s rendelkezzenek. A bizottság működése inkább ideiglenes és bizonyos a kommunista párt akkori irodalompolitikájának megfelelően rappista szellemben ügyködött és 1933 végéig agilis munkatársa volt a kommunista-rappista Az Útnak. A kassá ki platformhoz való visszatérését egy nagy csalódás siettette és egy nagy megrendülés véglegesítette. A csalódást a Sarlónak a kommunista párthoz való csatlakozása által előidézett szétesése váltotta ki. a megrendülést pedig az akkor már megkezdődött szovjet koncepciós perek elborzasztó hatása. Ez a hatás nálunk és külföldön nagy zavart keltett a kommunista értelmiség soraiban. A bolsevista-sztálinista CSKP-val akkor szakítottak a Terebessy testvérek: János és Károly, és rövid idő múlva — Balogh Edgár, Balázs András és Ferencz László kivételével — a sarlós vezetőség ismertebb tagjai (Brogyányi Kálmán, Dobossy Imre és László, Jócsik Lajos) szociáldemokrata vagy polgári baloldali kapcsolatokat vettek fel vagy trockisták lettek (Zsolt László és a Sarlóval korábban együttműködő Terebessy Károly); az egyetemi tanulmányait 1931-ben félbeszakító és a családja parasztbirtokára visszavonuló Horváth Ferenc ezekben az években már nem publikált. A 30-as évek második felében Peéry is polgári baloldali lapokban (Magyar Újság, Magyar Figyelő, Tátra) publikál, de — Jócsikhoz hasonlóan — a Korunkkal való alkalmi kapcsolatot is megtartja. Ekkor már legjobb kritikusaink közé számít és néhány írásának irodalmi fejlődésünk szempontjából forrásértéke van (A magyar irodalom szlovenszkói sorsa, Magyar Újság, 1935. március 21; Szempontok a csehszlovákiai magyar irodalom fejlődéséhez. Korunk 1937, 115— 120. I.). Ekkor születik az a tanulmánya, amelyben esszéista stílusérettsége már teljes pompájában mutatkozik meg (A szlovenszkói élmény Krúdy Gyula művészetében. Új Szellem, 1937, 14. sz.). Értekező típusú tanulmányai közül a Babits-i világirodalmi könyvről Írott eléri az akkori magyarországi Babits-irodalom legjobb színvonalát (Az európai irodalom története. Magyar Figyelő, 1934, 3-4. sz.). A fasiszta Szlovák Állam hat éve alatt Peéry íróként és újságíróként példamutató magatartást tanúsított. Szalatnai Rezsővel együtt hatékony szerepet töltött be az akkori egymást felváltó pozsonyi magyar napilapok (Új Hírek, Esti Újság, Magyar Hírlap) irodalmi anyagaink megválasztásában és keresztény humanista antifasizmusok erősítésében. Fábry Zoltán félig tréfásan, s egészen komolyan ezt az időszakot a „Rezsők korszaka"nak nevezte. Publikációs tevékenysége ekkor tárgyhoz kötött, a választmányé állandó és kiterjedtebb". Érdekes viszont, hogy Ballagi Mór szótárában — mely tíz évvel későbbi — e két szó értelmezése csaknem azonos. A bizottmány (bizottság) Ballagi szerint „valamely ügyben való eljárásra a jogosítottak által felhatalmazott személyzet", a választmány pedig „valamely ügyben való eljárásra a jogosítottak által kiválasztott személyzet". A történeti áttekintést zárjuk az 1940-ben megjelent Balassa-féle szótár idézésével; ebben a bizottság „valamely kérdés megvitatására vagy eldöntésére választott vagy kiküldött testület", a választmány pedig „megválasztott tagok egy egyesületben, akikre a vezetést, irányítást bízzák". Ejtsünk néhány szót a bizottmányról is. Ezt, a választmányhoz hasonlóan a nyelvújítás korában igen divatos -mány, -mény képzővel alkotott szót általában a bizottság variánsaként használták. Ám már a Czuczor—Fogarasi-féle szótár is helyesebbnek tartotta a bizottságot, mint a bizottmány, mely később ki is kopott a nyelvhasználat-10
