A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-03-30 / 13. szám
HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK KÖNYV Fel a kezekkel! Csalog Zsolt neve szamomra külön műfajt jelöl. Regény-szociográfiáit régóta figyelemmel kisérem, pontosabban Parasztregényének megjelenése óta. Könyvei izgalmas kirándulások hol a tanyavilágba, hol a cigánysorsba, hol pedig az alvilágba — az emberi lét vegetativ szféráiba, ahol a dolgok számomra felfoghatatlanul történnek; leegyszerűsödnek vagy jelentésüket módositják. Fel a kezekkel! c. könyve hátborzongató, realista, lírai — egyszerre. Csalog Zsolt, az író csak a könyv legvégén szólal meg, akkor is csak azért talán, mert fél magára hagyni olvasóját, miután megmutatta a csontjára aszott létü, minden illúziót elvesztett hőseit, 1 7—32 éves rablókat, striciket, prostituáltakat, intézetiseket, szektásokat, tolvajokat... Akik maguk mondják el életük történetét, olcsó örömeiket, kudarcaikat, félelmeiket, földszintes álmaikat — vágyukat egy teljesebb életre, ami azonban elérhetetlen számukra. Ki a bűnös abban, hogy ilyenekké lettek? — kénytelen továbbgondolni az olvasó. Hányán lehetnek, akik képtelenek utat találni a „morális" életbe? Miért tudunk róluk ilyen keveset? Csalog Zsolt az élettörténetek után utóiratnak Illyés Gyula szavait választotta: „Mindnyájan voltaképpen abban vizsgázunk, hogy milyen fiatalokat tudunk magunk után nevelni... Tehát ha igaz, hogy az ifjúság cinikus, vagy durva, vagy ideál híján van, akkor ez azt jelenti, hogy mi vagyunk ideál híján, mert nem tudunk neki adni." Az „alvilági" kép szomorú. Szerintem az összkép sem túl vidám: ha a .jólmenő" családokban felnövő elidegenedett, agreszszív, közömbös, emberi kapcsolatokat kialakítani képtelen, kábítószerezésbe menekülő fiatalokra gondolok, igazat kell adjak Illyésnek, s ha továbbgondolom a dolgot, kérdőre kell vonnom apáinkat is: vajon mi megfelelő, igazi ideálokat kaptunk-e, vagy pedig egyrészt divatjamúlt, másrészt hiteltelen jellemvonásokkal és eszmékkel „felfegyverzett" kreatúrákat, akik hatásukat nézve nem különbek a most divatos Denevérembernél? ... Jó lenne, ha végre bennünk is helyükre kerülhetnének az értékek, hogy amit át akarunk adni az utánunk jövőknek, annak legyen fedezete. Ha a Fel a kezekkel! hőseit nem is tudjuk már megmenteni, legalább azt mentsük, ami még menthető. (Maecenas, 1989) Haraszti Mária Németh László: Sorskérdések „A nyugati hatást kelet-európai író kétféleképpen emésztheti meg: vagy úgy, hogy csak a rázkódtatást kapja Nyugatról, s ami felülkerült: a maga mélyebb természete; keletibb lesz, mint nélküle lehetett volna. Bessenyei és Kazinczy, Virág Benedek és Berzsenyi, Kisfaludy Károly és Katona József jobban megmagyarázzák e kétféle fogékonyságot a legjobb mondatoknál." Természetesen higmagyarságról és mélymagyarságról van szó, s arról a tanulmányról, amit máig nem tudtak megbocsátani Németh Lászlónak; a Kisebbségben-ről. A tanulmány 1939-ben Íródott, tehát épp ötven éve, s aligha lehet kétséges, hogy az akkori magyar aktualitás sugallta mondandóját, mégis máig kísért, mi több, talán jobban, mint valaha. Népi és urbánus, zsidó és nem zsidó, cigány és nem cigány ellentétek ugyanis soha jobban, talán még a harmincas-negyvenes években sem foglalkoztatták a magyar (de vigyázat: nem csak a magyar, sőt, az egész kelet-európai, mi több Európán túli — lásd Azerbajdzsán, Tádzsikisztán, stb. stb.) közvéleményt. Az elmúlt ötven-hetven esztendő tehát nem oldott meg semmit a fajok-kisebbségek problémáiból, hiába volt az internacionalizmus, a világ proletárjai, egyesüljetek, a KGST. Németh László mindmáig aktuális maradt, s különösen aktuális maradt ez az oly sokáig elfektetett könyve, a magyar sorskérdésekről. „Nagy magyar gondolkodóknak én azokat tartom, akik a körülöttünk lévő helyzet természetét felismerték, fogyatkozásai ellen értelmükkel küzdtek s a magyarság elé hivatást megfejtő célokat tűztek ki — idézi a kötet fülszövege a szerzőt s Így folytatódik: „Úgy véljük, nem vagyunk pontatlanok, ha ezt a gyűjteményt ilyenfajta gondolatok tárházának tekintjük. A tanulmányok, esszék, a gondolatok nagy része heves vitát váltott ki, s a vita máig tart. Most végre a hiteles szövegek birtokában folyhat tovább. Mert a magyarság jövőjének programja, az ezredforduló új feladatainak kijelölése elképzelhetetlen Németh László számos értékes gondolatának számbavétele nélkül." S e kötet elolvasása után derül ki, hogy az igazi Németh László mégiscsak az esszéista Németh László. Világhírű regények (Iszony, Gyász, Irgalom), jelentős drámák (Széchenyi, Galilei, Az áruló) ellenére Németh László mindenekelőtt esszéista. (cselényi) FILM Csalogányok pórázon Talán nem túlzás, ha difi Menzel: Csalogányok pórázon című filmjét méltatva úgy vélem, hogy az egyetemes csehszlovák kinematográfia egyik legizgalmasabb mozidarabját játsszák március elseje óta a honi filmszínházak. Egy olyan film kockái elevenednek meg a vetítővásznakon, amelyet kereken húsz esztendőn át még csak szükebb körben, netán klubhálózati vetítéseken sem lehetett megtekinteni. Most viszont nemcsak a hazai publikum ismerkedhet meg vele, hanem a minap Aranymedve díjjal is jutalmazták a komoly szakmai tekintélynek örvendő nyugat-berlini filmfesztiválon, a Berlinálén is. E film előtörténetéről pusztán annyit, hogy a forgatását Jifí Menzel 1969 augusztusában fejezte be. Két hónappal később — a laboratóriumi teendők elkészültével — még a filmkölcsönzö vállalat is átvette a „Csalogányok pórázon"-t; ám az akkoriban politikai konszolidáció — azaz: a szemellenzős vas ka laposság, a tabutémák és a művészet pártosságának szajkózása — döntö mértékben közrejátszott abban, hogy húsz éven át mitsem tudhattunk erről a filmről... Az agyonhallgatás oka egyébként szinte kézenfekvő. A film forgatókönyve ugyanis Bohumil Hrabal: Apróhirdetés egy házra, amelyben senki sem kíván lakni című prózájából készült; és a cselekményét tekintve az ötvenes években a kladnói kohászok között játszódik. Olyan emberekről szól, akiket a kommunista hatalom — a győzelmesnek mondott februárnak köszönhetően — rendszerellenesnek és az épülő szocialista társadalom kitagadottjainak tart. Ezeket az embereket a párthatalom és az államgépezet a köznapi lét mélypontjára juttatja; ám ők mégis megőrzik méltóságukat s az élet örök értékeit. Nos, a negyvenes-ötvenes évek fordulójának társadalmi klímája nagyon is összerímelt mindazzal, ami hazánkban az 1968 augusztusát követő konszolidáció, majd pedig a husáki pártvezetés okozta pangás éveiben lejátszódott. Olyannyira, hogy Jirí Menzel a hetvenes évek derekáig nem rendezhetett újabb filmet! Nyilván sovány vigasz, hogy ő már sejthette: az akkoriban öt-hat éve hétpecsétes lakat alatt őrzött Csalogányok pórázon tulajdonképpen időben két különböző, eszközeiben hasonló formákat alkalmazó korszaknak lesz majd tanulságos látlelete. Menzelnek, sajnos, igaza lett; csak a színészek : Rudolf Hrušinský, Václav Neckar, Vlastimil Brodsky és társaik lettek időközben — velünk együtt — húsz évvel öregebbek. Miklósi Péter HANGVERSENY Bonfire-koncert Nyitrán Úgy kezdődött, hogy nem kezdődött el. Amikor aztán a többezer didergő rocker türelmetlenségét nemcsak éktelen üvöltözés, hanem egy óriási, darabokra zúzott ablak is jelezte már, a szervezők úgy döntöttek, beengednek minket a nyitrai műjégpálya fedett csarnokába, ahol még egy ideig fáztunk. Végül közel másfél órás késés után Marián Greksa bejelentette az elözenekart. Megjegyzem, az utolsó pillanatban. Néhányan éppen kezdték visszakövetelni nyolcvankoronás belépőjegyeik árát. A Dereš eljátszott két dalt, majd mindenki meglepetésére elvonult. Tudnivaló, hogy az ilyen bemelegítő bandáknak nagyon sokszor a leghálátlanabb feladatokat kell magukra vállalniuk. Ez esetben a pozsonyi fiúk különösen kiszolgáltatott helyzetben voltak, szerintem egyszerűen eszközként használták őket: ekkora késés után, világsztárok előtt ^ bulizni... Kellemetlen harmincperces szünet következett. Pedig az alacsony és viszonylag kis» színpadon alig akadt átalakítanivaló. Elsötétült a csarnok, a szolid, ám kielégítő fényapparátus viszont nemsokára megvilágította a színen megjelenő Bonfiret. Most már Tim Sikes menedzser is, aki eddig egy rádióval a kezében szaladozott jobbra-balra, megtörülhette verejtékes homlokát. A nyugatnémet zenekar igazán nem panaszkodhatott közönségére, mint ahogy az sem a kiváló együttesre, melynek tagjai valóban profi showt produkáltak. Így egészen feledtetni tudták a koncertet megelőző botrányt. Csodák csodája, minden működött, nem szakadtak el a drótok, nem dőltek le a hangfalak, a reflektorok sem zuhantak az első sorokban őrjöngő fiatalokra. Bezzeg hazai előadóinknál... Két-három dal, s már nem is éreztük a szőnyegekkel leterített jég hidegét. Sőt, legalább annyira izzadtunk, amennyire öt kedvencünk. Teljesítményüket fölösleges elemezgetni: tökéletes volt. Azt hiszem, február 15-ike nem a legszerencsésebb időpont a turnézásra egy ilyen kaliberű banda esetében. Nyáron, szabadtéren, nagyobb „cuccal" ha lehet, még többet nyújthattak volna. De ne legyünk hálátlanok. Örüljünk, hogy végre hozzánk is megérkezett az imperializmus ördögének, az ifjúság megrontójának kikiáltott kemény fémzene. Még ha ez az érkezés nem is zajlott le zökkenők nélkül. Ardamica Zorán Táncház — „Válaszúttal" A Csemadok Losonci Alapszervezete rendezvényei között nincsenek hagyományai a zenekarral kísért táncházaknak. Annak ellenére, hogy főleg a város középiskolás diákjainak körében mindig is megvolt rá az igény. Sajnos, környékünk többek között ilyen zenekarral sem rendelkezik, s távolabbi zenekarok meghívása ill. az arra tett kísérletek csaknem mindig sikertelenek maradtak. így nem csoda, hogy szervezőnek és résztvevőnek közös örömévé vált, hogy február első hetében végre megtört a jég. A budapesti Válaszút táncegyüttes a Fokos zenekar kíséretében elfogadta meghívásunkat, s készségesen jött Losoncra. Az együttes 1982-ben alakult. Tagjai értelmiségiek, főiskolások, egyetemisták, akik célul tűzték ki az egész magyar nyelvterület népi kultúrájának, népzenéjének és táncainak megismerését s megismertetését. Rövid fennállása ellenére jelentős sikereket ért el. Az egyetemi és főiskolai együttesek találkozóin kapott nivódijak melletti legnagyobb szakmai sikerét 1989-ben érte el, amikor a legrangosabb magyarországi néptáncfesztiválon — a XIV. Alföldi Néptáncfesztiválon — a második legmagasabb együttesi és koreográfiái nívódíjat nyerték el. Több külföldi vendégszereplésen is részt vettek. Angliában a sydmouthi, Hollandiában Vírhauteni Nemzetközi Néptáncfesztiválon valamint Franciaországban a Vic SurCer-i fesztiválon, s ők képviselték a magyar népi kultúrát Strassbourgban is. Művészeti vezetőik Gaug Ágnes és Diószegi László. Anyagi támogatást nem kapnak. Készségesen állnak mindenki rendelkezésére, s mint tájékoztattak róla, ha meghívják őket, szívesen ellátogatnak Szlovákia bármely pontjára. Kb. egyórás műsoruk megérdemelt sikert aratott. Ezen a Klézsei menyegzőt, felenyedi, dél-alföldi, zempléni, mezöségi, udvarhelyszéki táncokat mutattak be. Az ezt követő hangulatos táncházon is megtelt az alapszervezet székházának nagyterme. Kis ürömöt az örömben csak azok a diákok vittek magukkal, akiknek a szigorú „kollégiumi szabályok" miatt idő előtt távozniuk kellett. Rendezvényeinken nem első eset ez, s valószínűleg nem is az utolsó. Mindenesetre kívánatos lenne, ha a kollégiumi felügyelők legalább ilyen esetben engednének szigorukból. PUNTIGÁN JÓZSEF 9
