A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-03-09 / 10. szám
f l a e b iib o<icU isU Agyá* hfytfutí&ottoh ccoporbotyláU&rSl ahogy saját korunktól is nehéz volna elszakadnunk, ugyanúgy a csehszlovák valóságtól sem lehet. És ezt éppen a képzőművészeti alkotások „nemzetközi nyelvezete" nem engedi. Egynéhányunkat sikerülhetett elszigetelni, a többségünk „csak félreállitva" volt, s reflektorfényen kívülre szorítva. Ezért a mostani találkozónk és csoportosulásunk másik célja nem az elszigetelődést szolgálja, ha-Balról Szilva József, Nagy Tivadar, Lipcsey György és Boráros Imre (A Műhely bemutató szereplői) 1989. december 19-én jöttünk össze először, csehszlovákiai magyar képzőművészek, hogy a demokratikus átalakulásban határozott célt keresve jelöljük ki további munkásságunkat, hogy megtaláljuk helyünket Szlovákia kulturális életében. Ezen az első találkozásunkon megegyeztünk abban, hogy szükségesnek tartjuk a magyar nemzetiségi kultúra részeként képzőművészeti csoportot alapítani. Az ötvennégy főnyi részvevő közül nagyon sokan szólaltak föl, lelkesen és pozitívan értékelve önállósulási törekvésünket. De a találkozón elhangzott olyan kijelentés is, hogy „márpedig magyar képzőművészet Szlovákiában nem létezik!" Ez valóban így is van. S ezért talán a felületes szemlélőnek úgy tűnhet, hogy találkozónk valamiféle „nemzetieskedö izgágaság" volt, amire semmi szükség nincsen. De egyáltalában nem erről volt és van szó! Célunk nem az volt — és nem is lesz —, hogy Szlovákiában kialakítsuk a „magyar képzőművészetet". Sőt, csoportosulásunk tagja lehet minden nem magyar nemzetiségű művész; aki tenni akar valamit Dél-Szlovákia kulturális életéért, vagy úgy érzi, hogy valamilyen módon kötődik e tájhoz: közénk tartozónak érezzük! Senkinek közülünk eszébe sem jut még az sem, hogy valamiféle „nemzetiségi" jellegű képzőművészetet hozzunk létre. Ennél sokkal józanabb valósághoz kötödőbb célkitűzéseink vannak. Még akkor is, ha mindnyájan tudjuk, hogy Szlovákiában léteznek „magyar képzőművészeti" hagyományok. Hisz közismert, hogy Csehszlovákia megalakulása előtt már éltek itt olyan neves magyar képzőművészek, akiknek egész sora született a mai Szlovákia területén: Rombauer, Zemplényi, Madarász, Keleti, Peske, Feszty, Szinyei-Merse, Mednyánszky, Katona, stb. Tudjuk, hogy a köztársaságunk megalakulását követő években gazdag, magyar vonatkozású képzőművészeti élet alakult ki pozsonyi, komáromi és kassai központokkal. Ennek a kornak a méltatása kisebbségi vonatkozásban még földolgozásra vár. De a múlt önmagában halott, csak a hagyományaihoz méltó jelenben válik történelmi anyaga és emlékképe életté, akarattá, tetté, sikerré, az erő és siker kovácsává. Ezért csoportosulásunk egyik küldetése éppen az volna, hogy a hagyományokat fölélessze és ezzel erősítse a szlovákiai magyarság kulturális öntudatát. Mások fölvethetnék azt az általánosságban gyakran hangoztatott igazságot, hogy a képzőművészet a világ minden részén „egy nyelven beszél", amit mindenki megért. Ez így igaz, bár ennek ellenére is van, vagy lehet a képzőművészeti alkotásnak „nemzeti jellege" is, mint például a szlovák Fulla, Bazovský és Benka müveinél, s amely jellegzetesség nem árt sem a művek színvonalának, sem modernségének. Közben mégsem mondhatjuk, hogy e müvek „nyelvezete csak szlovák", és azt sem, hogy „nincsen nemzetközi nyelvezete"! Azt csak művészeti ízlésünk és demokratikus gondolkodásunk döntheti el, hol a helye a művészetben. Mindezt azért szükséges hangsúlyozni, mert Kopócs Tibor: Csallóköz sajnos nagyon sokszor mégis a választott témára nyomták rá a bélyeget: „ez nem szlovák téma", vagy „ilyen témájú művészetet nem fogunk támogatni", stb. A képzőművészeti alkotásokat ily módon mégsem lehet elszigetelni egymástól, s ha igen, akkor is csak rővidebb-hosszabb ideig, mert később előtérbe kerül a müvek valódi értéke. Annál inkább el lehet szigetelni egyes művészeket, érvényesülési lehetőségeiket korlátozni, lelkileg, testileg tönkretenni és alkotó kedvüket elvenni. Ezzel kapcsolatban fölmerülhet a kérdés, hogy önállósulási kezdeményezésünkkel nem fogjuk-e magunkat elszigetelni? Nagyon is tudatában vagyunk annak, hogy a „magyar nemzetiségű képzőművészek" jelző ilyen csapdát is magában rejt. De Darázs Rozália: A kötéltáncos nem, hogy erősebben meghatározza létünket, és a „fényre emeljen" bennünket, a figyelem központjába. Tehát az elmondottakból már kitűnhet, hogy tevékenységünk elsősorban érdekvédelmi jellegű lesz. S ha az elmondottakhoz még azt is hozzáfűzzük, hogy a magyar nemzetiségű képzőművészeti tevékenységet, csaknem kizárólag a szlovákiai magyar sajtó kísérte eddig figyelemmel, csak ez a sajtó tájékoztatta a közvéleményt munkánkról, akkor ebből is láthatjuk, hogy szervezkedésünk indokolt és önvédelmi célú. Mivel a politikai változások megengedik, sőt szükségessé teszik a csehszlovákiai magyarság érdekvédelmét, reméljük, hogy szervezkedésünk támogatást kap majd a már létező, vagy csak alakuló szlovákiai magyar nemzetiségi szervezetektől is. Nem valószínű, hogy csoportosulásunk csúcsszervezet lesz, hisz az adminisztrációt nem bírnánk intézni, de reméljük, hogy ezt a további fejlődés megoldja. Egyelőre csak szakmai, alkotói, érdekvédelmi csoportosulás képzelhető el, mely nem kívánja kisajátítani a jogvédelmet, de harcolni kíván a szakmai fejlődés szükségének föltételeiért és a kiállítási lehetőségek megteremtéséért. A művészetbarátok, a mübírálók, műtörténészek és a képzőművészek jobb kapcsolatáért. Mint alkotócsoport együtt szeretnénk működni a megújult Képzőművészeti Szövetséggel és a Szlovákiai Magyar írók Társaságával is, akik végre már az egyetemesebb csehszlovákiai magyar kultúra erősítését tűzték ki célul, ellentétben az eddigi csak irodalmi központúságukkal. Tudatosítjuk, hogy a kultúra nem lehet csak a művészek ügye, hanem az egész társadalom igényei szerint fejlődik és szeretnénk utat találni Európa többi népe és a világ kultúrája felé, biztosítva a művészet szabad fejlődését, sokszínűségre törekedve, melyet egyrészt a helyi, szlovákiai és csehszlovákiai környezet és élet határol be, de a modern művészettel is lépést tartva. Szeretnénk továbbá hordozói és folytatói lenni annak a tradíciónak, mely Csehszlovákia megalakulása után kialakult Szlovákiában, de a történelmi egybevetés egyik felelősségteljes tényezője is. Szervesen ki akarjuk egészíteni elődeink munkáját és megteremteni a jobb és modernebb képzőművészeti jövő alapfeltételeit Dél-Szlovákiában. Hogyan érhető ez el? Elképzelésünk szerint nem szabad, hogy alkotói- és társadalmi tevékenységünk színvonala lesüllyedjen a társasköri, csupáncsak a kiállítások megtartására irányuló tevékenységre. Előadásokat kell szorgalmaznunk, beszélgetéseket kell tartanunk a képzőművészet barátaival, főleg a szlovákiai magyarság körében. Támogatnunk kell a képzőművészeti körök, tanfolyamok működését. Közben érdekcsoportok alakulhatnak saját köreinken belül, hogy ki-ki a saját nézeteit fejleszthesse és megvalósíthassa, de a csehszlovákiai sőt a világ művészetének színvonalához igazodva. Szeretnénk elérni, hogy a szlovákiai magyar kulturális élet szabadon fejlődhessék, hogy az itt élő magyarság képzőművészeti kultúrában hiányt ne szenvedjen. Az átalakulási folyamatok még nem értek véget, ezért ma még nehéz pontosan meghatározni, hogy csoportosulásunk mennyire és melyik szervezethez fog a jövőben a legszorosabban kötődni, most csak azt tudjuk biztosan, hogy a csehszlovákiai magyarsághoz és a színvonalas képzőművészethez. NAGY JÓZSEF festőművész Németh Gyula felvételei 8
