A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-02-23 / 8. szám
(Numenius arquata) Más nevén szélkiáltó, vagy a néhai vadásznyelven „gojzer" varjú nagyságú, szalonkaszerű, szürkésbarna réti madár. Aránylag hosszú lábai (80 mm), nyaka és lefelé kanyarodó csőre (160 mm) nagyobbá teszi. Fuvolaszerű hangja „póli-póli-póli" nevére emlékeztet és semmi más madárhanggal sem lehet összetéveszteni. Annak idején a régi pásztorok a nagy póling hangját hallva szeles időt jósoltak. Elterjedésére jellemző, hogy Dél-Európát kivéve csaknem az egész kontinensen (beleértve a brit szigeteket is) honos. \\ . Korán érkező vándormadár. A bíbicekkel csaknem egyidőben jönnek meg hozzánk az első pólingok. Átvonulásuk eltart áprilisig s ez attól függ, hogy milyen időjárás járja Észak-Európában. Nálunk a nagy póling csak szórványosan, alkalomszerűen költ. Legkedvesebb élőhelyei a nedves mocsaras legelők ma már ritkaságszámba mennek. Ezért néha előfordul, hogy madarunk akár a gabonatáblán az őszi vetésben is megtelepszik. A fészeképités pólingéknál nem okoz nagy gondot. A hím madár hasra ereszkedve sekély fészekgödröt kapar. Ide kerül a négy meglehetősen nagy (67 X 47 mm) körte alakú zöldes, szeplős tojás. A fészekaljon mindkét partner kotlík. Ekkor figyelhetjük meg fészekféltő viselkedésüket. Az éppen soros kotlómadár felriasztás esetén sebzettnek tettetvén magát igyekszik a behatoló ellenséget tojásaitól és magától a fészektől elcsatni. A fiókák négy hét után kelnek ki s miután megszikkadtak, szüleik vezetésével elhagyják fészküket. A még repülőképtelen fiókák az esetleges ellenség ellen úgy védekeznek, hogy lelapulnak, szinte megdermednek, hogy azáltal is nehezebb legyen őket megkülönböztetni a környezettől. A terepbe olvadó szin és alakminták nehezítik a ragadozó madarak eredményes zsákmányolását. A pólingfiókák gyorsan növekednek és hat hét után már repülőképesek. A nagy póling nálunk sohasem volt gyakori madár. Az ötvenes években még költött a bösi és balonyi réteken, Gúta térségében, a Kis-Kárpátokon túli Morva-síkságon. Ferianc professzor 1960-ban a Szlovákiában költő nagypóling állományt 180—200 párra becsülte. Azóta a nagymérvű tájátalakítás csaknem egyharmadára csökkentette állományukat. A megváltozott adottságok miatt (mezők, mocsaras legelők eltűnése) a szántóföldekre húzódtak. Sajnos, itt is az erősen gépesített földművelés tetézi a szétszórt állományok leromlását. A nagy póling a hosszú vándorút alatt sok megpróbáltatásnak van kitéve, míg levonul a Nílus folyóig. Példának hozhatjuk fel akár a gátlástalan dél-európai pólingvadászatot. Enyhe teleken — valószínűleg az északabbról lehúzódó nagypóling népesség egyes tagjai nálunk is megpróbálnak áttelelni. Van egy feljegyzésem 1955 decemberéből, amikor a komáromi Vág—Nagy-Duna szakaszon kis vízállásnál napokig időzött néhány példányuk. A nagypóling legkedvesebb tápláléka a szöcske, tücsök, valamint különféle ízeltlábúak. Bekapja a csigát, békát, elhullott, partra vetett halat. Vonuláskor rendszerint csoportosan keresi az élelmet. Ez nagyobb védettséget is jelent. Tavasszal és ősszel rendszeresen előfordul az északi elterjedésű kis póling (Numenius phaeopus). A vékonycsőrü póling (Numenius tenuirostris) a mi vidékünkön kimondottan ritkaság. Szlovákiából csak három múltszázadbeli előfordulási adat van: Ungszenna 1885. március 30., valamint Somorja 1896. augusztus 31. és szeptember 1. A pólingok szigorúan védettek! ' W W W \ i i jfiyifiipfe Ik a V AI + ~ * ' v 4 .'V'i* -i ľľ®S7-‘!* 1, , j- -V ■
