A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1990-02-16 / 7. szám

A politikai sajtó nyelve

A kabinet szó a politikai sajtó hasábjain nem valamiféle helyiséget jelent, hanem bármely ország kormányát, tehát a miniszterek összességét. Minden évben május kilencedikén megemlékeznek a lapok a győzelem napjáról, annak emlékére, hogy 1945 májusának ezen a napján bekövetkezett a német kapituláció, magyarul: fegyverletétel, megadás. Olvastunk ilyen hirt is az újságban: „...az országban koalíciós kormányt akartak létrehozni, ezt azonban egy jól értesült klikk megakadályozta". Miről van szó? A koalíció politikai szövetség, különböző pártok megegyezése közös kormány alakításáról. A klikk viszont néhány személyből álló érdekszövetség. Ugye, most már jobban érthető a fentebb idézett újsághír? A kodifikáció, a kollaborálás és a kolonializmus is olyan szavak, melyek a politikai sajtó hasábjain gyakran szerepelnek. Persze, egymástól teljesen eltérő fogalmakat jelentenek. A kodHikáció ugyanis törvényalkotás, valaminek törvénybe foglalása. A kollaborálás vagy kollaboráció hazaáruló együttműködést jelent az ellenséges megszállókkal. A második világháború idején számos országban voltak ilyen hazaáruló együttműködők, azaz kollaboránsok. A kolonializmus viszont gyarmatosító politikát jelent, amely a második világháború után megtorpant, majd elkezdődött a neoko/onia/izmus. azaz az újbóli gyarmatosítás.

Egy-egy fontosabb bel- vagy külpolitikai eseményről a politikai sajtó hasábjain hírmagyarázatot. azaz kommentárt olvashatunk. Vannak újságírók, akik többnyire ezzel a műfajjal foglalkoznak, ők a kommentátorok. Ezeknek a kommentároknak gyakran eltérő koncepciója van a különféle lapokban az egyes újságírók eltérő világnézete alapján. A koncepció magyarul: felfogásmód, nézőpont. Nem egy kommentárt írtak már a konformistákról, azaz az uralkodó felfogás elvtelen híveiről. Más kommentárok konspirációkat lepleztek le, azaz összeesküvéseket. A tárgyaló felek között gyakran konszenzus. azaz egyetértés, megállapodás jön létre. Elég gyakran arról számol be a politikai sajtó, hogy ebben vagy abban az országban, amely előzőleg esetleg háborút viselt, vagy súlyos gazdasági krízisen, azaz válságon esett át — konszolidálódik, azaz rendes kerékvágásba jut a helyzet. A konszolidáció tehát ingatag gazdasági vagy politikai rendszer megszilárdulását jelenti.

A kontinens szónak a politikai jellegű hírekben kétféle jelentése is lehet: t. „ ... mind az öt kontinens részt vesz", 2. „... nem csak a tengeren, hanem a kontinensen is". Az első esetben ez a szó világrészt, a másodikban viszont szárazföldet jelent. A már említett konszenzus szóhoz hasonlóan a konvenció is egyezményt, megállapodást jelent. Gyakran olvasunk a konzervativizmusról. a konzervatív politikai pártokról is. Nos. a konzervativizmus marad iságot, a régi állapotokhoz való csökönyös ragaszkodást jelenti, s ez a maradiság jellemzi a konzervatív politikai pártokat, röviden konzervatívokat is.

A latin eredetű konzul szó főleg gazdasági és útlevél-ügyekkel foglalkozó külképviseleti tisztviselőt jelent. Számos országnak van hazánk nagyvárosaiban is konzuli hivatala, azaz konzulátusa. Azok az országok, melyek meglehetősen értéktelen pénzzel rendelkeznek, arról álmodoznak, bárcsak konvertibilis valutájuk lenne. Hogy az micsoda? Aranyalapra helyezett, bármely más valutára szabadon átváltható valuta. (A valuta jelentéséről cikksorozatunk harmadik részében még szó lesz.)

Két következő szavunk megértéséhez — gondolom — a kedves Olvasó már rendelkezik némi alappal. A lex (törvény) latin főnévből képzett szó a már ismert illegális (törvénytelen) és a hozzá hasonló legális, azaz törvényes szó. valamint a legalizálás, azaz törvényesités. A politikai pártok közt találunk liberális, azaz szabadelvű pártokat is. Hasonló a szótöve a liberalizálás főnévnek is. Ez a fogalom bizonyos korlátok megszüntetését, valaminek egy korábbi állapotnál szabadabbá tételét jelenti. Angliából érke-Az életszeretet

Legendás nemzedék — alighanem túlzás nélkül nevezhetjük így azt a generációt, melynek tagja volt Biok és Babel, Mandelstam és Ahmatova, Bulgakov és Majakovszkij, Cvetajeva és Jeszenyin. Eszmélésük idején még „minden oroszok cárja", I. Miklós ült Oroszország trónján, fiatalon élték át az első világháború vérzivatarát, a cárizmus csúfos bukását, 1917 őszének „világot megrengető" napjait, a polgárháború és az intervenció vészterhes éveit. Közös volt bennük, hogy — több-kevesebb hittel — egy új világot akartak épiteni, ám az építést irányítók sokszor épp őket nevezték ellenségnek, szemelték ki áldozattá. A Kremlben hosszú évtizedeket eltöltő, kedélyesen pipázgató diktátor irtózott a kritikus gondolkodásmóddal „megvert", független szellemű tollforgatóktól; mint mindenkitől, tőlük is az „Ügy", azaz önmaga feltétlen szolgálatát követette. A kor legtekintélyesebb művészei is szüntelenül magukon érezhették a generalisszimusz figyelő, gyanakvó tekintetét; őket is bármelyik pillanatban utolérhette — s utol is érte sokszor — a végzetes parancs, mely száműzetésbe, sarkkörön túli munkatáborokba vagy kivégzőosztag elé küldte őket.

E nemzedék képviselője, e kor gyermeke volt a száz éve. 1890. február 10-én született Borisz Leonyidovics Paszternák, századunk szovjet-orosz irodalmának egyik legvitatottabb és legünnepeltebb alkotója. Ha hihetnénk valamiféle misztikus-elhivatottság-elméletben, azt mondhatnánk, származása eleve művészpályára predesztinálta öt: apja neves festő volt, anyja pedig zongoraművésznő; házukban megfordult Tolsztoj és Rilke, Gorkij és Szkrjabin. Az ifjú Paszternák zeneszerzőnek készült, majd a történelem és a filozófia felé fordult a figyelme s költői tehetsége is hamar megmutatkozott. Már első kötete, az 1913-ban megjelent IKER A FELHŐKBEN a költészet útkeresőjének mutatta. Pályafutása során mindvégig az eredeti költői megközelítésmódokat, a nyelv felhasználásának új lehetőségeit kereste; tudata magába fogadta és átszűrte a világ jelenségeit s e folyamat eredményeként születtek meg a sekélyes közhely-líra kedvelői által számtalanszor érthetetlennek bélyegzett Paszternak-versek. Szokatlan metaforái, meghökkentő asszociációi, különös szókapcsolásai valóban nélkülözik a hétköznapi logika sémáit, képeit sokszor mintha a véletlen szerkesztené. Paszternák szakított a divatos szimbolizmus misztikumával, a dekadencia mesterkéltségével, s a lírai személyesség érvényesítésére, az érzéki benyomások hű visszaadására törekedett. A régi poétika elleni lázadás rövid időre a futuristák táborába

zett hírben olvashattuk: „Délután a küldöttséget a Lord Mayor fogadta." Talán bizony egy Mayor nevű lordról van szó? Nem, Lord Mayornak nevezik az angol nagyvárosok, elsősorban London főpolgármesterét.

Cikksorozatunk mai részében már csak két idegen szó jelentésének kifejtése van hátra. Mindkettővel meglehetősen gyakran találkozunk a politikai sajtóban. A mandátum társadalmi vagy politikai jellegű megbízatás, felhatalmazás, pl. képviselői mandátum. A marketing pedig piacszervezés, piacbefolyásolás. Barangolásunkat a politikai sajtóban előforduló idegen szavak birodalmában cikksorozatunk következő, befejező részében a már ismert emigráció szóhoz nagyon hasonló migráció szóval folytatjuk.

(Folytatjuk) SÁGI TÓTH TIBOR

100 éve született BORISZ PASZTERNÁK

sodorta, de futurizmusának vajmi kevés köze volt a radikális múlt-rombolók zajos lázongásához: a futurizmus számára elsősorban az életfelszabadítását, a vitális értékek érvényre juttatását jelentette. Futurista korszakában minden eszközzel az ábrázolás síkjainak kiterjesztésére törekedett; radikálisan megújította a rímtechnikát, újszerű látásmódjával és hanghordozásával pedig jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a tízes évek végén s a húszas évek elején a költészetben is végbement a forradalom.

Az újító Paszternák zavarba ejtette a hagyományos lírán nevelkedett olvasókat: a különös metaforák áradata, a szokatlan szórend, a képek áttételessége sokak számára a káoszt idézte fel. Legkiemelkedőbb kortársai azonban tisztában voltak Paszternák jelentő- Ségével: Gorkij, Majakovszkij, Mandelstam és Cvetajeva méltatták tehetségét. NŐVÉREM — AZ ÉLET címmel 1922-ben megjelent kötetét csaknem egyértelmű elragadtatással fogadta az új iránt fogékony olvasóközönség. A húszas években Paszternák lírája elmélyült, a gondolatiság lett meghatározó sajátossága; a költő egyszerű, tömör és szuggesztiv megfogalmazásra törekedett, mondanivalóját elsősorban a bámulatos artisztikummal megalkotott intim természeti képekkel tolmácsolta. Verseiben életre keltette a tárgyi világot, a természetet: lírai alannyá lett a hóvihar, a szél, a zápor, a virág, a gyertyaláng, a vonat — s általuk, rajtuk keresztül objektivizálódott a lírai személyiség, mely Paszternák felfogása szerint egyaránt megnyilvánulhat a világegyetem végtelenségében és a természet mikroképeiben.

Költészete számos hívet és barátot szerzett Paszternaknak, a harmincas évek Szovjetuniójának egyre komorabbá váló ege alatt azonban mind kevesebb indíttatást érzett fiatalkori lírájának folytatására. Ennek okait részben azzal magyarázhatjuk, hogy a szocializmus építésének valóságát látva csalódást érzett és egyre erősebb kételyek nyugtalanították: a büntetőtáborokba menetelök végtelen sorai, a koncepciós perek, az éhínség s a mindennaposság lett terrorista módszerek egy kegyetlenül prózai kor eljöveteléről tanúskodtak. Alkotói válságának azonban szubjektív okai is voltak: Paszternák már pályája legelejétől kezdve erős vonzalmat érzett az epika iránt és regényirásról álmodozott. A húszas években már írt egy regényt, melynek csak az első része jelent meg, Luvers gyermekkora címmel, mivel a többit az önmagával elégedetlen szerző elégette. Mindazonáltal a prózai kísértések egyre erősebbek lettek: poémákat írt (KILENCSZÁZÖT. SCHMIDT HADNAGY), lírai hangvételű elbeszéléseket publikált (MENLEVÉL, OUA NÉNI, A GŐGÖS KOLDUS. ELBESZÉLÉS), a harmincas évektől kezdve pedig ismét regényen dolgozott, azonban ez a mű is befejezetlen maradt. Alkotói válságát műfordításokkal próbálta kompenzálni: átültette oroszra a Hamletet, a Faustot s Petőfi János vitézét is. A második világháború éveiben nagy hatású hazafias versekkel fordult honfitársaihoz s haditudósítóként vette ki részét a harcokból.

A háború befejezésének pillanatában felvillant egy humánusabb rendszer kiépítéséköltője

nek a lehetősége, ez azonban csak illúziónak bizonyult a „Népek Tanítójának" birodalmában. A lényegénél fogva antiintellektuális rendszer fokozta a művészekre, írókra nehezedő nyomást; Paszternákot is támadások érték. Ilyen körülmények között kezdett hozzá — harmadszor — a megálmodott nagyregény megírásához. Hét évig. 1948-tól 1955-ig dolgozott az élete főmüvének szánt költői sorsregényen, melyet ZSIVAGO DOKTOR címen ismert meg a világ. A könyv drámai sorsáról már sokat olvashattunk: a „rendszerellenesnek" bélyegzett mű közlését a Szovjetunióban megtagadták, 1957- ben Olaszországban jelent meg, s ez „világrengető" politikai botrányhoz vezetett. Paszternákot — „hazaárulás" miatt — kizárták az írószövetségből, ő pedig lemondott az 1958-ban neki ítélt irodalmi Nobel-díjról. hogy a szovjetellenességnek s a hazaárulásnak a látszatát is elkerülje. Lépése hiábavaló volt: a müvet és szerzőjét rágalmak és vádak piszkos hullámai árasztották el; a ZSIVAGO DOKTORra az agyonhaUgatás és a tiltás szomorú évtizedei vártak.

Ma szinte lehetetlen megérteni a • könyv okozta felháborodást az akkori szovjet viszonyok ismerete nélkül. Jurij Andrejevics Zsivago, az érző szívű, tiszta lelkű orvos és költő története — minden tragikus vonása ellenére — az elpusztíthatatlan életszeretet vallomása. Zsivago doktor kortársa lesz a forradalomnak, átéli a történelem nagy kataklizmáit s helyét keresi a rohamosan változó világban. Sorsa az orosz értelmiség 1917 utáni útját is jellemzi: Zsivago elfogadja a forradalmat, ám annak hétköznapjaiban csupán tanácstalanul téblábol. Azt tapasztalja, hogy a világmegváltó eszmék megvalósításuk során konfliktusba kerülnek a felebaráti szeretet és az egyéni boldogság eszméjével. A lét titkait fürkésző doktor keresztény idealizmusa, emberiessége összeegyeztethetetlen az élet elpusztításának, feláldozásának elfogadásával és igazolásával, történjék az bármily nagy eszme nevében. A ZSIVAGO DOKTOR az élet mindenekfelettiségének hatalmas ívű, szuggesztiv hitvallása.

Paszternákot a Zsivago doktor megjelenését megelőző és követő hajsza sem törte meg. Helyzetét önmaga jellemezte legpontosabban egyik kései, a ZSIVAGOhoz kapcsolódó versében, a HAMLETben: „Magam vagyok. Jó, rossz egyre jut. / Elúrhodott a farizeusság. / Az élet nem lakodalmas út." Magányában is rendületlenül dolgozott; kései versei életműve legértékesebb alkotásaihoz tartoznak. VAK SZÉPSÉG címmel drámaciklust is tervezett, de elképzeléseit már nem tudta megvalósítani: 1960. május 20-án örökre lehunyta a szemét. Nemcsak művészete, élete is példaként állhatott a kortársak és az utódok előtt. Mindvégig hű maradt a NEM JÓ AZ. HA HÍRES AZ EMBER című versében megfogalmazott hitvalláshoz:

„Soha egy fikarcnyit se engedj, magadból semmit fel ne adj, s elevennek, csak elevennek, halálig élőnek maradj."

(Lator László ford.)

G. KOVÁCS LÁSZLÓ