A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-07-21 / 30. szám
••• Az alábbiakban a kanyargós, vonulós játékokból mutatunk be egynéhányat. A Tekeredik a kígyó nevű játékot a szabadban játsszák, fiúk, lányok egyaránt. Egymás kezét fogva sorba állnak, aztán a sor elején álló játékost követve — néha fák vagy egyéb akadályok között is — csigavonalban tekergőznek. Közben az alábbi dalt éneklik: Tekeredik a kígyó. Rétes akar lenni, Tekeredik a rétes. Kígyó akar lenni. A sor végén álló játékos nem megy el a helyéről, megvárja, míg a járkálók köréje göngyölődnek. Ez az ének első részében történik meg. Az ének második részében a sor eleji és a sor végi játékos szerepet cserél. Játsszák úgy is, hogy a szerepcsere után a sor elején álló játékos a szomszédos játékosok keze alatt vezeti át a sort. Nagyobb számú játékos esetében a szerepcserére csak a dal végigéneklése után kerül sor, esetleg még ismétlik is a dalt. A játékot a leírt módon tetszés szerinti ideig játsszák. (Deáki - Diakovce) Hasonló játék a Süssünk, süssünk valamit nevű is. A játékosok sorba állnak, megfogják egymás kezét, majd a sor elején álló játékos után indulva és az alábbi dalt énekelve a sor csiga alakúvá tekeredik össze: Süssünk, süssünk valamit, Azt is megmondom, hogy mit: Lisztből legyen kerekes. Tölteléke jó édes. Sodorva, tekerve, Túróval bélelve, Csigabiga, rétes. Kóstoltam, jó édes. Ezután az éneket újrakezdik; aki előbb az utolsó volt, az most első lesz, és ő vezet. A játékot addig ismétlik, míg meg nem unják. (Pered — Teáedíkovo) A fonó a komoly munka színhelye volt, de azért a szórakozásé is. A fonóban levő lányokat meglátogatták a legények, beszélgettek, tréfálkoztak, énekeltek. Az alábbi játékot — melyet a szakirodalom „szarkatánc" néven ismer — fonóházban vagy tokosztáskor játszották, ha már úgy érezték, hogy elálmosodtak. Egymás háta mögé guggoltak, s ugrálva haladtak előre, miközben a dal negyed értékeire kezükkel elöl, hátul tapsoltak. Aki a játék közben felborult, annak ki kellett állnia. Szarkatúró, szarkatúró. Ördög unta, Mért szeretted az én lányom, Tolvaj katona ? Majd a bíróhoz vitetlek. Kalodába, kalodába betétetlek. Hüccs ki, disznó, a búzából, Meg ne edd a búzát, Mert búzának nagy az ára, Megkérik az árát. Hej, túró, reszellő. Férjhez ment a mesze/lő Házasodik kalapács. Elvette a piszka fát. (Felsőszeli — Horné Saliby) A következő vonulós játékot egy kedves idős adatközlő néni elbeszélése alapján írom le: Ketten megfogták egymás kezét, s az alábbi dalocska ritmusára menetelni kezdtek: Ha te el, hát én is el. Tőled nem maradok el. Megfogom a jobb kezed. Úgy masírozok veled. A dalocskát újra kezdték, de most már hárman; mire ahhoz a részhez értek, hogy „Megfogom a jobb kezed", az énekbe bekapcsolódó játékos kézfogással is csatlakozott hozzájuk. További ismétlésekkel végül is mindannyian egy ide-oda vonuló, kígyószerűen tekergő sorrá fejlődtek. (Nagymácséd — Vel'ká Maőa) Soha nem felejtem el a bicegő járású idős nénit és asztmában szenvedő férjét, akit a vállaira nehezedő évek súlya és betegsége már az anyaföld felé hajlított. A néni elénekelte a dalt, s én — hogy pontos legyek a lejegyzésben — kértem, hogy ismételje meg. A férje, aki előbb kiment az udvarra, éppen ekkor tért vissza, fojtogató köhögéstől gyötörve. A néni, miközben arcán különös mosoly jelent meg, rámutatott: Látja, tanító úr, mi már csak így vagyunk. Nekem a lábam, neki meg ... No, de hagyjuk! Ugye, ember — és először a férjére, aztán önmagára mutatva énekelni kezdte: Ha te el, hát én is el. Tőled nem maradok el... Aztán kezének ráncait kisimította férje elnyűtt kezére, s így folytatta: Megfogom a jobb kezed, Úgy masírozok veled ... S ekkor már a szemében — tengerben gyöngyszem — ott ragyogott egy könnycsepp. Tekintete a messzeségbe révedt, bal kezével pedig búcsút integetett... GÁGYOR JÓZSEF Fotó: Gyökeres György
