A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-07-21 / 30. szám
••• Svájc legnagyobb városa, a csaknem 700 ezer lakosú Zürich elsősorban természeti fekvésének köszönheti szépségét. A kék színű, kristálytiszta színű Zürichi-tó, amelyet távolból a Glarni Alpok havasai koszorúznak, mélyen belenyúlik a város szívébe, ahol a vizét levezető Limát folyó az alacsonyabb moréna dombokon áttörve teremtett utat magának a Rajna felé. A várost és tavát kétoldalt magasabb dombok övezik; keleten a 703 méter magas Zürniberg, nyugaton pedig az Albis-hegység utolsó Bérce, a 871 méter magas Uetliberg. A tó külön említést érdemel. Csaknem 40 kilométer hosszú, két-három kilométer széles, 88 négyzetkilométer alapterületével Svájc belföldi tavai között a harmadik helyen áll. Medrét egykor gleccserek vájták ki, legnagyobb mélysége 143 méter. A környező dombokkal együtt a látvány engem a Balaton északi partvidékére emlékeztetett leginkább. Itt is megszakítás nélkül érik egymást a falvak között húzódó települések, nyaralók, szőlő- és gyümölcsös kertek, strandfürdők. A Limmat parti panoráma mafiguráját. A tavaszi ünnepen (április 16-át követő hétfő) az egykori céhek (ma ipartestületek) a St. Peterskirche tornyára zászlót vonnak és délután népi jelvényeikkel, harangzúgás közt lovasokkal együtt felvonulnak a „Böög" ünnepélyes elégetésére. Még egy dologra nagyon büszkék a zürichiek; a világhírű egyetemre és az ott székelő főiskolára. Nem kis büszkeséggel sorolta kísérőnk az innen kikerült Nobel-dijas tudósok számát: eddig 36-an vannak. Külön említést érdemel a műszaki főiskola (Eidgenösiche Technische Hochschule), itt tanított többek között Albert Einstein is. Ezen a főiskolán működött a üptovsky Mikulásban született szlovák származású Aurel Stodola, a gőzturbina feltalálója, akinek születésének 130. évfordulójáról nemrég emlékeztünk meg. Zürichben lakott a múlt század két legnagyobb svájci írója Gottfried Keller és Conrad Ferdinand Meyer. A 19. században szabadelvű vezetés alá került városban talált menedéket számos politikai menekült, köztük a múlt században Wagner, 1916-ban távolban páramentes időben látványosan bontakozik ki az Alpok tekintélyt parancsoló vonulata. A város és a természet találkozásának pompás színtere a Zürichi-tó egy kilométeres nyúlványa, és az ezt követő három széles sugárút együttese. Itt végződik a nyugati pénz- és üzletvilág egyik központjaként ismert Bahnhofstrasse, mely — a neve is erre utal — a forgalmas vasúti pályaudvarnál kezdődik. Számtalan bank, üzlet, áruház váltja itt egymást. Kísérőim többször is elmondták: „arany-utcában" sétálunk. Magyarázatként annyit fűztek hozzá, hogy a legtöbb bank mélyen a föld alatt, itt tartja az aranykészleteit és a legnagyobb széfek pontosan a Bahnhofstrasse alatt vannak. Zürich nagyon régi város. Az ásatások során feltárt épületmaradványok arra utalnak, hogy időszámításunk előtt 58-ban már a Római Birodalomhoz tartozott a Turricum néven ismert település. Zürich 1351 óta tagja a svájci szövetségnek. Hasonlóan mint Svájc más városaiban, az Óváros itt is élő múzeumra hasonlít. Lenyűgöző a 12—13. századból származó régi épületek üdesége. A látogatónak az a benyomása, mintha nem is a múltból maradtak volna meg, hanem tegnap építették volna őket. Az idegen számára is könnyű a tájékozódás a belvárosban, melyet két folyó, a Sihl és a Limmat határol. A Limmat folyót áthidaló Quibrücke északi oldaláról tárul fel a régi Zürich képeslapokról jól ismert panorámája; a két Münster között a város Canal Grandéja, melynek megtekintésére vízibuszok viszik a látogatókat. Idegenvezetőmtől megtudtam, hogy a középkori építményeket nagyban befolyásolta az egyes céhek rivalizálása, minden céhnek megvolt a maga jellegzetes utcája, épületsora. A számtalan értékes műemlék közül is kiemelkedik a 11—13. században román stílusban épült Grossmünster. Mai arculatát a templom a 18. században nyerte el. A Limmat partján ülve, a Rathausbrücke közelében érdemes hosszabb ideig nézelődni. A céhek házai az Óváros leghangulatosabb részét alkotják. Szinte mindenhonnan jól látható a középkori Zürich másik nagy egyházi intézménye, a Fraumünster templomának Mintha tegnap díszítették volna ezt a házat St. Peterskirche — az óriásórával Zürich belvárosa magasba csúcsosodó gótikus tornya. A templomhoz épült egykori kolostor helyén most a városháza áll. A homlokzat melletti kis kertből — amelynek falát még román kori árkádok ékesítik — nyílik a két épületet összekötő keresztfolyosó, ahol Paul Bodner freskói a női kolostor alapításáról és a város védszentjeinek, a római császárság idején mártírhalált szenvedett testvérpár, Felix és Regula történetéröl regélnek. Ezt az épületet két céhház díszíti: a Limmat felé eső oldalát a borkereskedők háza, innenső részét pedig a kalaposok és a takácsok háza határolja. A térről kanyargós, szűk utcácskák vezetnek fel Lindenhof dombjára. Ennek déli végén emelkedik a Szent Péter-templom, a város egykori plébániája. A barokk Peterskirchennek több érdekessége van: vaskos tornyának harangjai As-dur harmóniában zengenek, 8,67 méter órája a legnagyobb Európában és 1538-ban készült. Kísérőnk — mialatt csodáltuk az óriási órát, büszkén mesélte, hogy a városban színes néphagyományok maradtak fenn. Ilyen a Fassnacht (hamvazó szerda utáni vasárnap), amikor az egész kantonban tüzeket gyújtanak és a városban nagy vigasság közt égetik el a „Böög" szalpedig Lenin, aki 1917. április 19-én indult haza előkészíteni a nagy októberi szocialista forradalmat. A látogató lépten-nyomon érzékeli, hogy a világ egyik leggazdagabb országának legdrágább városában jár. Úgy látszik azonban, a jólétnek is vannak korlátái. Egyre többen vannak olyanok, akik nem tudják vállalni a növekvő megélhetési költségeket. Nem csoda, hogy Zürich lakossága az utóbbi évtizedekben rohamosan csökken. Hiába, vidéken olcsóbb az élet. Pedig a svájciak igazán mindent vállalnak azért, hogy az elért — nagyon magas — életszínvonalat tartani tudják. Amikor évekkel ezelőtt szóba került, hogy a szomszédos országok (Ausztria, NSZK) példáját követve itt is csökkenteni kellene a heti munkaidőt, a népszavazás nemet mondott a javaslatra. Ma sem ritkaság, hogy a legtöbb munkahelyen délután 6-ig dolgoznak és nem is akármilyen színvonalon ... PROTICS JÁNOS A szerző felvételei 17
