A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-12-22 / 52. szám
JAROSLAV HASEK T jfouácsok Ha ilyenkor ismeretlen férfiak karon fognak, és betaszigálnak egy kapu alá, és ránk adják a kényszerzubbonyt, vágjunk barátságos arcot, hogy el ne rontsuk az örömüket. Érdekes, hogy az embereknek az életben a legkülönfélébb tanácsokra van szükségük, és a legtöbbjük inkább nem is gondolkozik, hanem a sült galambra, akarom mondani, a berepülő jó tanácsra vár. Ez okból bátorkodom az alábbiakban néhány életre szóló jó tanácsosai szolgálni magam is, s ha megfogadják, meglátják, jóI érzik majd magukat a világon. 2. Ne nevessünk a más baján! Gyakran előfordul, hogy idegen emberek szerencsétlenségének vagyunk tanúi. Ilyen esetben legyünk tapintatosak és gyöngédek. Ha például azt látjuk, hogy a villamos levágta valakinek mindkét lábát, ne nevessük ki az illetőt, és ne kérdezzük meg tőle, hogyan fog ezután futballozni! Általában óvakodjunk a gúnyos megjegyzésektől. Ha egy teherautó lenyisszantja valakinek a fejét, ne fogjuk kezünkbe az elgurult fejet, és ne méregessük, milyen nehéz. Igaz, az érző kebel nagy megpróbáltatás előtt áll, ha egy ilyen lenyisszantott fej gurul eléje. De igyekezzünk erőt venni magunkon, és óvakodjunk az otromba megjegyzésektől. Sohase nevessünk embertársunk szenvedésén. Ha szemünk láttára valaki vízbe fül, és közben nevetséges fintorokat vág, ne röhögjünk teli szájjal. Ha nem tudunk erőt venni magunkon, inkább távozzunk a hely színéről. Ne kacagjunk kárvallott polgártársainkon! Ha ég a színház, tartózkodjunk mindennemű megjegyzéstől! Az igazán müveit ember nem kacag, ha valakinek fáj a foga és dagadt a képe, nem fűszerezi tréfás megjegyzésekkel a temetést vagy a vasúti szerencsétlenséget. 1 Örvendezz és légy boldog! Ha magunknak nem volt részünk semmi kellemes élményben, és nincs okunk sem kicsi, sem nagy örömre, mások örömeiben kell megfelelő kárpótlást találnunk, hogy ki ne zökkenjünk a gyakorlatból. Ha valakinek új kalapja vagy új ruhája van, kutya kötelességünk gratulálni neki, még akkor is, ha soha ebben a büdös életben nem találkoztunk. Ilyen esetben az utcán csatlakozunk az illetőhöz, bemutatkozunk neki, hozzászegödünk. és szüntelenül kifejezésre juttatjuk örvendezésünket azon. hogy milyen jól fest az új kalapban vagy az új ruhában. Amennyiben az illető elégedetlenségének adná tanújelét, megmagyarázzuk neki. hogy amit tesz, közönséges disznóság, mert nem engedi, hogy szívből osztozzunk vele kristálytiszta örömében. Örvendenünk kell mindennek, a virágoknak, az ég kékjének, a felhőknek és a csillagoknak, a pompázó kirakatoknak, a járókelők mosolyának, és kötelességünk örömünket megosztani másokkal is. Megállítunk például valakit az utcán, és azt mondjuk neki: „Engedje meg, uram (esetleg asszonyom), hogy megmondjam, ma csodaszépen süt a nap." „Bátorkodom kijelenteni, tisztelt embertársam, hogy szemközt a háztetőn egy kandúr mászik, aminek én mérhetetlenül örvendek." „Tisztelt uram, engedje meg, hogy bemutatkozzam, és közöljem önnel, hogy ma reggel egy úriemberrel találkoztam, akinek csodaszép, övig érő fehér szakálla volt. Őszinte örömet szerzett nekem, amelyet ezennel bátorkodom megosztani önnel." 3. Ne keressük fel éjszaka a szobalány kamráját! Ha nős ember vagy, hidd el, nincs feleség a világon, aki megbocsátaná, ha éjszaka a szobalány kamrájába látogatsz. Mindenesetre szereld fel magad alkalmas kifogásokkal, bár az asszony úgyse hiszi el, bármit mondasz is. Azzal mentegetőzni, hogy ellenőrizni akartad a szobalányt, szemenszedett marhaság. Azt állítani, hogy összetévesztetted a szobalány kamráját a hálószobáddal, tökkelütött hülyeség. Azzal mentegetőzni, hogy holdkóros vagy, az agyalágyulás csalhatatlan jele. Nézetem szerint a legtalpraesettebb kifogás, ha kijelented, hogy a lány szobájában felejtetted a zsebkendődet. 4. Ne szitkozódjunk! A durva szitkozódás mélyen sebzi az érzékeny lelkeket. Gondoljunk arra, hogy szitkainkkal meg is sérthetjük embertársainkat. Eszmecseréinkben nem lenne szabad helyet kapniuk az efféle kifejezéseknek, mint „ökör" vagy „barom". Az emberek többsége még mindig helytelen nézeteket vall a szitkok hatásáról. Ne képzeljük, hogy ha valakit szemtől szembe hülyének titulálunk, az illető mindig úgy tesz. mintha nem hallaná, és nem válaszol kézzelfoghatóan. Igaz. vannak emberek, akiket annyit szidtak már az életben, hogy bőrük vastagabbá vált a vízilóénál, de ezek egyedi kivételek, képviselők, politikusok vagy más közéleti tényezők. Többségük a parlamentben szokta meg a szitkozódást. Tudnunk kell azonban, hogy az élet nem nemzetgyűlés, ahol a szitok a politikai vita szerves részét teszi. Műveltségünket bizonyítja, hogy az országházon kívül gorombáskodunk. Ráadásul ismerjük be. hogy az általunk használt gorombaságok gyakran ízléstelenek. Rendszerint megelégszünk azzal, hogy embertársunknak valami hétmázsás gorombaságot vágunk a fejéhez, kiköpjük, ami a nyelvünk hegyén van, s nem gondolunk-arra, hogy a szitokban is lehet elegancia. és sok mindent válogatott szavakkal is kifejezhetünk. Miért kellene azt mondanunk: Maga buta, mint az éjszaka! — ha ugyanezt kifejezhetjük a következőképpen is: Úgy látom, ön is bakkecskékkel nyúlászik. Azt ajánlom. őrizkedjünk a goromba szidalmaktól, s fejezzük ki magunkat költői képekben. A költői kép nem fáj senkinek, nehezebb is válaszolni rá, s a vitában a győzelem a miénk lesz. Azt mondani valakinek: De most már nézze, merre tágasabb! — nem olyan elegáns, mint ha a nagy gondolkozó, Carlyle Tamás szavait idéznénk: Legjobban tenné, ha nem mutatkoznék naprendszerünk közelében, és egyebütt keresne magának valami rothadt bolygót a világmindenségben. Igaz, egyesek nagyon nehezen szoknak le a gorombáskodásról. Esetleg próbáljuk meg azt a módszert, amelyet az arzénes orvosságoknál szoktak használni. Harminc káromkodásról jussunk el fokozatosan napi egyig. 5. Ne járjunk komor és barátságtalan képpel a világban! Ha mindenki szem előtt tartaná ezt az elvet, a fényképészeknek nem kellene minden alkalommal külön „barátságos arcot" kérniük. Gondoljunk arra, hogy nincs rútabb, mint borongós képpel fogadni a bajt. Ha meglátod a dolgok derűs oldalát, jókedvű és boldog maradsz, s nem búslakodsz, ha például valaki magszöktette a feleségedet. Ha elvesztetted vagyonodat röhögj teli szájjal. Ha az akasztófa tövébe kisérnek, mesélj adomákat a papnak, és őrizd meg nyugalmadat. Ragaszkodnunk kell boldogságunkhoz, ebből fakad ama nyugodt elégedettség, amelynek birtokában kacagunk az egész világon, és szívünkből kicsordul a jóindulat. 6. Ne vásárolj zsákban macskát! A macska nem olyan bátortalan doromboló teremtés, amilyennek általában képzelni szoktuk. Ha ingerük, fúj, harap, nyivákol és karmol. Ezért legyünk szerfölött óvatosak, ha zsákban macskát vásárolunk, hogy belénk ne harapjon, amikor ki akarjuk húzni a zsákból. A macska éles foga súlyos testi sértést okozhat. Ezenfelül a macskák zsákba dugása állatkínzásnak számít, nem is szólva arról, hogy be is csaphatnak, és a zsákban valóban macskát találunk. 7. Minél többet beszélnek hozzád, annál kevesebbet szólj! Ha például egy felnőtt lánynak, hév szerelmed tárgyának az apja végtelen szóáradattal rá akar venni, hogy válts gyűrűt ártatlan gyermekével, gondolj tüstént arra, hogy komoly kereskedő nem beszél sokat. Tartsd szem előtt, milyen nagy kárt okozhatna, ha e szószátyár alak fecsegésének hatására elsietnéd döntésedet. Vedd kalapod, távozz szótlanul, és ne térj vissza többé soha. Rendíthetetlen nyugalommal hallgasd a szószaporító atyát, aki lányát nyakadba akarja sózni. Minél többet beszél az atya. annál kevesebbet szólj te! Hasonló legyen magatartásod feleséged irányában. Hadd beszélni, idővel elfárad, és kifogy a szóból. Te közben fel-alá sétálsz a szobában, és valami fülbemászó slágert fütyörészel. Ne hadd, hogy az asszony szavainak áradata magával sodorjon. Csak beszéljen, rohamozzon, egyszer majd kifárad. Ne beszélj. Ha beleunsz, tégy úgy, mint az előző esetben. Vedd némán kalapod és távozz. Bíróság előtt ne szaporítsd a szót. Gondolj arra, hogy sok ember csak azért került rács mögé, mert sokat beszélt. 8. Haragban fogant elhatározásodat halaszd holnapra! Vannak emberek, akik igen könnyen dühbe gurulnak, s nem mindenki képes leküzdeni indulatát, ha például virágcserép esik a fejére, vitriolt öntenek a képébe, vagy tévedésből bikacsök csattan a hátán. Tartsuk szem előtt: az azonnali bosszú gondolata nem biztosít feltétlenül kellő elégtételt, ezért ne siessünk. Előfordul például, hogy egy dijbirkózó tévedésből a tyúkszemünkre lép. Meggondolatlanságunkban vissza akarjuk adni neki a kölcsönt, s nem marad belőlünk csak egy sárga zsírfolt. Tartsuk féken kezünket, ne legyünk brutálisak. Gondoljunk arra, milyen illetlen dolog az efféle gondolat: Megölöm! — és még illetlenebb, ha messzemenő előkészületeket teszünk e szándékunk megvalósítására. Ne feledjük, hogy hamarosan nyakon csípnek és hűvösre tesznek. 9. Ne avasd be barátaidat házi bajaidba! „Hallotta már, hogy a tanár úr tegnap részeg volt, mint egy disznó, és amikor hazatántorgott a kocsmából, felesége nem engedte be a lakásba, reggelig kinn hentergett a lépcsőházban?! Ő maga mesélte ma reggel" — újságolta a tanár úr egyik jó barátja. Én természetesen továbbmondtam, és nemsokára az egész város tudta. Bizony, barátaim, igy van, ha házi bajainkat elmeséljük másoknak. Ne tegyék, hallgassanak konokul mindarról, ami tegnap este óta történt. Csak így kerülhetik ki azt, amit ama tanár úr nem került el. 10. Segíts, amíg a segítséget kérő maga is segíthet magán! Ismertem egy embert, aki kártyázás közben pénzt adott kölcsön a partnerének, s végül szörnyen csodálkozott, hogy vesztett, pedig állandóan nyerésben volt. Sok ilyen tanács van, amely segít szebbé, boldogabbá tenni életünket. A fentiek csupán szegényes például szolgálnak arra. hogy osztogathatjuk a tanácsokat, amíg csak ki nem fogyunk a szuszból s még mindig nem merítettük ki a tanácsadás kincsestárát. A bölcsesség forrása végtelen. Az élet e tanácsokban igen komoly oldalról mutatkozik előttünk. Minden ember vágyik arra, hogy gyámkodjanak fölötte és vezessék. A embert nyakánál fogva kell odaráncigálnunk a nyomtatott betűhöz és rákényszerítenünk, hogy elolvassa az életre való tanácsokat. Tanácsainkban legyünk találékonyak, s ez esetben méltán lehetünk elégedettek, mert nem éltünk hiába, és ezreknek magyaráztuk meg, hogyan is kellene tulajdonképpen élniük. Fordította: Tóth Ttoor 23
