A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-12-22 / 52. szám
Szeretetet az év minden napján Szeretem az ünnepeket, különösen a kará:sonyt, amikor díszbe öltöztetik a várost, s a szürke, korán alkonyodó téli délutánokon az üzletekben, majd az ünnep előtti estén a házak ablakaiban kivilágított fenyőfák csillognak. Az emberek ünneplőbe öltöznek, izgatottan várják az ajándékozás pillanatát Otthon ünnepi vacsora, ebéd, vendégjárás. Mindent elkövetünk, hogy az ünnepélyes hangulatot ne zavarja meg semmi. Karácsony. Családi ünnep, a szőkébb közösség összetartozásának ünnepe. Aki házasságot kötött, családot alapított, tagja az őt felnevelő közösségnek is, a házastársáénak is, meg a kettőjük által alapított új családnak is. A felnevelő, a szülői családhoz való tartozásunk a legerősebb. Elődeink alkatunkban is jelen vannak, de bennünk vannak a közeliek is, akik átadták nekünk lényük egészét, erkölcsi normáikat, szokásaikat, hagyományaikat. Egy kis közösség egész világát hordozzuk, ez épült belénk. Ezt a világot akkor is magunkban hordozzuk, ha máshová költözünk, akkor is, ha mindent ellenkezőképpen akarunk cselekedni, mint ahogy családunk tagjai tették. Vajon sor kerülne-e annyi válásra, annyi konfliktusra, ha a házasulok eljutnának önismeretben Is a másik ismeretében) a család jelenlétének felismerésére ? És ennek nyomán az elfogadására vagy idejekorán az elutasításra ? Legtöbbször oda se nézünk a másik családjára. Pedig a családok, családtagok hadakozása olyan, mint az atomháború, nyertese nincs, csak vesztese... A szerelem kisajátító KÁVÉHÁZ Amikor az ember már évtizedekben gondolkodik — visszafelé! —, akkor, ha nem akarja is, időnként emlékezni kényszerül. Egy-egy hely, helység „viszszariasztja" a jelent az egyszer-voltba. S ilyenkor elkerülhetetlen az idővel való szembenézés: a vereségek és a győzelmek aránybaállitása. Persze, azzal a tudással, hogy ennek az égvilágon semmi értelme. És mégis, minden esetben, akarva-akaratlanul elvégezzük ezt az egybevetést. A felbukkanó „miértekre?" igyekszünk valamiféle magyarázatot találni, ám ha e megszerkesztett magyarázatok hitelét újragondoljuk, kitűnik, hogy valahogy mindegyik féloldalas, sántít, s bárhol kikezdhető. De aztán az a vélekedés is utat tör magának, hogy hátha mégse ... Itt van például a kávéház — igy általában. A hatvanas években a kávéház volt az a hely, ahol dolgoztam, ahol — bármelyik részében az országnak — valahogy otthon tudtam lenni. Aztán, ahogy növekedett — vagy pontosabban: ahogy fogyott — a bennem érő idő, egyre ritkábban ültem be a kávéházba. Merthogy saját otthonom is lett. szándékú érzés. A szerelmes ember féltékeny mindenre és mindenkire, szülőre, testvérre, barátra, hivatásra, szenvedélyre, hobbira. Akit szeret, csak az övé legyen! Lesz is, egy darabig. Eleinte még büszke is a másik kisajátító törekvéseire, de azután mind fárasztóbbá és untatóbbá válnak számára. Az elhagyott családhoz mindinkább visszahúzza a szíve azt, akit visszatartanak vagy éppen tiltanak tőle. És itt már veszélyessé válik a játék. A családjától visszatartott ember mintegy kettészakad, s kettős bűntudattól szenved: a szülői házban úgy érzi, párját árulja el, a házastárs közelében pedig arra gondol, mióta nem látogatta meg a szüleit. Sok felbomlott házasságra mondják, hogy féltékeny és önző szülők marták szét. Valószínűbb az, hogy nem tanították gyermekeiket önismeretre. A szülőnek az lenne a feladata, hogy ne mérgesítse el a helyzetet, ha a fiatalok között nézeteltérés támad. Még azzal sem, hogy magát képzeli egyetlen szülőnek, míg á másik családra ügyet sem vet. Holott az összefogás, a megbecsülés, a nászszülők barátsága olyan abroncs lehet, amely erősíti a fiatalok kapcsolatát. Ne gondoljuk, hogy elég, ha karácsonykor levelet vagy képeslapot írunk a rokonoknak, ha az ünnepeken rá nyitjuk az ajtót testvérre, szülőre, ha csak e rövid időre válunk családias társadalommá. Ha egész évben, minden ügyünk mérlegelésénél. minden döntésünk meghozatalánál természetes kötelezettségünk teljesítéseként a családunkra, egymás családjára tekintettel leszünk, akkor tiszta lelkiismerettel küldhetünk üdvözletét is: Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok az egész családnak! PLOCZEK ERZSÉBET mondhatnám. S ez igaz is volna, de igy az igazság mégsem kerek. Mert ezt követően sem utaztam kevesebbet, ezt követően sem laktam meg gyérebben déli tájainkat, városainkat, szállodáinkat. Ahol egykor dolgozni — írni — tudtam minden időben, ott ma már ezt meg se kísérlem. Zavar a mások közelsége, ha tollat, papírt teszek magam elé. Még a zajok is, ha nem otthoniak. Holott abban a kisvárosban, ahol mindezt felidéztem magamban és újragondoltam, egykor, hosszabb riportutaim során jókedvvel tudtam írni a főtér sarkán álló, hangulatos — vagy akkor annak hitt — kávéházában. Most, ahogy a délutáni szürkeségben a város központján végigsétáltam, csüggedtséget, levertséget éreztem magamban. Mintha azóta ez a kisváros megöregedett, sőt, mintha megrokkant volna. S az egykori kávéház a tér sarkán? Állványok állják körül, tatarozzák. Ahogy mindezt nézem, arra gondolok. hogy a kávéházzal együtt itt a múltat is átvakolják kívül s belül egyaránt. Csak azt nem látni, hogy milyenre?! GÁL SÁNDOR EMBERI SORSOK JELLEM A BETŰBEN, HÖLGYVÁLASZ AZ ANYAKÖNYVVEZETÖNÉL 1. Karambolozás miatt vizsgáltak meg egy autóbuszsofőrt. Amikor a beszélgetés során a pszichológus megkérdezte tőle, hogy hány testvére van, azt mondta: „Erre nem vagyok hajlandó válaszolni." A furcsa választ megjegyzés nélkül hagyva, teljesen más kérdések, majd különféle tesztek és műszeres vizsgálatok következtek. A tesztek súlyos szexuális problémákra utaltak, a pszichológus ezért arra gondolt, hogy a férfi esetleg vérfertőző kapcsolatban van a húgával. Ekkor folyamodott iráspszichológiai vizsgálathoz, amely olyan hasonlatosságokat mutatott, mintha a férfi alkoholista lett volna, holott azt már biztosan lehetett tudni, hogy nem iszákos. A pszichológus ennek ellenére nekiszegezte a kérdést, hogy hányszor volt elvonókúrán. A vizsgált férfi ekkor megingott és azt mondta: „Én nem iszom, az egész családom viszont igen. A testvéreimről is azért nem beszéltem, mert megtagadtam őket." Kiderült, hogy két testvérét alkoholizmus miatt már leszázalékolták, de a család többi tagja is iszákos. Ö 15 évesen megtagadta a családját, azóta lényegében egyedül él. Húszévesen megismerkedett egy nővel, el is vette feleségül; de amíg ö sorkatonai szolgálatát teljesítette, a nő elzüllött. Elváltak, és utána évekig nem volt kapcsolata a nőkkel. Később újra beleszeretett valakibe, akiről — amikor már együtt laktak — kiderült, hogy biszexuális. Amikor emiatt nézeteltérésük támadt, a nő elkergette a férfit, és másnap a vonat elé ugrott. A karambol a rákövetkező napon történt. Ez az eset is jelzi, hogy az írás sok mindent elárul az ember személyiségéről, testi és lelki állapotáról, hangulatáról. Általában még a laikusnak is feltűnik az akkurátus emberek rendezett, szabályos írása, vagy a lelki egyensúly hiányáról, érzelmi viharokról tanúskodó kusza betűk, dülöngélő sorok. Az aláírás is lehet kiáltóan magabiztos, nagyképü, vagy éppen ellenkezőleg: olyan szerény és félénk, mintha tulajdonosa legszívesebben a föld alá bújt volna. A sorok sűrűsége, a betűk nagysága, formája, kötése és még sok más apró jel alapján a szakember olyan képet tud kialakítani egy emberről, mint a személyiségvizsgáló tesztek segítségével... Az írás elemzése alapján például ki lehet szűrni a gyanúsítottak közül azokat, akik nem alkalmasak, avagy éppenséggel valószínűsithetőek az adott bűncselekmény elkövetésére. A kriminológiában olyan esetek is előfordulnak, hogy a fogdában tartottakkal rendszeres időközönként egy közömbös szöveget íratnak; s az írásban csak azt nézik, hogyan alakul a foglyok zárkózottsága. Sokukat ugyanis a kezdetben nagyon nehéz megközelíteni; egy idő múlva azonban egyre nehezebben viselik a magányt, az elszigeteltséget, és eljön az az óra, amikor szívesen kibeszélnék magukat. Ezt a grafológus észreveszi az Írásukból, és szól a vizsgálat vezetőjének, hogy most kezdjék el a kihallgatást. Sőt! A törvényszéki írásszakértők véleménye szerint az esetek 99 százalékában az írásból azonnal látható a kóros személyiség. E tekintetben csupán egyetlen példa a sok közül; a grafológusok egyikének egy ízben egy kisvárosi névtelen bejelentő leveléről kellett véleményt adnia. Az írásból egy 60—70 év körüli, katonás modorú, pattogó beszédű. testi hibás férfira következtetett, aki kitűnően beszél németül is. E leírás alapján azonnal ráismertek a helység egy közismert személyére! ... Kell-e ennél ékesebb bizonyíték arra, hogy az állandó és a változó karakter egyaránt ott van a betűben? 2. Bizonyító statisztikák nélkül is ismert: napjaink házasságkötéseinek gyakran jellemzője, hogy fizikai foglalkozású férfi olykor szellemi foglalkozású nőt kisér az anyakönyvvezetőhöz. Közismertek azok a tények is, hogy egyes értelmiségi pályák elnőiesedtek, ennek eredményeként a felsőoktatásban több nő tanul mint férfi. Ebből logikusan következik, hogy a mai házasságok egy részében a nők a tanultabbak. Nos, vajon az ilyen jellegű „hölgyválasz" konfliktusokat hordoz-e; és ha igen, milyent? A nők társadalmi elhelyezkedését csak az utóbbi tíz-tizenöt évben tanulmányozták elmélyültebben a szociológusok. Ennek kapcsán került terítékre a nők házassági mobilitása is; s ennek kapcsán megállapítást nyert, hogy napjainkban a hagyományos párválasztási szokások radikális változásának vagyunk tanúi — ám ez még nem jelenti azt. hogy ez egyúttal az előítéletek eltűnését is igazolja. Régebben ugyanis az a „módi" járta, hogy a nők azonos, vagy legalább egy fokkal magasabb származási kategóriából házasodjanak. A hölgyek párválasztására ma az a jellemző, hogy igen sokan tőlük alacsonyabb szakképzettségű fiúval állnak anyakönywezetö elé. Az egyetemet, főiskolát végzett nők jelentős hányada érettségizett, divatos vagy felkapott szakmát űző fiatalembert, az érettségizett nők szakmunkást, az adminisztratív munkát végzők szintén fizikai dolgozót választanak, és igy tovább. Ebből pedig az következik, hogy a társadalmi struktúra korábbi zártsága eltűnt. Nem méricskélnek, ki kihez illik, ki melyik társadalmi réteghez tartozik. Elmúlt a suba-subával, guba-gubával nézet szigora .., Megkérdezték például egy szövetkezeti elnök apától — akinek mindkét lánya pedagógiai főiskolát végzett —, hogyan van megelégedve szülöttei párválasztásával. A válasz a következő volt: Idősebbik lányom egy érettségizett technikushoz ment a gépállomásról. Igen elégedett vagyok, jól ment férjhez. Rövidesen csoportvezető lesz a fiúból. Ketten, együtt mennek majd előre. Nem tagadom, a kisebbik lányom választása csalódást okozott. Hová tette az eszét, hogy csak egy testnevelő tanárhoz ment. Mindig szegények lesznek. E példa arra ad alkalmat, hogy megnézzük: a szülők származása szerint milyenek a párválasztási szokások. Ebből a szemszögből kitetszik, hogy az érettségizett anyák egyetemre járó gyermekei általában egyetemista párt választanak; a szakmunkások főiskolások fiai pedig zömmel olyan lányt választanak, akinek az apja szintén szakmunkás ... A szakértők szerint azonban a tartós házassághoz nem is a származást, sokkal inkább a családok életvitelét kellene figyelembe venni. Ennek keretében szóba kerülhet a szülők iskolai végzettsége is, ám nem az előítéletek felszínrehozásaként, hanem hogy reálisan számolni lehessen az otthonról hozott igényekkel és szokásokkal. A másságot ugyanis nem hangsúlyozni, hanem egymás fejére olvasni kell a „lefelé" vagy „felfelé" kötött házasságoknál, hanem együttműködőnek és segítőnek kell lenni a tartós együtt m űködéshez. 3. Mindez aligha szilveszteri tréfa, hanem sokkal inkább valóság! (IVI-) 19
