A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-12-22 / 52. szám
sza a kórházba. Kevés az orvos — hazudta András. — A beteg meg sok ... András néhány percre elugrott a hegyre az édesapjához. — Bizonyára jólesne egy pohár borocska, de ha még ma haza akarsz menni, nem érdemes kockáztatni — mondta Tóth, s talán szolidaritásból, ö sem ivott. A hajlok elől néztek le a völgybe. A piroscserepű háztetők, meg a falut körülölelő határ jó ismerősként tekintett vissza Andrásra. — Szép, gazdagon termő vidék ez, fiam . .. Kincsesbánya ez annak, aki okosan, tisztelettel és szeretettel fordul feléje. Meghálálja az ember szorgalmát... Itt éltem le az életem, mégis amikor letekintek innen, még mindig átmelegszik a szivem. Talán minden röghöz fűződik valamilyen emlékem. Soha nem tudnék elmenni innen, nem tudnám cserben hagyni a szülőföldemet, pedig értek itt csalódások is bőven. Volt idő, amikor beletapostak az emberségembe, amikor kiforgattak mindenemből, mégsem hátráltam meg ... — Tóth Bálint eltűnődve, valahová a távolba nézett. — Ebből a földből nőttem ki, ebbe is kerülök vissza, amelyből talán a fejfám is kivirágzik. Tudod, fiam, a becsületes emberek fejfája ki szokott virágozni ... legalább egyszer évenként... — Korai még arról beszélni, édesapám — mondta András. Sejtette, hogy a szokatlanul hosszúra sikerült mondókájával mit akart tudomására hozni az apja: a tanácselnök javaslatát igyekezett más úton, más módszerrel közvetíteni feléje. — Az én koromban fiam, nem tudja este, ha lefekszik, hogy milyen hosszúra nyúlik az álma ... Hanem veled mennék, lassan itt az ebéd ideje, meg aztán el akarok köszönni a kisunokámtól. ha érte jöttél. — Kétfelé simította a bajszát. — Telecsicseregte a házat meg az udvart, megszépítette a napjainkat ... Kár, hogy elviszed. Ebéd után András a nagy útravaló pakkal meg Petrával beült a kocsiba és útnak eredt. Édesanyja a szemét törölgetve integetett utánuk. Petra sokat fejlődött. Csak úgy ragyogott a napbarnított arca. Az úton egyetlen percre sem állt be a szája. Minden élményét elmesélte, öröm volt hallgatni. Hazaérve alig vette figyelembe az anyját. Hiába kapott utána, rögtön a gyerekszobába csörtetett be, hogy megnézze a kisöccsét. — No, nézzük csak a kis fruskát, meg sem akarja ismerni az anyját! Jól nézünk ki! — mondta Nóra viccelődő hangon, de azért kiérződött a hangjából, hogy csalódott kissé. Felbontották a szüleitől hozott csomagot, kétfelé osztották, a demizson bort is kétfelé öntötték aztán András elvitte Etelkáéknak. Elmondta, hogy a szüleik jól vannak, átadta az üzenetüket is. azzal hazament. Mi tagadás, kissé megfáradt. Hazaérve nyomban belefeküdt a fürdőkádba. Ezt látva Petra, gyorsan levetkezett és hozzá ugrott. Csobbant a víz, ö meg nagyot kacagott. Nóra az ajtóból nézte őket egy darabig. Hirtelen megfordult és elment. Mintha könnv csillant volna meg a szemében. Mikor Nóra munkába állt, megbeszélte Mária asszonnyal, hogy azokon a napokon, amikor mindketten dolgoznak, vállalja el a gyerekeket. Mária egy pillanatig sem habozott, örömmel elvállalta. Változatlan viszonyok és körülmények között múltak a napok, hetek, hónapok, és az évek. Nóra megszokott életvitelében semmi sem változott: pendlizett a lakásuk meg a kórház között, rendszeresen járt hangversenyre. színházba, sőt néha egy-egy bulira is elment. — Folytatjuk — Szellemi életünk megújulásáért 1989. november 17-én, tehát éppen azon a napon, amikor Prágában az esti órákban a rendfenntartó erők brutálisan szétverték a diákok békés tüntetését, a Szlovák írószövetség Magyar Tagozatának kezdeményezésére megbeszélést tartottak a tagozat vezetőségi tagjai és néhány csehszlovákiai magyar lap — az Új Szó, az Új Ifjúság, a Nő. az Irodalmi Szemle és a Hét —, valamint a Csehszlovák Rádió Magyar Főszerkesztösége főszerkesztői és kulturális rovatainak vezetői. A tanácskozás célját Fonod Zoltán irodalomtörténész vázolta fel a megnyitóban. Hangsúlyozta, hogy a csehszlovákiai magyar lapok irodalmi és kulturális rovatai és az írótársadalom között nem éppen felhőtlen a viszony. A lapok szerkesztői nem eléggé rugalmasak és kezdeményezők, még ma is akadnak hallgatásra ítélt Íróink, akiknek elvben lehetőségük van ugyan a publikálásra, de egyik-másik lapunkban még mindig nem jelenhetnek meg. Bírálta azt is. hogy a lapokban gyakran látnak napvilágot szerény művészi értékű szépirodalmi alkotások hevenyészve összetákolt recenziók és publicisztikai írások. Kevés az olyan cikk, amely a legégetőbb kérdésekkel, a csehszlovákiai magyar szellemi élet és társadalom alapvető problémáival foglalkozik. A vitában sokan kiegészítették és árnyalták Fonod Zoltán bevezetőjét. Az Írók némelyike egyenesen író- és irodalomellenességgel vádolta meg a csehszlovákiai magyar sajtót, ezt a sommás megállapítást azonban nemcsak a szerkesztők, hanem Írók is cáfolták. Abban mindenki egyetértett, hogy javítani kell a lapok és az írók közötti együttműködést, de látni kell azt is, hogy az Irodalmi Szemle kivételével egyik lapunk sem irodalmi jellegű — noha van irodalmi rovata —, mindegyiknek megvan a helye és a szerepe a csehszlovákiai sajtó struktúrájában. A szerkesztők viszont azt nehezményezték, hogy Íróink elkényelmesedtek az utóbbi években, olykor még többszöri sürgetés után sem hajlandók leadni a megrendelt Írásokat. Különösen a publicisztika kerül óriási fáziskésésbe. A társadalom különböző szintjein és rétegeiben felhalmozódott gondokról, de kiváltképp a csehszlovákiai magyarságot érintő problémákról íróink — tisztelet a kivételnek — éveken át nem beszéltek a sajtó hasábjain. Néhányan a résztvevők közül a miértre keresték a választ és egyöntetűen leszögeszték. hogy az ideológiai vezetés direktiv módszerei vezettek a torzulásokhoz. A párt káderpolitikája is hatalmas károkat okozott a nemzetiségi szellemi életben. Olyan emberek kerültek vezető posztokra, akik vagy nem is értettek ahhoz a szakterülethez, amelyet irányítaniuk kellett volna, vagy eleve tehetségtelenek, erre a feladatkörre alkalmatlanok voltak. Az egybegyűltek leszögezték, hogy szükségessé vált a csehszlovákiai magyar sajtó szervezeti átépítése. A Szlovákiai Újságírók Szövetségének 212 magyar nemzetiségű tagja van. Ezeknek az újságíróknak az érdekképviselete ma már nem képzelhető az eddigi módon. Létre kell hozni — az írószövetség magyar tagozatához hasonlóan — a Szlovákiai Újságírók Szövetségének Magyar Tagozatát, amely a Csehszlovákiában megjelenő magyar lapok és folyóiratok, valamint a rádió és a televízió magyar adásának tevékenységét segítené és képviselné érdekeiket a legfelső fórumokon. A tanácskozás résztvevői rámutattak azokra a kihasználatlan lehetőségekre is. amelyek megvannak, csak nem tudunk élni velük. Elvégre nincs akadálya annak, hogy a legjobb Írások jelenjenek meg — csak valakiknek ezeket a cikkeket meg is kellene írniuk. Felvetődött azoknak a folyóiratoknak a kérdése is, amelyeket a statisztikák ugyan a magyar lapok között tartanak számon, de a bennük közölt Írások döntő többségét nem magyarok írják, hanem szlovákból vagy csehből fordítják. A tanácskozáson sürgették. hogy megnyugtató módon rendezzék ezeknek a lapoknak a státuszát, ha kell új lapgazdát keressenek számukra. Elsősorban a Természet és Társadalom és a Népművelés helyzetén kellene mielőbb változtatni. Nagy segítséget jelentene sajtónknak, ha a vidéken élő csehszlovákiai magyar értelmiségiek is rendszeresen szót és teret kaphatnának a lapok hasábjain. Szellemi életünk fővároscentrikussága (és a főváros aszimmetrikus földrajzi fekvése) miatt ez csak nagy nehézségek árán valósítható meg. Ki kell építeni a vidéki szellemi műhelyeket, hogy az ott élő toliforgatók nagyobb önbizalommal és rendszerességgel tudjanak dolgozni. A műhelyeknek természetesen támogatókra és mecénásokra is szükségük van, például olyanokra, mint a rimaszécsi termelőszövetkezet. A magyar nyelvű járási lapok nyelvezetével már több tanácskozáson is foglalkoztunk, itt az ideje, hogy azt is megvizsgáljuk, milyen módon lehetne javítani ezeknek a lapoknak a helyzetén. Elképzelhetö-e ma, hogy egy ember szerkesszen, írjon, fordítson és tördeljen egy négyoldalas lapot hetente? Aligha, s amikor joggal bíráljuk ezeknek az újságoknak a tartalmát és a nyelvezetét, akkor ne feledkezzünk meg erről az áldatlan helyzetről sem. A tanácskozás résztvevői végezetül határozatot fogadtak el, amelyben egyebek között leszögezték, hogy „ ... a magyar kisebbségi sajtó jelenlegi rendszere korszerűsítésre szorul. A lapok terjedelme nem felel meg a megnövekedett igényeknek, s az irodalmi sajtó kérdése is megoldásra vár" (új folyóiratok megteremtésére van szükség). Újságírói dijakat kell alapítani a nemzetiségi sajtó keretei között, de az újságírók szövetségének is alapítania kellene egy-egy nemzetiségi újságírói díjat a hazánkban dolgozó nemzetiségi újságírók számára. ,A résztvevők a találkozót hasznos kezdeményezésnek minősítették, a vitát tárgyszerűnek, színvonalasnak és barátinak mondták. „Megállapodtak abban, hogy egy év múlva megvitatják a javaslatok eredményeit és az együttműködés további lehetőségeit. LACZA TIHAMÉR Prűdek kíméljenek! „RrTKASÁG! Tiszta múltú, ártatlan 16 éves lány vagyok. Aki nyaralási költséget fizetne s egy kis összeget szánna toalettjeimre. bevihetne a szerelem országába. Levelet „Első éjszaka" jeligére a kiadóba." .......ajánlhatjuk e hirdetést azok figyelmébe. akik a mai 16 éves lányok viselkedését bizonyos rémülettel figyelik" — kommentálja a század első feléből származó apróhirdetést Székely András müvelödéstörténész A szerelem krónikája, avagy az erotika kultúrtörténete c. könyvében. Humor, könnyedség jellemzi ezt a krónikát, amely műfajának megfelelően tartalmaz izgalmas történeteket, adatokat, megmosolyogtató vagy meghökkentő furcsaságokat, csak egyvalamit nem: szigorú, száraz, tudományos okfejtéseket. Téves adatok pedig biztosan nincsenek benne (a kötetet dr. Popper Péter lektorálta). Van viszont számtalan kultúrtörténeti utalás, irodalmi idézet, korabeli képzőművészeti alkotás — amelyekből világosan kitűnik, hogy a legpuritánabbnak hitt időszakokban is élt és virult az erotika. Sőt. A könyv — stílusosan — Ádámmal és Évával kezdődik, illetve még annál is „régebbi" időben: a sumér eposzok által bevilágított kor eseményeivel. Kiderül, hogy Ádám sem volt éppen feddhetetlen férfiú, amint azt a Lilith-ügy bizonyítja. Nem is beszélve az eredetmítoszok és mondák hőseinek viselt dolgairól, beleértve a Bibliát is. /^z „Egészen vad házasságok" c. fejezet különösebbnél különösebb rokonsági rendszerekről tudósít az ősemberétől a mai természeti népek családjaiig. Érdekesek a sumér, asszír, babilóniái, mezopotámiai, egyiptomi, görög, római emberek szerelmi szokásairól összegyűjtött adatok és feltételezések. A feltételezéseket mindenesetre jócskán megtámogatják a szép számban fennmaradt félreismerhetetlen képzőművészeti ábrázolások. A „Róma örökösei" c. fejezet példái azt bizonyítják, hogy nem szabad túl magasra értékelnünk a középkori jámbor királyok tényleges jámborságát ...; hogy az is megesett a történelemben : hetéra került a trónra, s hogy a lovagok epekedö szerelmének tárgyai, szivük hölgyei gyakran küldték imádójukat a biztos halálba. Megtudhatjuk továbbá, hogy valóban létezett-e a jus primae noctis — az első éjszaka joga; hogy isten szolgái is csak emberből készültek; hogy Kálmán király halála után is vannak még boszorkányok. Nemcsak Európa, a Kelet országainak szerelmi kultúrája is terítékre kerül — ezek az országok a szerző szerint „Japánt kivéve ... ma mintha prűdebbek volnának, mint a középkorban, melynek élénk erotikájáról — legalábbis ami a felsőbb rétegeket illeti — irodalmi és művészeti alkotások tanúskodnak". Miről olvashatunk még a könyvben? Például a manapság oly gyakran emlegetett Laclos-levélfüzénöi, a Veszedelmes viszonyokról. Székely András nem kerüli meg a „franc nyavalya" kérdését és a frivol témákat sem, miközben lassan elérkezünk századunkhoz, amelyből a bevezetőül választott apróhirdetés is való. És itt már a témabőség az, ami szinte beláthatatlanná teszi az utolsó fejezeteket. Rengeteg dologról szó esik: emancipáció, háborúk, pornográfia, filmművészet, szerelmi művészet, Greta Garbo, Marilyn Monroe, prostitúció, sex-business, AIDS — és ezzel hirtelen lezárul a könyv, mivel a szerző szerint az AIDS rohamos terjedése a szexuális forradalom megtorpanását, végét jelentette. Akinek érdeklődését az egyes fejezetek felcsigázták, bőséges bibliográfiát — könyvajánlatot — találnak a könyv végén. Székely András krónikája izgalmas, szórakoztató olvasmány — bár azt még el kell mondanom, hogy vannak, akiknek a szerző nem ajánlja művét: többek között prűdeknek sem. HARASZTI MÁRIA 15
