A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)

1989-11-24 / 48. szám

Az ékszerek utáni vágy egyidős az emberi­séggel. A kökorszakban az állatfogak és a színes tollak divatja járta, később az ék­szerek a státusszimbólum szerepét töltöt­ték be, viselőjük rangját, hatalmát és gaz­dagságát demonstrálták, még akkor is, ha nem igazi, csupán utánzat volt a büszkén viselt ékesség. Itáliában ugyanis már öt­száz éve gyártják sikerrel a meseszép gyöngyutánzatokat, áldrágaköveket. A drágakövek, igazgyöngyök és aranyéksze­rek utánzatainak fénykorát mégis a nyolc­vanas évek kezdetétől számíthatjuk. Igaz, ezek az ékszerek sem névtelen kézműve­sek művei, hanem Dior, Lagerfeld, vagy Yves Saint Laurent alkotásai, s így áruk sem sokkal alacsonyabb igazgyöngyből vagy aranyból készült társaikénál. A hölgy dekoltá­zsát díszítő gyöngynyakék 1908 körül ké­szült Angliában Karkötő, nyakék acélból és üveg­ből (USA. 1983) Strassz nyak­lánc és karkötő (USA. 1983) KÖNYV Szita Szabolcs: Halálerőd Nézem a magyarországi tévét, hallgatom a magyarországi rádiót, olvasom a magyaror­szági újságokat. Az információ áradatát ka­pom arról, hogy milyen hibák, tévedések és törvénytelenségek történtek az elmúlt negy­ven évben. Mindez elszomdrít, sőt felháborít. Közben arra is gondolok, hogy mi történt régebben, a negyven évet megelőző időszak­ban, mondjuk a két világháború között, a Horthy-korszakban vagy a második világhá­ború idején!?... Erről az időszakról alig esik szó, és igen kevés publikáció jelenik meg. Ezért is olvastam különös érdeklődéssel Szi­ta Szabolcs: Haláleröd című kötetét. A bu­dapesti Kossuth Könyvkiadó által megjelen­tetett tanulmány az 1944—1945-ös mun­kaszolgálat és a hadimunka történetéről nyújt gazdag ismereteket. A könyv lapjairól megtudjuk, hogy a negyvenes évek derekán és közvetlenül a második világháború befeje­zésének a küszöbén is sok tízezer ártatlan ember esett áldozatul a brutalitásnak és a törvénytelenségnek. A hétrészes kötet a Munkaszolgálat Magyarországon, a „zsidó­kérdés" tükrében a német megszállásig, a Munkaszolgálat 1944. március 19-e után. Az 1944. őszi hegyeshalmi gyalogmenetek, a Hadimunka a Birodalmi Védőálláson, A Niederdonan erdővonal munkatáborai, A Steinermark-Nord eröszakasz építése és az Átkelés az Alpokon, Mauthausen és Gunskir­­chen című fejezetekben tárgyalja a nyilván sokakat érdeklő témát. A könyvben számos utalás és eddig ismeretlen adat található a Bratislava környékén lejátszódott esemé­nyekre vonatkozólag is. A szerző egyebek között elmondja, hogy 1944 végén és 1945 elején a kíméletlenül hajszolt magyar deportáltak munkája a leg­nehezebbek közé tartozott. Az egész napos robot — minimális ellátással — a hét vala­mennyi napján tartott. A magyar sáncmun­kások teljes elszigeteltségben dolgoztak. Előfordult, hogy a birodalomba vezényelt, Pozsonyligetfalun átkerekezö nyilas suhan­­cok belelőttek az országút mellett dolgozó sáncmunkásokba. Ligetfalui fogoly volt Bán Róbert filmrendező, Gáti József színész és Gelléri Andor Endre író___.Pozsonyligetfalu lakói (köztük mintegy 2 000—2 500 ma­gyar) kezdetben megkísérelték, hogy segít­senek a sáncmunkásokon. Együttérzésük je­léül a házakból kenyérdarabokat dobáltak az úttesten vánszorgó foglyok elé. Az SA-örség azonnal fegyvert használt, belőtt az épületek nyitott ablakán is." A fényképekkel és a különféle dokumentu­mokkal gazdagon illusztrált Haláleröd című kötet drámai eseményekkel ismerteti meg az olvasót, egyben vádirat az embertelenség és a zsarnokság ellen. Balázs Béla KIÁLLÍTÁS A hős lovag és a lovak Radomir Kolár nemzeti művész kamarakiálli­­tása Szlovákia fővárosában a Praha Galéri­ában két témához kapcsolódik: a lovakhoz és Don Quijotehoz, a hős lovaghoz. A szak­emberek körében Koláft a lovak festőjének tartják és méltán, mert az utóbbi időben senki sem készített annyi képet a lovakról, a lóversenyekről, a hajtóvadászatokról, mint ö. Vallomása szerint ez a vonzalom a lovak iránt még gyermekkorában kezdődött. Falu­helyen töltötte ifjúsága nagy részét és itt ismerkedett meg a lovakkal, mint igavonó állatokkal és később a városban a lóverse­nyek keltették fel a figyelmét. E festménye­ken érezzük a versenyek feszültségét, látjuk a vizesárok feletti bukások drámai esemé­nyeit, a ló és a zsoké egymásra utaltságát. Mindezt élénk színekkel, expressziv ecsetke­zeléssel tárja elénk. A másik téma Don Quijote sorsához kötő­dik, de nem pusztán a regény, a hős lovag életének illusztrációja. A festő a saját egyéni élményeit, a világról való véleményét is kife­jezi benne. Végül rájövünk, hogy ö maga Don Quijote. A képcimek is erre utalnak: Quijote és a fák, Quijote és a bika, Quijote és a sziklák, stb. A lovag szemében a tárgyak és az állatok szinte óriásivá nőnek. A vörös sziklák egészen a kép keretéig nyúlnak, a bika hatalmas feje elzárja előle az utat, de ö mégsem adja fel a harcot. Ellentétben San­­chóval, akinek minden emberi gyengesége, valóságléte látható a képen. Nekem legjob­ban a Quijote és Rosinante című kép tet­szett, ahol a sovány ló csontvázszerű teste ezüstfehéren emelkedik ki a sötétzöld hát­térből, és ezzel szinte misztikus hatást keltve ősi hitet sugall, hogy az élet legyőzhetetlen. Radomir Kolár állandóan kísérletezik, talán annyira nem a formában keres új utakat, mint a tartalomban. Valami belső erő sugár­zik a képeiből és a magvas gondolatokat a színek kitűnő összhangjával tárja elénk. (ozsvald) HANGVERSENY Két kamarakoncert Rendkívül zsúfolt volt az ez évi 25. jubileumi Bratislavai Zenei Ünnepségek műsora, hi­szen két hét alatt a hangversenyeken, opera- és balettelőadásokon huszonegy ország mintegy kétezer előadóművésze lépett fel. Hétköznapokon is 2—3 rendezvény között válogathatott a közönség. A kamaramuzsika kedvelői többnyire a Moyzes-teremben ren­dezett délutáni hangversenyeket látogatták. Kár, hogy az egyébként jó akusztikájú terem­ben nem helyeztek el pódiumot, mert az első két-három sort kivéve nem lehetett látni az előadókat. Pedig ma, az egyre tökéletesebb reprodukciós technika mellett az élő hang­verseny egyik nagy varázsa a vizuális élmény! Talán jövőre erre is gondolnak majd a szer­vezők. Barokk mesterek — J. S. Bach, Corelli, Biber, Tartini és Händel szonátái szerepeltek az osztrák Eduard Melkus, az NDK-beli Siegfried Pank és a bratislavai Marica Dobi­­ásová kamarakoncertjének műsorán. Mel­kus, a 17—18. század zenéjének világszerte elismert kutatója és előadóművésze Tartini híres g-moll. Ördögtrilla szonátájában ele­gáns könnyedséggel hidalta át a többszóla­mú részek technikai nehézségeit. Dobiásová igazolta, hogy avatott művésze hangszeré­nek a csembalónak, Pank pedig rutinos biz­tonsággal szólaltatta meg a mai hegedücsa­­lád egyik ősét, a viola da gambá-t. Más délutáni kamarahangversenyeken is nemzetközi volt a közreműködők összetéte­le. így például a Dvorák Kamarazenekar és a Kijevi Kamarakórus koncertjén, amelyet a cseh és a szlovák zene egyik lelkes propagá­­tora, a svájci Ewald Körner vezényelt. A kamarazenekar muzikalitásának, színvonalá­n_ _ HALLOTTUK n OLVASTUK U Ll LÁTTUK nak érzékeltetésére elég annyi, hogy tagjai a Cseh Filharmónia és a Prágai FOK muzsiku­saiból verbuválódtak. A század egyik legje­lentősebb svájci komponistája Othmar < Schoek Nyári éj című darabja után a fiatal, tehetséges Juraj Cizmarovic, a tavalyi svájci Varga Tibor Nemzetközi Hegedűverseny győztese Mozart A-dúr hegedűversenyét tol­mácsolta fényes hanggal, jó stílusérzékkel és ritmikai biztonsággal. A műsor második felé­ben a Dvorák Kamarazenekar és a Kijevi Kamarakórus Joseph Haydn Missa in tem­pore belli in C (ismertebb nevén Üstdobmi­­se) c. művét adta elő. Körner lendületes vezényletével nagyszerűen érvényesült a mu­zsika beszédes pátosza, ívelt nemes formába valamennyi dallam. Törekvéseit készségesen valósította meg a Dvorák Kamarazenekar és a Kijevi Kamarakórus — ez utóbbi Viktor Ikonnik precíz és hozzáértő betanításában. Delmár Gábor RÁDIÓ Köszönet Nem tudom, szégyelljem-e magunkat, hogy­megint nem nekünk jutott az eszünkbe, vagy csak úgy egyszerűen örüljek annak, hogy Padisák Mihály, a Kossuth Rádió közkedvelt Miska bácsija megint valami újat talált ki: minden második hét hétfőjén hallhatjuk őt az ifjúsági rádió „Miska bácsi nagyedórája" című műsorában, amely elsősorban a hatá­rokon túli magyar fiatalokhoz szól. És szól mindenről, ami fontos: hazaszeretetről, iro­dalomról, kultúráról, történelemről, helytör­ténetről, művelődésről, a továbbtanulás fon­tosságáról és lehetőségeiről, az anyanyelv szeretetéről és helyes használatáról, emberi értékekről; felhívja a figyelmet a rádió fontos kulturális, irodalmi és zenei műsoraira, és közvetíti a környező nemzetek kulturális ér­tékeit is. S ki tudja, mi mindenről fog még szólni, komolyan, felnőtt módon, hiszen Pa­disák Mihály kiváló rádiós és kitűnő pedagó­gus. Úgy tudja kitölteni azt a röpke 15 percet, annyi szeretet, odafigyelés van ben­ne, hogy műsora méltán lett közkedvelt, pedig még csak néhány hete indult. Levele­ket kap és levelekre válaszol. írnak is neki szorgalmasan mindenfelől, tőlünk is. És ez az, ami egyrészt örömmel, másrészt szégyenérzettel tölt el: miért nem tudunk mi — mi is — olyan fórumot teremteni fiatalja­inknak, ahová annyi bizalommal fordulhatná­nak, miért nincsenek olyan személyiségeink, akik képesek „intézménnyé" válni? Mert ér­zésem szerint Padisák Mihály ilyen egysze­mélyes intézmény: önbecsülésre, a magunk és mások kultúrájának megismerésére szólít fel, annak tiszteletére nevel. És ez értékvál­sággal is küszködő bonyolult korunkban rop­pant fontos. Köszönet érte! Haraszti Mária 9

Next

/
Thumbnails
Contents